Előre kódolt konfliktusok

Évértékelőjében a miniszterelnök kihangsúlyozta: 2007 az "offenzív reformok" jegyében fog telni. Veres János pénzügyminiszter szerint az idei esztendő legnagyobb kihívása a reformok zökkenőmentes véghezvitele, és a konkrét megvalósításhoz szükséges szabályozások megalkotása. Véleménye szerint a kormánynak az első negyedévben szigorúan kell értékelni saját munkáját, főleg Brüsszel felé, hogy ezzel is bizonyítsa a konvergenciaprogram megbízhatóságát. Az SZDSZ elnöke szintén a reformok folytatását nevezte meg a következő év legfontosabb politikai célkitűzéseként.

 

 

 

Máté T. Gyula: Ráivás (Magyar Hírlap 2006. december 28.) ”Ám viduljunk, szilveszter közeleg! Például én lelkesen elhiszem, hogy mostantól minden más lesz, mert megígérték. S azon sem akarok már gondolkodni, hogy a köztársaság miniszterelnöke becsületes ember-e, vagy az ellenzék vezére miért olyan, amilyen. S nem érdekel a politika sem, csak a szaloncukor, ami talán még mindig valós dátumú. Ha elhiszem.”

(...) Húszas éveimben már nemcsak karácsony magasságában: a másnaposság is az elmúlt éjszaka vizsgálatára és fogadalmak tételére késztetett. Az eredmény itt is hasonló volt, noha vigasztaló legóhoz immár nem nyúltam. Harminc felé aztán hagytam az egészet a fenébe, a másnaposság kezelésének hatásos módja pedig meggyőződéssé fokozódott: néhány hideg sör. Magánéleti abszurditásom felidézése öncélú lenne, ha nem látnám viszont a magyar politikai elitben.

Évről évre. Évről évre ráisznak az előző év berúgására. Egyre keményebben.

 

(...) Utánanéztem a szocialisták elmúlt évi értékelőinek. Majdhogynem szóról szóra ugyanazt mondták mindig. Nagyjából ugyanazok. Ugyanazt is ígérték. Elismertek kisebb hibákat, hogy a következő évben még nagyobbakat kövessenek el.

A másnaposságnál a sör működik. Ám biztos, hogy a politikai és gazdasági hibákra a legjobb gyógyír a "kutyaharapást szőrével" mentalitás? A ráivás? Tényleg keressek analógiát a rossz vicchez, miszerint az alkoholizmus a másnaposság elleni reménytelen küzdelem? S mégis, itt mit helyettesítsek a politika szócskával?

 

(...) Ám viduljunk, szilveszter közeleg! Például én lelkesen elhiszem, hogy mostantól minden más lesz, mert megígérték. S azon sem akarok már gondolkodni, hogy a köztársaság miniszterelnöke becsületes ember-e, vagy az ellenzék vezére miért olyan, amilyen. S nem érdekel a politika sem, csak a szaloncukor, ami talán még mindig valós dátumú. Ha elhiszem.

Ha szeretnék mindig inni és felejteni. Ha elhinném, hogy ez megoldás. Ha elhinném, hogy megalkudni muszáj. Ha elfogadnám, hogy a bűn elkövetése utáni legjobb megoldás a bűn fokozása. Természetesen marketingbe öltöztetve. A miniszterelnök is csak a megszorítások kommunikációjára adott kettest. Hiszen régóta tudjuk, mi a különbség a patkány és a mókus között? Utóbbinak jobb a PR-ja.

 

(...) A világ amúgy szép.

Lehetne. S ez tényleg nem egy lehangoló, cinikus megjegyzés. Tényleg szeretném. Mert tényleg, miért ne lehetne szép?

S nem is ittam.

 

 

Mészáros Tamás: Jóslat helyett (Népszava, 2006. december 30.)   ”Minden társadalom réme a kilátástalanság. Ha ennek érzetétől egy kormányzat nem képes megszabadítani a gondjára bízott közösséget, sorsa megpecsételődik. Tehát: határozott, de körültekintő döntéseket, világos beszédet. És nagyfokú empátiát, mi több: tiszteletet azok iránt, akiktől azt várjuk, hogy korábbi rossz döntéseinkért most megfizessenek. "

Tehát: határozott, de körültekintő döntéseket, világos beszédet. És nagyfokú empátiát, mi több: tiszteletet azok iránt, akiktől azt várjuk, hogy korábbi rossz döntéseinkért most megfizessenek.”

 

Mostanában majd’ minden politikai elemzés szembetalálja magát a kérdéssel: mit hoz majd 2007 tavasza. Mintha valamiféle közmegegyezés alakulna ki arról, hogy habár a téli hónapok lefagyasztják az indulatokat, márciustól a radikális populisták újrakezdik a szeptemberi–októberi akciózást; még egyszer megpróbálják tehát elérni, amit ez év őszén nem sikerült: a kormány bukását.

 

(...) Mármost tehát legfeljebb arról elmélkedhetünk, vajon folytatja-e majd a radikalizált ellenzék mindazt, amit 2006-ban elkezdett; és ezzel szoros összefüggésben azt is tudnunk kell, milyen politikai erőket tekintsünk ebből a szempontból relevánsnak.

 

(...) -Az ellenzéknek – pontosabban a Fidesz-KDNP alakulatának – tudomásul kell vennie, hogy a kormánybuktatás kísérlete kudarcot vallott, a koalíció a parlamentben stabil, a miniszterelnök jogosítványai érvényesek. Lehet mindezzel szemben retorizálni, de az – úgymond – tevőleges lázítás eszköztáráról okosabb lemondani. A jobboldal vezető erejének egy nem lebecsülendő reménye azonban maradt, és ez nem más, mint a társadalmi elégedetlenség, a szociális háló további szétfoszlása. Tavaszra kétségtelenül érzékelhetőbbé válnak a megszorítások; a közüzemi tarifák és a gyógyszerárak emelkedését a rászorultság mértékében kompenzálni hivatott rendszer túlságosan kevesek számára és túlságosan keveset fog segíteni.

 

A közhangulat ennek megfelelően romlik majd, és természetesen mélyebben kiaknázhatóvá válik a jobboldal számára. Tüntetésekre nem lesz nehéz kisebb-nagyobb tömeget verbuválni – de zavargásokba a társadalom valódi elégedetlenjeit nem lehet belevinni. Ha a különféle ultraradikális csoportok próbálkozni fognak is, magukra maradnak. Sem a lakosság meghatározó rétegeitől, sem a parlamentáris ellenzéktől nem kapnak támogatást.

 

Persze, a helyzet ettől még rendkívül feszültté válhat. Sőt úgy gondolom, hogy míg a látványos utcai garázdaság képei megerősítenék a kormányt, sokkal nehezebb dolga lesz a valóban békés, de éppenséggel növekvő elégedetlenséggel.

 

(...) A koalíció és kormánya, személy szerint pedig a miniszterelnök olyan kihívás elé kerül, amivel szemben rövid távon alig vannak eszközei. 2009-től, ha minden jól megy, igazolhatják a szocialisták és a liberálisok politikáját a reformok lassan érzékelhetővé váló eredményei, ámbár félő, hogy a makrogazdasági sikerek hatása ennyi idő alatt nem szivárog le a mindennapok érzékelhető világába.

 

Ezért a következő két évben mindenképp, és még azután is rendkívüli fontossága lesz a kormányzati kommunikációnak. A mögöttünk hagyott év ebből a szempontból Waterloo volt; mindenki mindenről rosszkor, rosszul és rosszat mondott a társadalomnak. De még az övéi szűk körének is. Az őszödi beszéd – szemben a magyar értelmiség egy részének lelkesült interpretációjával – kapitális politikai baklövés volt. Adott formájában, stílusában és kitételeiben vállalhatatlan. Ráadásul felesleges is volt: senki ne higgye, hogy erős politikai pressziót csak ebben a tónusban lehet kifejteni.

 

(...) Minden társadalom réme a kilátástalanság. Ha ennek érzetétől egy kormányzat nem képes megszabadítani a gondjára bízott közösséget, sorsa megpecsételődik.

 

Tehát: határozott, de körültekintő döntéseket, világos beszédet. És nagyfokú empátiát, mi több: tiszteletet azok iránt, akiktől azt várjuk, hogy korábbi rossz döntéseinkért most megfizessenek.

 

 

 

Nyíri János: Itt az újév, spóroljunk! (Gondola, 2007. január 1.)   "Ja, majd elfelejtettem. Mától Szlovéniában az euró a hivatalos fizetőeszköz. A tolárt még pár napig elfogadják, úgyhogy siessen elkölteni, akinek van odahaza. Amúgy öt éve mi még pariban voltunk a szlovénekkel, Medgyessy Péter 2006-os eurócsatlakozást ígért a kampányban. Őfelsége Gyurcsány őszintén megmondta: nem kell megjelölni évszámot, az csak megzavarná a felkészülésünket. Gratulálhatunk magunknak".

A néphülyítés számos újabb világrekordját sikerült beállítani az óesztendőben, és tudható, hogy az évszám fordulása sem fogja csökkenteni a kormányzati kommunikáció lendületét.

 

(...) Így halad a mi magyar reformunk. Mi magunk is elszégyelljük magunkat, amiért eleddig a kákán is csomót kerestünk, s nem átallottuk népünk nagyszerű erőfeszítéseit böcsmérelni. Pedig bárki beláthatja, hogy pártunk és kormányunk a legjobb úton halad a szép új világ felé.

Mostantól beállunk a sorba. A magunk szerény eszközeivel kivesszük részünket a szép új világ építéséből. Néhány jelszót ajánlanánk a közelgő május elsejére, a szociáldemokrácia nagy ünnepére.

Biztos kézzel a gödrös úton! Csak a szabotőrök akadnak el a kátyúban!

Éljen a keskeny sztráda!

Le a vasúttal! Éljen a modernizáció!

Éljen a mobilizáció! Mobil postát, mobil temetőt minden faluba!

Nem kell mindig kaviár! Éljen az olcsó gyógyszer és felvágott!

Trabantot akarunk! A Trabant gyors, olcsó, megbízható, olcsó, praktikus és olcsó!

Költséghatékony iskolát!

Szeretettel köszöntjük a román és bolgár vendégmunkásokat!

Előre a kétszáz forintos gázért!

Katonáinkat vigyék külföldre, a külföldieket ne vigyék el tőlünk!

Orbán Viktor mondjon le!

Ja, majd elfelejtettem. Mától Szlovéniában az euró a hivatalos fizetőeszköz. A tolárt még pár napig elfogadják, úgyhogy siessen elkölteni, akinek van odahaza.

 

Amúgy öt éve mi még pariban voltunk a szlovénekkel, Medgyessy Péter 2006-os eurócsatlakozást ígért a kampányban. Őfelsége Gyurcsány őszintén megmondta: nem kell megjelölni évszámot, az csak megzavarná a felkészülésünket. Gratulálhatunk magunknak.

 

 

Makai József: Évmeghatározási segédlet (Magyar Hírlap, 2007. január 2.) Léptei bizonytalanok? Összerezzen minden élesebb hangra? Furcsa zümmögést tapasztal a két füle közötti területen, és zavarban van, amikor a pontos dátumról kérdezik? Az alábbi összeállítás e tünetegyüttes leküzdéséhez nyújt segítséget. Tehát: honnan tudjuk, hogy már 2007 van?

(...)– Nincs választási kampány. Ezért senki sem ígéri meg, hogy nem drágul a gáz, a gyógyszer, a menetjegy, a benzin meg a satöbbi.

– Ezért aztán megdrágul a gáz, a gyógyszer, menetjegy, a benzin és a satöbbi. Az ellenzék szerint.

– A kormány szerint viszont csupán a támogatási rendszer változik, és egyúttal igazságosabb lesz. ami azt jelenti, hogy nőnek az árak.

– Választási kampány nincs ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek, akik rosszabbul élnek, mint négy éve.

– Ez az idén sem hatja meg azokat, akik viszont jobban élnek. De azért meglepődnek egy kicsit.

– Az idén sem nyer a Fidesz.

– Az idén azonban a szocialisták sem nyernek.

– Így a szocialisták nem tudják meg, hogy elkúrták. Nem is kicsit, nagyon.

– Ezért az idén nincs tervbe véve a tévé felgyújtása.

– Tehát az idén csak egészen rendkívüli esetben gyújtják fel a tévét.

– A szeptember–októberi eseményeket már úgy emlegetik, hogy a "tavalyi forradalom", a "tavalyi alkotmányozás", a "tavalyi kormányzati brutalitás".

– Pláne, ha folytatódik, és az idén is lesz forradalom, alkotmányozás és brutalitás.

– A reformokat az idén már úgy emlegetik, hogy "a tavaly megkezdett reformok". És ezek nem összekeverendők az idén bevezetett reformokkal.

– Az idén nincs előre terezve diktátorok akasztása.

– Az idén is akad, aki a kétkamarás parlamentért küzdene. Mások ellenben a királyságot állítanák vissza. Ha az nem megy, akkor a nomád életformát, nyilazással és adómentes pogány vallással.

– Az idén a sámánok is elítélik az egészségügyi reformot, egyúttal követelik az államilag fenntartott sámánkórház létrehozását. Közlik azt is, hogy kirúgásuk esetén viszik magukkal a dobfelszerelést és az alapítványi varázsvesszőt is.

– Az idén lesz földrengés, belvíz, és a folyók vízszintje is emelkedik. És ha ez nem lenne elég csapás, a sztárok az idén is megházasodnak, szakítanak, kibékülnek és meghatódnak. És önök erről idejében értesülnek.

– Az idén a lejárt szavatosságú élelmiszerekre már új, 2007-es dátumot jelző feliratokat tesznek az átcímkézők.

– Az átcímkézett élelmiszert árusító hálózatba az idén még több bioboltot terveznek bevonni. És stratégiai szövetséget ajánlanak az igazságtalanul kihagyott őstermelőknek is.

– Az idén is lesz tél, ezért öltözzenek rétegesen, mert a hőmérséklet csak elvétve emelkedik majd plusz húsz Celsius-fok fölé.

 

 

Tóth Ákos: A harmadik erő (Népszabadság, 2007. január 2.) "A kérdés: lesz-e, aki artikulálni képes azok feszültségét, akik az elmúlt 10-15 évben már megkapaszkodtak valahogy a középosztály alsó szintjén, s most, megeshet, hogy visszacsúsznak? Ez a kritikus tömeg: ez az, amelyik nem hőzöng. Ők azok, akik iskolába viszik a gyermekeiket, majd munkába igyekeznek, túlóráznak, hazarohannak, azon töprengenek, hogy a gyereknek kéne fizetni egy angoltanárt, és kiizzadják magukból ennek a költségeit is, legföljebb lemondják a kábeltévét."

Nehéz lesz. Bár nem abban az értelemben, ahogy a két választás és az őszödi beszéd napvilágra kerülése nehézzé, olykor rettentővé tette az előzőt. Ilyenre most talán már nem kell számítanunk, ha úgy tetszik, már mindent tudunk, s a politikának sem áll már érdekében kozmetikázni a valót. A főszereplők inkább már minden erejükkel azon vannak, hogy a jövőt adják el nekünk: azt a jövőt, amit láttatni szeretnének, amiről azt gondolják, hogy célt jelent, s jó volna, ha velük látnánk mi is. Ki ezt, ki azt. De még nagy a köd.

 

(...) A kérdés: lesz-e, aki artikulálni képes azok feszültségét, akik az elmúlt 10-15 évben már megkapaszkodtak valahogy a középosztály alsó szintjén, s most, megeshet, hogy visszacsúsznak? Ez a kritikus tömeg: ez az, amelyik nem hőzöng. Ők azok, akik iskolába viszik a gyermekeiket, majd munkába igyekeznek, túlóráznak, hazarohannak, azon töprengenek, hogy a gyereknek kéne fizetni egy angoltanárt, és kiizzadják magukból ennek a költségeit is, legföljebb lemondják a kábeltévét.

 

(...) Róluk is beszélt tegnap az államfő, amikor arról szólt: a megszorításokra kényszerülő állam elvárja ezeknek az embereknek a belátását és együttműködését. Emelkedettséget kér, felelős magatartást, áldozatvállalást az ország érdekében. De ki fogalmazza meg az ő érdekeiket? Erre most Sólyom László vállalkozott, amikor azt mondta, hogy cserébe a választópolgár is - úgy is mint a hatalom forrása - hasonló emelkedettséget követelhet meg a pártoktól, az Országgyűléstől és a kormánytól. "Nem az adok-kapok politikai színházat, hanem komolyságot és odafigyelést. Partneri viszonyt, tiszteletet."

 

Nehéz elképzelni, hogy az államfői kérésre a pártok most a fejükhöz kapnak, hogy tényleg, ez így nem megy tovább. Abban azonban bízni lehet, hogy a köztársasági elnök ezúttal nemcsak a politikához szólt, hanem azokhoz is, akikhez szintén szólnia kell: a magyar polgárokhoz. Jó lenne hinni, hogy így van: ezt erősítheti, hogy újfent nem a szilveszter éjjelén mondta el új évi intelmét, hanem másnap, a petárdák elrobbanása után, amikor a civil világ mintha tűzszünetet kötött volna.

 

 

Kiss Ádám: BRÉK, avagy Boldog Új Reformesztendőt! (Hírszerző, 2007. január 2.) Merthogy most, miközben a lakosság jelentős része fáradtan/enyhe bódulatban ül és néz, elkezdődött. A reformok éve. A megcsinálás éve. Hogy a magunk részéről köszöntsük ezt az évet, a megcsinálásét, és mert úgyis egy új év kezdődött, íme egy kis ízelítő 2007-hez. (...) Hát ez lesz, reformok, haladás, megcsinálás. Az emberekért, a nemzetért, Magyarországért. Szóval gatyát fel, húzzunk bele kedves barátaim. Hacsak nem tudtok jobbat.

Merthogy most, miközben a lakosság jelentős része fáradtan/enyhe bódulatban ül és néz, elkezdődött. A reformok éve. A megcsinálás éve. Hogy a magunk részéről köszöntsük ezt az évet, a megcsinálásét, és mert úgyis egy új év kezdődött, íme egy kis ízelítő 2007-hez.

A reformok ugye. A megszorítások. Kiütni a krumplilevest Kádár János kezéből. Mindjárt itt van a kőkemény energiaár-emelés, például gázár 20 és 70 százalék között, aztán vízdíj, csatornadíj, szemétdíj. Viszont örülhetünk annak, hogy 2007-ben Magyarország mégsem lesz Oroszország óriási gáztározója, ahogy a zavargások idején ügyesen felröppentett kamusztori ígérte.

 

(...) Lehetséges ugyebár a passzív ellenállás: a példakép 2006 és immár 2007 posztmodern Sobri Jóskája, Budaházy György. Ne fizessünk adót, ne fizessünk gázszámlát, kukába a sárga csekkekkel, anyátoknak a vizitdíj. Ebben az esetben azonban tényleg bazi gyorsan érdemes jurtát beszerezni, postavonatot kirabolni, és bevenni magunkat a Pilisbe, mert ha otthon maradunk, úgyis ránk zárják a gázt, a vizet, aztán meg a cellaajtót.

Bizodalmunkat elvileg vethetnénk az ellenzékbe, hiszen ők már megmondták, és 2007-ben eggyel közelebb lesz 2010, a fordulat éve. Ám a politikusokban való hívést 2007-ben sem ajánlom Önnek, elég csak az adóterhektől rettegő Fidesz XII. kerületi polgármesterét említeni, aki rögvest bedobta az új kommunális adót, vagy az ős-jobboldali Zala megyét, ahol az új megyei önkormányzat maga rugdossa a sámlit a kormány régiószervezésével kötél általi halálra ítélt megyeszékhely, Zalaegerszeg alatt.

 

Lesznek azonban örömök is ebben az új évben. Épül az ország, Hölgyeim és Uraim. 2007-ben végre elkezdik fúrni a hetvenes évek óta tervezgetett négyes metrót. Újabb szakasz készül el a hatvanas évek óta építgetett M7-es autópályából, amely elért már a határig, és most ne szomorkodjunk, hogy a közepe még hiányzik. Pláne, hogy a magyar géniusz egy átlag dombvidéki völgybe is képes volt akkora viaduktot építeni, amekkora még az Alpokban sem sűrűn akad! Nyáron ennek is együtt örülhetünk majd. Ott van aztán a dunaújvárosi M8-as híd, hamarosan kész már, igaz, hogy a hozzá való M8-as még vagy 15 év, míg elkészül, s végre épül az M0-ás hídja is, bár Chuck Norris és Steven Colbert helyett csak a fantáziátlan Megyeri híd elnevezés jutott neki.

 

(...) Örüljünk annak is, hogy megkezdődik a kormányzati negyed építése. Csak 2008-ig kell várni, és már nem kell lakókat felzavarni, vagy hosszasan vándorolni egyik helyről a másikra, ha bajunk lesz a kormánnyal.

Hát ez lesz, reformok, haladás, megcsinálás. Az emberekért, a nemzetért, Magyarországért. Szóval gatyát fel, húzzunk bele kedves barátaim. Hacsak nem tudtok jobbat.