Megindult a települések ostroma

2006-09-11

A publicisták között általános az a vélekedés, hogy az önkormányzati kampány a baloldal jelentős gyengülésével és a jobboldal megerősödésével jár majd. Eltérnek azonban a vélemények arról, hogy a szocialista polgármestereknek milyen esélyük van pozícióik megszerzésére.

A köztársasági elnök által október 1-jére kiírt önkormányzati választások előtt minden közvélemény-kutatás a Fidesz jelentős előnyét mutatja az MSZP-hez képest. A nagyobbik ellenzéki párt kampányának középpontjában leginkább a kormány ígéreteinek és intézkedéseinek szembesítése, a baloldal "hazugságainak" kidomborítása áll - erről szól a Jó reggelt, Magyarország! Kiáltványa is. A Fidesz politikusai az önkormányzati választást a parlamenti választások "harmadik fordulójaként" emlegetik. Kósa Lajos, majd Orbán Viktor javaslatot tett egy önkormányzati vezetőkből felállított testületre is, mely egyfajta "felsőházként", demokratikus ellensúlyként működne, és bizonyos ügyekben (pl. költségvetés) vétójoggal bírna a kormány döntéseivel szemben. A párt elnöke a választás tétjét így foglalta össze: Gyurcsány-csomag vagy igazi megoldás, megszorítás vagy új alternatíva, nyugalom vagy békétlenség, biztonság vagy káosz?”.

 

> Publicisztikák
Szerető Szabolcs: Bizalom előlegbe (Magyar Nemzet, augusztus 28.)
Nagy B. György: Gúzsban, táncra várva (Népszabadság, szeptember 4.)
Dési János: Normális hely ez? (Népszava, szeptember 5.)
Giró-Szász András: A miniszterelnöki nehezék (Heti Válasz, szeptember 7.)
Gazda Albert: Szar a világ, tök a tromf (Index, augusztus 24.)
Tamás Ervin: Ring (Népszabadság, augusztus 26.)
 

Az MSZP politikusai kampányukban részben a megszorító intézkedések indoklására (Ezért), részben az elmúlt négy évben kivitelezett és a tervezett fejlesztésekre összpontosítanak. A párt óriásplakátokon mutatja be be az MSZP-s polgármesterek által vezetett városok sikereit. A miniszterelnök kampányútjain tapasztalható ellentüntetésekre reagálva pedig a párt politikusai arról beszélnek: a baloldal és a Fidesz közti választás a nyugalom és a békétlenség közti választás is lesz egyben. Hiller István szerint "október elsején arról szavazunk, hogy kire bízzuk közvetlen lakókörnyezetünk sorsát, jövőjét. Ezzel szemben a jobboldal újabb megosztásra készül, békétlenséget szít, a vereség revansát akarja. (...) Hibás tehát az a politika, amelyik exportálni akarja a megosztottságot".

 

 

Az SZDSZ kampánya során elsődlegesen Budapestre koncentrál, a „Budapest a mi városunk” szlogen jegyében indított kampányában. A liberális párt kampányában jelentős szerepet játszik a Fidesz és az ő támogatását élvező Tarlós István "antiliberális" jellemzőinek kidomborítása, és a szélsőjobboldallal való egybemosása. Az SZDSZ politikusai igyekeznek megismertetni a választókkal Tarlós István antidemokratikusnak és intoleránsnak tartott mondatait ("Best of Tarlós").

 

Az MDF továbbra is főképp a két nagy párttal szemben határozza meg magát, ugyanakkor egyes ügyekben (pl. euró bevezetése, adócsökkentés) jelentős szerepet kap az SZDSZ bírálata. A párt politikájának önálló irányvonalát és politikusainak szavahihetőségét domborítja ki az MDF „Nem minden tojás egyforma” szlogennel indított kampánya is.

 

Vélemények a kampányról I.

 

 

 

Szerető Szabolcs: Bizalom előlegbe (Magyar Nemzet, augusztus 28.)

 

A Fidesz soha nem nézett még még ilyen jó esélyekkel az önkormányzati választások elé. A Gyurcsány-kormány hazugságai és a választási ígéretekkel való szembefordulás után a jobboldali pártoknak minden esélyük megvan a csalódott és dühös szavazók megszerzésére.

(…) Október 1. tehát vízválasztó lehet. Amennyiben fehéren feketén kiderül, hogy a kormány elveszítette a társadalom bizalmát, annak közjogi kényszer híján is mélyreható következményeinek kell lennie, mint minden demokráciában.

 

(…) A totális hatalomkoncentráció arra utal, hogy Gyurcsány Ferenc felkészült a belső támadásokra. Kiábrándult szavazókat a mostani, csökkentett üzemmódban is szerezhet a Fidesz, de az ország sorsán csak a legjobb korszakait idéző aktivitással, tehetséggel és kristálytiszta logikát követő stratégiával fordíthat. Bűn lenne elszalasztani a történelmi lehetőséget.

 

Nagy B. György: Gúzsban, táncra várva (Népszabadság, szeptember 4.)

Az MSZP-nek a megszorító intézkedések miatt igen kevés esélye van a győzelemre. A kampány alatt így két dologra kell összpontosítaniuk: a tavasszal meghódított bizonytalanokat otthon tartani, és így elkerülni hogy bosszúból a Fideszhez igazoljanak. Elképzelhető az is, hogy mivel a polgármestert személyisége és helyi sikereik alapján ítélik meg az emberek, a nagy párt népszerűtlensége nem feltétlenül hull vissza rá.

(…) Gyurcsány arca előbb a győzelemben, most a nehézségekben összecsúszott az MSZP képével. A miniszterelnök sutba dobta Horn Gyula, ha nem is jól, de valamennyire bevált taktikáját, amely szerint megszorítások idején meneszthető bűnbak (Bokros Lajos) kell. Így magára - és a pártra - húzta a megszorító intézkedéseket.

 

(…) A szocialisták szerencséjére azonban a helyhatósági választások szavazási képlete nem ilyen egyszerű. Sok változó módosíthatja a végeredményt. Az első a pártszimpátia (mely most tényleg változó). A kemény törzsgárda persze nem okoz fejtörést, megy és ikszel. Ám a tavaszi kampány alatt meghódított szimpatizánsokra most aligha lehet számítani.

 

(…) Az "aki nem mozdul, az nem hibázik" politikáját folytató Fidesz viszont már kihagyott egy komoly ziccert: nem állított saját főpolgármester-jelöltet, aki - 16 év óta először - sikerrel aspirálhatna Budapest élére. Holott a főváros elhódítása az önkormányzati választások komoly, országos politikai tétje. Demszky Gábor veresége (és az SZDSZ meggyengülése) "véres" koalíciós válságot robbanthatott volna ki. Úgy fest azonban, ilyen őszre a Fidesz sem számított: elfelejtettek kemény ellenfelet állítani.

 

 

Dési János: Normális hely ez? (Népszava, szeptember 5.)

Könnyű dolga van a Fidesznek az önkormányzati kampány során. Elég csendben ülnik és várni, hogy a megszorító intézkedések miatt a kormányból kiábrándult választók bosszúból a jobboldali jelöltre voksoljanak. Ugyanakkor hiába indulnak jó eséllyel az ellenzéki párt képviselői, a Fidesznek nem lenne szabad elfelejteni: ha a választásokat meg is nyerik, ez a parlamenti erőviszonyokon még négy évig semmit sem fog változtatni.

(…) Egészen a hétvégéig úgy tűnt, a Fidesz megtalálta a nyerő módszert. Keveset szerepelni, Orbán Viktort alaposan eldugni, s hagyni, hogy a szocialisták saját erejükből veszítsék el az önkormányzati választásokat. Figyelve a közvélemény-kutatásokat s az elmúlt napok eseményeit, bejönni látszott ez az ördögi ravaszsággal kidolgozott terv.

 

(…) A fideszes kampánystratégáknak tehát elég lett volna hátradűlni és várni az ölükbe hulló győzelemre.

 

(...) Ugyan jól hangzik, ha a kedves szónok azt harsogja, hogy most jön a választás harmadik fordulója, a mindent eldöntő csata, és ha ezt megnyeri a jobboldal, akkor aztán itt a nagy győzelem. Csakhogy - ha netán így is alakul a világ - ez mégsem lesz ám igaz. Merthogy ez önkormányzati választás, még ha nyilván az országos politika szempontjából sem teljesen mindegy az eredmény. Biztos, hogy nagyon sokan, akik korábban az MSZP-re vagy az SZDSZ-re szavaztak, most úgy fejezik ki elégedetlenségüket, hogy vagy otthon maradnak, vagy a jobboldali jelöltre voksolnak. Ahogy történt ez az európai parlamenti választáskor is. De ettől még a magyar parlamenti erőviszonyok nem változnak.

 

Vélemények a kampányról II.

 

Giró-Szász András: A miniszterelnöki nehezék (Heti Válasz, szeptember 7.)

Bár a kormányzati népszerűségvesztésnek nem feltétlenül kell hatnia a helyi polgármesterekre, úgy tűnik: a szocialista polgármestereknek most nem lesz könnyű dolguk. Meg kell ugyanis magyarázniuk választóiknak, hogy az őket támogató miniszterelnök által rájuk zúdított többletterhekhez nincsen közük, hozzájuk csak a pozitív hatások köthetőek.

(…) Az elégedetlen szocialista szavazók többsége aligha áll át a másik oldalra, de elégedetlenségük könnyen passzivitásba fordulhat, aminek következtében számottevően csökkenhet a szocialista jelöltekre leadott szavazatok száma. A bizonytalan választóknál kettős hatás várható. A bizonytalan, de inkább baloldali érzelmű választók egy része valószínűleg nem megy el szavazni, másik része pedig a kormánnyal szembeni csalódottsága és elégedetlensége miatt protestszavazóvá válhat az ellenzéki oldalon.

 

(…) A Gyurcsány és a szocialista márkanév inflálódása óhatatlanul magával rántja a szocialista megyei és nagyvárosi vezetők támogatottságát. Sorra fagy le a mosoly a hazai szocialista vezetésű nagyvárosok - Győr, Székesfehérvár, Szolnok - polgármestereinek, polgármesterjelöltjeinek arcáról, amikor arról értesülnek, hogy Gyurcsány Ferenc városukat is beiktatta országjáró kampányába.

Ezzel párhuzamosan elmondható, hogy ahol jelenleg is ellenzéki polgármestere van egy településnek, ott valószínűleg nem történik változás, hiszen a szocialisták képtelenek lennének egy ilyen "belépő" után új szavazókat toborozni.

 

(…) Azért sincsenek könnyű helyzetben, mert választóikat arról is meg kellene győzniük, hogy bár eddig a pártpolitikai és kormányzati érdek felülírta városuk érdekeit, ezentúl másként lesz. Meg kellene győzniük őket arról, hogy a jövőben - ha városuk érdekei úgy hozzák - szembemennek pártjukkal, a kormánnyal és Gyurcsány Ferenccel. Mindez olyan valószínűtlenül hangzik, hogy a folyamat szinte természetszerűleg termelte ki az így keletkező politikai vákuumban azon polgármesterjelölteket, akik ellenzéki vagy független színekben mára kiegyenlítették a korábban szocialista többségű városokban az erőviszonyokat.

 

 

 

Gazda Albert: Szar a világ, tök a tromf (Index, augusztus 24.)

 

A kormány intézkedéseinek és megszorításainak köszönhetően a Fidesz várhatóan jól ki tudja majd használni a szavazók elkeseredettségét októberben. Míg a koalíció és Demszky hibát hibára halmoz, addig az ellenzéki párt semmilyen baklövést nem követett el a nyár folyamán. Így jóval nagyobb eséllyel indulhat neki a választásoknak, mint ahogy ezt korábban bárki gondolhatta volna. "Milyen jól jönne most a baloldal számára egy jól fejlett Mikola István, adunak."

(…) A Fidesz az önkormányzati választásokat megelőzően azt próbálja bebizonyítani, hogy a választópolgárok rövidesen sokkal rosszabbul fognak élni. És lám, az emberek máris úgy érzik, szar a világ, reménytelen az élet.

 

(…) Egyrészt, ha a kormánypártok támogatottsága a tapasztalható tempóban apad az október 1-jéig hátralévő hónapban, akkor jobb, ha senki nem vesz mérget a főváros hercegének diadalára. Másrészt, nemcsak kulcs-, hanem rengeteg apró pozíció is van, megyei közgyűlésekben, kisebb és nagyobb képviselő-testületekben, amelyekre a kétkezi párttagok és holdudvarbeliek nagyon pályáznak, s ha ott maradnak a hoppon, rettenetesen szomorúak, sőt mérgesek lesznek.

 

(…) Jár rájuk a rúd. Milyen jól jönne most a baloldal számára egy jól fejlett Mikola István, adunak. Persze nem kizárt, hogy előbb-utóbb kerítenek ilyet valahonnét.

 

 

Tamás Ervin: Ring (Népszabadság, augusztus 26.)

 

Mára egyértelművé vált hogy októberben nem lesz elsöprő koalíciós győzelem. Sőt, örülhet a kormány ha a fontos támaszpontoknak számító nagyvárosokat sikerül megtartania. A Fidesz nagy győzelemre számíthat, egy nyertes önkormányzati választás nem fogja legitimálni hatalmukat az országgyűlésben.

(…) A szocialisták mostanában némi nosztalgiával gondolnak a régi (tavaszi) szép időkre, amikor még minden az ő malmukra hajtotta a vizet. Amióta azonban a Köztársaság tér előtt fölállított emelvényen a győzelem mámorában boldogan emelték magasba egymás kezét, mintha minden összeesküdött volna ellenük - olajártól a tűzijátékig.

 

(…) Az persze nem kétséges, hogy az októberi helyhatósági választás nem annulálja a tavaszit, s formálisan sem kötelezi semmire az akkori nyerőket, mint ahogy az sem, hogy az ellenzék, ha ősszel elsöprő sikert arat, minden erejével azon lesz, hogy győzelmével ne csak a kormány intézkedéseit, hanem egyenesen a koalíció legitimitását kérdőjelezze meg. Szimbolikus erővel bírhat néhány nagyváros "elvesztése", ha pedig Budapest "elesik", az akár tektonikus mozgást is elindíthat a Szabad Demokraták Szövetségénél, amibe beleremeghet a koalíció.

 

(…) A főváros és a vidék főbb bástyáinak megtartása még akkor is több tartást és főként nagyobb kitartást adna a kormányt támogató politikai erőknek, ha a kisebb településeken és a megyei önkormányzatoknál komoly vérveszteséget szenvednének. Már csak azért is, mert mindenki számára nyilvánvaló, hogy a 2002-es tarolás megismételhetetlen, másrészt az önkormányzatoknak ezen szelete vékonyka hatáskörrel és még vékonyabban csordogáló anyagi forrásokkal jár .

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384