Lázad az MSZP, Gyurcsány mégis nyert
A Fidesz belső erőviszonyainak kitárgyalása után a nyilvánosság tele van Gyurcsány Ferenc és az MSZP közötti birkózásról szóló hírekkel. Első látásra Gyurcsány Ferenc meggyengült, mert nem hajthat végre radikális centralizációt a pártban. De nem minden vereség kudarc, ha a kitűzött célok – a miniszterelnöki és a pártelnöki funkció egyesítése – amúgy inkább hátrányt jelentenek a politikus számára. Végleges kudarc vagy átmeneti siker?
Bár kétségtelenül az egészségügyi reformmal kapcsolatos viták, tiltakozások és a koalíciós adok-kapok az évkezdet legfontosabb szakpolitikai témái, legalább ilyen élénk visszhangot váltanak ki a pártok belső erőviszonyaival kapcsolatos találgatások, információk és dezinformációk is. Ráadásul jól látszik, hogy az elmúlt napok napvilágot látott belső konfliktusainak hatása korántsem korlátozódik a pártok belső életére: a változások, vagy csupán ennek lehetősége minden érintett párt esetében befolyást gyakorol a többi szereplőre is.
Miután a Fideszen belüli küzdelmek taglalása megfelelően „előkészítette a terepet”, a nyilvánosságban nagy teret kaptak az MSZP-ben zajló hatalmi harcokkal kapcsolatos információk is. Az MSZP legutóbbi elnökségi üléséről kikerült – ellentmondásos – információk szerint Gyurcsány Ferenc elnökké választása továbbra sem kétséges, de a tervezett centralizáció nem valósul meg abban a mértékben, ahogyan az például a Hiller István pártelnök által jegyzett kongresszusi vitairatban is szerepel. A sokak által lázadásként, majd ebből következően meghátrálásként értelmezett döntés – a kongresszus tisztújításról és a szervezet kompromisszumos átalakításáról dönt majd – valójában nem feltétlenül jelenti Gyurcsány Ferenc kudarcát. Kérdéses ugyanis, hogy valóban Gyurcsány Ferenc érdekét szolgálja-e, ha a miniszterelnök pártelnökként nem feltétlenül szerzi meg a párt feletti teljes irányítást, viszont minden pártügy és konfliktus azonnal a kormányfő szintjén jelenik meg.
Az éppen elbukó diktátor
A Schmidt Mária-ügyre érkezett egyik Fidesz-reakció középpontjában az áll, hogy Gyurcsány Ferenc valójában az északi-koreai diktátorhoz hasonlóan ajnározott vezető, akivel szemben – jelenik meg gyakran jobboldali véleményformálók érvelésében – nem lehet ellenvéleményt megfogalmazni, aminek ékes bizonyítéka, hogy senki nem vállalja az elnökjelöltséget. Ebben a környezetben Gyurcsány Ferenc az MSZP teljhatalmú vezetőjeként jelenik meg, akinek pozíciója, befolyása, hatalma és ellentmondást nem tűrő vezetési stílusa hiteltelenné tesz minden olyan felvetést, amely Orbán Viktorról fogalmaz meg hasonló állításokat. Ehhez képest az, hogy Gyurcsány Ferenc „vereséget szenvedett” az MSZP „lázadozó” elnökségével szemben egyrészről összezavarja az egyértelműen kialakulni látszó képet a kormányfői hatalomkoncentrációról, másrészről ellentmondásossá teszi a Fidesz és a jobboldali sajtó állításait, amelyek egyszerre szólnak diktatórikus törekvésekről és a pártján belül (is) elszigetelődött miniszterelnökről.
Nyílt harc helyett kötéltánc
Az MSZP átalakítása, a szervezeti reform kérdése és a kormányzás párhuzama viszont inkább Gyurcsány Ferenc pozíciójából érthető meg. Amennyiben az MSZP-re vonatkozó legradikálisabb, a centralizált vezetést a legszélesebb jogosítványokkal megerősítő forgatókönyv valósul meg, az önmagában még nem más, mint a párt szervezetének új keretrendszere, melyet a gyakorlatban is láthatóvá és működtethetővé kell tenni. Ez azonban nagy valószínűséggel nem történne meg látványos konfliktusok, a helyi szervezetek ellenállása nélkül. Ez pedig összességében azt eredményezné, hogy Gyurcsány Ferenc egy újabb frontot nyitna a kormányzati reformtörekvésekkel párhuzamosan a párton belül is.
Az, hogy – a hírek szerint – a ténylegesen is megvalósuló átalakítás leszűkül a platformok és a tagsági viszony újraszabályozására, ehhez képest racionális visszalépést jelent. Egyúttal viszont azt is, hogy az MSZP erős emberei jórészt ugyanazok maradnak, akik eddig: Gyurcsány az MSZP elnökeként tehát nem nyílt harcban formálja át a pártot, hanem egyensúlyi politikára törekszik, meghagyva súlyában, befolyásában és összetételében a pártvezetés első vonalát. A szervezeti kérdés végeredményben azonban ismét csak imázskérdésként jelenik meg: a meghátrálás látványossága, Gyurcsány Ferenc bukásának ismételt felvetése és a nyilvánosság előtti intenzív taglalása jelen pillanatban inkább erősíti a leendő pártelnököt – a párton belül, a szavazótáborban egyaránt. Az MSZP szempontjából az egyik legfontosabb, integratív különbség, az Orbán Viktortól való különbség a vita hatására ugyanis fenntartható.
Attól azonban nyílván nem lehet eltekinteni, hogy ez az előnyszerzés abba a szélesebb kontextusba illeszkedik, amely Gyurcsány Ferenc mozgásterének beszűküléséről szól a balatonőszödi beszéd és az önkormányzati választás után. Az MSZP működésének hatékonysága a centralizációval ellentétes tendenciák hatására nem változik jelentősen, a kényszerű egyensúlykeresés a miniszterelnök és a befolyásos pártvezetők között pedig a reformokra is hatással van.
A koalíció reformja
Az egészségügyi reform jelenleg futó szakaszában több vita rakódott egymásra. A kórházak átalakításával kapcsolatos szocialista ellenállás értő környezetre talált a Fidesznél, amit jól mutatnak a közös helyi tiltakozások és Molnár Lajosnak címzett elutasító üzenetek. A vizitdíjjal kapcsolatos üzenetváltás Horn Gyula és Kóka János között pedig azt teszi világossá, hogy az SZDSZ tisztújítása az előzetes jóslatoknak megfelelően a következő hetek újra és újra felbukkanó „szenzációjává” teszi a „koalíció újragondolásának” kérdését. Önmagában a koalíció lebegtetése erősíthetné a tisztújítás előtt álló kormánypártokat, mert lehetőséget ad saját politikájuk újradefiniálására, ami egyben a másiktól való különbség markáns megjelenítését is jelenti. A kórházátalakítással kapcsolatos, a RET-ek szintjén valószínűleg sikertelen egyezkedés azonban egy szereplőt mindenképpen nehéz helyzetbe hoz. Gyurcsány Ferencnek ugyanis éppúgy szüksége lenne az egészségügyi reform – akár konfliktusos – de határozott végrehajtására (ami az SZDSZ-nek is egyértelmű érdeke, de a kisebbik kormánypártnál ez egybevág a tisztújítási kampány önállóságot középpontba állító tematikájával), mint a helyben ezzel éppen szembenálló szocialistákkal való szolidaritásra.
A megoldást erre a helyzetre a Fidesz segítségével találhatja meg a miniszterelnök. Egyelőre ugyanis úgy tűnik, hogy a RET-ek semmilyen megegyezésre nem jutnak, ami azt jelenti, hogy a döntés ismét Molnár Lajos kezébe kerül, aki az eredeti listát azonban újra is gondolhatja, ami egyet jelent azzal, hogy figyelembe vehet időközben felmerülő javaslatokat, például a regionális egyeztetés kudarca után tovább lobbizó szocialistákét. Miután a RET-ek érdemben nem működnek, döntésképes ellenállásba a Fidesz bojkottja miatt a helyi szocialisták nem tudnak becsatlakozni, az érdekérvényesítés terepe ismét a képviselők és a kormány között alakul ki, amire viszont már miniszterelnöknek is van hatása. Ez utóbbi már megmutatkozott abban, ahogy Gyurcsány Ferenc közvetítőként lépett fel a kórházátalakítással, vagy a tömegközlekedést érintő áremeléssel kapcsolatban
