Fidesz: konfliktusban a centrum és a periféria
Habár a miniszterelnök és a polgármesterek között meginduló párbeszéd kapcsán több szó esik az egyeztetések tényéről, mint tartalmáról; a fejlesztési pénzek sorsa mind a kormányoldal és az ellenzék, mind a Fidesz egyes csoportjainak viszonyában központi jelentőségű kérdés. A Fideszen belüli érdekkülönbségek miatt a kormányoldal lehetőséget lát arra, hogy szembefordítsa egymással az ellenérdekelt feleket. Kérdés, hogy a téma kapcsán reflektorfénybe került Kósa Lajos politikai ambícióit segíti vagy éppen hátráltatja a miniszterelnökhöz való „közeledés”.
Ki profitál a fejlesztésekből?
Az elmúlt hetek közvélemény-kutatásainak eredményei szerint megállt ugyan az MSZP népszerűség-csökkenése, a szocialistáknak csak az erősen elkötelezett, a választók mintegy egynegyedét kitevő törzsszavazói bázisát sikerült megtartani – hátrányuk tehát továbbra is jelentős a Fidesszel szemben. Nőtt azonban a pártok számára potenciálisan meggyőzhető bizonytalan szavazók aránya. Ahhoz, hogy korábbi támogatóinak egy részét visszaszerezhesse, a kormány alapvetően két ügyben igyekszik látványos előrehaladást tenni. A kabinet egyrészről „látványos” kormányzásba kezdett – melynek jele, hogy egymást érik az intézkedésekkel kapcsolatos bejelentések –, és ismét felélesztette a reformokkal kapcsolatos politikai vitát. Másoldalról, a kormányfő a bizonytalankodó szavazók meggyőzéséhez többször is bevált módszerhez folyamodott: „gesztuspolitikát” hirdetve egyeztetési javaslattal fordult az ellenzék felé. A miniszterelnök önkormányzati egyeztető fórum, és többpárti Fejlesztéspolitikai Felügyelő Tanács létrehozására tett javaslatot. A kormányfő elsősorban a fejlesztési pénzek felhasználásáról, másodsorban az önkormányzati rendszer átalakításáról egyeztetne a – többségében ellenzéki – önkormányzati vezetőkkel.
A kezdeményezés jelentősége ugyanakkor túlmutat az egyszerű kommunikációs szempontokon, a „ki inkább kompromisszumkész?”, „ki akar inkább tárgyalni?” kérdések csak a felszínét jelentik a mostani vitáknak. Arról is szó van ugyanis, hogy a kormányoldalnak vagy az ellenzéknek mekkora beleszólása lehet a fejlesztésekbe, amelyek végrehajtása közös érdeke a két félnek. A kormány és az ellenzéki polgármesterek is választást szeretnének nyerni, a siker felosztása azonban már a következő választás kampánytémája lehet. A kormánynak a közkeletű vélekedéssel szemben nem érdeke a fejlesztési pénzek „visszatartása”, ugyanis ennek politikai kára elsődlegesen nem a városvezetésen, hanem a kormányon és a kormánypártokon csattanna. Bár a polgármesterek sokszor tüntetik fel a kormányzati és uniós forrásokból származó látványos fejlesztéseket saját sikerükként; ez a helyzet még mindig kedvezőbb, mint amikor ellenzéki városvezetők a kabinetre tolva a fejlesztések elmaradását, a kormánypártokkal fordítják szembe városaik közvéleményét. Demszky Gábor és az Orbán-kormány állandó konfliktusai 1998 és 2002 között például jelentős szerepet játszhattak a budapesti szavazók Fidessszel szembeni, máig tapasztalható távolságtartásában.
Gyurcsány Ferenc és a kormány számára másrészről ezért jó alkalmat nyújthat arra, hogy szembefordítsa egymással a Fideszen belüli erőcsoportokat, a fejlesztési pénzek kapcsán ugyanis jól kitapinthatóak a pártközpont és a megerősödött önkormányzati csoport érdekkülönbségei.
A Fidesz jövendőbeli elnöke?
Az önkormányzatok által felhasználható fejlesztési pénzekkel kapcsolatban nyilvánvaló és törvényszerű konfliktus van a Fidesz-központ és a helyi önkormányzati vezetők között. A polgármestereknek nyilvánvaló érdeke, hogy városaik minél nagyobb arányban részesüljenek a fejlesztési pénzekből – ez viszont csak a kormányoldallal kialakított partneri viszony fenntartása esetén lehetséges. Ezzel a polgármesterek egyrészt szembefordulnak a miniszterelnök részleges bojkottját előirányzó Fidesz-politikával, másrészt önálló, a pártvezetéstől és a pártelnöktől független politikai tényezővé válhatnak. Nem véletlen, hogy a jobboldalon már az önkormányzati választások előtt megjelent olyan vélemény (az ismeretlenség homályába burkolózó Egei Antal neve alatt), mely szerint október után a Fidesz egyes önjáró, „liberális” polgármesterei dacszövetségbe tömörülve terveznek Orbán Viktorral szembeni ellensúlyt, alternatív szerveződést kiépíteni a párton belül. Mikola István pár hónappal később egy erdélyi fórumon ezzel összecsengő módon kifejtette: megtisztulási folyamatnak kell végbemennie a jobboldalon, ősztől meg kell szabadulni a liberális, a Fideszt "többször is hátba támadó" elemektől.
Orbán Viktor szempontjából a Fidesz „túlnyerte” magát az idei önkormányzati választáson – hasonlóan az MSZP négy évvel ezelőtti, elsöprő győzelméhez. Medgyessy Pétert és a kormányt a 2002-es helyhatósági választásokat követően az erős szocialista önkormányzati lobbi tudta állandó gazdasági és politikai nyomás alatt tartani, Orbán Viktor most a Fideszen belüli pozíciójának megrendülése miatt tarthat a polgármesterek befolyásának megerősödésétől. Erre válaszul a párt november 25-i kongresszusán várhatóan belső szerkezetébe integrálja az önkormányzati választáson megszerezett helyhatósági pozíciókat, tovább erősítve Orbán Viktort a párt különböző testületeiben. Nyilvánvaló cél, hogy ne lehessen „különutas” politikát folytatni, ne alakulhassanak ki helyi hatalmi centrumok, amelyek alternatívát jelentenek a párt központja által folytatott politikával szemben. Ez azonban hosszabb távon már érdekellentéteket okozhat a Fidesz országos és helyi politikusai között, mert a helyi politizálás sokszor más fellépést követel meg, mint az országos, például a fejlesztésekkel kapcsolatos együttműködés területén.
A meginduló egyeztetések további következménye, hogy a nyilvánosságban is markánsan megjelent a Fideszen belüli ellentétek témája. Kósa Lajos ismét önálló közszereplővé vált, akire a médiában rendszerint mint Orbán Viktor legfőbb párton belüli riválisára utalnak. Jellemző a Kósa Lajossal szembeni elvárásokra, hogy miután egy Népszabadságban megjelent interjúban a Megyei Jogú Városok Szövetségére utalva kijelentette: „bevallom, szeretném a szövetség elnöki posztjáért megméretni magam”, a médiában úgy értelmezték (félre) szavait, hogy Debrecen polgármestere Orbán Fidesz-elnöki posztjára pályázik. Egyelőre nehéz megállapítani ugyanakkor, hogy Kósa Lajos esetleges politikai ambícióinak kedvez-e a jelenlegi helyzet. A bal-és jobboldal közötti hídverő szerep felvállalása, a miniszterelnökhöz való közeledés, a nyilvánosságban és a baloldali szavazók között szerzett hírnév és népszerűség ugyanis nem biztos, hogy a párton belüli pozícióharcokban is kamatoztatható. Felélesztheti ugyanis a gyanakvást a Fidesz tagságának egy részében – így komoly ellenérvként szolgálhat Kósa pártvezetői szerepével szemben.
Újra az önkormányzati reformról
Az egyeztetésekről szóló párbeszéd felértékeli a régiókról folytatott vitát is. A kormány az önkormányzati reform ügyében tett egyeztetési ajánlatot a Fidesz számára – vagyis azon a téren, amelyhez kétharmados parlamenti többség szükséges. A közeledésnek látszó egyeztetési folyamat mögött ugyanakkor komoly érdekellentét és konfliktus húzódik. A Fidesz nem fogadhatja el a kormány által dominált regionális rendszerre való áttérést, hiszen ezzel éppen az önkormányzati választáson szerzett jelentős pozícióit súlytalanítaná el. A jövőben is várható ezért, hogy a Fidesz „megyevédő” pozícióba helyezkedik, amint a kormány változtatni próbál a jelenlegi rendszeren – ahogy történt október 1-jét megelőzően is, amikor a párt elutasította a kormányoldal javaslatát az uniós források felhasználásának elsődleges terepét jelentő régiókról.
