Szakszervezeti tehetetlenség

Az Országgyűlés kormánypárti többsége július 10-én elfogadta az Új Egyensúly Program adó- és járulékemelésekre vonatkozó részét. Így két nappal korábban hiába demonstráltak a szakszervezetek a megszorító csomag munkavállalókat is jelentős mértékben terhelő intézkedései ellen, a kormány végül könnyedén vitte keresztül terveit. A szakszervezetek eredménytelensége számos okra vezethető vissza, melyek közül azonban jelentőségében kiemelkedik a magyarországi tiltakozási kultúra jellege, a szakszervezetek erőtlensége, valamint a kormány szűk mozgástere.

A Gyurcsány-csomagként elhíresült Új Egyensúly Program bejelentése óta számos társadalmi réteg nevében bírálták megszorító intézkedéseket és a kormányt. Július elején ennek nyomán két kisebb tüntetésre és egy szakszervezeti tömegdemonstrációra is sor került. Jelentősebb visszhangot csak utóbbi rendezvény váltott ki, de csupán azért, mert a magyarországi szakszervezetek összefogásával létrejött tüntetés a vártnál sokkal erőtlenebbre sikeredett. A demonstráció a média szinte egységes értékelése szerint kudarcnak tekinthető, mivel azon csak néhány ezer ember vett részt, az elhangzottak pedig a kormánnyal való elégedetlenségen túl nem határoztak meg további célokat és üzeneteket a munkavállalók számára. Hogy a tiltakozás mennyire hatástalan maradt, azt jól kifejezi, hogy két nappal az esemény után a - szakszervezetekhez egyébként közel álló - kormánytöbbség hezitálás nélkül szavazta meg a sérelmezett törvényeket. A szakszervezetek érdekérvényesítésben és mozgósításban mutatott gyengeségét sokan a politika iránti nyári érdektelenséggel magyarázzák, illetve azzal, hogy a megszorító intézkedések hatása majd csak ősztől lesz érezhető. Ennél azonban mélyebb okai is vannak szakszervezetek jelenlegi tehetetlenségének.

Tiltakozási kultúra Magyarországon

Bár 1990 óta számos tiltakozó tömegdemonstráció volt Magyarországon, a közvélemény ellentmondásosan viszonyul a tüntetésekhez. Márpedig a tiltakozás eredményessége szempontjából nemcsak az abban résztvevők száma döntő, hanem az is, hogy a tüntetők csoportja maga mögé tudja-e állítani a közvélemény meghatározó részét. A társadalom többségének véleményét azonban több tényező is befolyásolhatja. Így például egy tüntetés szolgálhat politikai, vagy gazdasági érdekérvényesítő célokat. Lehet jogszerű vagy jogszerűtlen. A résztvevők megüthetnek radikális, vagy épp visszafogott hangnemet. Sokszor pedig az határozza meg leginkább a tiltakozás megítélését, hogy a tüntetők akadályozzák-e a közlekedést, vagy sem. Az eddigi tapasztalatok szerint a magyar lakosság nem szereti a radikális tiltakozásokat, és egyértelműen negatívan viszonyul a politikai demonstrációkhoz, a gazdasági érdekérvényesítő akciókkal ugyanakkor hajlamos egyetérteni. A különböző érdekszervezetek ezért igyekeznek távol tartani rendezvényeiktől a politikai támogatókat, maguk a pártok pedig gyakran szándékosan a háttérbe húzódnak, ha érdekeltek egy tüntetés sikerében.

Ezeket a követelményeket a szakszervezetek láthatóan igyekeztek figyelembe venni a demonstráció szervezésekor, a kivitelezés azonban nem sikerült tökéletesen. Bár a szakszervezeti tüntetéstől látványosan távoltartották magukat az ellenzéki pártok, a demonstráció nem tudott megszabadulni a – radikális hangvételű - politikai potyautasoktól. A szakszervezeti rendezvény médiában való megjelenése így a két korábbi, politikai jellegű – és kifejezetten Gyurcsány Ferenc személye ellen irányuló – tüntetéshez hasonlított. Ennek következtében nem az érdekképviseleti célokat szolgáló üzenetek, hanem a kormányellenes politikai követelések váltak hangsúlyossá. Ráadásul a felszólaló szakszervezeti vezetők demagógiába hajló beszédei ugyancsak ezt a képet erősítették.

Szakszervezeti erőtlenség

A demonstráció sikertelenségének másik fontos oka a szakszervezetek hagyományosan gyenge érdekérvényesítő képességében keresendő. Ez persze nem jelenti azt, hogy a munkavállalói érdekképviseletek eleve gyenge mozgósító erővel rendelkeznének, hiszen például Pedagógusok Szakszervezete 1995 szeptemberében mintegy 80-100 ezer fő tüntetését szervezte meg a Kossuth térre az akkori megszorítások ellen tiltakozva.

Azóta azonban változott mind az érdekegyeztetés rendszere (1998-tól a szakszervezetek csak konzultatív jogosítvánnyal rendelkeznek együttdöntési jog helyett), mind a szakszervezetek megítélése. Az államszocialista múlt eredményeként amúgy is negatív megítélésű munkavállalói tömörülések népszerűsége a 1990-es évek első feléhez képest is romlott. A szakaszervezetek így évek óta azon intézmények közé tartoznak, melyekben legkevésbé bízik a közvélemény. Megítélésükről sokat elárul, hogy az egyik legutóbbi Medián-felmérés szerint a szakszervezeteket még a biztosító társaságok is megelőzik a bizalmi rangsorban.

Társadalmi-politikai intézmények bizalmi indexe

Forrás: Medián, 2005

Szűk kormányzati mozgástér

A szakszervezeti követelések eddigi visszautasítása természetesen a kormány szűk – gazdasági és politikai – mozgásterére is visszavezethető. A kormánynak az utóbbi hetekben ugyanis szembesülnie kellett azzal, hogy bár kutatások szerint a közvélemény többsége szükségesnek tartja a megszorítást, a terhek legnagyobb részét az egyes rétegek szeretnék valamely más társadalmi csoportra hárítani. Míg a bankok, a befektetők és munkaadók rossz megoldásnak tartják az őket érintő adóemeléseket és új adókat, addig a munkavállalók főként a reálbérek várható csökkenése, valamint a járulékemelések ellen tiltakoznak. A kormány ugyanakkor igyekezett minél jobban szétteríteni a társadalomra nehezedő terheket. A kabinet szempontjából ennek hátránya, hogy szinte minden érdekcsoporttal konfliktusba került. Előnye viszont, hogy eddig egyetlen jelentősebb társadalmi csoport sem tudta - abszolút vesztesnek kikiáltva – megszervezni önmagát.

A kormány szűk költségvetési mozgástere miatt tehát nem tud jelentősen engedni a megszorító csomag egyetlen eleméből sem, a terhek szétosztásával azonban szűkítette a különböző érdekcsoportok mozgásterét is. A szakszervezeteknek emiatt nehezen tudnak amellett érvelni, hogy a munkavállalók helyett még több terhet hárítsanak a munkaadókra, a szociálisan legnehezebb helyzetben lévőket (nyugdíjasok, szegények) érintő állami kiadások további csökkentését pedig szintén nem javasolhatják. Ebben a helyzetben viszont a legutóbbi demonstráción a kormányellenes politikai érvelés maradt az egyetlen lehetőség a szakszervezetek számára.