A Pártember és a Polgár

2006-08-30

Székesfehérvár fejlődését az elmúlt másfél évtizedben eddig csak a jelenlegi polgármester tudta politikai sikerre váltani. Warvasovszky Tihamér immár nyolc éve irányítja a várost, és ezt tervei szerint további négy évvel toldaná meg. A Fidesz által támogatott független ellenfele, Karsai Béla vállalkozó a politikától való távolságtartásával és zöld programmal igyekszik meggyőzni a választókat.

Székesfehérvár lakossága egészen 2002-ig az országgyűlési választásokon tapasztalható szavazói trendekkel ellenkező módon választott polgármestert. Fejér megye székhelyén polgármester nem „betonozódott be” a rendszerváltást követően, az első nyolc évben gördülékenyen váltották egymást a polgármesterek a városvezetői székben.

> Gazdasági háttér

 

Székesfehérvár megyei jogú város, a Közép-Dunántúl regionális központja, Fejér megye megyeszékhelye. Népessége 2005-ös adatok alapján 101.465 fő; Fejér megye lakosságának 38%-a él a városban. A város gazdasági helyzetét nagyban befolyásolja Budapest közelsége, Székesfehérvár gazdasága szinte a rendszerváltás óta töretlenül fejlődött. Jelenleg négy ipari park és 22 üzletközpont található a városban illetve annak határában. A város a turizmusból is bevételeket könyvelhet el, Székesfehérvár nemcsak a hazai, hanem a külföldi turisták kedvelt célpontja is történelmi múltja miatt. A város elhelyezkedése közlekedési szempontból is kiemelkedő, az ország egyik infrastrukturális központja. A szolgáltató szektor dinamikus fejlődése következtében a munkanélküliségi mutató értéke alatta marad az országos átlagnak – annak ellenére, hogy a város a rendszerváltás utáni években komoly problémákkal küszködött, 1992-ben csaknem 30%-os volt az állástalanok aránya. Székesfehérváron 2006 júliusi adatok szerint 6,6% volt a nyilvántartott álláskeresők és regisztrált munkanélküliek aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva.

 

 

 

1990-ben, a jobboldali kormány megalakulását követő helyhatósági választáson a liberális (Fidesz és SZDSZ) többségű testület még Balsay Istvánt, a Fidesz jelöltjét, a korábbi helyi tanácselnököt választotta polgármesternek. Később a politikusnak a jobboldali pártok képviselőit is sikerült maga mellé állítania. Balsay vezetése alatt a város fejlődésnek indult: multinacionális cégek települtek a városba, befektetők töltötték meg az ipari parkot, azonban a polgármester betegségre hivatkozva nem jelöltette újra magát.

 

1994-ben, a Horn-kormány megalakulását követően már a jobboldali pártok (Fidesz-FKGP- KDNP-MDF) jelöltje, Nagy István lett a polgármester, és a közgyűlésben is a jobboldal került többségbe. A város fejlődése folytatódott: 1995-ben Székesfehérvárt nyugati gazdasági szakemberek a világ tíz legdinamikusabban fejlődő városa közé sorolták . Részben a helyi Fideszen belüli, az aktuális és volt polgármester (Balsay és Nagy) közötti ellenségeskedés vezetett oda, hogy a polgármestert 1998-ban szoros versenyben (mindössze 189 szavazattal) legyőzte a szocialisták, a szabaddemokraták és helyi szervezetek közös jelöltje, Warvasovszky Tihamér; akinek viszont jelentős jobboldali közgyűlési ellenszélben kellett tevékenykednie.

 

 

A polgármester (aki Nagy István alpolgármestere és a rendszerváltás előtt még Balsay tanácselnök helyettese volt) azonban megbirkózott a feladattal, és 2002-ben már elsöprő többséggel (71 százalékkal, azaz csaknem háromszor annyi voksot szerezve, mint ellenfele, a helyi Fideszt vezető Gógl Árpád) kapott újabb ciklusra bizalmat a választóktól – ez esetben egy kényelmes MSZP és SZDSZ-többségű többségű képviselőtestület támogatását élvezve. A jobboldal 2002-ben 19-ből egyetlen egyéni körzetből sem tudott képviselőt bejuttatni Székesfehérvár önkormányzati testületébe. Warvasovszky és az MSZP 2002-es diadalában is volt szerepe a helyi jobboldalon belüli ellentéteknek: a városi Fidesz-szervezet a 1994-1998 közötti polgármestert, Nagy Istvánt szerette volna indítani a polgármesteri posztért, azonban Kövér László a helyi pártszervezetnek küldött levelében Gógl Árpád volt egészségügyi minisztert nevezte meg – úgy ráadásul, hogy Nagy István a levél megérkezte előtt már be is jelentette indulását. Nagy István a konfliktus hatására kilépett a pártból, és a politizálással is felhagyott, az MDF pedig önálló jelöltet Viniczai Tibor személyében.

 

 

 

Polgármesterválasztások eredményei Székesfehérváron, 1994-2002*

Választási év

Baloldali jelöltek és támogatottságuk (%)

Jobboldali jelöltek és támogatottságuk (%)
1994

Vancsik Zoltán (MSZP+MSZDP)

 

 

Kovács Lajos István (SZDSZ)

26,17

 

 

 

 

 

26,88

 

Nagy István (Fidesz+FKGP+ KDNP+MDF)

38,79

1998

Warvasovszky Tihamér (MSZP-SZDSZ)

44, 87

Nagy István (Fidesz+MDF+ MKDSZ+FKGP)

44,34

2002 Warvasovszky Tihamér (MSZP-SZDSZ) 70,09

Gógl Árpád (Fidesz+MKDSZ)

 

 

 

Viniczai Tibor (MDF)

 

24,46

 

 

 

5,45

*1990-ben még a képviselő-testület döntött a polgármester személyéről

 

 

Hárman a ringben

 

 

Warvasovszky Tihamér polgármester jelenleg a harmadik ciklusért száll harcba. Elismertségére utal, hogy legutóbbi országgyűlési választásokon (miként 2002-ben is) már első körben parlamenti képviselői mandátumot szerzett a város első számú választókerületében. A polgármestert támogatásáról biztosította a helyi SZDSZ elnöke, Világosi Gábor is, az együttműködés keretében az MSZP és az SZDSZ közös képviselőjelölteket is indít az önkormányzati választáson. Warvasovszkyt a pártokon felül több civil szervezet és a Fehérvári Polgárok Egyesülete is támogatja; Összefogás Székesfehérvárért választási szövetség néven. A politikus helyi szinten népszerű, országos ismertsége azonban alacsony, az elmúlt években a városi beruházásokon túl két témában szerepelt kiemelten sokat: a Videoton FC futballcsapat anyagi problémái; illetve 2003-2004-ben a polgármester magas tiszteletdíja és jutalma kapcsán.

 

Ellenfele, Karsai Béla független jelölt a régió egyik legelismertebb vállalkozója. A Magyar Hírlap összeállítása szerint az ország 51. leggazdagabb embereként számon tartott, műanyagiparban tevékenykedő üzletember független jelöltként indul Székesfehérvár polgármesteri posztjáért – a Fidesz támogatásával. A vállalkozót (aki a művésztelep egyik kiemelt mecénása is) több ismert ember is támogatja, köztük például Bod Péter Ákos. Az őt támogató helyi jobboldal egyébként az őszi önkormányzati választásokon a „Dinamikus Fehérvárért Választási Szövetség” néven a széles összefogás jegyében indul; a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Fidelitas közös jelöltjeivel.

 

A harmadik jelölt, Viniczai Tibor a helyi MDF elnöke, aki már 2002-es polgármester-választáson is megmérette magát (öt és fél százalékos eredménnyel). Az elképzelések szerint az MDF egyes kerületekben önkormányzati képviselőjelölteket is indítana. Egyes hírek szerint ugyanakkor még van esély a helyi Fidesz és MDF megegyezésére.

Politikus-civil rangadó

 

Warvasovszky Tihamér kampányában azt hangsúlyozza: a város az elmúlt években magasan ívelő fejlődési pályára állt, példaként említve az új munkahelyek létesülését (az IBM 2002-es távozásának ellenére) a jelentős városi beruházásokat, a nagyütemű építkezéseket, illetve a felújításokat. A polgármester előszeretettel említi, hogy egy uniós felmérés szerint Európa 200 vizsgált régiója közül Fehérvárral együtt a Közép-dunántúli Régió a negyedik legvonzóbb, legdinamikusabban fejlődő térség. A városnak nincsenek „filléres” gondjai, költségvetése évről évre nő, az elmúlt időszakban a nagyütemű fejlesztések ellenére több ingatlan és terület önkormányzati tulajdonba került. Az elmúlt ciklusban csökkent a város közlekedési túlterheltsége a 63-as elkerülő út megépítésével, és állami segítséggel a mintegy húsz ezer panellakás jelentős része bekapcsolódott a panelfelújítási programba. A polgármester Székesfehérvár Fejlesztési Pólus Program programja a további, megbízható és kiszámítható fejlődést ígéri a város lakóinak; erősítve a megyeszékhely versenyképességét, vonzerejét és regionális központ szerepét. Warvasovszky üzeneteiben kiemelt szerepet kap Székesfehérvár régióközpont szerepe, ami az uniós fejlesztési pénzek szempontjából is előnyére válik a városnak.

 

A polgármester további ígéretei között szerepel a város csatornázásának befejezése, a további közlekedési lehetőségek javítása (repülőtér) az Év Fehérvári Vállalkozója Díjának és a Vállalkozók Klubjának megalakítása, valamint a város doktori képzésben résztvevő lakóinak külön ösztöndíjjal való támogatása. A polgármester mind tavasszal, mind a jelenlegi kampányban amellett érvel, hogy kifejezett előny a város számára, ha a polgármester egyben parlamenti képviselő is.

 

A városi ellenzék kampányában azt emeli ki, hogy a város fejlesztése elmaradt a lehetőségektől. A korábbi ígéretek jelentős része nem teljesült az ellenzék szerint: sem az ingyenes jogosítványszerzés, sem a kedvezményes mozijegy, sem a Petőfi és a Köztársaság mozik közösségi célú hasznosítása nem valósult meg. A Fidesz városi elnöke szerint „olyan polgármester kell a város fiataljainak, aki megtartja a nekik tett ígéreteket, továbbá birtokában van azoknak a tulajdonságoknak, amelyekkel a várost a mainál sokkal jobban lehet menedzselni”. A jobboldali pártok összefogása ugyanakkor éppen az új jelölt „politikamentességével” érvel, amikor azt mondja: a jelenlegi polgármester sok esetben alárendelte a város érdekeit pártja vagy a kormányzat érdekeinek – például megszavazta a parlamentben a felsőoktatási tandíj bevezetését – és ez a folyamat Karsai Béla megválasztásával megváltozhat

 

Karsai Béla nem üzletemberként, inkább zöld, civil kampánnyal vág neki a választásoknak. A független polgármester-jelölt szerint környezetbarát közlekedést kell megvalósítani Fehérváron: minél kevesebb autó legyen a város utcáin és minél több kerékpár, emellett növelni kéne a város zöldterületeit is. A jelölt megvizsgálná annak lehetőségét is, hogy az autósforgalom visszaszorítására troli vagy villamos közlekedjen Fehérváron. Arra törekszik, hogy a civil szervezeteket a jelenleginél nagyobb mértékben bevonja a várost érintő döntésekbe Emellett új lendületet adna a város gazdaságának. Karsai kampányakcióival is nyitottságát, emberközeliségét domborítja ki. Warvasovszky kihívója civil kampányközpontot nyitott a Bazilika közelében, elsősorban a város lakosságának jelentős részét kitevő lakótelepi lakosság meggyőzésére összpontosítva, amire utal a rendezvénysorozat címe is: „Vendégünk a lakótelep”. A sátorban tartott beszélgetéseken részt vevő városi és országos hírességek között jelen volt Farkas Bertalan is, aki tavasszal még az MDF országgyűlési képviselőjelöltje volt.

 

 

Karsai Béla és a jobboldal arra törekszik, hogy beszorítsa a polgármestert a „pártpolitikus” skatulyába, és elsősorban a népszerűtlenségéből sokat vesztett MSZP pártja érdekeit szem előtt tartó politikusaként pozicionálni. Karsai civil imázsépítését ugyanakkor nehezítheti, hogy egy olyan, a Jobbikot is felölelő pártszövetség tagja, mely kifejezetten politikai célkitűzésekkel lép fel: a városi Fidesz elnök szerint az összefogás célja „a konzervatív, keresztény és nemzeti liberális elvek mentén megfogalmazott választási program megismertetése és elfogadtatása Székesfehérvár polgáraival”.

 

Ezzel szemben Warvasovszky a jelek szerint éppen azáltal szeretné súlytalanná tenni ellenfelét, hogy magával – a befolyásos politikussal, az országos érdekérvényesítésre képes és parlamenti képviselővel – a politikában járatlan civilt helyezi szembe, azt hangsúlyozva, hogy az országos és uniós fejlesztésekért folytatott lobbiharcban csak valódi politikus tudja győzelemre vinni a várost. Ezáltal gyakorlatilag mindkét jelölt egy politikus-civil párharc fenntartásában érdekelt.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384