Össznemzeti szégyen és politikai gumilövedékek

emlegettek, és azzal vádolták a kormányfőt, hogy a rendőrség bevetésével akarja megtartani a hatalmát. Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor "Felmentette az alól az erkölcsi gátlás alól emberek százait, ezreit, hogy ezt műveljék a városban és az országban.", és közölte, a tüntetők nem azonosak a rendbontókkal, s a kormány nem hagyja, hogy "ezrek ejtsenek túszul százezreket". A kereszténydemokrata pártelnök, Semjén Zsolt a kormányoldal provokációjának minősítette, hogy a rendőrség békés fideszes tüntetőket is Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarországnak olyan miniszterelnök kell, aki összeköt, nem pedig megoszt. A zavargások kapcsán Kuncze Gábor arról beszélt: "Ez nem a Fidesz felelőssége, hanem a Fidesz taktikája" Az MDF elnöke felszólította Orbánt és Gyurcsányt, hogy távozzon a politikából.

 

 

 

Kis Tibor: Baráti emlékeztetés (Népszabadság, 2006. október 24.) „Ezen a rosszkedvű, erőszakos és kakofón évfordulón a külvilág volt az, amelyik a legvilágosabban megfogalmazta nekünk, mire is kötelezne bennünket ’56 emléke, és kik is lennénk valójában: az egységesülő Európa része, demokratikus jogállam. Minden jel arra utal, hogy nem árt néha ezt az emlékezetünkbe idézni.”

Vajon milyen érzésekkel távozhattak tegnap Budapestről a jubileumra meghívott külföldi vendégek? Nem csodálkozhatnánk, ha azt gondolták volna: az a legjobb az egészben, hogy már túl vannak rajta. Legalább ők.

 

(...) nyilvánvaló zavarban van a nagyvilág a magyar ’56 kerek évfordulója kapcsán. Nem ők tehetnek róla - a zavart mi okozzuk; nekik (a megjelenteknek és az általuk képviselteknek) csak megköszönhetjük tapintatukat, amelyet mostanában irántunk tanúsítanak. Tulajdonképpen az adott szituációban az a meglepő, hogy Európa milyen emelkedett érzésekkel emlékezik meg a magyar ’56-ról.

 

(...) Akik erre alkalmat kaptak Budapesten - mint José Manuel Barroso és Heinz Fischer -, szóban is elmondták, mit gondolnak a mai Magyarországról. Nem bántóan, de egyértelműen. Közülük az osztrák elnök volt a célirányosabb: "egyik párt sincs a kizárólagos igazság birtokában; a pártok fontosak, de az ország még fontosabb".

 

Ezen a rosszkedvű, erőszakos és kakofón évfordulón a külvilág volt az, amelyik a legvilágosabban megfogalmazta nekünk, mire is kötelezne bennünket ’56 emléke, és kik is lennénk valójában: az egységesülő Európa része, demokratikus jogállam. Minden jel arra utal, hogy nem árt néha ezt az emlékezetünkbe idézni.

 

 

Lukács Csaba: Ünnepi hírek a „szabadság fővárosából” (Magyar Nemzet, 2006. október 24.) Sokkoló élőképek peregnek a Hír TV képernyőjén, amikor ezeket a sorokat írom: egy földön fekvő fiatalembert rugdosnak a rendőrök, annak ellenére, hogy már semmi ellenállást nem tanúsít; emberek buknak fel a rájuk lőtt gumilövedékektől, rengetegen megsérülnek a hegyén-hátán menekülő tömegben.

Ostromállapot alatt a budapesti Belváros, a hatalom tömegoszlatással ünnepel. A békésen lezajlott Fidesz-emlékezés hazainduló résztvevőit sem kímélték a rendfenntartók: lovas rendőrök vertek válogatás nélkül mindenkit, köztük kisgyerekes anyákat és öregeket. Miközben az emberek menekültek, a Lánchídnál és a Parlament előtt elindult az ünnepi tűzijáték, eszünkbe juttatva egy pár hónappal ezelőtti, szintén tragédiába fulladt hivatalos állami ünnepséget. Akkor sem szakadt meg a műsor, annak ellenére, hogy haldokló és súlyosan sérült emberek könyörögtek segítségért.

 

(...) Tegnap újra bebizonyosodott, hogy rendőrállam, állami terror költözött Magyarországra, a hatalom fél a saját polgáraitól, és csak paravánok és golyóálló üveg mögött, mesterlövészek és pajzsos rendőrök biztosításával mer „ünnepelni”. Gyurcsány Ferenc a külföldi vendégekkel készült közös „családi” fotó alatt folyamatosan ökölbe szorította a kezét, ezzel is jelezve idegességét és zavarát. Igaza volt a Fidesz megemlékezésén felszólaló Wilfried Martensnek, az Európai Néppárt elnökének, amikor arról beszélt, hogy a kormánynak nincs bátorsága szembenézni a tényekkel, nem mer a saját állampolgárai szemébe nézni.

 

(...) Mi változott 1956 óta? – tehetjük fel a kérdést, és egy tegnapi tüntetőtől kölcsönözném hozzá a választ, aki úgy fogalmazott: a polgárok és hatalom közötti viszonyban most mindössze annyi a különbség az ötven évvel ezelőtti időhöz képest, hogy most talán nem jönnek be az oroszok.

 

Krajczár Gyula: Fater, miért vagy velünk? (Népszabadság, 2006. október 24.)   „Október 23. azonban nem lett a felülemelkedés napja. Érdekes nap lett, fontos nap, de nem a felülemelkedésé. Inkább minden kiélesedett, minden megmutatta magamagát.”

Hát, nem sikerült. Persze, hetek óta nincs ember, aki valóban hitte volna, hogy sikerülni fog, hogy méltóképpen ünnepeljük meg a forradalom ötvenedik évfordulóját, de ezt így azért nem nagyon mondogattuk. Egy picit azért sokan reménykedtünk. Illúzióink nem voltak, tudtuk, ki milyen, kit mi vezérel a mindennapokban. De azért ez nem volt egy átlagos nap, s rengeteg embert láttunk már felülemelkedni gondján, baján, rögeszméjén jobb pillanatokban. Október 23. azonban nem lett a felülemelkedés napja. Érdekes nap lett, fontos nap, de nem a felülemelkedésé. Inkább minden kiélesedett, minden megmutatta magamagát. Mellesleg, sokan nem lettünk volna rá különösebben kíváncsiak. Hiszen tudtuk. S az egész talán nem is történt másért, csak hogy tudjuk. Hogy ne felejtsük el.

 

(...) Gyurcsány Ferenc fizikailag beszorult az ünnepségekbe, a dolgok természete szerint. Kiegyensúlyozottabb időkben nem olyan rossz passz ez, komoly legitimáló erő lehet, ha az embert elnökök, miniszterelnökök veszik körül, sőt, királyok, hercegek, grófok. Most azonban az utca más részei vitték el a show-t, akár szokatlan látványelemeit, akár politikai kezdeményezéseit tekintve.

 

(...)El lehet vitatkozni hétszámra, hogy ki az oka a mai nyomorúságnak, csak olyan jól sikerült eddig a szellemi háború, hogy ennél terméketlenebb kérdés nincs a mai politikai piacon. A jelek szerint senki sem unja, s - bizonyos fokig érthetően - senki sem enged. S mivel alig van közöttünk család, amelyet - hála minden oldali politikai elitünknek - valamilyen formában ne tartana fogva az állam, nem tudjuk függetleníteni magunkat, maradunk a végletes megosztottságban. Nem feltétlenül lenne az érdekünk, de maradunk.

 

Az utolsó hír, amikor a cikket befejeztem, az volt, hogy valaki a Felvonulási téren bekiabált Kosáry Domokosnak, hogy: "Fater, miért vagy velük?" Mit tudunk a világról, amikor ilyeneket üvöltözünk?

 

Szále László: A nagy tankbalhé (Magyar Hírlap, 2006. október 24.) „Az október 23-i durva összecsapásokban, a dobálózások kontra lövöldözések közepette, mit titkoljam, nekem imponált a T–34-es muzeális tank elkötése. A nyers erőszak napján intellektuálisan is figyelemre méltó mozzanat egy működésképtelenné tett hadászati matuzsálem elindítása. „

(...) Biztosan igaza van a szóvivői irodának, hogy bűncselekményt követtek el – bár a korszerű múzeumszemlélet már rég a múzeumi anyag aktív megismerésére ösztönöz, s csak a szükséges esetekben írja ki, hogy a kiállított tárgyakhoz nyúlni tilos –, de túldramatizáltnak érzem a főkapitány kijelentését, miszerint tankkal támadtak a rendőrökre. Egyébként kíváncsi volnék rá, mik voltak azok a "megfelelő intézkedések", amelyekkel a rendőrök megállították a tankot, hisz összesen száz méterre való benzin volt benne, s megállt magától is.

 

A jelen körülmények között persze én is rossz viccnek tartom a technikailag amúgy bravúros akciót, s még rosszabbnak tartanám, ha akarva-akaratlan kárt tettek volna valakiben. Bármilyen félelmetes, nem mindig a tank a legveszélyesebb jármű. Tegnap délután például a főpolgármester abszolút békés célokra készült gépkocsija ütött el egy gyalogost a József Attila utcában. Számomra a tegnapi csata hősei a közterület-fenntartók, akik néhány óra alatt eltakarítottak mindent, hogy a munkába menőknek is járható legyen a csatatér.

 

Seres László: Könnygáz, T-34 -es, barikád jól megmutattuk a világnak és magunknak (Hírszerző, 2006. okóber 24.) „Hogyan lépjünk túl azon a "tiszta" morálon, amely racionális elvek és normák követése helyett stupid félreértések, ködös kollektivista érzelmek és tudatos hazugságok katyvasza? Ezek – a barikádemelők, az árpádsávosok és spontán tankeltérítők – beszélnek mélyen indignálódva kormányzati hazugságokról?„

(...)"A mai ismételt zavargások sajnos a magyar és külföldi befektetők számára arra utalnak, hogy az MTV ostroma nem egy egyszeri zavargás és múló hóbort volt, hanem arra, hogy országunk kezd balkanizálódni, illetve tetszés szerint latin-amerikanizálódni. Ne felejtsük el, hogy New Yorkból nézve egészen közel van egymáshoz Moldávia és Magyarország" – állapította meg a Portfolio.hu jegyzetírója. Valami ilyesmiről lenne szó, de ez csak a történet egyik része.

 

(...) Igen, a miniszterelnök néhány mondatban beismerte, hogy hazudtak, emiatt jó lett volna időben és arroganciamentesen bocsánatot kérnie. Igen, jó lett volna, ha még akkor benyújtja a lemondását, nem tette meg, a parlamentben bizalmat kapott, jó, hogy így történt, ideje túllépni a problémán.

 

De hogyan lépjünk túl azon a morális válságon, amelyet a "hazug" beszédre alapozva, az erkölcsi tisztaság nevében azok generáltak, akik naponta az utcán bizonyítják, hogy hazudnak, ha másnak nem, maguknak? Hogyan lépjünk túl azon a "tiszta" morálon, amely racionális elvek és normák követése helyett stupid félreértések, ködös kollektivista érzelmek és tudatos hazugságok katyvasza? Ezek – a barikádemelők, az árpádsávosok és spontán tankeltérítők – beszélnek mélyen indignálódva kormányzati hazugságokról?

 

(...) Hazugság az utcai harcosok minden 1956-os "forradalmi" önmítosza, nyelvezete, bizottmánya. Az "őszinte srácok kontra hazug sztálinista hatalom" analógiája is kb. olyan mélységű, mint a Piramis előadásában "a becsület ennél mégis többet ér". Hazugság az árpádsávok mögül tudatosan vagy tudatlanságból elhallgatott nyilas időszak; a fociultrák és szélsőjobbos barikádépítők törés-zúzása mögött szolidárisan ténfergő és fotózó középosztálybeli jóváhagyás; a "spontaneitás" mögött össze-SMS-ezett szervezettség; és hazugság, hogy helyreállna a világuk rendje, ha Gyurcsány lemondana, kiköltözne az Apró-villából, majd a Nagy Sörsátras Alkotmányozó Nemzetgyűlés a Duna jegén elfogadná a Szent Korona Tanon alapuló Magyar Szívcsakra Királyságot, élén korunk hősével, "Satu" Ferdinánddal, nyilván.

 

(...) Lassan, de biztosan el kell kezdeni felnőni. Van, akinek ehhez egy ötvenedik évforduló is kevés.

 

 

 

 

Kocsis L. Mihály: Kék-zöld műveletek (Gondola, 2006. október 24.) „Ha Kádár János élne, nagyon elégedett lehetne. Igen. Mindig is így képzelte. Egy pissz se halljék sehonnan. Nyugalom, felejtés. Kiüríteni a szíveket! Pontosan úgy, ahogy ekkor látszott.”

(...) Ha az autós valamivel távolabb mégis talált egy mellékutcát, és visszafordult a Madách tér felé, csak erősödött benne az érzés: valószínűleg bevezették a rendkívüli állapotokat. Mindenütt rendőr és rendőr, gyalogos szinte senki, néhány autó suhan tova lassan, ha meg akarna állni (vagy csak lassít), sietve, sürgetve integetnek neki a rend néma őrei: tovább, tovább… Nincs itt, kérem, semmi nézelődni való! Megállni való sem. A rádióban azokban a percekben kezdik közvetíteti az operaházi ünnepség eseményeit, mindjárt beszélni kezd a köztársasági elnök.

 

Ha valaki nagyon távolról csöppent most ide, tapinthatónak érzi a feszültséget. A bennszülöttek azonban csak a közönyt. Ünnep? Ez nem az ő ünnepük. Persze, tudják, hogy itt van az a sok „gyelegácija”; vigyázni kell a biztonságukra. Mert akár még az is előfordulhat, hogy valaki megtapsolja őket, vagy rájuk nevet, megköszöni, hogy Stanci néninek menekült státust adtak annak idején (kenyeret, teát, meleg takarót) – kiszámíthatatlan a nép, ismerhetjük.

 

A Parlament előtti tér ekkor még sötéten tátong; fenyegető árnyékot vet a színpadi díszlet a gótikus sziluettre. Feljebb, a Képviselőház épületét (az egykori Pártházat) szürke vaskorlátok védik, legfeljebb egy egér futhatna át alattuk. (Egérút.)

 

(...) Ha Kádár János élne, nagyon elégedett lehetne.

 

Igen. Mindig is így képzelte. Egy pissz se halljék sehonnan. Nyugalom, felejtés. Kiüríteni a szíveket! Pontosan úgy, ahogy ekkor látszott.

 

(...) Az életnek persze mindig van „súgója”. Korai még kiérlelt elemzéseket adni az események hátteréről, de talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy megint két főszereplője volt ennek a hétfői ünnep(?) napnak. Az egyik: a megbántott önérzet (a tüntető tömeg). A másik: az ostoba és öntelt hatalom, amely megint – régi nóta – a rend „őreit” küldi a frontvonalba.

 

(...) Provokálni a Parlament előtti tüntetőket; megrugdosni a parázsló tüzet. És erőt mutatni, ahogy köll!

 

(...) Aztán beleszorítani az elégedetlenkedők – amúgy: jól kézben tartható – csoportjait a békés ellenzéki megemlékezésbe az Astoria előtt. És már csak néhány tucat könnygázgránát kell, gumilövedékek – íme, kész is egy pofás kis utcai csata. Menekülő emberek, földre tepert, gumibottal ütlegelt, megrugdosott emberek. És fontos-e, hogy vétlen járókelő, áhítatos megemlékező vagy „megátalkodott” kormányellenes tüntető? („Gyurcsány, takarodj!”)

 

Hiába a vízágyúk kék és zöld olajfestéke, hogy lemoshatatlan nyoma maradjon annak: rosszkor, rossz helyen voltál, pajtás; s a bírósági tárgyaláson elég legyen majd egy szép, színes fotó – jöhetnek a gyors és példás (statáriális) ítéletek. (...)

 

Debreczeni József: A huszonnegyedik órában (Népszava, 2006. október 24.) „Hogy az államelnök magához rendelje a rendészeti szerveket felügyelő kormánytagot, és rajta keresztül közvetve utasítsa a szóban forgó szerveket, az egy prezidenciális szisztémában lehet gyakorlat, egy parlamentáris rendszerben azonban elképzelhetetlen és megengedhetetlen. A Magyar Köztársaság elnöke kívül áll a végrehajtó hatalmon. Nem rendelkezik annak szerveivel, közvetve sem irányíthatja a rendőrséget.”

A Magyar Köztársaság rendőrsége október 23-ára virradóra - pár órával az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója előtt - föloszlatta a 36. napja tartó Kossuth téri demonstrációt. A föloszlatás minden bizonnyal jogszerű és egészen biztosan időszerű volt - sőt: többszörösen megkésett, mondhatni, szó szerint a huszonnegyedik órában történt.

 

(...) A köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter enyhén szólva sajátos szerepfölfogása pár napja meghökkentő fejleményekhez vezetett. Sólyom László magához kérette Petrétei Józsefet, és közölte vele: a rendőrségnek szerinte nincs törvényes fölhatalmazása a Kossuth téri gyülekezés föloszlatására. A miniszter ezt - immár mint a sajátjával megegyező véleményt - közölte az országos rendőrfőkapitánnyal, aki ezek után kénytelen volt visszavonni a Kossuth tér kiürítésére vonatkozó elhatározását. Hogy az államelnök magához rendelje a rendészeti szerveket felügyelő kormánytagot, és rajta keresztül közvetve utasítsa a szóban forgó szerveket, az egy prezidenciális szisztémában lehet gyakorlat, egy parlamentáris rendszerben azonban elképzelhetetlen és megengedhetetlen. A Magyar Köztársaság elnöke kívül áll a végrehajtó hatalmon. Nem rendelkezik annak szerveivel, közvetve sem irányíthatja a rendőrséget.

 

Ez idáig egyszer fordult elő hasonló eset: a taxisblokád idején, amikor Göncz Árpád nyilatkozott, hogy utasítást adott a Magyar Honvédség vezetőinek: ne alkalmazzanak erőszakot. 1990-et írtunk. Az íróból lett első elnök (volt SZDSZ-es ügyvivő) talán még hihette azt, hogy (tegnapi pártja álláspontjával egyezően) fölléphet a kormánnyal szemben, és parancsot adhat a hadseregnek. Hisz az alkotmány betűje szerint ő "a Magyar Honvédség főparancsnoka". Sólyom László, az alkotmánybíróság volt elnöke, aki annak idején meghatározó szerepet vitt az elnöki jogkör alkotmánynak megfelelő korlátozásában, 2006-ban semmi szín alatt sem hiheti, hogy - bármiféle értelemben - irányíthatná a rendőrséget.

 

Mégis megtette. Az elnök, aki nem tartotta szükségesnek, hogy - "az államszervezet demokratikus működése" védelmében - szót emeljen a Magyar Köztársaság nevében ítélkező bírák, továbbá a véleményszabadság jogával élő újságírók durva és nyílt megfenyegetése ellen.

 

(...) Aki úgy értelmezi, hogy a demonstrálóknak 36 nap és a közben történtek után és ellenére - az ’56-os ünnepség és a magyar nemzet jó hírének súlyos kockáztatása árán - is joguk volt a Kossuth téren maradni, az nem a gyülekezési jog lényegi tartalmát védi.

 

(...) Ha Gyurcsány Ferenc elfogadja kiindulópontnak, hogy neki "most nem szabad provokálnia az ellenfelet", akkor elfogadja, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként pusztán azzal provokálja, hogy teszi a dolgát. Márpedig tudnia kell: olyan ellenféllel áll szemben, aki ha gyengeséget lát, azonnal támad, aki a politikában csak az erőt ismeri, és nem is tisztel mást, csakis az erőt. (...)

Sebes György: Szégyen (Népszava, 2006.október 25.)   „Ezek a törvénysértő zavargók képesek félelmet kelteni a békét és nyugalmat kívánó többségben. Rettegést teremtettek a fővárosban, olyan helyzetet, amelynek - fizikai és lelki - nyomai nem múlnak el hamar.”

(...) Tegnap azonban - az adott, s valóban szűk keretek között - az ötvenedik évfordulón, vagyis hétfőn történteket kellett volna értékelni. Mindenki meg is tette. A maga módján. Azt senki sem tagadhatta, hogy az események szégyenletesek, az ünnephez méltatlanok voltak. És nem a rendőrség fellépése miatt. Az csak a következmény volt. A demokráciával visszaélő kisebbség tombolt - és rombolt - a pesti utcán. Élükön a verekedésre kiéhezett, kigyúrt kopaszokkal. Ezek a törvénysértő zavargók képesek félelmet kelteni a békét és nyugalmat kívánó többségben. Rettegést teremtettek a fővárosban, olyan helyzetet, amelynek - fizikai és lelki - nyomai nem múlnak el hamar.

 

N Sándor László: Ezek nem az ’56-os pesti srácok (Népszava, 2006. október 25. ) „Óriási kockázatot vállaltak 1956 ifjú hősei. Életveszélyt, hősies kockázatot nem a mai lázadók vállalnak. Senki sem akarja elpusztítani őket.”

(...)A pesti srácok 56-ban nem használhattak szovjet tankokat saját céljaikra, hanem szembeszálltak a T-34-esekkel.”

 

(...)A vasárnapi rendőri akciónak volt egy tragikomikus-szimbolikus pillanata, amikor egy mementónak - ünnepi emlékeztetőnek - állított kilőtt szovjet tankot próbáltak felhasználni magyar rendfenntartók ellenében a jubileumi ünnep erőszakos tüntetői.

 

(...)1956-ban a forradalmárok a jelenlegi lázadókkal ellentétben vigyázva őrizték a nemzet és a főváros értékeit.”

 

(...)Azok az összetört kirakatok, amelyeknek betört üvegei mögött érintetlenül maradt a bolti árukészlet, a pesti forradalmárok különleges erkölcsi érzékéről tanúskodtak.

 

(...)1956 pesti srácainak nemzeti zászlai közé nem keveredtek fasiszta jelképek.

 

Megihlette Szabó Lőrincet és Illyés Gyulát az akkori forradalmárok bátorsága. A mai foglyok mögött igen-igen satnya értelmiségi támogatás érezhető.

 

Andrassew Iván: A sajnálatos eseményekről (Népszava 2006. október 25.) „Orbán pontosan tudta, hogy ha a saját mérsékelt keménymagosai összekeverednek a Kossuth téri keménykedőkkel, és összecsapnak a rendőrökkel, abból akár tömegkatasztrófa is lehet „

(...)A rendőrséggel kapcsolatban egyetlen dolgot fognak vizsgálni: szakszerűen meg tudta-e szüntetni a városra nézve életveszélyes zavargásokat, avagy sem. Mivel a feladatát teljesítette, a túlkapás kérdése akkor merülne föl, ha lettek volna halottak.

 

(...)Ami pedig a morális válságot illeti, ami állítólag oka a kialakult helyzetnek: illő tisztelettel kérem a köztársaság elnökét, aki Gyurcsány Ferenccel ellentétben nem mert elmenni az emlékműavatásra, vagyis nem vállalta, hogy személyesen is szembenézzen viselkedésének lehetséges végkövetkezményeivel, vagyis azzal, hogy az életébe kerülhetnek a meggondolatlan szavai, gondolja végig, hogy csakugyan hiteles-e az a morál, amelyik hetek óta válságosdit játszik, ha megtestesítői a nyilas zászlók alatt tomboló csőcselék, és az elkúrtadozó ünneplő tömeg.

 

(...)Orbán Viktorra. Azok után, amiket az utóbbi hetekben elkövetett azzal, hogy az utcára vitte a politizálást, és zavargásokig uszította az embereket, nem merülhet-e föl még az elfogulatlan szemlélőben is, hogy mára legalább akkora bűnöket követett el oly szeretett népe ellen, mint Gyurcsány Ferenc?

 

Bayer Zsolt: Disznópásztorok a kastélyban (Magyar Nemzet, 2006. október 25.) Ilyenkor van vége annak, amit nem lehet elviselni. Hétfőn vége lett a Gyurcsány-rendszernek. Hétfőn megásta a saját sírját. Árulkodó tettek s még árulkodóbb mondatok kísérik ezt a haldoklást. A tettről alig kell szólni, azt is szikár, kopogó mondatokban.

 

Van valami, ami csak a miénk, kelet-közép-európai nemzeteké. Az a semmivel sem összetéveszthető pillanat, amikor az igazságérzet felfeszül, odaszegeződik a tehetetlenség keresztjére. Ez a pillanat kincs. Mert ugyan elviselhetetlen és bénító haragot szül, de mi, kelet-közép-európai nemzetek tudjuk, hogy ekkor már vége.

 

Ilyenkor van vége annak, amit nem lehet elviselni. Hétfőn vége lett a Gyurcsány-rendszernek. Hétfőn megásta a saját sírját. Árulkodó tettek s még árulkodóbb mondatok kísérik ezt a haldoklást. A tettről alig kell szólni, azt is szikár, kopogó mondatokban. A tett megnézhető a CNN adásában. Ők is ezt ismétlik, monoton szomorúsággal. A Madách téren földön fekvő fiatalembert, akibe minden arra járó rendőr belerúg vagy ráhúz egy nagyot a gumibotjával. Majd amikor észreveszik a kamerát, megpróbálják eltakarni – mit is? A rendszert. Gyurcsány rendszerét.

 

(...) Ezekkel sem lehet jogállamot építeni. A Gyurcsány-rendszer s annak fenntartói nem egyeztethetők össze a jogállammal. Az ember szépbe szőtt hitével. Soha nem értettem egyet azokkal, akik azt mondták, Magyarországon nem történt meg a rendszerváltozás. Hétfő óta kicsit másképpen látom. Megtörtént. Működnek intézményei. De akik berendezték most nekünk, csupa-csupa szem a láncban. Olyan ez, mintha gyönyörű barokk kastélyunkat ceruzalábú Kádár-fotelekkel meg műtüzes kandallókkal zsúfolnánk tele. Kívül csodálatos. Belülről hányinger. S ebben sincsen semmi új. Hát ugyanezek rendeztek be annak idején megmaradt barokk kastélyainkban téeszirodákat, magtárakat meg disznóólakat.

 

Kastélyunk, a köztársaság már készen áll. De még ki kell takarítanunk. Még be kell rendeznünk. Végre magunknak. Ahhoz pedig el kell zavarnunk a sok elszemtelenedett disznópásztort.

 

Minél hamarabb.

 

Bugyinszki György: Első reflex (Népszabadság 2006. október 25.) „Hogy a rendőri erélyesség egyeseknek (főként a résztvevőknek és a két nagyobbik ellenzéki pártunknak) provokációként hatott, annak oka egyszerű: elszoktunk a határozott intézkedésektől.”

(...)A tömegoszlatás azonban mocskos műfaj, a gyülekezési törvény viszont egyike rendszerváltó törvényeinknek, s mint ilyen, új alkotmányos rendünk egyik alapja. És nem csak a szabad véleménynyilvánításról beszél, hanem feltételekhez is köti azt. Nem lehet csak a "gyülekezési" kitételt meghallani belőle, és negligálni a "törvény" szócskát.

 

(...)Néhányan békés tüntetőkről beszélnek. A békés tüntető számomra onnan ismerszik meg, hogy sokadik felszólításra fogja magát és hazamegy, nem keresi a bajt.

 

 

Lukács Csaba: Székhez ragadt ország (Magyar Nemzet 2006. október 25.) „a rendőrök esélyt sem adtak a békés ünneplőknek az elvonulásra, és az is nyilvánvaló, hogy a randalírozókat nekiszorították az Astoriánál az ott előre bejelentett módon részt vevő emlékezőknek. Akárhogyan gondolkodik is a főrendőr, egy demokratikus államban nem szokás szemmagasságban kilőni a könnygázgránátokat és fejre célozni gumilövedékkel”

(...) egy magát demokratikusnak nevező országban jogunk van elemezni azt, hogy a rendőrség tényleg jogszerűen, szakszerűen és törvényesen végezte-e a dolgát az ünnep jegyében művelt lakossági kardlapozás során. Gergényi Péter gondolhatja úgy, hogy a rendőrség a tisztes állampolgárok részéről hibakeresés helyett inkább köszönetre tarthat igényt, de talán megkérdezhetnénk erről azokat az ártatlan idős polgárokat, nőket és kisgyermekes szülőket is, akiket sikerült meggumibotozni, gumilövedékkel eltalálni, nappalijukba könnygázgránáttal belőni rendcsinálás címén.

 

(...) Az is jogos kérdés, hogy a rendőrség miért nem védte meg a bejelentett módon ünneplőket a randalírozóktól. A sok száz rendőr közül nem jutott volna pár tucat az Astorián békésen álldogálók és a Deák téren harcolók közé? A rendőri túlkapás és brutalitás ezer módjával találkozhattunk a tévészékház ostromát követő éjszakákon is.

 

(...) Lapunkban is többször beszámoltunk ártatlanul letartóztatott, brutálisan megvert fiatalokról, több jogvédő szervezet is felemelte hangját a túlkapások ellen. Ebben az esetben a rendőrség partnere volt a bíróság is, hiszen tanúk meghallgatása nélkül, futószalagon rendelték el a harmincnapos letartóztatást.