A következmény teszi a győztest
Az önkormányzati választások egyik fontos tulajdonsága, hogy a győztes nem október 1-jén este születik meg, hanem a rákövetkező napok-hetek-hónapok vitáiban. Éppen ezért az elkövetkező választások tétje nem csak az, hogy ki tud több települést meghódítani és megtartani, hanem az is, ki tudja elhitetni saját győzelmét a választókkal. Ebben az értelmezési küzdelemben a megyeszékhelyekért és Budapestért folytatott csata végkimenetele döntő szerepet játszhat.
Győztes az adatrengetegben
Az önkormányzati választások több szempontból is különleges helyet foglalnak el a magyar politikai életben. Egyrészről, a helyhatósági választások eredményeképpen nem történik olyan látható váltás (vagy éppen továbbkormányzás), és nincs olyan egyértelmű kritériumok szerinti győzelem, mint a parlamenti választásokat követően, ahol az az eredmények egy nagyon is jól megfogható "végeredményben" – a parlamenti többség és a megválasztott miniszterelnök párthovatartozásában – összegződnek. Az önkormányzati választások győztese inkább a nyilvánosságban dől el. Az értelmezési csatában a választások eredményeit feldolgozó statisztikai adattömegből minden politikai szereplő a neki megfelelő értékeket emeli ki, a média utólagos értékelésében pedig központi szerepet játszanak a szimbolikus pozíciók: a megyeszékhelyek városvezetői és különösen Budapest főpolgármestere. Mivel továbbá az önkormányzati választások esetében ciklus közbeni szavazásról van szó, a voksolás az országos politikai folyamatokra elsősorban kommunikációs értelemben hat – ebben pedig hasonlít az európai parlamenti választásra.
A közvélemény értékelése szempontjából azonban az a döntő, hogy a politika milyen – vitatott – végeredményt hirdet saját értelmezései által. Az értelmezési folyamat pedig már a választást megelőzően megindul, ahogy az jelenleg is látható. A Fidesz igyekszik magát eleve győztesként pozícionálni, erre utalnak a kampánynyitón elhangzott beszédek. Az MSZP pedig – mintha számítana megyeszékhelyek többségének megtartására – a sikeres szocialista nagyvárosok polgármestereivel kampányol, amivel az önkormányzati választásnak eleve ezt a szintjét határozza meg tétként.
Mindenki nyerhet
Eddig mindössze egy olyan választás volt, a 2002-es, melynek értelmezésében utólag viszonylagos egyetértés alakult ki. Négy éve ugyanis a Fidesz is elismerte az MSZP győzelmét. Egy ilyen fokú kommunikációs győzelemre a mostani választáson kisebb az esély. Annak ellenére ugyanis, hogy a közvélemény-kutatásokban a Fidesz toronymagasan vezet, a párt olyan helyzetet nehezen tud teremteni, melyet a szocialisták ne tudnának győzelemként vagy legalább döntetlenként beállítani.
A Fidesz akkor állíthatná be egyértelmű és látványos győzelemnek a választások eredményét, ha 1) sikerülne a koalíció fellegvárának számító Budapestet "bevennie" a fővárosi koalíciótól, tehát a Fidesz által támogatott Tarlós István venné át az irányítást Budapesten, és ha 2) sikerülne megszereznie a fővárosi kerületek és megyeszékhelyek többségét. A megyei és települési közgyűlésekben történt pozíciójavítás pedig nem számít látványos győzelemnek, így sokkal kisebb a szimbolikus jelentősége.
A szimbolikus értelemben legfontosabb küzdőtéren, Budapesten érdekes helyzetet okozna Tarlós István esetleges győzelme. Tarlós István, akinek egyik központi kampányüzenete az, hogy független jelöltként méretteti meg magát, főpolgármesterként a Fidesz győzelmének leglátványosabb jelképévé válna. Megfordulna a jelenlegi helyzet: míg most a kampányban a jelölt és az őt támogató pártok közötti különbségen van a hangsúly, addig a hivatalban lévő Tarlós Istvánhoz hirtelen felzárkózna a Fidesz. És ekkor még nincsen szó arról, hogy mit jelentene Tarlós István főpolgármestersége egy esetleges MSZP-s közgyűlési többséggel, szocialista főpolgármester-helyettesekkel, valamint az egész mögött álló Fidesz-KDNP-Jobbik választási szövetséggel. Ahhoz, hogy Tarlós István győzelmét a Fidesz saját magának könyvelhesse el, a legnagyobb ellenzéki pártnak közgyűlési többséget kell szereznie, mint ahogy nem mellékesen erre van szüksége a Fidesznek ahhoz is, hogy „kézben tartsa” az elmúlt ciklusokban a III. kerületi pártokon egyensúlyozó Tarlóst.
Már a 2002-es önkormányzati választások eredménye is arra utalt, hogy az országos politikai klíma áthatja az önkormányzati választások eredményét. Az MSZP és a koalíció eredményeiben 2006-ban bizonyosan érezhetőek lesznek az országos politikai trendek, így önkormányzati pozíciói romlani fognak 2002-höz képest. A legfőbb kérdés az, hogy ez a hangulatváltozás mennyiben vezet a nagyvárosok polgármesterei pozíciójának megrendüléséhez. Ha ugyanis a pártnak sikerül megtartani Budapestet, és a megyeszékhelyek többségét, akkor a baloldal is tálalhatja győzelemként az eredményeket. Mivel feltételezhető, hogy a megyeszékhelyek többsége a szocialisták kezén marad (jelenleg mindössze 5 ilyen város és 4 budapesti kerület élén áll fideszes vezető), a választás eredménye jelentős részben Budapest sorsán áll vagy bukik: ha Demszky megtartja pozícióját, a Fidesz előretörése várhatóan nem lesz kifejezetten látványos, és kommunikációs szempontból mindkét oldal győzhet.
Az SZDSZ számára a koalíció közös jelöltjeinek sikerén túl a már meglévő polgármesteri tisztségek megtartása a fő feladata, az MDF-nek pedig az számít győzelemnek, ha országos szinten (a megyei listák tekintetében) tudják minimum azt a szavazatarányt hozni, mint az országgyűlési választások alkalmával. Így elvben elképzelhető az is, hogy az önkormányzati választásokból (rövid távon) mind a négy párt győztesen kerül ki.
Győzelem, de milyen áron?
A nyertes és győztes meghatározásában hosszabb távon az is szerepet játszik, hogy milyen politikai változások indulnak meg az eredmények hatására, ami pedig nagyrészt attól függ, a vezetők mennyire tudják győzelemként/vereségként „eladni” az eredményeket saját politikai táboruk felé. A politikai hátország „ingerküszöbe” ebből a szempontból jóval alacsonyabban van: a közvélemény számára kevéssé látványos közgyűlési pozícióvesztések áldozatai például könnyen a pártvezetés ellen fordulhatnak. Az MSZP tagsága által megélt vereségéből ebből a szempontból legalább két következmény adódhat: Gyurcsány megerősödése és a kormány stabilizálása vagy Gyurcsány elszigetelődése és egy párton belüli lázadás kirobbanása (utóbbira példa a 2004-es EP-választás politikai utóélete). Az MSZP 2002-es eredményét aligha ismétli meg, de a vereség hozzásegítheti a pártot ahhoz a sikeres újrakezdéshez, amellyel a kormányalakítás óta hiába próbálkoztak újra és újra a szocialisták. A vereség azonban elindíthat kiszámíthatatlan folyamatokat is, elég, ha Gyurcsány Ferenc állítólagos pártelnöki ambícióira gondolunk.
A Fidesz-MPSZ szempontjából két fontos probléma merül fel: az esetleges önkormányzati győzelem segíti vagy nehezíti a párt megújulását, illetve Orbán Viktor ennek köszönhetően stabilizálódó párton belüli pozíciója szűkíti vagy növeli a Fidesz mozgásterét. A Fidesz fontos városvezetői pozíciókat szerezhet vissza a 2002-es vereség után. Ha viszont a Fideszben vannak olyan politikai csoportok, személyek, akik a párt jövőjét Orbán Viktor nélkül képzelik el, akkor érdekellentétről is beszélhetünk az önkormányzati választások kapcsán, hiszen a győzelem által visszaigazolt pártelnök megerősödik pozíciójában, és lehetőségei tágulnak. Ezek után pedig a fő kérdés, hogy Orbán Viktor pozícióban maradása hosszú távon a jobboldal, vagy inkább a baloldal esélyeit növeli-e.
