Jelenetek egy kényszerházasságból

Egy héttel később a FIDESZ terjesztette be ugyanazt a módosítójavaslatot, amit a liberálisok megint megszavaztak az ellenzékkel együtt, és az SZDSZ-es Világos Gábor szavazatával a javaslatot elfogadták. A módosító javaslat pénzügyi következményeiről vitatkoznak a szakértők, 20 és 50 milliárd közé teszik a többletköltségeket. Az MSZP koalíciós egyeztetést kezdeményezett, mert állításuk szerint meglepte őket a döntés, míg az SZDSZ-esek azt állítják, hogy Gyurcsány Ferencet és Lendvai Ildikót is tájékoztatták. A módosító indítvány ügyében a szocialista frakció sem volt egységes: három (Suchman Tamás, Tukacs István, Gazda László) szocialista képviselő tartózkodott, kettő (Kiss Ferenc, Jánosi György) pedig az ellenzékkel szavazott. A módosító indítvány mellett szavazott Kóka János is, ami miatt a miniszterelnök egyes sajtóhírek szerint a hétvégi öszödi kormányülésen erős kritikával illette a gazdasági minisztert.

(...) Úgy tűnik, csaknem két hónap kell ahhoz, hogy az MSZP és az SZDSZ – a nézőponttól függően gyengécske győzelem vagy orbitális bukta után – végképp hülyét csináljon magából és a fővárosi koalícióból, melyet egyszer talán majd aláírnak. Az elmúlt hetekben bár minden nap „karnyújtásnyira” volt a megállapodás a két párt között, a szocialisták és a szabaddemokraták felváltva látták a derűt, október elseje óta gyakorlatilag vezetetlen a főváros.

Bár Molnár Gyula számára a mumus főpolgármester a kampány idejére „Gábor barátommá” avanzsált, a választást követően a két párt csak azért nem fojtja meg egymást egy kanál vízben, mert abban sem bírnak megegyezni, hogy ki hozza a kanalat és ki a vizet. „Nekünk feladat, Önnek eredmény a sikeres Budapest” – hangzott a szocialisták választási szlogenje, de ha nekik ez a feladat, akkor annak eredményéből mi, budapestiek inkább nem kérnénk.

Az még érthető, ha a koalíciós pártok a kasszakulcson vesznek össze, az viszont már kevésbé, hogy két hétbe kerül, mire eldöntik, kinél legyen a könyvtári olvasójegy.

(...) Azért folyik verekedés a városmarketingért, a nagyrendezvényekért és a kereskedelemért, mert a látványterületeket sokkal jobban lehet majd mutogatni a következő kampányban, mint a megszüntetett kórházi ágyakat.

(...) Ja kérem; aki nemzetiszínű szalagokat akar átvagdosni, söröshordót hídon görgetni, az vállalja a kórháziágy-csökkentést is.

(...) Az egyfős többség, és az abból eredő együttműködési kényszer ellenére a sorok sem az MSZP-ben, sem az ugyancsak megcsappant létszámú SZDSZ-frakcióban nem zártak össze. Mindkét párt fővárosi frakciója feszül a személyi ellentétektől, s amíg bukott kerületi polgármesterek, közgyűlési frakcióvezetők próbálnak meg ismét közelebb kerülni a húsosfazékhoz, érdektelenné válik, hogy a Városháza falain kívül egy kétmilliós nagyváros igyekszik működni.

Közel két hónappal az önkormányzati választások után sem lesz koalíciós szerződése az MSZP-nek és az SZDSZ-nek a fővárosban.

(...) váratlan fordulattal Demszky Gábor főpolgármester közölte a frakciójával, hogy ő nem hajlandó Gy. Németh Erzsébetet, a szocialisták főpolgármesterhelyettes jelöltjét elfogadni, nincs benne bizalma. A fáma szerint a frakció döbbenten ült, s megdöbbenése csak fokozódott, amikor a liberális főpolgármester-helyettesjelölt Ikvai Szabó Imre közölte, hogy az ülésnek vége, a bejelentés fölött nincs vita, az ügy Demszky Gábor kompetenciájába tartozik. Hogy mi lesz most-ki tudja. Egyesek azt mondják, káosz . És ami van: szégyen.

Szégyen Demszky Gábor hozzáállása, mint ahogy az is, hogy két, egyébként koalícióban gondolkodó vezetés képtelen közös nevezőre jutni. Nem ismerjük és nem is tudhatjuk az összes hátteret. Nem ismerjük és nem tudhatjuk, hogy milyen motívumok vezérlik Demszky Gábort, amikor vétót emel a szocialisták jelöltje ellen. Azt azonban tudjuk, hogy hogyan lett Demszky Gábor főpolgármester; szocialista ellenlábas nélkül szoros küzdelemben. Demszky ma nem az a megkérdőjelezhetetlen politikusa a fővárosnak, aki ilyet megengedhetne magának. Tudnia kell, hogy az MSZP, a lényegesen nagyobb frakcióval rendelkező szocialisták nem indítottak ellenfelet a választósokon. Következésképp a fővárosban nemcsak önmagát, nemcsak a szabad demokratákat, hanem a szocialistákat is képviselnie kell. A koalíció tudniillik így működik. A jelek szerint azonban Demszkynek ez már mindegy, nem érdekli, hogy nem jöhetnek létre a bizottságok, hogy felhalmozódnak az elintézetlen ügyek, hogy megbénulhat sok területen a főváros élete, s ezen keresztül a kerületeket is súlyos helyzetbe hozhatja. (...)

(...) Derült égből villámcsapásként érte őket Demszky Gábor vétója az általuk javasolt főpolgármester-helyettes személye ellen. A főpolgármester ezt levélben közölte a szocialista frakcióval, vélhetőleg azért, mert a két hónap alatt nem volt ideje rá, vagy azért, hogy ne kelljen néznie az elképedt szocialisták arcát.

Ez a párját ritkító indolencia még saját párttársát is fölháborította, Bőhm András politikai felelőtlenségnek nevezte a vétót, hozzátéve, hogy "ilyet egy várossal nem lehet megcsinálni". Az SZDSZ-frakciót is meglephette a barátságtalan lépés, a biztonság kedvéért nem foglaltak állást, azt mondták kitérőleg, hogy a kérdés "nem volt végigvitatva a frakcióban". Nem látunk bele egy fővárosi pártfrakció döntési mechanizmusaiba, de eléggé meglepő, hogy koalíciókötés idején egy ilyen kérdést nem vitatnak meg. Vagy lehet, hogy Demszky teljesen önjáró lett, s úgy véli, ha egy országvezető minden nehézség nélkül maga alá kaparhat minden hatalmat, ezt a saját szemétdombján egy városvezető is megteheti, sőt – átlépve demokratikus játékszabályokon, adott szón, szövetségi érdeken – meg is kell tennie, ez kérem, az új vezetési stílus. Vétóját sem indokolja érdemben, mondandójának lényege: csak. Meg hogy joga van hozzá. Meg személyes okok…

A szocialisták tanácstalanok. Azt ismételgetik, hogy javaslatukat a humánpolitikai főpolgármester-helyettes személyére Demszkynek el kellett volna fogadnia, s ők továbbra is ragaszkodnak Gy. Németh Erzsébethez, de – teszik hozzá – a koalíciókötést semmilyen veszély nem fenyegeti. Ők persze a kilábalást úgy képzelik, hogy Demszky engedni fog, ami nem vall nagy emberismeretre. De ha ez semmiképpen nem lehet szakítópróba, akkor bizony a szocialistáknak kell engedniük. Demszky különben igazán nagyvonalú, azt üzente, tőle lehet kevesebb helyettes, különben is ő bárkit elfogadna – csak azt nem, akit a szocialisták javasoltak.

A szocialisták a koalíciós megállapodás spontán megsértésének tartják, hogy minap az Országgyűlésben - szabad demokrata támogatással (az MSZP szándéka ellenére) törvényerőre emelkedett egy a nyugdíjcsomaghoz benyújtott ellenzéki módosító javaslat. Az MSZP-s szerint súlyosbítja a helyzetet, hogy két szocialista képviselő (Jánosi György és Kiss Ferenc) is kiszavazott a frakcióból, hárman pedig - bár az ülésteremben voltak - nem nyomtak gombot. Tevékenységükért várhatóan fejenként száz-százezer forintnyi büntetéssel kell számolniuk. A lényeg nem az, miről kellett gombot nyomni, hanem az eljárás. Büntetés jár azért, mert valaki nem a frakciófegyelem szerint szavaz. Eszerint a képviselőknek tökéletesen felesleges bemenniük, minden fölvetődött kérdés, törvényjavaslat a létszámarány szerint valósul meg. Többen vagyunk, tehát nyertünk- Hogy miről menne a vita? Kit érdekel? Minden tiszteletem azoké, akik merik önmagukat adni, és nem szép mosolyú Lendvai Ildikó aktuális ukázát hajtják végre bokacsattogtatva. Szép volt, fiúk! A történet felbátorít arra, hogy mégiscsak higgyek a képviselői öntudatban. Abban, hogy vannak még, akik nem vezényszavakra verik le a vigyázzmenetet, hanem szívük és választóik akarata szerint.

Összejött. Az utóbbi napokban a kormányzó koalíció működési mechanizmusába enyhén szólva homok került; mintha hirtelen minden másként történt volna a normális, illetve eltervezett folyamatokhoz képest. Az egyes ügyeknek látszólag nincs közük egymáshoz – mégis, ha együtt vizsgáljuk őket (és félő, hogy sokan ezt teszik), végtére nehéz szabadulni attól a következtetéstől, hogy valami generális zavar avagy diszfunkcionalitás jelei mutatkoztak meg.

(...) Az SZDSZ váratlanul odaáll egy ellenzéki módosító indítvány mellé, a szocialista képviselők némelyike csatlakozik hozzájuk, mások nem nyomnak gombot. A dolog különös szépsége, hogy Kóka János, a gazdasági miniszter úgyszintén a koalíciós előterjesztés ellen szavaz. Az MSZP-frakció döbbenten konstatálja, mi történt.

(...) Miről szólt ez a "baki”? Mit akart jelezni magatartásával az SZDSZ, és mit üzentek különállásukkal a szocialista rebellisek Gyurcsány Ferencnek? Ki a felelős azért, hogy a szavazás időpontjáig nem tisztázódott, semmiképp se lesz meg a többség? Kinek az érdeke a koa¬líció, netán a kormány blamázsa? (Mármint az ellenzéken kívül.)

Harmadszor. Komoly kérdésekig juthatunk el a fővárosi önkormányzatban kialakult koalíciós viszonyokkal kapcsolatban is. Már elkészült a szocialisták és a szabad demokraták egyezsége, a szerződés csak aláírásra várt, amikor Demszky¬ Gábor egyszeriben levélben értesítette szocialista partnereit, hogy Gy. Németh Erzsébetet márpedig nem fogadja el egyik helyetteseként.

(...) Demszky, úgy tűnik, még sajátjait is kiborította nem várt akciójával, amelynek nem látni az értelmét. Odáig¬ rendben volna, hogy valakivel, törté¬netesen akár Gy. Németh Erzsébettel, nem akar együtt dolgozni. De heteken át miért hallgatott erről? És miért gondolja, hogy ezt az otromba eljárást most megengedheti magának? Miért nem köti Demszky Gábort az a tény, hogy a mögötte álló két párt támogatása nélkül semmire se jutott volna a főpolgármester-választáson, tehát tartozik nekik legalább annyi önfegyelemmel, hogy nem járatja le őket?

A válaszokat a koalíció politikusainak nem azért kellene megtalálniuk mindazokra az aggasztó kérdésekre, amelyek a felsorolt három ügy kapcsán felvetődnek, hogy a várható publicisztikai okvetetlenkedéseknek vagy akár az ellenzék kárörvendő reakcióinak elejét vegyék. Hanem azért, mert a koalíció választói lassan kénytelenek lesznek felfogni, hogy preferált pártjaik, vagy ha úgy jobban tetszik: azok vezetői nem tartják kézben az eseményeket. Nincsenek információik a saját házuk táján zajló latens fejleményekről. És értelemszerűen képtelenek kezelni azok következményeit.

Vagyis a kormányzó "elit” önmaga alatt vágja a fát. Gyors egymásutánban követ el olyan hibákat, mutatkozik olyan összehangolatlannak és határozatlannak, hogy kétségeket ébreszt támogatóiban: jól döntöttünk vajon, amikor szavazatainkkal hitelt érdemlőnek nyilvánítottuk ezt a társaságot? Minden politikai alakulat számára az a legveszélyesebb, ha övéi között megjelenik a kétely szindrómája. Soha nem az ellenfél sikereitől, még kevésbé üzeneteitől, jelszavaitól, hangvételétől kell tartania. A kormányképességbe vetett állampolgári bizalom megrendüléséért mindig a kormányerő felelős.

A szocialisták és a szabad demokraták rég megtapasztalták, hogy a vereséget maguk küzdik ki – nem a Fidesz politikája. A mai helyzetben ezt érdemes még inkább szem előtt tartani. Szeptember és október szomorú, kétségbeejtő eseménytörténete felettébb becsessé tette a józan emberek számára a rendet, a biztonságot, a dolgok higgadt kezelésének és irányításának ígéretét. És tisztában vannak vele, márpedig mindezt a Fidesztől nem várhatják – Orbán Viktor legnagyobb politikai tévedése, hogy azt hiszi, a folyamatosan szított békétlenséggel saját malmára hajtja a vizet. (...)

A kormányt egymással versengő pártok alkotják, mindenben nem értenek egyet, mondta Gyurcsány (miniszterelnök, Ferenc). Ám a kormányfő szerint a koalíciós pártok között nincs vita a stratégiai kérdésekben. Tehát Demszky (főpolgármester, Gábor) pusztán taktikai okokból tesz be a koalíciós partnerének.

Egyébként ugyanazt akarja, mint Gy. Németh (megvétózott szocialista főpolgármester-helyettes, Erzsébet). Legfeljebb Gy. Németh nem akarja ugyanazt, amit Demszky. Aki szerette volna az egészségügyi kérdéseket is leendő helyettesére lőcsölni. Aki belebetegedett a gondolatba. És nem kéri az egészségügyet. Amitől Demszky lett rosszul. Teljesen logikus egyébként, hogy pont azt a területet akarja lepasszolni Demszky, amelyikért pártja annyira küzdött. Mert Demszky már látja, hogy az átalakulás a reform ígéretével indult. Aztán Molnár (egészségügy-miniszter, Lajos) magánszáma lett belőle.

Legalábbis ennyit látunk belőle mi. Az orrunkat. Amelyiknél fogva vezetnek. Legalábbis az idén. Mert jövőre sokkal távolabb látunk majd. Mert jövőre nyilvános lesz a kormány éves programja. A célkitűzésekkel, határidőkkel és felelősségmegosztással együtt. A felelősség megosztásából már most világos, hogy jövőre sem felel senki semmiért.

A hajszállal főpolgármesterré választott Demszky Gábor egy ideje önjáró Gólem lett, mert saját pártja elfelejtette időben kivenni a szájából a - mesében kulcsszerepet játszó - bűvös igét.

(...) A választási eredmény ismeretében a szocialisták azonban rájöhettek, nem csináltak túl jó boltot; ha a főpolgármester nem mondott volna le listás mandátumáról, még az egyfős többségük sem volna meg a kormánypártoknak a Fővárosi Közgyűlésben. Így hát a koalíció még meg sem köttetett, már foszlik.

A Gólem mindent összezúzott, ami az útjába került. Demszky - paródiáját előadva egykori szamizdatos önmagának, igaz, egyszersmind hozzájárulva a városi téboly csillapodásához - korlátozta a gyülekezési szabadságot, mikrofonengedély váltására kötelezte a politikai gyűléseket, a traktorokat (azóta jobbára festékszóróval lefújt) táblákkal tiltotta ki a belvárosból. Egy nappal a koalíciós megállapodás tervezett aláírása előtt pedig vétót emelt Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettessége ellen. Azóta sem lehet eldönteni, hogy kettejük vitájáról és állítólagos megegyezéséről melyikük nem mond igazat. Tény, hogy a szocialisták is kereshettek volna alkalmasabb jelöltet, olyasvalakit, aki főpolgármester-választáson bronzéremnél már ért el jobb helyezést.

A koalíciós "két kecske a keskeny hídon" játék eredményeként egyre többen vetik fel a kérdést, a kormánypártok hogyan akarják az 1,7 milliós világvárost vezetni, ha pimf ügyekben még egymással sem tudnak megegyezni. Kínlódásukhoz lelkesen asszisztál a Tarlós vezette ellenzék is, amelynek azonban ilyen-olyan szövetségesekkel feltöltött frakciói sem tudnak alternatívát felmutatni, városfejlesztési programot pedig végképp nem.

Márpedig a város előtt álló négy év nem lesz örömmámor: kórházakat kell bezárni, minden ötödik háztartásban másfélszeresére drágulhat a távfűtés, és még azt is ki kellene találni, honnan legyen pénz a metróra.

Tényleges városirányítás helyett marad a legendából már idézett tompa, félig tudatos vegetálás. A Gólem pedig tovább nyomul a pesti utcákon.