Gyurcsány és Orbán önmeghatározási kényszerben

hibának azt véli, hogy az nem nyilvánosan hangzott el. A 23 pontban megszövegezett a tanulmány hitet tesz a részletesen is kifejtett reformok folytatása mellett, azokat a baloldal identitásának részeként igyekszik kezelni és kritikusan viszonyult a Kádár-korszakhoz is.

Az szövegre reagálva, annak megjelenése után Kuncze Gábor, az SZDSZ-elnöke kifejtette: a szöveg kísérlet arra, hogy változtassanak a politikai diskurzus irányán, azonban szerinte ez nem fog menni, de nem szabad feladni a törekvést. Navracsics Tibornak, a Fidesz frakcióvezetőjének álláspontja szerint "Gyurcsány Ferenc rossz tükörbe nézett, és nem tükröt, hanem ablakot tartott maga elé, nem magával nézett szembe, hanem a Fideszt vizsgálgatta és elemezte", és szerinte a miniszterelnök Fidesz kapcsán tett kijelentései ellentétben állnak a közélet enyhülését óhajtó szavaival. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerint pedig a dolgozat túlságosan nagy terjedelemben foglakozik a múlttal. Sajtóértesülések szerint a miniszterelnöknek MSZP nyomására finomítania kellett a szövegnek a Kádár János fémjelezte korszakot elítélő részein, mivel azt túlságosan is radikálisnak találta a párttagság egy része.

A Fidesz-MPSZ és a KDNP közös, Jövőnk címet viselő vitasorozatának induló, az igazságosság kérdését körüljárni hivatott konferenciáján beszédet mondott Orbán Viktor is. A pártelnök úgy vélte: kormánypártiak becsapták és megtévesztették az embereket, felhatalmazás nélkül kormányoznak. Álláspontja szerint a jelenlegi kormány igazságtalan politikája miatt szertefoszlott az a többség, ami 2006-ban azt hatalomra segítette, és helyette új többség jött létre, de nem pártszimpátia vagy világnézet alapján, hanem a jövőbe mutató közös célok talaján. Az új többségnek öntudatra, egyetértésre van szüksége, az ehhez vezető út, pedig a párbeszéden keresztül vezet. Álláspontja szerint gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, emelések helyett adócsökkentésre épülő gazdaságpolitikát kell bevezetni, a rászorultságon alapuló szociálpolitikát pedig a családi alapúnak kellene felváltania, az igazságosság politikájának pedig a sikert és szolidaritást kell szolgálnia.

(…) Elkezdődött tehát a szervezett és tervszerű reformmegmagyarázás. Márpedig ebben Ferenc jó teljesítményt tudhat nyújtani. Az eszközei meglesznek. Lám, Friderikusz Sándortól máris kapott ötször egy órát. Kap másoktól is. Ennél erőteljesebb, dinamikusabb tematizálási akciósorozat még nem volt soha. Minden esély adott arra, hogy közös erőfeszítések révén – be kell vonni az értelmiséget és a sajtót is, a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, nyilván – rokonszenvessé fényezzék törekvéseit. Ferenc jön majd föl, mint a pinty. (…)

(…) Az ősz elmúlt. Várni kellett, nem lehetett lendületeskedni, amíg az volt napirenden, muszáj-e mennie, vagy maradhat. A forradalom lecsengett, a radikálisokon kívül senkit sem érdekel a hőbörgés. Nem kizárt, hogy márciusban újra kezdik, ám az a legkevésbé sem a szocialistáknak, sokkal inkább az ellenzéknek árthat. Orbán Viktor is hiába szónokol bukott reformokról, új többségről meg arról, hogy föl a mélyből, aki magyar – ilyen hangulat ebben a medencében nincs. 2007 januárjában már simán lehet Európa erős és befolyásos országáról vizionálni. (…)

(...) Öt oldalt mi is nyugodtan átugorhatunk: kenetteljes reformzsargon, gyengébbek kedvéért lebutított változatban. A huszonvalahány pontból az utolsó előtti háromban van a lényeg, amennyiben szimbolikus engedményeket tesz a kongresszusi rituálé zökkenőmentes bonyolítása érdekében.

(...)Készséggel biztosítja az ijedt Szili-protezsáltakat, a rossz betegség nem akar itt pártelnöki jogkört bővíteni. Minek is, ami van, pont elégséges. Hiller nem tudta kihasználni, az ő baja. Kádáros bukéjú, pitiáner, mégis nagy ívű alku ez: nem bolygatom a múltatok, ha ti se bolygatjátok a reformokat. De hát ki gondolta, hogy lehet másképp a kádári parlagfüvet, romokat és gyomnövényzetet kádáristákkal irtani, eltakarítani? (...)

(...) Azt azonban látni kell, hogy Gyurcsány Ferenc bármennyit idéz Bibótól, helyzetértékeléséhez és a kormányzati lépések indoklásához szüksége van a Fidesz-veszélyre. Hiszen az "antiparlamentáris, nemzeti radikális fordulat" minden áron való elkerülésével indokolta visszamenőleg a 2002-es ígérgetési licitben való baloldali részvételt, majd az azt követően folytatott hibás kormányzati gazdaságpolitikát, és e súlyos fenyegetéssel szemben határozza meg mai teendőit. (...)

(...) Igaz, a polgári oldalon valóban felerősödött a piacgazdasággal szembeni kritika. Egy külföldinek szinte lehetetlen elmagyarázni, hogy a legutóbbi időben miért a baloldali pártok beszélnek a közszolgáltatások piacosításáról, és miért a polgári oldalon ragaszkodnak az állami kontroll megtartásához. De aki ismeri a magyar piacgazdaságot, nem lepődik meg azon, hogy a privatizáció szó erős negatív töltetet hordoz, és hogy a mára meggazdagodott vállalkozói réteggel szemben sokféle és nem mindig alaptalan ellenérzést táplálnak az emberek. Gyurcsány Ferenc ne ismerné az okokat és körülményeket? (...)

(…) Gyurcsány Ferenc tökélyre vitte azt a fajta beszédmódot, amelyről percek alatt lelepleződik, hogy nem igaz, nem őszinte, álszent és farizeus. Látnám, ha beszélne, amint kitárja karját, forgatja szemeit, és hosszú szüneteket tartva bűnbánó-ájtatosan elmondja, hogy megint rájött, együttműködés kell, partnerség, nyitottság, demokratikus párbeszéd a közjó meg közizé érdekében. Pontosan koreografálva jön a gyurcsányi "farba", amit annyira szeret: a Fidesz egy antidemokratikus, gyűlöletes képződmény, minden rossznak okozója, miattuk nem megy a kormányzás, mert félnek az elvtársak baloldaliak lenni. A Fidesz nacionalista, populista, ők a felelősek az államadósságért, a veszélyes útra téved országért, az indulatokért, a párbeszéd hiányáért és azért is, mert Gudzsarat államban a tigrisek megettek öt helybéli lakost, akik Gyurcsányt és az egészségügyi reformokat éltették.(…)

(…) Nagy filmrendező, színész, híres író, nagy gondolkodó, óriási filozófusnő kórusban követelik az összefogást és a megbékélést. Minden csatornát teleszónokolják azzal, hogy csak együtt sikerülhet. De nem mindenkivel. Módja van annak. A nagy többség lássa be, nincs helye a másként gondolkodásnak, a különvéleménynek, a másságnak, a sorból kilógásnak. Itt vagyunk mi kétszáz (!) értelmiségi, és megmondjuk, mi a helyes viselkedés, ti meg igazodtok. A miniszterelnök érti a csíziót. - Magyarország veszélyes útra tévedt - írja, és már az első mondatban hazudik. Ő vitte az Európai Unió legutolsó helyére, a költségvetési hiányt mezítlábas matektudással fel nem fogható milliárdokká dagasztva, a bérek a hetvenes évekre csúsztak le, a szegénység és a bűnözés terjed, mint a dudva, az ország erkölcsileg mélyfagyasztott állapotban vegetál. Gyurcsány meg rögeszmével küzd. De miért nem a villája egyik eldugott zugában teszi ezt?(…)

(...) Az anyagból nem hámozható ki, milyen fordulatra számíthatunk az MSZP népszerűségét történelmi mélypontra, a baloldalt identitásválságba taszító kormánypolitikában. Mert abban a kijelentésben például, hogy a reformokat folytatni kell, de ki kell tágítani a koncepcióalkotó és a döntéshozatali folyamatot, én nem látok újdonságot. A reform folytatásának ígérete a tapasztalatok ismeretében vészjóslóan hangzik, különösen, hogy a következő roham a közoktatást és a nyugdíjrendszert éri majd. Az egyetlen érdemi korrekcióra utaló rész az adórendszerrel foglalkozik, de az sem igazít el, hogy pontosan mit is takarna a gazdaságnak nagyobb lendületet biztosító adó- és járulékszerkezet. (...)

(...) A legkomolyabb ellentmondás a nyugodtabb közélet, a kölcsönös megértés vágya és a riválisról alkotott ítélet között feszül. Nem azért, mert Gyurcsány ismét sokat foglalkozik a Fidesszel, hanem mert méltányolható morális indok nélkül azt teszi, amit a másik oldaltól visszautasít: kizárja a párbeszéd lehetőségét a lényegében antidemokratikusnak minősített vezető ellenzéki erővel. A Fideszre aggatott jelzők – populista, radikális – amúgy ismerősek. Lehet persze sóvárogni, hogy a jobboldalt egy Orbán Viktor nélküli alakulat uralja, de erre politikát építeni éppoly botorság, mint a miniszterelnök gyors bukásával számolni. A Fidesz szidalmazása, az őszi rendőrterror elhallgatása kioltja a szöveg tiszteletre méltó erőfeszítéseinek – a Kádár-korszaktól való elhatárolódási kísérlet, a jobboldal történelmi sérelmeinek elismerése – hatását is.

(...) A Szembenézés címmel pénteken megjelent Gyurcsány-dolgozatban a történelmi távlatok sokkal kimunkáltabbak, mint amennyire a rövid távú teendőket sikerült kidolgozni. Hogy mit és miképpen kellene tenni ma, holnap, holnapután, sajnos, nemigen derül ki. Azt Gyurcsány Ferenc is elismeri, hogy reformfolyamatai hemzsegnek a rövid távú gondolatoktól. Orbán Viktor pedig elmondta ugyan, hogy új alku kell, de hogy mi mindenben kell új alkut (alkukat?) kötni, alig részletezte. Pedig az alkukötés egyik előfeltétele, hogy a felek tudják egymásról, hogy miben hajlandók az egyezségre, és miben merev és szilárd az álláspontjuk. (...)

(...) A hosszú távú tervekkel kapcsolatos konkrétumok és az új alku tárgyává tehető kérdések – tehát a részletek – ismerete nélkül úgy tűnik: igazi program egyik oldalon sincs. Illetve egy mégis akad: az, hogy ki mond nagyobbat, hangzatosabbat. Megalapozott csak az lehet, amit komolyan gondolnak: hiába beszél megegyezésről az, aki az asztalt csapkodja, hiába beszél hosszú távú tervekről az, aki csak a történelmi távlatokban alapos – így egyik sem lehet meggyőzően megalapozott. (...)

(...) Az ország miniszterelnöke úgy látja ugyanis, hogy évtizedek/századok óta az a baj, hogy szabadságunkat, méltóságunkat a nemzet és magunk féltése nevében alárendeljük fontosabbnak érzett céloknak. Hogy a Kádár-rendszer is emiatt, az önérzet- és méltóságpusztítás miatt vállalhatatlan, ahogyan a mai reformok sem arról szólnak (majd ha szólnak valamiről), hogy visszagurítsuk a központba a pénzt, ami fél évtized alatt szétszaladt, hanem arról, hogy szabad, felnőtt emberhez méltó viszonyban éljünk a saját kötelességeinkkel, ezért végre kiköveteljük jogainkat is. Orbán minden tétele a gondoskodásról szól, itt minden a kölcsönös felelősségvállalásról. Ez valóban két egymástól távol álló világ programja, aminek különbözőségét ecseteltünk már eleget. Csak éppen nincsenek köztük barikádok. Az érvényesség azonos - és további, rajtuk kívüli univerzumoktól sem elvitatható - lehetőségével néznek egymással szembe. (...)

(...) Összefoglalásban érezhető, hogy hozott új minőséget is, de ennek érzéketeltetéséhez elő kell vennünk a másik nagy ismétlőt, Orbán Viktort, aki sokáig úgymond másolta Gyurcsány Ferencet. Szombati nagy beszéde fő tételének pontos előképét megtalálni például egy 2006. januári választási kampánybeszélgetésében - még a döntő hivatkozás néhai Andorka Rudolfra - is azonos. A különbség, hogy Orbán szinte sokkolt azzal, hogy most nem mozdult rá az új helyzetre. Se Gyurcsány cikkére, se az előző őt hónap megborulásaira. Mintha csitult volna benne az indulat, hogy bevigye a végső és megsemmisítő csapást. Ismét politizálni, érvelni kezdett, gondolatokkal fordult közönségéhez. (...)

(…) az írás unalmas is lett, meg hosszú, de ez nem von le semmit a jelentőségéből. (Például a Tőkén sem lehet sokat nevetni, vagy izgulni, és Bibó sem az a nagy mulatság.) Gyurcsány ismételten kísérletet tesz arra, hogy elmagyarázza miért van szükség a reformokra, mi indokolja a megszorításokat. És ez kísérletnek nem rossz, bár van némi kétség abban, hogy - akár párton belül, vagy a szélesebben vett közvéleményben - végre tényleg felfogják: nem lehet kétpofára zabálni a fánkot, és fogyni is. Lásd: alacsonyabb közterhek - nagyobb nyugdíj (és minden), jobb oktatás/egészségügy - változatlan feltételek. Az ismétlés fontos, és vannak új, magyarázatra szoruló dolgok is, mint a közoktatás átalakítása, a nyugdíjrendszer reformja, vagy az adórendszer átalakítása (na jó: ezt talán nem kell indokolni). (...)

(...) Ahhoz is van köze (szinte) mindenkinek, ha a szocialisták - minden bizonnyal - leendő elnöke egyértelműen elhatárolódik a Kádár-rendszertől. Azt ugyan tudni lehetett, hogy egyszer ennek be kell következnie - de talán egy generációval későbbi időpontra gondolt mindenki. Akár praktikus okokból is. Gyurcsány ezzel nemcsak az apák-fiúk (vejek) konfliktust rántja magára. Azért nem semmi a párttagság jelentős, és ma is meglehetős erőt képviselő részének azt mondani, hogy titeket ugyan nem, ám a nevetekkel (is) jelzett politikai időszakot elítéljük. Bibó, és Márai idézése, Nagy Imre örökségének felvállalása mentalitásváltást jelez - a politikai kommunikáció szintjén mindenképp. (...)

(...) A hozzánk legközelebb eső időszaknak, az elmúlt négy-öt évnek az elemzésekor jól érzékeli és írja le a tanulmány azt a csapdahelyzetet, amit az állandósuló kampányküzdelmek teremtettek. A szünet nélküli licitversenyben részben minden és mindenki elvesztette az arányérzékét, részben pedig mindenki vesztessé vált. A győztes előbb, a vesztes később, a közönség pedig – folyamatosan és hosszabb távra elnyúlóan. A szerző azt is jól látja, hogy e lehetetlen körülmények között szükségképpen válik hazuggá a közbeszéd, s ennyiben megpróbál egykori, őszödi szavai köré egy finomabb és újabb értelmezési keretet teremteni. (...)

(...) A megszokott, relativizáló, az aktuális helyzethez alkalmazkodó lavírozó hozzáállással szakítva a tanulmány durván kimondja: nincs mese, kapitalizmus van, vége az antikapitalista ábrándoknak. Nincs antikapitalista kapitalizmus, s e mai forma ráadásul még globalizálódó is. Lehet emiatt nyafogni, de jobb lenne inkább a lehető legeredményesebb alkalmazkodási megoldásokat megtalálni… E felfogásból azután levezethetővé válnak a dolgozat reformelképzelései is. (...)

(...) Másnap megszólalt Orbán Viktor is. Óriási erőfeszítésekkel, páratlan retorikai bravúrokkal előállította ugyanazt a két gondolatmenetet, amelyet már legalább öt éve hallhatunk tőle. Pontosabban szólva: csakis ezeket hallhatjuk tőle. 1. Vannak ők és vagyunk mi. Két, kibékíthetetlen világ. Most éppen mint az igazság/igazságtalanság megjelenítői. S természetesen mi vagyunk többen. Most éppen úgy, mint az igazságosság oldalán lévők sokszínű koalíciója. 2. Következésképpen: az ő hatalmuk illegitim, s az a történelmi feladatunk, hogy a megszüntetésük iránti küldetésünket érvényesítsük. A szavak, a verbális fordulatok talán újdonságokként hatnak. A mondandó lényege azonban semmiképpen sem. Marad tehát az, ami volt 2006-ban, meg már 2002-ben. És közte… Gyurcsány továbbra is ajánlgathatja a "kezdeményező versengést, az együttműködést és partnerséget…” (...)

(...) Az újraválasztott miniszterelnök írása bevezetőjében mindenesetre leszögezi, hogy "megmerevedett álláspontok és rögzült politikai szerepek közepette szeretnék tenni egy lépést a kölcsönös megértés irányába”. És amit a rendszerváltás politikai előtörténetéről, a jobboldal jogos sérelmeiről – nem utolsósorban pedig a baloldaliak mindezzel szemben tanúsított érzéketlenségéről – kifejt, az talán valóban megszerezheti a józan többség elismerését. (...)

(...) Ugyanennyire fontos, hogy Gyurcsány egyértelműen elhatárolódik a kádári politikától, és kimondja: "Nem lehet egyszerre igent mondani Nagy Imrére és Kádár Jánosra. Ez a két hagyomány történelmi értelemben összeegyeztethetetlen, politikai és morális tekintetben pedig kibékíthetetlen.” Nem tudhatjuk azonban, kiben milyen visszhangot ver ez a tisztességes és tömör megállapítás; félő, hogy az úgynevezett kádári kisember a maga elárultatásaként értékeli, a középosztály jobbos része viszont ettől még továbbra sem fogadja el Nagy Imrét. (...)

(...) Kifejezetten politikai naivitásnak (?) tartom azonban, hogy amikor Gyurcsány a Fideszt populista radikális pártként aposztrofálja, azzal közelebb vinné jobb- és baloldalt a közös megértéshez. Az ellenzék legnagyobb szervezete ezt a meghatározást nyilvánvalóan elutasítja; nem is tehet egyebet. Más kérdés, hogy amennyiben a kormányfő valóban szembenéz az adott helyzettel, nemigen tehet mást: illúzióktól mentesen kell meghatároznia ellenfelei politikai karakterét. De számolnia kell vele, hogy ezzel újabb indulatokat generál, illetve alkalmat ad a Fidesz korifeusainak megjátszani az aktuális felháborodást. (...)