Fej nélkül az ügyészség

A július 3-i országgyűlési szavazást megelőzően az MSZP és az SZDSZ frakciója egyértelműen állást foglalt: Horányi Miklós alkalmatlan arra, hogy az ügyészi szervezet tekintélyét helyreállítsa. Az államfő ugyanakkor beszédében hangsúlyozta jelöltje szakmai és emberi alkalmasságát. A titkos szavazás során Horányi Miklós kinevezését 154-en támogatták, míg 194-en nemmel voksoltak. Sólyom László ezt követően kijelentette: alkotmányos és nem politikai kérdésnek tekinti, hogy leszavazták a jelöltjét, de nem jelöli újra Horányi Miklóst.

Sólyom László változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy a pártokkal történő konzultáció nélkül nevezzen meg újabb jelöltet. A jelölésnek azonban nincs konkrét, törvényben rögzített időkorlátja, csupán az „ésszerű határidőn belül” megfogalmazás ad iránymutatást. Várhatóan legközelebb októberben kerülhet ismételten az országgyűlés napirendjére a főügyész megválasztása.

(…) A rendszerváltó alkotmányozás az ügyészi szervezet politikai függetlenségét nemcsak azzal szavatolta, hogy nem rendelte a kormány alá: a szervezetet vezető és irányító legfőbb ügyész kiválasztásának folyamatába ellensúlyt helyezett el az Országgyűlés hatalmával szemben. A parlamenti többség nem küldheti a tetszése szerinti személyt a legfőbb jogőri pozícióba. A kezdeményezés joga a pártok felett álló államfőt illeti meg. A legfőbb ügyész megválasztásánál az Országgyűlést nem kötik rigorózus jogelvek. Kiválasztásának folyamatában a felelősség elsődlegesen az államfőé, és az alkotmány ezt a felelősséget nem véletlenül telepíti egy pártpolitikától független közjogi szereplőre. Az alkotmányos kultúra és logika tehát explicit előírások hiányában is hasonló mértéktartást követel meg az Országgyűléstől, mint amilyet a tételes jog kinevezési ügyekben az elnöknek előír. A törvények szellemét is értő parlamenti többség akkor szavazza le az elnök jelöltjét, ha a választóknak egyszersmind számot ad arról: az illető megválasztása az ügyészség alkotmányos rendeltetését súlyosan veszélyeztetné. Így ha az államfő mondjuk egy pártpolitikust vagy jogban tökéletesen járatlan, esetleg alvilági kapcsolatokkal rendelkező személyt terjeszt a T. Ház elé.

(…) Sólyom László – elődjétől eltérően – nem törődött az esetleges leszavazással járó presztízsszempontokkal: nem folytatott konzultációt a pártokkal, és megítélésem szerint helyesen cselekedett. Képzeljük csak el, mi történt volna, ha év elején – a kampányidőszak kellős közepén – egyeztetésre hívja a pártokat a Sándor-palotába? A felvetődő nevek pillanatok alatt a napilapok címoldalán landolnak, s biztosra vehetjük a reakciókat is: ha az egyik oldallal rokonszenvező újság pozitívan emlegeti az egyiket, a másik politikai táborhoz közel álló újság rögvest rábizonyítja a politikai elkötelezettséget. A képzeletbeli egyeztetési procedúra végére pedig nem marad olyan szóba jöhető szakember, akinek pártpolitikai elfogultságáról ne lenne meggyőződve az ország egyik fele.

(…) Sólyom László még a választások első fordulója előtt megnevezte jelöltjét, Horányi Miklóst. Horányi mögött – ellentétben Györgyi Kálmánnal és Polt Péterrel – több évtizedes igazságszolgáltatási tapasztalat áll. Megszervezte és színvonalasan vezeti a Szegedi Fellebbviteli Főügyészséget. Tavaly augusztus 20-án Gyurcsány kormányfő előterjesztésére magas állami kitüntetésben részesült. Ügyészi tevékenységéhez nem fűződnek politikailag áthallásos ügyek. A parlamenti többség ettől még simán dönthet úgy: nem lehet legfőbb ügyész abból, aki valaha kezet fogott Polt Péterrel. Ebben az esetben nyugodtan elfeledhetjük a szakmai kritériumokat, a kormányoldal pedig annak elismerését kockáztatja: Polt Péterrel nem a fideszes kapcsolat léte, hanem a szocialista kötődés hiánya volt a legnagyobb probléma.

(…) Amikor a reformok/megszorítások inkább az ötletszerűség, mint az előkészítettség jegyeit viselik magukon, jó találkozni végre olyan kormányzati döntéssel, amelyet alaposan megfontoltak. Három hónap töprengés után a koalíciós pártok tegnap úgy döntöttek, nem szavazzák meg az államfő jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra. Vakmerő döntés, már csak azért is, mert nem jár a kormánypártokra nézve semmilyen haszonnal. Igaz, a koalíció akár annak is örülhet, hogy ezúttal nemcsak ő tartozik majd a vesztesek közé, a konfliktus az ügy többi szereplőjét is erodálja majd, az államfőtől kezdve magáig a jelöltig. Ám lényeges különbség, hogy Sólyom László és Horányi Miklós nem készül választásokat nyerni, az MSZP és az SZDSZ viszont igen, legközelebb ősszel.

(…) Miért keresik akkor a konfliktust? Az MSZP indoklása szerint Horányit „szakmai múltja nem teszi alkalmassá arra, hogy az ügyészség megtépázott szakmai tekintélyét helyreállítsa”. A nagyobb szakmai tapasztalatot lehet hiányolni ugyan, de azért emlékezzünk arra, hogy Horányi ügyészi múltja még így is sokkal jelentősebb, mint két elődjéé. Szakmai kifogást említ az SZDSZ is, de hozzáteszi, „fontos, hogy a legfőbb ügyésszel kapcsolatban az a gyanú se merülhessen fel, hogy bármilyen módon elfogult akár az előző legfőbb ügyész irányába, akár valamilyen politikai irányba”. Vagyis: Horányi az előd, Polt Péter embere, Polt pedig a Fideszé. S végül a két párt egyetért abban, hogy jó volna, ha Sólyom a következő jelölés előtt konzultálna velük.

(…) Ez a két érv valószínűleg közelebb áll az elutasítás valódi okához, a kormányoldal egyrészt megsértődött, másrészt fél, hogy elfogult lesz a legfőbb ügyész. Ámde a két érv szembefut egymással: Sólyom ugyanis éppen azért nem kérte ki a pártok véleményét, mert tudta, ha a kormánypártok által ajánlott embert kér fel, az megkapja ugyan a szükséges szavazatot, de a függetlenségét azonnal megkérdőjelezik. Lehet jogos kérdés, hogy Horányi mennyire Polt embere, de az biztos, hogy kevésbé, mint az ügyészséget új legfőbb ügyész hiányában vezető Belovics Ervin. Márpedig a kormánypártoknak egyelőre vele kell együttműködniük, meg egy megsértett államfővel, aki nyilván a továbbiakban is presztízskérdést csinál majd abból, hogy ne vonják kétségbe jelöltje és így közvetve az ő alkalmasságát.

(…) A köztársasági elnök és a kormánypártok feladták a leckét egymásnak. Hogy a legfőbb ügyész választása megéri-e az erőpróbát, az majd csak később derül ki, de a tény ettől tény marad: komoly ellentétek árnyékolják be együttműködésüket. Mindkét oldal következetes maradt. Talán túlságosan is. A köztársasági elnök azért, mert – ahogy ígérte – jóelőre közölte, kit jelöl Polt Péter megüresedett helyére és akkor sem visszakozott, amikor előbb hírek szállingóztak, hogy a kormánypártoknak ez nem tetszik, majd – tegnap – be is jelentették, hogy nem szavaznak rá. Sőt, Sólyom László még rá is tett egy lapáttal. Személyesen ajánlotta a képviselőknek Horányi Miklóst, akit emberileg és szakmailag is alkalmasnak nevezett a posztra. Ezzel mindjárt oda is szúrt a koalíciós partnereknek, amelyek néhány órával korábban éppen a jelölt szakmai múltjának hiányosságaival indokolták várható nemleges voksukat.

(…) Csakhogy a jelenlegi kormánypártokat megannyi múltbeli kudarcuk – meglehet, túlzott – óvatosságra intette. Nekik nem elég, hogy az államfő kijelenti, megkérdőjelezhetetlenné kell tenni a legfőbb ügyészség függetlenségét (is). Hat éven át voltak kénytelenek elviselni az egykori fideszes képviselő-jelöltet a szervezet élén és úgy érezték, Poltot túlságosan is befolyásolta a múltja. Így hát a végre távozott legfőbb ügyész egykori sajtószóvivőjét nem érezték garanciának a valóban pártatlan működésre. És most megtehették, hogy ne vegyenek koloncot a nyakukba. Most itt tartunk. A tanmese két kicsi kecskéje a szikla és a szakadék közötti szűk úton leszegett fejjel tartott egymásnak. Most találkoztak, még egyikük sem zuhant le, de bölcs döntésre van szükség, hogy ne történjen nagyobb baj.

(…) Az Országgyűlés nem szokta megkontrázni az elnök jogi aktusait. Szerény hatáskörében ritkán háborgatják a Magyar Köztársaság elnökét. Most ez is megtörtént. A helyzet annyira szokatlan, hogy azt kell feltételeznünk, az ok is kívül esik a rutinszerű politikai küzdelmek körén. A konfliktus alapja: Sólyom László fenntartja magának a jogot, és érzi magában az erőt ahhoz, hogy megszakítson egy ördögi kört, amelyben a politikához gravitáltak intézmények, amelyeknek mindenhez lehetne közük, csak ahhoz nem. Ezért nem hajlandó Sólyom a pártokkal egyeztetni a legfőbb ügyész személyéről. Sőt, már akkor bejelentette, hogy Horányi Miklóst szánja Polt Péter utódjának, amikor még nem is lehetett tudni, kivel kellene a többségi szavazatok reményében egyeztetnie, bár azért az sejthető volt, hogy a Fidesznek nem lesz kifogása.

(…) Egy olyan intézmény élére kell ugyanis vezetőt találni, amely a rendszerváltozás után Györgyi Kálmán irányításával lényegében támadhatatlan volt. Egészen addig az is maradt, ameddig Áder János a Fidesz nevében, de házelnökként Györgyi visszavonulásával nem végződő háborúba keveredett a legfőbb ügyésszel. Következett utódként Polt Péter, s az állandó feszültség, amelyben azt is megtanulhattuk, hogy még a jogállamiság keretei között is nagyon nem mindegy, hogy ki vezeti a vádhatóságot. Egyszóval folyamatosan lehet konfliktusmezőben forgolódni, kiváltani a fideszes árnyékállam baloldali vádját, s mindenben benne lenni, ami idegen egy kellő módon működő igazságszolgáltatás szellemétől. Nem valószínű, hogy megváltozhatott volna így az a Tárki által négy éve mért adat, amely szerint a felnőttek 81 százaléka úgy gondolja, hogy az érvényesüléshez elengedhetetlen a szabályok megsértése, 93 százalékuk szerint pedig a normaszegőket nem éri utol a törvény. Ez már távolról sem a politikai felhőrégiók ügye. Meglepő volna, ha az eddig történtek az embereket a jogállam és a politika nagyobb fokú tiszteletére indítanák. Most azonban új esélyt kaptak, illetve adtak egymásnak a felek.

(…) Most, hogy a parlament nem tudta megválasztani a legfőbb ügyészt, egy kis szünet következik. Sajtófőnökének közlése szerint Sólyom László a következő hetekben tájékozódni fog, majd – vélhetőleg ősszel – új jelöltet állít. Határidő nem köti, bár a jogállam követelménye ezúttal is érvényes: ésszerű határidőn belül kell megtennie következő javaslatát. Az államfő egyébként eltökélte: ezután sem egyeztet a pártokkal. Maga választja ki az alkalmasnak gondolt személyt – a jelölés joga őt magát illeti meg.

(…) De jure, vagyis a jog írott szabályai szerint nem történt semmi rendkívüli. A jelöltállítás jogával felruházott köztársasági elnök szabályszerűen gyakorolta jogait, a parlamenti többség pedig élt az elutasítás ugyancsak törvényes lehetőségével. Ám ez csak a felszín. A mélyben komoly érdekek ütköznek. Sem az ország, sem pedig a koalíció számára nem közömbös, ki tölti be a következő hat évben a vádhatóság vezetőjének tisztét.

Az ország – hogy ne mondjuk, a köztársaság – abban érdekelt, hogy a független intézmények tényleg függetlenek legyenek. Különösen most, amikor a Gyurcsány Ferenc vezette koalíció olyan hatalmi koncentrációra törekszik, amilyenre nem volt példa a rendszerváltozás óta. Nem hagyhatók figyelmen kívül a személyes összefüggések sem. Például az, hogy Gyurcsány közvetve perben áll az ügyészséggel, pontosabban a közzel, hiszen az ügyészség közérdek címén perelte be a miniszterelnök cégét a jó erkölcsbe ütköző lízingügyre hivatkozva. Egy felszámolási eljárás és előzményei erejéig pedig az válhat kérdésessé, hová fut ki a Hajdú-Bét hajdani libaügylete. Az ügyészség szűk körű, ám annál fontosabb jogosítványai lehetővé teszik, hogy – ha a büntetőével nem is – a polgári és a közigazgatási jog eszközeivel fellépjen a közt érintő magánügyek tisztázásáért. Ezt a köztársaság el is várja tőle.

(…) Mindezek miatt álságos az a kormánypárti felvetés, amely szerint a baj az, hogy az egyeztetés most elmaradt a legfőbb ügyész jelölése előtt. Mert miről egyeztethetett volna az államfő, különösen az országgyűlési választások előtt? Nyilván semmiről. S mert a legfőbb ügyész megválasztásához egyszerű többség szükséges, egyeztetni valójában csak a kormánypártokkal kellett volna. Hamis az az érvelés is, hogy helyre kell állítani az ügyészség szakmai és erkölcsi presztízsét. Az ügyészség ma a legjobban felkészült szervezetek közé tartozik. Ezt szeretné továbbra is befolyása alá vonni az MSZP–SZDSZ-koalíció. Az előző ciklusban ugyanis nem jártak sikerrel. Az Alkotmánybíróság útját állta annak, hogy interpellációikkal beleszóljanak a konkrét ügyekbe, a válasz leszavazásával pedig leváltsák a legfőbb ügyészt.

(…) Horányi Miklóst a parlament nem találta alkalmasnak a Legfőbb Ügyészség élére. Ilyenkor azért elgondolkodhat a Magyar Szocialista Párt vezetősége, hogy mennyire jó ötlet volt a tökéletesen alkalmatlan Szili Katalint erőltetni a köztársaság elnökének posztjára, de természetesen nem gondolkodik el, a Magyar Szocialista Párt vezetősége már csak ilyen. Sólyom László már csak ilyen, fog egy jelöltet, aztán mindenféle egyeztetés nélkül előrántja a kalapból, hogy tessék legfőbb ügyésznek megválasztani, mire a parlamenti többség szemérmesen leszavazza, az idő pedig telik, nem mintha nem érnénk rá baromira... Olyan még nem volt, hogy legfőbb ügyész nélkül megálltak a villamosok. Azért arra kíváncsi lennék, mit gondolt Sólyom. Arra számított, hogy a szocialisták és a szabad demokraták annyira meglepődnek, hogy megszavazzák Horányit? Ha van benne egy kis szépérzék, egyébként is Szili Katalint javasolja a Legfőbb Ügyészség vezetőjének, akkor a szocialisták gond nélkül megszavazzák, de a szabad demokraták és a Fidesz szavazataival elbukik, viszont mindenki úriemberként emlékezett volna meg a köztársasági elnökről.

(…) Legfőbb ügyész az lesz Magyarországon, akit a szocialisták megszavaznak. Ehhez nem kell túlságosan sok ész, például magam is rájöttem, pedig alig gondolkodtam előtte. Sólyom László ennek ellenére úgy gondolta, hogy egy politikai performance keretében jelöl valakit, aki ettől kicsit zavarba jön, majd a szocialisták leszavazzák, és akkor visszaül a helyére. Semmi értelme, de legalább nem is mutat valami jól. Most két dolog következhet. A köztársasági elnök megint jelöl valakit egyeztetés nélkül, és ezt addig folytatja, míg óhatatlanul is beleakad valakibe, akit a szocik is támogatnak. Ez esetben Sólyom egész jól jöhet ki a dologból, mert kommunikálhatja kifelé, hogy megtörte az MSZP ellenállását, és mivel a szóbajöhető legfőbb ügyészek száma nem végtelen, még talán idén be is fejeződik a dolog. A második esetben egyeztet mindenkivel, és már a következő alkalommal olyan valakit jelöl, akit elfogad a többség, de ettől úgy néz ki az egész, mintha függetlensége oda lenne.

(…) Egyetlen pillanatig sem kételkedem, hogy melyik megoldás áll közelebb az elnök lelki alkatához, csupán annyival sietnék a segítségére, hogy ha leül gondolkodni a következő jelölés előtt, talán megfelelőbb ügyészt talál, mint ha találomra alázná meg sorban az összest. Nem hajt a talár – ahogy a műveltebb népművelők mondják –, szerintem is elvagyunk még egy ideig legfőbb ügyész nélkül, mindössze arra a finomságra hívnám fel végezetül a figyelmet, hogy éppen az egyik legerősebb közjogi méltóság kiválasztása folyik, aki szerepe szerint olyan független, hogy már szinte a gravitáció sem hat rá, miközben azért mégiscsak a szocialisták fogják eldönteni, hogy szerintük ki a legfüggetlenebb ebben a műfajban, ami borzalmas, én inkább nem is gondolnék bele.