Brüsszeli térfélen a labda

nyugdíjrendszer rehabilitációs szemléletű átalakítását; a korhatár alatti nyugellátások szüneteltetését kereső tevékenység esetén; a nyugdíj mellett folytatott kereső tevékenység egyéni járulékmentességének megszüntetését.

A legnagyobb vihart a programban előirányzott, majd pénteken a kormány által be is jelentett egészségügyi intézkedések kavarták. A reformok alapján a kormány január elsejétől 300 forintos vizitdíjat és kórházi napidíjat vezet be, ez azt jelenti, hogy a háziorvosnál, a szakrendelésen való megjelenés és minden kórházban töltött nap ennyibe kerül. Ha egy évben hússzor megy valaki orvoshoz, eléri a 6 ezer forintos limitet, így ezután már nem kell fizetni az újabb vizitekért. Ugyanígy 20 kórházban eltöltött nap felett sem kell már fizetni.

Olyan makrogazdasági jelzőszámokról van szó, melyeket feltételül szabnak ahhoz, hogy a közös pénzt, az eurót be lehessen vezetni. Magyarán egy elit klubhoz, az euróövezethez, tágabb értelemben pedig Nyugat-Európához kívánunk csatlakozni. Ám, aki ennek az előkelő társaságnak a teljes jogú tagja kíván lenni, és euróval szeretne fizetni, annak a gazdaságát rendbe kell tennie. A többi között le kell szorítania az inflációt, alacsonyan kell tartani az államadósságot, és az államháztartás hiánya sem lehet több, mint az ország teljesítményének három százaléka. A szokásos uniós kekeckedésről van szó? Nem egészen. Az az ország ugyanis, amelyik nem tartja be az előírásokat, rontja a közös fizetőeszköz, jelesül az euró stabilitását.

Mint azt tudjuk, a régi-új kormány – fennállásának ötödik esztendejében – egyetlenegy alkalommal sem tett eleget az előírásoknak. Költségvetéseink másról sem szólnak, mint arról: a kormány képtelen olyan büdzsét készíteni, amelyről pár hónap múltával nem derülne ki, hogy alapjában véve el lett szúrva. Vagyis ez eurócsatlakozáshoz – a gazdasági vezetők, elemzők által pragmatikusnak várt, szakértőinek is titulált – szocialista–szabad demokrata kormány nem vitte közelebb az országot. Sőt eltávolította tőle. És ehhez jön most az a komédia, ami az immáron sokadszorra visszadobott és elkészített konvergenciaprogram körül zajlik.

Ebben a szituációban az MDF nem nyújtja a kezét, és nem vesz részt a miniszterelnök által kezdeményezett ötpárti egyeztetésen.

(...) Éppen ezért érthetetlen, miért adja a Fidesz ehhez az akcióhoz a nevét. A legnagyobb ellenzéki párt tegnap bejelentette, hogy négy javaslata lesz a konvergenciaprogramhoz. A Fidesznek ugyanis az a célja, hogy a konvergenciaprogram „hitelesebb legyen”. Holott az idő szűkössége és a nyilvánosságra hozott program tartalmi szempontból olyan kérdéseket vet fel, ami nem ad lehetőséget az érdemi vitára. Két ellenzéki párt. Két vélemény. Micsoda különbség!

A Fidesz volt az, amely a leghatározottabban tiltakozott a Gyurcsány-program ellen, most pedig az elhibázott megszorításokat is hitelesítő partnere akar lenni a kabinetnek? A kormány ugyanis kizárólag megszorításokkal próbálja teljesíteni az uniós előírásokat.

Kérdés, ha a Fideszben ez lesz az irány, tud-e majd alternatívát felmutatni az ellenzék az elbizonytalanodott választók számára. Remélhetőleg a párton belül előbb-utóbb ébresztőt is fújnak: már csak a hitelesség érdekében.

(...) A célérték: az egyensúly. Ilyen programot minden tagország köteles benyújtani, legfeljebb más a neve az eurót már használó országok körében. A németektől, franciáktól stabilitási program néven várják annak bemutatását, hogy az uniós közös érdekeltségű gazdaságpolitikai kérdésekben mi a nemzeti kormány munkaterve.

(...) a konvergenciaprogram sokak hiedelmével szemben nem az euró bevezetéséró’1 szól. Az illető tagország gazdasági fejlődésének és különösen államháztartási állapotának a cél szerinti mércéhez való közelítését (jobbaknál: a célérték stabilizálását) várják el egymástól a huszonötök. A célok teljesítése a kormányok kezében van, hiszen a program központi kérdése az államháztartás egyensúlya. A célérték: középtávon az egyensúly.

(...)Az euróklubba való bejelentkezéskor a tagországnak a konvergenciaprogramba is foglalt államháztartási renden kívül csekély inflációt és mérsékelt kamatszintet kellene lejelentenie, meg azt, hogy 24 hónapnál többet eltöltött az európai közös árfolyamrendszerben, az ún. ERM IL-ben, mégpedig devizapiaci feszültségek nélkül. Míg a stabilitási program mutatóira a kormánynak közvetlen ráhatása van, hiszen a költségvetés kiegyensúlyozása békeidőben politikai akarat (takarékosság és/vagy adóemelés) kérdése, addig az eurózónába való belépés számos ismérvének egyidejű és tartós teljesítésében nem lehet biztosra menni. Az inflációt százezernyi piaci szereplő formálja, az árfolyamra különféle hazai és külső sokkok és hírek hatnak.

(…) A legnagyobb baj persze az, hogy egyre távolabbi dátumok kerülnek szóba. A közös európai valuta átvétele ugyanis azt jelenti, hogy egy adott ország képes rendet tenni a központi pénzügyekben. A többi között nem engedi elértékteleníteni saját fizetőeszközét, alacsony szinten tartja a költségvetés hiányát, mérsékli az államadósságot, és kiszámítható szintre lövi be a kamatpályát.

(…) A jelek szerint régi-új kormányunk a feladatra alkalmatlan. Sőt, lassan odáig jutunk, hogy a kormány azt sem tudja, az eurót eszik-e vagy isszák.

(…) ne legyen szitokszó sem a konvergenciaprogram , sem pedig az euró: mindenféleképpen rendbe kell tenni az ország pénzügyeit. Euróval vagy nélküle.

(…) Vagyis az euró kitolása nemcsak gazdasági károkat okoz, hanem az ország hitelességének elvesztését is jelentheti. Nyugat-Európától eddig is legalább 30-35 évnyire voltunk. Nagy kár, hogy felzárkózás helyett ismét eltávolodtunk a fejlett világtól. Plusz hét évre.

(…) A nemzeti adósság GDP-ben mért értéke a program szerint tovább növekszik a következő két évben, hiszen ennek változását az államháztartás hiányának és a GDP növekedésének a viszonya határozza meg. Mivel a növekedés mértéke jóval a hiány alatt marad, így elkerülhetetlen az országra nehezedő eladósodás további fokozódása. 2009-re viszont már az adósság mértékének enyhe csökkenését ígéri a program, és ezt a GDP hirtelen fellendülésére alapozza. Ez a feltételezés azonban teljesen alaptalan, mert valamennyi gazdasági tényező, ami előmozdíthatja a növekedést, mind-mind csökkenni fog a megszorítások miatt.

(…) A társadalom által nem a következő évek fájdalmas megszorításai elfogadhatatlanok, hanem a kilátástalanság. Az, hogy nem látni később sem reményt a helyzet javulására. A korábbi időszakot a húzd meg, ereszd meg ciklusok jellemezték. A mostani helyzet azonban más: hiába jönnek a drákói megszorítások, nincs alap a későbbi könnyítésekre. A gazdasági játéktér végzetesen beszűkült.

(…) A konvergenciaprogram nem más, mint lassítópálya az államcsőd felé. Halogatni lehet a csődöt újabb és újabb megszorításokkal, egészen addig a határig, amíg egy apró szikra nem borítja lángba az egyre elégedetlenebb, egyre jobban csalódott társadalmat. A problémát az okozza, hogy az adósság mértéke a felelőtlen gazdaságpolitika miatt átlépte a kritikus határt.

(…) Igazi bátorság, elszántság kellene, le kellene térni a sodródás, a halogatás politikájáról, mert minél később következik be a csőd - ami jelenleg elkerülhetetlennek látszik, ha nem változnak meg a feltételek -, annál keservesebbek lesznek a következmények is.

(…) Éppen ezért a magyar társadalom tagjainak, avagy választott képviselőinek is össze kellene hajolniuk a közös, európai felzárkózásunkat segítő program kidolgozására, és bizony össze kellene tartanunk a végrehajtás érdekében legalább néhány nehéznek ígérkező esztendő idejére. Csakhogy ezt az össznépi összetartás éppen a regnáló kormánykoalíció képviselői miatt nem jöhet létre, hiszen a hatalom megtartása érdekében 2002 és 2006 között ész nélkül költekeztek, felborították az államháztartás egyensúlyát, finanszírozhatatlan költségvetési hiányt idéztek elő, ennek finanszírozása érdekében brutálisan megnövelték - egyre drágább kamatozású hitelekkel - az államadósságot.

(…) A nyugdíjreform lényegében a 13. havi járadék eltörlését és a nyugdíjkorhatár kitolását jelentené. Adócsökkentést ígértek, ehelyett adónövelést valósítanak meg. Egyes társadalmi rétegeknek elérhetetlenné teszik a tandíj bevezetésével a továbbtanulást, a vizitdíjjal megnehezítik az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést. A balkáni bérszínvonalhoz világszínvonalú gáz- és villamosenergia-árat rendelnek, és a szegények kompenzációját olyan bürokratikus ügyintézéssel valósítják meg, hogy a törvényi bikkfanyelvet nehezen értők képtelenek legyenek igénybe venni a támogatást, vagy legalább menjen el a kedvük az ügyintézéstől.

(…) Bokros Lajos egyebek mellett már a minimálbér eltörlését, az egészségügyben és oktatásügyben közalkalmazotti jogviszony megszüntetését jelölte meg a megtakarítás további lehetőségeként. Sét kórházak, egyetemek, főiskolák bezárását is javasolta. Ha ezekhez az elképzelésekhez hozzáadjuk a már megvalósult falurombolást, a postahivatalok, iskolák bezárásával, felmerül a kérdés: kiknek az érdekében írnak itt "konvergenciaprogramokat"?

(…) Az új program brüsszeli minősítésén múlik ugyanis, megkezdhetjük-e uniós tanévünket, vagy megint ismételhetünk. Van mitől tartani, hiszen miután tavaly decemberben az első Gyurcsány-kormány beadta felzárkózási programját, annak értékelésekor a brüsszeli pénzügyi biztos visszadobta az anyagot azzal, hogy idén szeptemberre olyat kér, amelyet Magyarország képes is lesz megvalósítani.

(…) a kormány elkészült az egyensúlyjavító csomaggal, amely a rövid távú célt, az államháztartási hiány gyors lefaragását hivatott elérni. Az államreform-bizottság ígéri, hogy az év végére meglesznek a reformok, amelyek a biztonságos jövőt alapozhatják meg a magyar gazdaságban.

(…) A felmérő dolgozat már a reformokról szól, amelyeket egyelőre csak körvonalakban láthatunk. A kormány nem adott sok időt politikai és szociális partnerének a megteendő lépések megvitatására. Noha mindenki tudja, hogy egyszer véget kell vetni a húzd meg-ereszd meg korszakának, és beletörődik, hogy talán most, utoljára még összerántja gatyamadzagját, mégis szinte mindenki nyüszít, mikor szorosnak érzi a nadrágját.