Pancserpuccs vagy kormánybuktatás
Gyurcsány Ferenc vasárnap napvilágra került balatonőszödi beszéde miatt az első száz nap végére minden eddiginél kockázatosabb politikai viharba került a kormány. Akárki hozta is nyilvánosságra hangfelvételt, ezzel a lépéssel új és kiszámíthatatlan helyzet elé állította valamennyi politikai szereplőt. Ha a kormány számára kedvezően alakulnak az események, akkor Gyurcsány Ferenc és pártja épp a hazugság beismerés által szabadulhat meg a hazugság vádjától. Ha viszont a közvélemény túlnyomó többsége nem fogadja el a miniszterelnök magyarázatát, akkor ő maga és kormánya akár bele is bukhat az ügybe.
Kinek az érdeke?
Az első kérdés, amely a májusi MSZP-frakcióülésen elmondott Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülésével kapcsolatban felmerül, hogy vajon ki jutatta el a hangfelvételt a sajtónak. Olyan nehezen megválaszolható kérdés ez, melyre hagyományosan az események mögött meghúzódó érdekek feltárásával lehetne választ adni. Ezúttal azonban ez módszer sem visz közelebb a megoldáshoz, csupán újabb és újabb kérdéseket vet fel.
Az első lehetséges értelmezés szerint a Fidesz érdekében állt leginkább a botrány kirobbantása. Feltűnő ugyanis, mennyire illeszkedik a kormányfő zárt frakcióülésen tett – azaz nem a nyilvánosságnak szánt - beismerése a legnagyobb ellenzéki párt hónapok óta folytatott kampányához, amelynek legfőbb üzenete az, hogy a kormány és személy szerint Gyurcsány Ferenc hazudott. Ebből kiindulva a Fidesz kampánya a hangfelvétel nyilvánosságra kerülésével érte el a csúcspontját és nyerheti el igazolását, mégpedig nem más mint Gyurcsány Ferenc által. A kérdés csak az, hogy ha a Fidesz tudott a felvételről, akkor miért érte láthatóan felkészületlenül a májusi beszéd kitudódásának híre. Hiszen a Fidesz politikusai vasárnap meg sem szólaltak, csak egy nap késéssel reagáltak a történésekre, azaz a legnagyobb ellenzéki erő nem csapott le rögtön a hírre, és így esélye sem volt arra mindjárt az elején a saját értelmezését tegye uralkodóvá. Sőt, a Fidesz még másnap is bizonytalannak tűnt, hiszen a miniszterelnököt elítélő „kötelező” nyilatkozatokat leszámítva a párt nem hirdetett egyértelműen önálló akciót, hanem inkább a Sólyom Lászlóra igyekezett áthárítani az előrelépés felelősségét, azzal, hogy felszólította az államfőt: „tegye meg a szükséges lépéseket” a párt által alkotmányos válságként értékelt helyzet megoldására.
A második lehetséges válasz szerint az MSZP Gyurcsány Ferenc ellen szervezkedő „belső ellenzékében” kell keresni a kiszivárogtatókat. Ennek alapján sokan máris a Medgyessy Péter 2004-es lemondatásához vezető párton belüli folyamatokhoz hasonlítják a mostani eseményeket. Kérdés azonban, hogy valóban érdeke lehet-e egy ilyen botrány kirobbantása a szocialisták egy részének. Hiszen 2004 nyarán valóban hasonlóan népszerűtlen volt a kormány és az akkori miniszterelnök, ettől eltekintve azonban gyökeresen más a jelenlegi helyzet. Akkor a csúnyán elveszített európai parlamenti választás után volt az MSZP, most viszont egy váratlanul fölényes parlamenti választás van a nagyobbik kormánypárt mögött. Akkor nem követte egy újabb közeli megméretettés a miniszterelnök-váltást, jelenleg viszont csak két hét van vissza az önkormányzati választásokig. Akkor a koalíciós partner egyértelműen kihátrált Medgyessy Péter mögül, most azonban az SZDSZ rögtön kiállt Gyurcsány Ferenc mellett. Akkor volt az MSZP-nek mozgástere és ideje felépíteni egy új vezetőt és egy új politikát, ma ez a legkevésbé sem látszik lehetségesnek.
A harmadik elképzelés szerint maga miniszterelnök hozta a nyilvánosságra májusi beszédet, azért, hogy minden eddiginél határozottabb különbséget tegyen a jelenlegi kormány és minden más korábbi kormány (így az első Gyurcsány-kormány) politikája között. Eszerint a kormányfő célja az lehet, hogy a drasztikus beismerés által egyszer és mindenkorra megszabaduljon a „hazugság” vádjától, valamint kiszabaduljon a csak a kormányzati megszorításokról szóló vitákból. Ezt az elképzelést látszik alátámasztani, hogy Gyurcsány Ferencet érezhetően felkészülten érte az ügy kirobbanása, és több interjút is adott vasárnap este. Az MSZP sokkal egységesebben kommunikált a felvétel kapcsán, mint a Fidesz, amely csak másnap tudott véleményt mondani. Kérdés azonban, hogy valóban vállalt-e ekkora kockázatot a miniszterelnök. Mert bár kockáztatva lehet nagyot nyerni, ugyanígy nagyot is lehet veszíteni. Egy politikus számára pedig nincs veszélyesebb annál, mint amikor hazugságon érik. Ráadásul a közvélemény nagyobbik részéhez nem a teljes beszéd, hanem csak annak egyes – eddig főként a hazugság elismeréséről szóló – részletei jutnak el, ennek következtében pedig nem csupán a kormánnyal amúgy is szemben állók háborodhatnak fel, hanem még szélesebb választói réteg bizalmát veszítheti el a miniszterelnök.
Új helyzet
Akárki hozta nyilvánosságra a felvételt, ezzel új helyzet elé állított minden politikai szereplőt. A parlamenti választás óta eltelt időszak több
Nyugati demokráciákban sok példát lehet említeni demonstratív lemondásokra, akad ugyanakkor példa bőven arra is, hogy nyilvánosságra került „hazugságok” után a politikusok pozícióban maradnak – még az e tekintetben etalonként kezelt angolszász országokban is.
Az Egyesült Államokban a leghírhedtebb lemondás Richard Nixon példája, aki azért kényszerült távozni posztjáról, mert a republikánusok megbízásából betörtek és lehallgatókészülékeket helyeztek el a Watergate-irodaházban, ahol a demokraták választási központja működött; utóbb pedig kiderült: becsapta a választópolgárokat, amikor kijelentette: nem volt tudomása az ügyről.
Az amerikai demokrácia történetének másik legendás botránya, a Clinton-Lewinsky ügy azonban nem végződött lemondással – annak ellenére sem, hogy az elnök a fehérházi gyakornokkal fenntartott viszonyát eskü alatt tagadta. Mikor később kiderült ennek ellenkezője, az elnök nyilvánosan kért bocsánatot mind a választóktól, mind a családjától. Az elnök ellen indított eljárásra (impeachment) pedig végül a szenátus ellenállása miatt nem került sor, így az elnök kitölthette második ciklusát, ugyanakkor népszerűsége jelentősen megcsappant.
Utódjának, George W. Bushnak az iraki „casus belli” okozott fejfájást, hiszen kiderült, hogy a háború okaként megnevezett iraki tömegpusztító fegyverek létezésével kapcsolatos értesüléseket a kormányzat szándékosan felnagyította és torzította. Az eset következtében sem az elnök, sem miniszterei nem mondtak le.
Tony Blair pozíciója szintén az iraki háború kapcsán rendült meg: egy független vizsgálat kijelentette ugyanis, hogy Iraknak talán egyetlen vegyi vagy biológiai fegyvere sem volt bevethető állapotban; a hírszerzési bizonyítékok pedig közel sem voltak olyan megalapozottak, ahogy a miniszterelnök állította –a kormányzat pedig erre hivatkozva indított katonai offenzívát. Az ügy következtében a kormány fegyverzeti tanácsadója, David Kelly öngyilkos lett. Az ügynek rövid távon nem lett politikai felelőse, a 2005-ös kormányalakításkor azonban Blair lecserélte védelmi miniszterét.
Néhány éve nagy feltűnést keltett, hogy a holland kormány lemondott azt követően, hogy egy holland kutatóintézet jelentésében a holland politikai vezetés felelősségét állította meg amiatt, mert hét évvel korábban, a boszniai háború idején, a srebrenicai mészárlást nem tudták megakadályozni az ott állomásozó holland békefenntartók (a lemondás politikai jelentőségét csökkentette ugyanakkor, hogy az országban egy hónap múlva egyébként is általános választásokat tartottak).
szempontból hátrányba szorította a kormányoldalt. A kormány nem volt képes tompítani a választási ígéretek és a választások után bevezetett, illetve bejelentett intézkedések közötti éles különbséget. Erre vezethető vissza a „hazugság” vádja. A kormány többszöri kísérlet ellenére sem tudta szétválasztani a megszorítások és reformok fogalmát. Erre vezethető vissza az a vád, miszerint a kormány csupán „sarcolja” az embereket. Mindezek mellett a kormány sorozatos kommunikációs hibái és tétovasága miatt határozatlannak és koncepciótlannak is tűnt a közvélemény előtt. Most viszont, ha kormány számára kedvezően alakulnak az események, akkor Gyurcsány Ferenc a maga javára fordíthatja a májusi beszéde miatt kirobbant botrányt. A kormányfő ugyanis az új helyzetben láthatóan minden eddiginél élesebben beszél a reformok és a megszorítások szükségességéről, a kormány hosszú távú céljairól, így lépve túl a Fidesz bírálatain.
A Fidesz szintén új helyzetben találta magát. Hiszen – hacsak a nyilvánosságra került Gyurcsány-beszéd hatására nem omlik össze magától a kormányoldal – akkor a legnagyobb ellenzéki pártnak új érveket kell találnia. Mert ha ezt nem teszi, akkor könnyedén beszorulhat abba a helyzetbe, hogy a kormányt a választások előtti tevékenysége, hazugságai miatt támadja, miközben a kormányoldal már arról beszél, hogy a jelenben és a jövőben mit tesz. A Fidesz ráadásul nem állhat teljesen nyíltan a demonstrálók mellé sem, és nem építhet pusztán az elégedetlenségre, mert ezzel könnyen támadhatóvá válna, ahogyan történt ez az elmúlt héten, vagy négy évvel ezelőtt, hasonlóan az önkormányzati választás előtt.
Végül Sólyom László számára is nehezen feloldható problémát okozott a kialakult helyzet. A köztársasági elnök reakciója kompromisszumot jelent: miközben felhívta arra a figyelmet, hogy nincs alkotmányos lehetősége a beavatkozásra, a „morális válság” kirobbantásáért tette felelőssé a miniszterelnököt. Ezzel Sólyom László kevés segítséget nyújtott a határozottabb beavatkozást követelő ellenzéknek, továbbá csalódást okozott a kormányfő ellen demonstrálóknak – annak ellenére, hogy az elnöknek a morális kritikán túl határozottabb fellépésre adott esetben nem is lenne lehetősége.
Összességében a Gyurcsány-beszéd kapcsán kirobbant politikai vita leginkább a 2002-es Medgyessy-botrányhoz hasonlítható, amikor szintén egy nehezen feloldható erkölcsi probléma merült fel nem sokkal a kormány megalakulása után. Akkor a miniszterelnököt élesen támadta a Fidesz múltjának elhallgatása – majd az elhallgatás beismerése - miatt, de vádak bumerángként ütöttek vissza az ellenzéki pártra. Az MSZP feltehetően most is valami hasonlóban reménykedik. Érdemes azonban különbséget tenni az egyes politikusi beismerések között. A külpolitikai ügyeknek, beismeréseknek eddig általában nem vezettek teljes hitelvesztéshez és lemondáshoz, mint ahogy a múlttal kapcsolatos beismeréseket is sokszor megbocsátják a választók. A belpolitikai ügyek azonban, amelyek ráadásul a választókat közvetlenül érintő megszorításokkal kapcsolatosak, már sokkal több kockázatot jelentenek kormányfő és személyesen Gyurcsány Ferenc számára. Ezért kiszámíthatatlan, hogy mi lesz a Gyurcsány-beszéd keltette politikai vihar következménye.
