Mire volt jó Gyurcsány tévészózata?

 

A miniszterelnöki beszéd néhány „kötelező politikai nyilatkozaton kívül nem váltott ki jelentősebb visszhangot. Az MSZP és az SZDSZ hasznosnak és fontosnak nevezte a kormányfői megszólalást, az ellenzéki pártok azonban éles bírálatokat fogalmaztak meg. Az MDF szerint ezért a beszédért teljesen felesleges volt a közszolgálati televízió fő műsoridejét megszakítani, hiszen abban egyetlen új kezdeményezést sem hallhatott az ország. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pedig úgy reagált: „Gyurcsány Ferenc továbbra is hazudik, a nyílt és szervezett politikai hazugság eszközével él, hiszen ma sem reformokról beszélt, hanem kormányzati pénzbehajtásról, ráadásul nem nevezte meg a felelősöket, akik pénzügyi válságba sodorták az országot.”. A Fidesz később bejelentette, hogy az ellenzék is igényt tartana hasonló megszólalási lehetőségre a köztelevízióban. Ezt azonban a Magyar Televízió elnöke nem tette lehetővé a legnagyobb ellenzéki párt számára. Rudi Zoltán úgy vélte, hogy Gyurcsány Ferenc nem pártpolitikusként, hanem miniszterelnökként kért és kapott adásidőt a televíziótól.

 

 

Álláspont: Szózat a nyaralótól (Magyar Hírlap, 2006. július 28.) „Gyurcsány Ferenc semmi újat nem mondott, lényegeset nem jelentett be, hanem a kampányban, majd az azt követő kijózanodásban kifundált frázisokat ismételgette a maga kicsit maníros pátoszával.”

(…) Már Orbán Viktor egykori heti rádióinterjúiért sem lelkesedtünk, pedig ott legalább még alkalmaztak egy riporternek látszó tárgyat, szemben a mai szólózással. Az ilyes tévészózatnak máskülönben van néha indoka: szilveszterkor, katasztrófák idején, évet értékelve például.

 

Itt azonban, sajna, nem erről volt szó.

 

(…) Volt itt új Magyarország, gyerünk-Magyarország, teremtsünk új világot, legyünk erősek és győztesek, épüljenek utak, hidak, iskolák, szó esett befektetésről, erőfeszítésről – szóval inkább pszichológiai ráolvasás akart ez lenni, nyilván a népszerűségi csúszdára kerüléstől megrémülve.

 

Pedig nem kell kétségbeesni: bátran át kell alakítani a pazarló rendszereket, nem baj, ha kevesebb beszéddel. Örülnénk a valódi, konfliktusokhoz vezető ésszerű döntéseknek (igazságos döntés nincs, az csak figyelemelterelő locsogás) egészségügyben, közlekedésben, államigazgatásban. Ám egyelőre az oly ismerős „társadalmi vitára bocsátottuk” - kifejezés kerül a reformtervek vihart ígérő fejezetei elé.

 

Magyarország bajban van, amit a kormánynak illene megoldani. Megoldás pedig nincs harag, indulat és sértődések nélkül. A csütörtökihez hasonló propagandisztikus szózatok viszont feleslegesek, nem mondanak semmit, amit eddig ne tudtunk volna. A választási kampány a szíveket célozta, most már az észre kell tudni hatni. S bár ez jóval nehezebb a szózatírásnál, egyszersmind nagyobb kihívás és izgalom. Nézni, csinálni egyaránt.

 

 

Tóta W. Árpád: Teleferenc (Index, 2006. július 28.) Vannak pillanatok, amikor egy miniszterelnöknek muszáj televíziós beszédet tartani. „Olyankor a miniszterelnök elég fajsúlyos dolgokat szokott mondani. Gyurcsány nem ezt tette. Hírértéke nem volt ennek nulla se.”

(…) Kampány van, vagy mi az isten? Ja persze, kampány van. Pánik van, meg idegeskedés, hogy az emberek nem értenek meg, visszaesett a támogatás, jujuj. Naná, hogy visszaesett, a ciklus eleje arra való. Még jó, hogy több lett a morcos ember most, hogy elfogyott a pénz. A rendszerváltásnak lesznek vesztesei, ez meg lett mondva már kilencvenben. Nem most kell izgulni azon, hogy fütyülnek meg morgolódnak, hanem úgy kellene csinálni (a nagy közös történetet, azt), hogy majd három év múlva legyenek nyertesei is. Az ilyen beszédek után még a leendő nyerteseknek is elmegy a kedvük az egésztől.

 

Ha jól emlékszem, Portisch Lajos anno azt kérte, hadd énekeljen a tévében. Jobban csinálta, mint ahogy a miniszterelnök ezt a szpícset lenyomta, valamint előtte egész évben sakkozott, és csak egyszer énekelt.

 

De Gyurcsányt szegényt kifütyülték, bántják mindennap, a köztársaság barátai szétszéledtek, úgyhogy ijedtében benyargal a tévébe, hogy akkor ő mondana beszédet. Nemrég már volt egy egyetemi előadása, amit az MTV előzékenyen leadott, de annak legalább volt valami veleje, ez meg egy kósza kampánydal. Kezd odaszokni az MTV-be, ni. Máris.

 

Gondolom, már kész van a terv, hogy ha ez bejön, ha azt ókumlálja ki valami okos, hogy ez jó módszer, akkor lesz minden héten. A szó legszorosabb értelmében egy szál mikrofonállvánnyal, négy évig. Meg aztán hozzá óriásplakátok, szórólapok, ingyenújság és rockopera, meg gyöngéd odahatás, hogy akkor legyen szíves a Blikk és a többi tévé is, a minimálisan elvárható lojalitást, hazaszeretetet, ugye, demonstrálni, indulni együtt, magyarázni a mechanizmust. Aztán akkor már picit gyanús lesz, hogy honnan hová reformálunk.

 

Nagy N. Péter: Ki nem kényszerített hiba (Népszabadság, 2006. július 29.) A miniszterelnök azt akarta, megértsék, mit akar, de nem járt sikerrel.

(…) Az derült ki, hogy most más a belső ritmusa, mint az országé. Ő egy több hónapos kampányrohanásból pillanatnyi szünetet sem tartva ráfordult a megszorítások és reformok hónapjaira, kanyarban gázt adott. És tegnap, mivel szabadságra ment, úgy gondolta, előbb még összegzi, ami történt. A "nép" viszont egyelőre csak kapkodja a fejét, az emberek még csak várják az új áfás árakat, az emelt gázszámlát, a magasabb járulékkal terhelt fizetést, s fél füllel hallják, hogy vizitdíj lesz... Kevesen lehetnek abban az állapotban, hogy fogékonyak volnának az Új Magyarország fejlesztési terv átbeszélésére. Szóval, az adást emiatt kár volt megszakítani.

 

Persze, a kormányfő nemcsak azért érezhette úgy, hogy szólnia kell, mert szabadságra indult, hanem azért is, mert az új közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az emberek meglehetősen értetlenek. Nem fogadják el a magyarázatokat. Pedig ha a népszerűségvesztés zavarja, gondolnia kellene arra is, hogy alig több mint két éve, az EP-választásokon a Fidesz egy bizonyos Medgyessy Péter vezette kormány idején kenterbe verte az MSZP-t. Aztán gyorsan megváltoztak az arányok. És nincs kormány, amelyik előtt megszorítások idején földig hajol a nép. (…)

 

Álláspont: Egy elmaradt gesztus (Magyar Hírlap, 2006. július 29.) „Rudiék nem sértettek törvényt, csak elmulasztottak egy gesztust. Nevezzük közszolgálati gesztusnak.”

(…) Akárhogy is nézzük, Rudi Zoltánt egyrészt a kormányfő, másrészt saját maga, illetve híradós csapata vitte bele ebbe a kényelmetlen helyzetbe. Értjük ugyanis mi pontosan, hogy ha egy kormányfőnek, elnöknek, királynak stb. hirtelen roppant fontos bejelentenivalója akad, akkor az adott ország közszolgálati televíziójának vezetője nem fogja azt mondani neki, hogy fizessen ki percenként több millió forintot (dollárt, eurót, koronát, akármit), aztán hirdetésben szónokoljon. Nem, ha Chirac vagy Bush, netán Václav Klaus beszélni akar, akkor beszélni fog. Mert feltételezhető, hogy van mondanivalója. Fontos. E pontig tehát elfogadható Rudiék magyarázata is, mely szerint ők a miniszterelnök és nem egy pártelnök moziját adták le, ám ebben az esetben a szakmával van gond. Mert ha feltételezik, hogy a miniszterelnök valami iszonyú nagyot akar mondani (mert hát mi másért beszélne), akkor Gyurcsány hat perce után a Híradó különkiadásának kellett volna következnie, élő bejelentkezésekkel pártszékházakból, strandokról, akárhonnan, ahonnan parlamenti erők vezetői helyben kommentálhatták volna a hallottakat. És akkor senkinek sem lehetne kifogása, s nem is léphetne fel senki adásidőigényével.

 

Gyurcsánynak azonban nem volt bejelentenivalója, azonnali kommentárok sem voltak, ráadásul törvényes értelemben kampány van, az pedig, aki beszélt, nem egyszerűen kormányfő, de speciel a mind rosszabb helyzetben lévő Magyar Szocialista Párt országos választási bizottságának is elnöke. Emellett Gyurcsányék jelezték, a miniszterelnök jön még máskor is ilyen klipekkel, a tévéből pedig senki sem mondta, hogy ilyen előzmények után nincs rá mód. (…)

 

Tóta W Árpád: Nem kívánságműsor (Magyar Hírlap, 2006. július 29.) A konzultációra hivatkozás egyszerűen kampánycélok elleplezése. „Merthogy a képernyőn egy szál miniszterelnök van, a kedves polgár meg, akivel meg akarja beszélni, nincs ott.”

(…) Elég nyilvánvaló, hogy nagyon rossz helyen van ez az önkormányzati választás. Mindig rossz helyen van, és általában megnehezíti, hogy a csak ciklus elején végrehajtható dolgok végre legyenek hajtva. Fölösleges emberek kirúgása, áremelés, présházvásárlás, ilyesmik. Hát hiszen ezért volt az egész Brezsnyevretró, a hitelből finanszírozott pangás, amit Medgyessy Péterről neveztek el. Ez most, úgy néz ki, elmarad. Ugyanez a helyzet viszont felgyorsította azokat a jelenségeket, amiket demokráciadeficitnek hívtunk, és azt meg nevezzük el... hm, hasamra ütök, mondjuk Orbán Viktorról. Hogy például folyton jön a miniszterelnök valahol szembe, és mániákusan magyaráz, közpénzből, közfelületen, az én saját és immár tényleges adómból. A legrosszabb esetben egyenesen kérdez. Magától a néptől. A nép meg nem tudja a választ, egyik lábáról a másikra áll zavartan, mellébeszél, álmodozik, nem készült. De nem is kell neki egészségügyből meg vasútreformból készülnie, ugyanis ezekre a feladatokra alkalmazza a vezetőit. Azoknak módjukban áll megkérdezni, sőt akár állásba is venni úgynevezett szakértőket, akikre aztán oda lehet figyelni. A szakértők egyébként, amikor megszólalnak, többnyire közkeletű tévedések eloszlatásával kezdik. Közkeletű tévedés pedig az, amit a nép válaszol bizonyos kérdésekre, például népszavazások alkalmával, annak ellenére, hogy bizonyítottan nem igaz. De ne legyünk annyira rövid emlékezetűek, hogy elfelejtsük, milyen program és milyen eredmény jön ki az ilyen konzultációból. Nem lesz olyan rubrika a kérdőíven, hogy figyelj, öreg, négy évig tied a pálya, az a dolgod, hogy csináljad, és majd négy év múlva kapsz rá egy osztályzatot. Jó nagy pártlogó, az lesz rajta.

 

Bayer Zsolt: Ripacs a köztévében (Magyar Nemzet, 2006. július 29.) Nem a hatalom és média viszonya a leglényegesebb a miniszterelnök televíziós beszéde kapcsán, hanem Gyurcsány személye és amit ő képvisel.

Az a kérdés a lényeg, Magyarország… Így szólt, így tette fel ennek az újra zsákutcás magyar történelemnek a jelenkori Toldi Györgye: „Hogyan lehetséges az, hogy hat évvel kevesebbet élünk, mint szinte bármelyik európai polgártársunk?”

 

Ez a kérdés a veleje mindennek. Toldi György azért tette fel, hogy megválaszolhassa. Azért élünk kevesebbet, mert rossz az egészségügy. És most ők majd rendbe teszik.

 

Nem. Nem ezért élünk kevesebbet hat évvel, mint szinte bármelyik európai polgártársunk. Hanem azért, mert önök, tisztelt kormány, tönkretettek bennünket. Szívós, kitartó, a múltat végképp eltörlő, társadalomátalakító, küldetéses ötven esztendő alatt. Mert elvették a paraszttól mindenét, lesöpörték a padlását, beleverték a téeszbe. És most azt vágja a paraszt képébe Gyurcsány, hogy legyen versenyképes, és vegye tudomásul, nem traktort kell venni, hanem tanulni kell. Legyen versenyképes? Ilyen ötven év után azokkal a dán, francia parasztokkal szemben, akiknél generációk tucatjai óta jogfolytonosság van, akiknek nem vették el mindenét, s akik most nyolcvan százalékkal több állami dotációt kapnak, mint a mi földműveseink – és azt mindig időben meg is kapják? Egyetlen ilyen aljas és cinikus és gyalázatos hazugság nem hat, de tíz évet vesz el az életünkből.

 

(…) De a legtöbbet az vette el, hogy önök mind itt maradtak. Maga, Toldi György. Maga vesz el az életünkből hat évet, a puszta létezésével és a kamerába elmondott farizeus, hazug, ripacs beszédével. A végtelen cinizmusával. Az elviselhetetlen pózolásaival. A médiájával. Nézhetnénk persze legott komédiának magát, Toldi György, és mulattathatna az a rossz, népszínműízű ripacskodás, ahogy áll és hadonászik a karjaival a kamera előtt, riadtan pislogva néha oldalra, hogy vajon mennyi még a hat perc… Nézhetnénk – de hát ez nem lehetséges. Mert évek mennek el az életünkből, maga miatt. (…)

 

Tihanyi Örs: Jelentés a médiafrontról (Magyar Nemzet, 2006. augusztus 2.) „A jobboldali szavazó adóforintja ugyanannyit ér, mint a baloldalié: márpedig az MTV közintézmény. Így az nem válhat Gyurcsány szócsövévé. De máris azzá vált. Orbán Viktort a keményen kérdező, belemenős Baló György interjúvolta annak idején: Gyurcsánynak viszont senki nem tehet fel kérdéseket.”

(…) Fidesz, valószínűleg abból kiindulva, hogy egy EU-tagállam közszolgálati televíziójától aligha állhatnak távol a BBC etikai normái, lehetőséget kért arra, hogy reagálhasson Gyurcsány hatperces monológjára. Mint tudjuk, Rudi Zoltán, az MTV elnöke visszautasította az ellenzéki párt kérését. Ennek már tényleg nincs sok köze a törvény által is előírt közszolgálatisághoz. Tovább erősödik a fenyegető trend, amit korábban a Blikk című független, magántulajdonban lévő napilap főszerkesztője, Fejes Gábor is megtapasztalhatott. Váratlan leváltása aligha függetleníthető attól a ténytől, hogy Gyurcsány előzőleg reklamált a bulvárlap tulajdonosánál az újság politikai riportjai miatt.

 

(…) De hát úgy tűnik, értelmetlen itt bármiféle tépelődés. Az MSZP és a sajtószabadságra jobboldali kormányok idején oly kényes SZDSZ mindenképpen meg akarja őrizni eddigi pozícióit az önkormányzatokban is. Márpedig erre csupán addig van esélyük, amíg a vitatható módon médiakoncessziót kapó és emiatt hálára kötelezett kereskedelmi tévék, valamint a pórázon tartott köztévé politikai háttértámogatást nyújtanak a reformok köntöse mögé bújtatott brutális megszorításoknak és az ezek mellett felfedezhető tekintélyuralmi törekvéseknek. Aki mégis kritizálni merészelne, vagy megtagadna egy baráti hangon elfuvolázott miniszterelnöki „kérést”, az könnyen állását és egzisztenciáját veszítheti. Az államháztartási rekordhiány adatait eltitkolni kényszerülő pénzügyminisztériumi tisztviselők vagy a folyamatos kormányzati nyomásnak kitett kistelepülések független polgármesterei ugyanezen prés alatt nyögnek. De amennyiben az MSZP kapna egy hatalmas pofont az önkormányzati választásokon, akkor ez a vereség ma még nem látható repedéseket idézne elő a koalíció amúgy is ingatag alapokon álló építményén. A Gyurcsány-kormány legfőbb célja ennek elkerülése lett. Mindezt pedig egyre inkább olyan módszerekkel próbálja elérni a meggyőző erejét túlbecsülő miniszterelnök, amelyek a Magyarországon uralkodó közállapotokat valóban a tizenhat évvel ezelőtt kihunyt pártállami rezsimhez teszik hasonlatossá.