Belpolitikai konfliktus exportra

megemlékezőkre brutális rendőri akciót indítottak. Erődemonstrációt mutattak be, az ünneplőkkel szemben brutálisan léptek fel, és habozás nélkül törték le az emberi jogokat.” A beszédben utalást tett november 4-ének, a kommunizmus áldozatainak európai emléknappá nyilvánítására is, amit október 25-én a német Konrad Adenauer Alapítvány ötven évvel ezelőtti magyarországi eseményekkel foglalkozó rendezvényén elhangzott beszédében újra hangsúlyozott.

Kuncze Gábor, SZDSZ elnöke válaszul az elhangzottakra levélben kérte az Európai Néppárt elnökét, az Astoriánál 23-án zajlott tüntetés egyik szónokát, Wilfred Martenst hogy „vesse latba befolyását, hogy magyarországi szövetségese, Orbán Viktor térjen vissza az Országgyűlésbe, és ott bírálja a kormányt és a miniszterelnököt.

Az esetleges rendőri túlkapásokról érdeklődött Franco Frattini, az Európai Bizottság jogi és igazságügyi felelőse Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszterhez írt levelében, és a kormány rendelkezésére álló információk átadására kérte a magyar felet, hogy válaszolhasson a hozzá érkezett kérésekre. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: „Amit tegnap Orbán Viktor Strasbourgban tett, az a nemzet érdekeinek tudatos megsértése. A radikális jobboldal erre azt mondaná, hazaárulás”. Pénteken Eörsi Mátyás, az európai ügyek bizottságának szabad demokrata elnöke írt levelet, ezúttal Hans-Gert Pöttering, az EPP frakciójának vezetője volt a címzett. Levelében Eörsi segítséget kért az EP megemlékezésen elhangzott Orbán-beszéd értelmezéséhez, mivel a pénteki magyar sajtó arról számolt be, hogy Hans-Gert Pöttering szerint félreértették Orbán Viktor beszédét.

Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke erre válaszként Hans-Gert Pöttering aznap kiadott sajtóközleményét idézte, amelyben az Európai Néppárt frakcióvezetője azt írta: sajnálattal értesült arról, hogy Orbán Viktor elnök beszédét egyes magyarországi sajtóorgánumokban nyilvánvalóan tévesen értelmezték.

(...) A brüsszeli mószerolás, a magyar bel- és pártpolitikai lejáratás exportálása ipari módszerekkel történetesen akkor kezdődött, amikor Orbán Viktor kormánya tárgyalta ki a csatlakozási feltételeket. Az akkor ellenzékben lévő szocialisták rendre bírálták az akkori kormányt, vagy azért, mert túl engedékeny, vagy azért, mert veszélyesen makacskodik, vagy azért, mert veszélyezteti a demokráciát.

(...) Amit Orbán veszélyeztet, az a magyar kormány reális megítélése, ilyenformán elkerülhetetlenül okozhat újabb rossz előítéleteket Magyarország uniós értékelésében. Annyi biztos, hogy Orbán rátesz egy lapáttal arra a problémahalmazra, amelyet az immár öt éve kormányzó szociálliberális koalíció idézett elő, vagy nem oldott meg. A magyar kormány iránti nemzetközi bizalmat nem elsősorban Orbán befolyásolja - de ő is. Felelős ellenzéki vezetőként ódzkodnia kellene attól, hogy okot vagy ürügyet szolgáltasson azoknak, akik kételkednek Magyarország uniós felkészültségében. Orbán konkrét kételyt támaszt: nem biztos, hogy Magyarország képes lehívni és értelmesen felhasználni a német, holland és más adófizetőktől kapott uniós pénzeket.

(...) A mostani, ellenzéki mószerexport mint lehúzóágazat egyre kínosabb hungarikum. Két bizonyos következménye van. Az egyik, hogy az ország iránti bizalmat tovább csökkenti. Ez volna a nemzeti érdek? A másik, hogy a külhoni döntéshozók fejében rögzül: Orbán kétértelmű radikalizmusához képest Gyurcsány, legyen bár vele sok más gond, mégis a kisebbik rossz.

(...) Orbán tovább ment, s a szabad piacgazdaság és a verseny mellett elkötelezett konzervatív politikusokat antiglobalizációs, szélsőbalos eszméket hirdetve próbálta meggyőzni a "vállalatként működtetett" magyar állam Európát is fenyegető veszélyéről.

(...) Az antikapitalista dumát, ha nem fogadták is kitörő örömmel, elengedték a fülük mellett a néppárti képviselők, ugyanis tudták, hogy Orbán hazabeszél, a Szájer József vezette fideszes EP-képviselők pedig úgyis a konzervatív gazdaságpolitika szellemében szavaznak az EP-ben. De ha tényleg elhiszik mindazt, amit a magyar demokráciáról állítanak a fideszes vezetők, akkor hosszú évekbe telhet, amíg Magyarország ismét visszanyeri a bizalmat. A befektetők bizalma még tart, de ha egyszer elfogy, akkor Orbánnak kormányra kerülve csak romeltakarításra lenne módja, az újjáépítéshez mai viselkedése alapján tőkére nem számíthat. Ezért csak bízhatunk benne, hogy a külföldi lapok és tévék Budapesten járt tudósítóihoz hasonlóan, a politikusok és a befektetők is értékükön kezelik Orbánék szavait.

(...) Drámai tömörséggel közli, hogy amit Martens látott, Árpád-sávos lobogónak hívják; e zászló "szellemében deportáltak és gyilkoltak meg hatszázezer magyar állampolgárt, és lőttek a Dunába ezreket". Lehet vitatkozni szimbólumokról, de Kuncze nem szemiotikaprofesszor vagy történelemtanár, hanem politikus. Pontosan tudja: az Árpád-sáv nem tiltott önkényuralmi jelkép, hanem régi magyar szimbólum, amely a nemzeti oldal rendezvényein régóta, minden rosszhiszeműség nélkül tűnik fel; nem a nyilas mozgalmat, hanem a magyarság dicső múltját idézi. De kíváncsi lennék, hogy az önmagát az ötvenhatosokkal együtt emlegető Kuncze szerint az MSZP vörös színe - amely zászlókon is felbukkan a pártrendezvényeken - milyen múltra utal? S vajon a nagyobbik kormánypárt legutóbbi kongresszusán újra felhangzó "elvtársak" megszólítás milyen időket idéz? Képtelenség elviselni, hogy a forradalom örökösének nevezi magát az, aki a hatalom érdekében összeállt a diktatúra kiszolgálóival és haszonélvezőivel. Hogy liberálisnak nevezi magát az, aki a politikai másság utcai megnyilvánulásait már belügyminiszterként is különös kegyetlenséggel fojtotta el, újrahonosítva a rendőrterror pártállami hagyományát.

(...) A nemzetárulkodásnál kicsit még kínosabb az az elképesztő nyomulás, amit a rendőrök ellen indított. Meglepően hiteltelenül érvel valami emberi jogok védelmében. Ha nem látnám és hallanám, nem hinném el, hogy valaki az október huszonharmadikai eseményeket képes úgy beállítani, mintha Budapest utcáin csakis békés ünneplők és demonstrálók lettek volna, és nem történt más, minthogy a szadista rendőrök szórakozásból lecsaptak rájuk. Minden épelméjű ember látta, hogy csakugyan voltak rendőri túlkapások, ám azt nem venni észre, hogy ezeket miféle emberek ezrei váltották ki, a hülyének nézés minősített esete.

(...) Ahhoz, hogy Orbán Viktor szavainak a valódi értelmét megfejthessük, ismernünk kell az Európai Unió és Magyarország kapcsolatát. Ez a kapcsolatrendszer rendkívül összetett, és az állami élet széles területeire terjed ki. Beszélhetünk benne együttműködésről, adatszolgáltatásról, és sok más egyébről, de segítségről nem. Egyvalamit kivéve! Az Európai Unió 2007-2012 pénzügyi perspektívája értelmében Magyarország 8 ezer milliárd forintot meghaladó strukturális, kohéziós és mezőgazdasági támogatást fog kapni. Ez bizony segítség, és nem is akármilyen! Erről el lehet mondani, hogy igen, az Európai Unió segítőkezet nyújt Magyarországnak. Egyéb segítségről én bizony nem tudok.(...)kételkedem, hogy Orbán Viktor a keresztényi szeretet megvonását javasolta volna az EU-nak.

(...) Hazaérkezését követően Orbán Viktor a közszolgálati tévében már nagyobb fantáziáról tett tanúbizonyságot, mint kollegái. Érezhette, kevés lesz annyit állítani, hogy pénzmegvonásról nem volt szó a beszédében, azt is meg kellett mondania, milyen segítőkéz megvonására gondolt. "Arra gondolok, hogy a magyar kormány több alkalommal nyilvánvalóan hamis, valótlan adatokat közölt az Európai Unióval a gazdaság állapotáról” – fejtette ki.

(...)Az Orbán Viktor által személyesen felhozott példa nem alkalmas annak illusztrálására, hogy milyen segítségnyújtás megvonására szólította fel az EU-t. Érdemes tovább gondolkodnia, mert ha nem jut eszébe jobb ötlet, a kissé bizalmatlan szemlélő kénytelen lesz továbbra is azt hinni, Orbán Viktor egyéb megvonható támogatás híján valóban a pénzügyi támogatás megvonását javasolta.

(...) mintegy írásba adta az általa követett politika alaptételét, a minél rosszabb, annál jobb elvét. Szemrebbenés nélkül feláldozná ezért a magyar nép egyetlen komoly esélyét. EU-pénzek nélkül - ő pontosan tudja - hazánk végzetesen leszakadna a fejlett világról. Ha pedig már azt a csapást meg kellett élnie, hogy a konvergencia-programot befogadták, valami újat, valami kártékonyabbat kellett kieszelnie. Itthon ügydöntő népszavazás hamis ígéretével szedálja híveit, külföldön pedig rutinier módjára agitál a törvényes kormány ellen. Ebben pedig - tegyük fel jóhiszemű - tettestársa, Wilfied Martens, az Európai Néppárt elnöke.

(...) A Fidesz elnöke - és ez mind jobban látszik - nem csupán pártja számára kezdett vállalhatatlanná válni. Immár Európa bölcsebbik fele sem habozik félretenni miatta a diplomácia finom retorikáját. Orbán Viktort meg kellene szabadítani démonjaitól. Ebben áll elvbarátai, egy valamikor majd ismét szalonképessé válható Fidesz vezetőinek felelőssége. És ez immár Európa érdeke is.

(...) Természetesen nem maga miatt. Maga lelkesen fogja helyeselni Demszky és egyfős többsége rendeletét, amelyet a liberalizmus, az emberi szabadságjogok nagyobb dicsőségére megalkotott. Azért fogja helyeselni, mert ön politikai tévelygő. De a maga hazájában, ahol némiképp nagyobb hagyománya van a demokráciának, egy ilyen rendelet után megrohamoznák a Városházát. Mindegy.

(...) látja, drága Rasmussen úr, ilyen az, amikor egy országnak gátlástalanul hazudozó, senkiházi miniszterelnöke van. Akkor a rendőrfőnök is mindjárt azt hiszi, hogy nekiállhat gátlástalanul, cinikusan hazudozni. Tudja, Rasmussen úr, az én hazámban 1956. október 25-én a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről gyilkos gazemberek belelőttek a Kossuth téren békésen tüntető tömegbe. Ez az október 25-e a rendszerváltás óta emléknap. A Kossuth tér pedig az emlékezés tere. És képzelje el, hogy most, a forradalom ötvenedik évfordulóján a rendőrség nem engedte meg, hogy az emberek letegyék virágaikat a vérengzés helyszínén. Ott állt ötven (ötven, érti, Rasmussen kolléga, ötven!) ember, közöttük Fónay Jenő egykori halálraítélt, és az azonosító szám nélküli rohamrendőrség elkergette őket.