Politikai tájkép utcai csata után
November 4-én a várakozásokkal ellentétben nem folytatódtak az utcai zavargások, ami az 1956-os forradalom évfordulójának lezárásával együtt a következő időszakban átalakíthatja az elmúlt hetek politikáját. Az ideológiai viták után sokan szakpolitikai vitákra várnak, a témák megváltozása azonban nem feltétlenül enyhít az éles szembenálláson. Elmaradt zavargások – ismert szembenállások
Az előzmények után sokan újabb utcai zavargásokra számítottak november 4-én, de sem a Fidesz fáklyás felvonulásán, sem a város több pontján tartott – bejelentett és spontán – demonstrációkon nem történtek atrocitások. Az elmaradt erőszakos események ugyanakkor éppolyan élénken foglalkoztatják a nyilvánosságot, mintha ismét összecsapásokra került volna sor a tüntetők és a rendőrök között. A konfliktusra történő várakozással párhuzamosan azonban hamar kialakult a konszenzuskeresés hangulata, amely újabb, a politikával szemben támasztott elvárássá formálódik. Az elvárás, valamint az ezt támogató újabb politikus-népszerűségi (pontosabban népszerűtlenségi) adatok azonban nem akadályozzák meg a pártokat abban, hogy újabb területekre is átvigyék a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével kiéleződött konfliktust.
A november 4-ét megelőző felfokozott várakozásokra a politika a zavargások elmaradása után is élénken reagált: mindkét oldal saját maga igazolásaként igyekezett láttatni a békés végkifejletet. Az erről folytatott vita azt mutatja, hogy az elmúlt hetek valóban újat hoztak abban, hogy megjelent az utcai erőszak, de semmi újat nem jelent az az éles szembenállás, amely továbbra is arról szól, hogy az egyes oldalak kölcsönösen nem fogadják el egymást a közös politikai térben.
Az elmúlt egy hónap konfliktusait ráadásul felerősítette az ideológiai szembenállás is, amely ismét poszt/neokommunista és antikommunista oldalakra osztotta fel a politikai erőket. Ezzel kapcsolatban is igaz az, hogy nem jelent meg radikálisan új elem a politikai vitákban, hiszen legutóbb 2006. tavaszán volt tapasztalható egy hasonló időszak, amelyet a Fidesz indított el, és amely egyébként egyáltalán nem segítette az országgyűlési választások előtt az ellenzéki pártot. Az újra felerősödött ideológiai-szimbolikus vitával kapcsolatos korábbi tapasztalatok megismétlődtek: a magát az antikommunista pozícióba helyező Fidesz lényeges áttörést nem ért el, de megmerevítette a két oldal közötti frontvonalakat egy olyan küzdelemben, amelyet ezzel az eszközzel nem képes megnyerni.
Hogyan tovább?
A következő hetekben várhatóan egyre kisebb területet tudnak szerezni maguknak a Gyurcsány Ferenc távozását követelő tiltakozók mind az utcákon, mind pedig a nyilvánosságban. A Fidesz mellett alakuló radikális tiltakozó csoportok emellett magukra maradtak a legnagyobb ellenzéki párthoz képest is, amely november 4-i fáklyás felvonulásán – érdekeinek megfelelően – vizuálisan is elhatárolta magát tőlük. A Fidesz ezt most annak kockázata nélkül teheti meg, hogy eltaszítaná magától a radikális szavazókat, mert a párttól jobbra megnyílt térben a demonstrációk adta politikai lehetőség kihasználatlanul maradt, a különböző tiltakozó csoportok önmagukban is megosztottak, egységes fellépésre és radikális jobboldali alternatíva állítására képtelenek maradtak. Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc távozását az eddig látott módon nem lehetséges elérni, ez pedig tovább marginalizálja az utcán maradt tiltakozó csoportokat.
A Fidesz számára a következő időszak legfontosabb kérdése ezért az lesz, hogyan vegye fel a parlamenti kivonulással elejtett „hétköznapi” politizálás fonalát, úgy, hogy eközben ne ismerje el látványosan Gyurcsány Ferencet, mint miniszterelnököt. A párt által kezdeményezett népszavazás ugyanis legkorábban jövő év közepe felé valószínű, és a feltett kérdésekből az is következik, hogy a közeljövőben a Fidesz – sok nyilatkozattal, ráutaló jellel és várakozással ellentétben – mégsem hajt végre gyökeres gazdaságpolitikai fordulatot, hiába ismerte egy alkalommal még Orbán Viktor is a megszorítások szükségességét.
Gyurcsány Ferenc pozíciója megerősödött a konfliktus utolsó szakaszában. Az MSZP Orbán Viktor strasbourgi beszéde után fogást talált a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjén, és a lendületet kihasználva magyarázkodásra, védekezésre kényszerítette a Fideszt. Ha az MSZP számára fontos, hogy jelentős mértékben összezsugorodott támogatói bázisa akár csupán a jelenlegi szinten stabilizálódjon, akkor a kormányoldalnak sem érdeke, hogy a megmerevedett konfliktus oldódjon a két oldal között. A legutóbbi közvélemény-kutatások ugyanis az MSZP támogatottságának stabilizálódását, illetve enyhe erősödését, valamint Orbán Viktor népszerűségének csökkenését mutatták ki, ami egyenes következménye az újra felerősödött konfliktusnak: a kormány támogatói Orbán Viktor látványára ismét összezárták soraikat. Mindez azonban nem zárja ki, hogy a közeljövőben ismét népszerűség-csökkenés lesz megfigyelhető a kormányoldalon. Ennek jelentősége pedig választási helyzet híján is felértékelődik, ahogyan a szocialisták közelednek jövő évi tisztújításukhoz, ahol a tervek szerint Gyurcsány Ferencet választják az MSZP elnökévé. A közvélemény-kutatási adatokra mindig is élénken reagáló szocialista párti belső közvélemény felbolydulása erodálhatja a politikai és kormányzati cselekvés lehetőségét.
Kormányzás és népszavazás
A Gyurcsány-kormánynak ugyanis be kell bizonyítania, hogy a válság legintenzívebb szakaszának lezárása után képes cselekvést felmutatni, képes visszatérni a kormányzáshoz. Az egészségügyi reform, a nyugdíjrendszer átalakítása ugyan komoly érdeksérelemmel járnak, mint ahogy a 2007-es költségvetéstől sem várható, hogy osztogató gazdaságpolitikát hozna a jövő évre, ezek az intézkedések mégis lehetőséget adnak Gyurcsány Ferenc számára, hogy kormányzással stabilizálja a kialakult konfliktusos helyzetet. Ebben egyelőre a kormányfő segítségére van a nemzetközi és a gazdasági környezet, amely hitelesnek fogadta el a költségvetési tervezetet.
A Fidesz népszavazási kezdeményezése azonban akkor is gondot okozhat a kormánynak, ha az egyes kérdések összegszerűen nem gyakorolhatnak drasztikus hatást a kormány gazdaságpolitikai terveire. Az Alkotmánybíróság előtt lévő beadványokkal együtt ugyanis már éppen induló vagy folyamatban lévő intézkedések kérdőjeleződhetnek meg újra, és könnyen lehet, hogy 2007-ben még mindig a 2006-os vitáikat vívják a pártok. Ez semmiképpen nem valószínűsíti a két oldal között kialakult éles szembenállás enyhülését, különösen, ha figyelembe vesszük például a helyzetet jelentősen leegyszerűsítve kezelő népszavazási kérdésekkel kapcsolatban várható vitát. A konfliktus tematikája megváltozhat tehát a közeljövőben, de sokak konszenzuskereső elvárásai ellenére aligha történhet látványos kiegyezés az ebben nem is érdekelt politikai erők között.
