Egy lépés előre, egy lépés hátra

Az október 23-i eseményekkel a kormány egyszerre került közelebb és távolabb a válság megoldásához. A politikai élet visszazökkent az egy hónappal ezelőtti kerékvágásba: ismét a rendőri fellépés jogosságáról, a kormányfő esetleges lemondásáról, a Fidesz szélsőségesekkel való kapcsolatáról szólnak a viták. A Fidesz népszavazási kezdeményezése miatt ugyanakkor tárgyalásokra kényszerül a kormánnyal és a miniszterelnökkel - ez pedig visszaterelheti a politikát a korábbi mederbe. A referendum valamelyik fél számára egyértelmű presztízsveszteséget hozhat.

Üzenetek a túlpartra

Hazánkban az 1956-os megemlékezések szinte a rendszerváltás óta inkább a pártpolitikai megosztottságról és a „kötelező” politikai botrányokról, mint a közös nemzeti megemlékezésről szólnak. Ezen esemény kapcsán rajzolódik ki legerősebben a hazai politika egyik legjelentősebb törésvonala, a pártállamhoz és annak „örököseihez” fűződő viszony. Annak ellenére is így van ez, hogy a kutatások és politikai tapasztalatok szerint a széles közvéleményt kevéssé foglalkoztatják és osztják meg a pártállamisághoz kapcsolódó ideológiai viták; tehát az ünnep alkalmával ez a téma hétköznapi fontosságánál jóval nagyobb jelentőségre tesz szert.

Idén az ünnepi megemlékezések helyszínéről a bal- és jobboldal vezetői már akkor is pártpolitikai üzeneteket küldözgettek egymásnak, amikor az utcai csatározásokról még nem is esett szó. Gyurcsány Ferenc parlamenti beszédében például egyértelmű utalást tett a jobboldalra, amikor arról beszélt: „Nem lehet középen állni. Nincs félút szabadság és diktatúra között. (...) Nincs jogállam szabadon választott parlament nélkül, és ennek felelős kormány nélkül”.

A Fidesz Astoriánál tartott megemlékezésének is az ellenoldal volt a legfőbb témája: Orbán Viktor amellett, hogy „a válság megoldásához szükséges és elkerülhetetlen áldozat” említésével ezúttal saját hallgatósága előtt is burkoltan utalt a megszorítások szükségességére, mintegy a kormányzati hazugságok ellenszereként állt elő népszavazási kezdeményezésével. A nagyobbik ellenzéki párt kommunikációs ötlettelenségét is mutatja, hogy rövid távú politikai céljainak elérésére már sokadszor veti be ugyanazon eszközt: a saját tábort mozgósító aláírásgyűjtést. A felvetés előnye ugyanakkor, hogy előzetesen pozicionálja a kormányoldal reformjait. Azzal ugyanis, hogy például az ellenzéki párt az oktatási reformot a tandíjjal, az egészségügyi reformot pedig a vizitdíjjal azonosítja, megakadályozza a kormányoldalt abban, hogy a reformok számára kedvező aspektusairól beszéljen. Ebbe a csapdába ráadásul, „belesétált” a kormányoldal is, amikor a felvetésekre válaszul „reformellenesnek” bélyegezte a Fidesz felvetéseit, ezzel gyakorlatilag elismerve, hogy reformjai nem különböznek a Fidesz által kifogásolt intézkedésektől.

Újra a rendbontásokról

Az október 23-án történt események egy szempontból mindenképpen kedvezőtlenek a kormányfő számára: egy hónap elteltével ismét változatlan formában vetődik fel annak a kérdése, hogy rendkívüli helyzetből csak az jelenthet kiutat, ha Gyurcsány távozik pozíciójából. A politika tehát ebből a szempontból visszajutott arra a pontra, ahonnan az utóbbi hetekben kimozdulni látszott. A kormányfő távozására egyelőre nem sok jel utal – a helyzetben az hozhat változást, ha az utcai tiltakozások folytatódása következtében a kormányoldal is szembefordul a miniszterelnökkel.

Kérdéses ugyanakkor az is, hogy mennyire jelenthetne megoldást a társadalmi megosztottságra az új miniszterelnök személye, hiszen a jobboldali politikusok és értelmiség jelentős része gyakorlatilag a rendszerváltás elvitatja a szocialisták erkölcsi alapját az ország vezetésére; éppen az MSZP utódpártiságára és „november 4. örökségére” hivatkozva. Az MSZP megítélésében pedig az sem hozott változást, hogy a miniszterelnök és az MSZP elnöke egyaránt a forradalom évfordulóját követően született és kezdett politizálni. Csekély ezért az esély arra, hogy egy új, szocialista miniszterelnök a felfokozott hangulatban a jobboldal támogatását élvezhetné.

A jelenlegi események visszhangja egy jelentős ponton eltér az MTV ostroma után tapasztalttól: míg egy hónappal ezelőtt legtöbben az erős rendőri fellépést hiányolták, most a hatásköri túllépésekről és a túlzott hatósági brutalitásról szól a híradások jelentős része. Ez a kormány számára lehet hátrányos, hiszen erősíti a Fidesz azon érvét, miszerint a kormány valójában a békés tüntetőket akarta erőszakos eszközökkel feloszlatni. Segítségére lehet azonban a kormánynak annyiban, hogy cselekvő, rendteremtő szerepben lépjen fel – ami a kedvezőtlen morális-szimbolikus vitáknál kedvezőbb helyzetet jelent.

A Fidesz és a KDNP politikájában jelentős eltérést jelent, hogy a párt kezdettől fogva a demonstrálók oldalára állt az indokolatlan hatósági szigort és brutalitást hangsúlyozva. Ez a kormányoldal azon szándékának felel meg, hogy a Fideszt és a radikális utcai harcosokat egybemossa a közvélemény számára. Komoly érv ugyanakkor a Fidesz oldalán, hogy egy képviselőjüket tisztázatlan körülmények között sebesítették meg a rendőrök – ráadásul az ügyet egyelőre sem a kormányzat, sem a rendőrség emberei nem találták kivizsgálásra érdemesnek. Összességében a fennálló helyzetre mind a kormányfő, mind az ellenzék a kelleténél gyorsabban reagált. Míg a Fidesz még a helyzet pontos ismerete előtt már indokolatlanul kemény rendőrségi fellépésről beszélt, miniszterelnök már a rendbontásokat követő első nyilatkozataiban a Fidesz közvetlen felelősségére utalt.

Van-e kiút?

Az elkövetkező hetek politikai vitáit várhatóan a következő négy téma fogja uralni: 1) Megoldhatja-e a válságot Gyurcsány Ferenc lemondása? 2) Mennyire volt indokolt a kemény rendőri fellépés? 3) Lehet-e népszavazást kiírni a Fidesz által kezdeményezett témákban? 4) Mi a Fidesz népszavazási kérdésének pontos tartalma? Az első három kérdés már ma is intenzíven foglalkoztatja a politikusokat és a sajtót.