Az SZDSZ számára már 2010 a tét?

felkészült rendőri vezetőre van szüksége, Gergényi három és féléves tevékenysége alatt pedig javultak a bűnözési statisztikák. Álláspontjukat legkeményebben, és az adott ügyön túlmenően is, Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti képviselője kritizálta. A politikus először kemény hangú levélben ítélte el a Kuncze, Demszky és sajtóhírek szerint Magyar Bálint nevéhez fűződő SZDSZ-állásfoglalást, majd egy interjúban fejezte ki aggodalmát pártja kapcsán, mely mint mondta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszéde óta téves úton jár. Szent-Iványi szerint óriási hibát követett el az SZDSZ, amikor a beszéd kipattanása után azon nyomban hűségnyilatkozatot tett. Enyhébb, de szintén kritikus hangot ütött meg Fodor Gábor ügyvivő.

A politikus - az SZDSZ vezetőségének állásfoglalásától eltérően - hangsúlyozta, hogy pártjának inkább az október 23-ai események rendőrségi, ügyészségi, illetve parlamenti kivizsgálásával kellene foglalkoznia. Gusztos Péter a szabad demokraták ügyvivője, a párt parlamenti frakciója által a Parlament emberi jogi bizottságába delegált képviselő álláspontja szerint a főkapitánynak nem szabad addig távoznia, míg a túlkapások vizsgálata le nem záruljon.

A sajtóban egyre több találgatás jelent meg a jövő márciusi tisztújításról és a lehetséges elnökaspiránsok személyéről. A különböző médiumok elsősorban Kóka János gazdasági minisztert és Fodor Gábor ügyvivőt emelték ki, mint potenciális jelölteket, noha egyikük sem fogalmazta meg nyíltan indulási szándékát. Fodor több interjúban is kijelentette, hogy ha ő lenne a párt elnöke, megtalálná a közös hangot a miniszterelnökkel, valamint a fentiek mellett is több kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben. Legutóbb az SZDSZ felelősségét is elismerte a mostani gazdasági-költségvetési helyzet kialakulásáért, mert ragaszkodtak a kétkulcsos adórendszer bevezetéséhez. Kóka János kijelentette: esetleges elnöki ambícióiról csak januárban nyilatkozik.

(...) Nehéz lehet most szabadságpártinak lenni. Főleg, amikor lőnek. Na jó, nem lőnek - bár az egyik belvárosi rendőrörs megtámadásakor erre nem mertünk volna fogadni. Nehéz lehet rendpártinak lenni. Ha az ember fél, nehéz megbíznia egy rendőrben, akiről, ha gáz van, elfáradt hűtőmágnesként potyog le az azonosító. Nehéz lesz majd tavasszal, Kuncze Gábor után az SZDSZ új elnökének lenni.

A pragmatista-rendpárti vonal Kóka Jánosának valószínűleg Fodor Gáborral, esetleg Szent-Iványival kell mérkőznie. Egy győzelem azonban máris bezsebelhető: a pártelnök-választási kampány azt eredményezte, hogy a rendőri fellépésen túl, az SZDSZ értékpreferenciájáról vita kezdődött.

(...) Nehéz viszont nem látni, hogy a Gergényi-vitában exponálódott politikusok két csoportja szinte pontosan fedi a Kuncze-örökség pártiak, illetve a fodorista "szabadcsapatok" halmazait. Jó volna mögöttük ideákat is látni, ám nehéz a problémákat elvi síkon megítélni - azok többnyire a gyakorlatban mutatkoznak. Meglehet, ez az SZDSZ értékválságának egyik fontos összetevője: a szabadságjogok melletti elvi elkötelezettség hogyan porlad a semmibe a gyakorlatban. Például, amint félni kezdünk.

Nem nehéz föltenni a kérdéseket: meddig képviselhetők a liberális elvek? Mit mondasz annak az embernek, aki árpádsávos mintát vesz fel egy zsidó név hallatán, aki önkéntelenül is utánafordul egy muzulmánnak látszó kendőnek, automatikusan a zsebéhez nyúl egy roma, macskakőhöz egy rendőr, Molotov-koktélhoz egy komcsi láttán? Azt, hogy tégy, amit akarsz? Vagy lecsukatod? Ennél szofisztikáltabb liberális választ nem hallunk. Ha megnézzük az önkormányzati választások eredményét, ezzel a többség így lehet. Erő, rend, kemény kéz viszont - igen...

Nehéz megjósolni, mi lesz a kifutása az elnökválasztási kampánynak: ki integrálja az értékelvűség/pragmatizmus, szabadság/rend satujában vergődő embereket. Bárkinek, aki pártelnöki ambíciókkal lép föl, muszáj lesz ezekhez a fogalmakhoz párban visszanyúlnia. Mert, ha nem teszi, az SZDSZ-t úgy üthetik ki a parlamentből, mint az ellenállót, aki beállt a rendőri sorfal elé.

(...) Demszky Gábor, a demokratikus ellenzék egyik legendás figurája kérelmét olyasmivel indokolta, hogy a "vasprefektus" lemondatása az október 23-i akció dezavuálása lenne, veszélyeztetné a közbiztonságot, hiszen ezentúl a rendőrök nem lehetnének biztosak benne, hogy jogszerű és szakszerű köztéri tevékenységükből nem lesz-e valamiféle kellemetlenségük.

Megáll az ész.

Nem titok - én is kifejtettem újabban a HVG internetes változatában (hvg.hu) -, hogy a rendőrség akciói úgy törvényesek, hogy a szerv betartja a nézetem szerint alkotmányellenes rendőrségi, szolgálati és nemzetbiztonsági törvényt, amely ellen meggyőződéses liberálisok hosszú évekig harcoltak. Ezek a törvények gúnyt űznek a jogállam eszméjéből, ellentmondanak számtalan alapjogi egyezségokmánynak, konvenciónak, nemzetközi szerződésnek, EU-alapelvnek és jogi normának, ám a parlamenti pártok így látták jónak. A liberális jogvédőket leintették és megmosolyogták. Azok a jobboldaliak nem utolsósorban, akik most tiltakoznak a jogsértések miatt.

(...) Mindennek ellenére az SZDSZ valamelyest garanciának tetszett a többi párttal szemben, mert múltja folytán legalább képmutatásra kényszerült. Legalább tetszelegnie kellett a humanista, toleráns, pluralista szervezet színeiben, hiszen szavazói ezt - hála istennek - jó ideig elvárták tőle. Az SZDSZ embertelen gazdaságpolitikája és antiszociál-politikája nem jobb, nem rosszabb a többiekénél. De legalább szóban ki kellett állnia "az emberi jogok" mellett, s evvel hivatkozási alapot teremtett, befolyásolta a jogpolitikai légkört, sőt: lehetőséget teremtett néhány valóban szabadságszerető jogász, kisebbségi jogvédő, szakember és aktivista tevékenységének.

(...) Nem sok ez, de még mindig több, mint amit a rendpárti egységfront embergyűlölői eddig fölmutattak. Mostanáig. Mostanra kiderült, hogy ha a vélelmezett politikai ellenfélről van szó, akkor nincsenek többé osztatlan és oszthatatlan emberi jogok. Klasszikus a kép: a tehetetlen, megbilincselt fogoly kínzója lába előtt fetreng, fölé magasodik az álarcos, sisakos, arcvédős, lábvértes, szöges csizmás, pajzsos, géppisztolyos, revolveres, viperás, gumibotos, gázpermetes óriás. És üti. Üti. Üti. Gumilövedéket lő öt méterről a szemébe.Rúgja. Gyalázza. Leköpi.

Az elnyomó rendőrállam jelképét, a "vasprefektust" pedig maradásra óhajtják bírni a liberális párt legfontosabb vezetői - bár szerencsére a kevésbé fontos vezetők halk, elhatárolódó hangokat hallatnak, noha nem a legeslegnagyobb nyilvánosság előtt. A Szabad Demokraták Szövetsége, amelyben én is voltam egykor valaki, volt valaha valami. Az új köztársasághoz leghűségesebb mozgalom. A szabadságnak mint újdonságnak a politikai-metaforikus összefoglalása. Szép volt és fiatal.

Kedves szabad demokraták, legalább a múltra ne hozzatok szégyent, a jelen úgyse ér sokat. Oszlassátok föl a pártot, hagyjátok a fenébe az egészet. Már minden hiába. Demszky levele után, higgyétek el, nem lehet többé szabad demokratának lenni. Jobb lesz nektek is - és mindenkinek.

"Szerintem az SZDSZ nagyon jó helyzetben van, a reformok motorja lehet ebben a koalícióban. Jó néhány liberális elvet tud és kell is képviselnie – ebben nem szabad kételyeket támasztani a választók közösségében." (Fodor Gábor, Inforadio.hu, nov. 15.)

Lehet, hogy a választókban mégis kételyek ébredtek a liberális elvek SZDSZ-féle képviseletével kapcsolatban. Esetleg épp az a baj, hogy magukat a képviselt elveket utasították el. Irigylésre méltó derűlátás kell tehát ahhoz, hogy a szabad demokraták egyik frontembere a pártját "nagyon jó helyzetben" lássa – az önkormányzati választások egész mást bizonyítottak. Sok elemző egyetért abban, hogy például Veszprém és Békéscsaba ciklusokon át regnáló liberális polgármesterei az SZDSZ-szel szembeni általános választói fenntartás miatt veszítettek októberben.

Pártja jelenlegi helyzetének felértékelésekor Fodor biztosan arra gondol, hogy minisztereik kulcspozíciókat töltenek be a kabinetben, és sokat tehetnek a reformokért. Persze csak akkor, ha a kormánnyal együtt a helyükön maradnak 2010-ig, s ez nem tűnik könnyű feladatnak.

A kisebbik koalíciós párt főként azzal bizonyíthatna, ha a politikai csatamezőn következetesen két fronton próbálna helytállni. Egyrészt jó partnerként zárkózna fel a szocialista párt mellé, amikor a kormányzati lépések tiszta lelkiismerettel támogathatók. De a sarkára állna, ha az elvek védelméről van szó. Jól tette például a parlament keddi ülésén képviselőjük, Béki Gabriella, hogy bátran fellépett a nyugdíjtörvény tervezetében fellelhető anomáliákkal szemben. Hiszen az SZDSZ mostani mélyrepülését nagyrészt az váltotta ki, hogy a tavaszi álomkampány és az őszi keserves ébredés között a liberális párt egy pillanatra sem hagyta az MSZP-t egyedül a szimbolikus nászágyban.

Az SZDSZ vélhetően nem szeretné felrúgni a koalíciót, így a nagy szövetségessel szembeni fellépéseinél vigyáznia kell az arányokra. A helyzet pontos felméréséhez patikamérlegre van szükség – a gyógyszerészek kisegíthetik a liberális pártot. Hacsak nem kosarazzák ki az SZDSZ-t a patikareform miatti felháborodásuk okán.

(...) A szeptemberi és októberi zavargások vezető alakjai például nemcsak azért úszhatják meg néhány tízezer forintos büntetéssel a tévéostrom büszkén és dalolva vállalt megszervezését, irányítását, vagy nemcsak azért tudnak hetek óta kicsúszni a rendőrségi körözés alól, mert a hatóság tehetetlenkedik, hanem elsősorban azért, mert a hatóság mögött a politika, közelebbről a balközép kormány elbizonytalanodott. Jó, ennek közvetlen oka a megszorító csomag miatt kialakult komoly népszerűségvesztés, súlyosbítva a Gyurcsány-beszéd kiszivárgásával meg a zavargásokkal, és még azt is föl lehet tételezni, hogy a kormány (valamint a bűnüldözés, illetve az igazságszolgáltatás) nem szeretne hősöket faragni azokból, akik magukat amúgy is hősként és mártírként akarják beállítani.

(...) A következő években ilyen érv, mint tudjuk, nem lesz, viszont a baloldalnak szembe kell néznie még valamivel. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás ugyan elbukott, de Románia uniós csatlakozásával praktikusan mégiscsak lehetővé válik a gyorsuló bevándorlás Magyarországra. (...) A határon túli magyarok ugyanis annyira készpénznek veszik, hogy az ő érdekeiket a nemzeti jelzőt használó jobboldali és szélsőjobboldali pártok képviselik, hogy hosszú időre meg fogják változtatni a jelenlegi egyensúly közeli helyzetet a magyar bal- és jobboldal között. Lehet, hogy már 2010-ben, de négy évvel később már egészen biztosan.

A magyar baloldalnak ebből a helyzetből kell kiutat találnia. Lehet, hogy nem fog tudni, vagy lehet, hogy kettészakadva próbál válaszolni az erősödő nyomásra. Elképzelhető, hogy kialakul majd egy liberális szociáldemokrata Gyurcsány-féle párt, és megmarad mellette egy hagyományosabb, lassúbb, nép- és állampártibb jellegű szocialista párt. A liberálisok helyzete még nehezebb, mert ők vagy összetöpörödnek valamilyen jogvédő szervezetté, vagy – amennyiben megpróbálnak ismét nagyobb és vonzóbb párttá válni – olyan liberális témákat kell találniuk, amelyek a szabadságot az emberek számára is megfogható tartalommal töltik ki. A baj csak az, hogy a baloldal és a liberálisok válsága közepette olyan jobboldalunk van, amely a huszadik század közepének válaszait kínálja a huszonegyedik század elejének kérdéseire. Ez a mi igazi válságunk, és semelyik oldalról nem látszik a megoldás.

A rendőrség és Gergényi Péter védelmében Kuncze Gábor és Demszky Gábor olyan rendpárti pózban tetszelegnek, amely keményvonalas jobboldali konzervatívokat is megszégyenítene: nem a jogállam adta törvényes lehetőségek maximális kihasználását, hanem a rendőröknek a törvényesség szlogenjével igazolt törvénytelenségeit igenlik. A törvényesség szabad demokrata kultusza visszalépés a szocialista törvényesség rendszerváltás előtti felfogásához. Törvényességre, törvényes rendre alkotmányos demokráciában és kommunista diktatúrában egyaránt szükség van, de a két rezsim közti különbség megragadható azzal a fogalommal, amit Gergényinek, Demszkynek és Kunczénak nagyon derogál kiejteni: jogállamiság.

(...) Jogállami rendőröknek jogállami rendet kell teremteniük. Olyan módon is rendet tehetnek természetesen, hogy fejbe lőnek, kardlapoznak, összerugdosnak, és verbálisan megaláznak embereket, köztük útjukba kerülő ártatlanokat, de akkor ez a rend nem a jogállam rendje, mert a jogállam rendvédelmi szervei a jogállami normákkal ellentétesen teremtettek rendet.

(...) A rendőröknek politikai okból drukkoló polgárok meg leszoknak arról, hogy jogállami igényt támasszanak a jogállam rendőreivel szemben. Jobboldali kormányok idején a magyar szabad demokraták ezt nevezik rendőrállamnak, de legalábbis illiberális demokráciának.

(...) A liberalizmus nagy próbája úgy kiállni a jogállami elvek érvényesülése mellett, hogy nincsenek tekintettel az adott konfliktus miatti politikai megosztottságra és a politikai érdekekre. A szabadság visszahódítása című könyvében Demszky Gábornak, a "liberális" Budapest "liberális" főpolgármesterének volt egy nagyon őszinte megnyilvánulása. A kérdésre, miszerint nehezére esik-e az, hogy úgy legyen minden budapesti főpolgármestere, ahogy a miniszterelnöknek is minden polgár miniszterelnökévé kell lennie azok párthovatartozására tekintet nélkül, a következőt válaszolta: "Kétségtelen, nem ez az igazi erősségem."

Magyarországot olyan nagyfokú politikai szabadság jellemzi, hogy akárhová nézünk, mindenki a szocializmust hirdeti, legfeljebb nem nyíltan, hanem suttyomban, szocdem vagy polgári köntösben. A szocializmus természetesen sokat változott az elmúlt évtizedek alatt, már nem a gulágra küld, hanem csak megadóztat, lakás- és családtámogat, mindenkitől elvesz és valakiknek újraoszt. Az állam megéri a pénzünket.

(...) Liberálisaink végül megszólaltak – de csak azért, hogy Gergényi főkapitány szerepén nüansznyi különbséggel elvitatkozzanak, markáns és önálló profilt mutatva elmenjenek a lényeg mellett, és teljes tanácstalansággal készüljenek a poszt-Kuncze korszakra.

(...) Nem elsősorban az SZDSZ tehet róla, hogy a párt és szavazói hosszú évek óta az MSZP oldalán küzdenek a szent cél érdekében, Orbán Viktor hatalomra kerülése ellen. És joggal: az elmúlt hetek ékes bizonyítékát szolgáltatták annak, milyen típusú demokrácia lenne várható a Fidesz comebackje esetén.

(...) A liberálisok még egy olyan helyzetben sem voltak képesek önálló értékrend alapján történő szuverén megszólalásra, mint az őszödi beszéd utáni, khm, közállapotok, amikor pedig világosan és őszintén el lehetett volna mondani: mit tudtak a valós számokról, mire alapozták az (amúgy nagyon is kívánatos) radikális adócsökkentés megvalósíthatóságát, hogyan viszonyulnak a Gyurcsány-beszéd kiváltotta morális válsághoz. Kuncze Gábor az első napokban ugyan hangsúlyozta, hogy nem a személy, hanem a koalíciós program számít – majd kivonult a képből, a liberális párt akkor bukkant fel újra, amikor Gergényi Péter került képbe.

Külső szemlélő számára bizarr folyamat játszódik le az SZDSZ-ben: a Kuncze utáni korszakra két fiatal, tehetséges politikus készül: Fodor Gábor vélhetően inkább emberi-jogi, ökoszociális irányba vinné a pártot, Kóka János vélhetően sikerorientált, piacpárti-technokrata (őhozzá is Gyurcsány kellett).

Ám nem alapelvekről, értékekről, a szabadság minőségéről, a kapitalizmus fontosságáról beszélnek antikapitalista közhangulat idején, meg arról, mi lenne 2006-ban a lényeges szabadelvű üzenet – nem, a budapesti rendőrfőkapitány nyugdíjazása képezi a belső konfliktus tárgyát. (Ráadásul Kóka már most elbizonytalanodik, holott remélhetőleg övé a jövő.)

Az igazán idegesítő az, hogy még Gergényi Péterről is úgy vitatkoznak, hogy – nem tudom, ez feltűnt-e valakinek – alapvetően senki nem mond mást.

(...) árnyalatokról vitatkoznak, a törésvonalakat nem eszmék, hanem kívülről áttekinthetetlen belső frontok fémjelzik.

(...) Ez már nem liberalizmus, ez szekértábor-logika. Manipulatív, félelmekre alapuló hatalmi helyezkedés, az SZDSZ-nek és szavazóinak beledöngölése a hazug kétpárti felállásba. (...)