Egy jegybank keresi az elnökét

is elfogadható. Értesülések szerint a Bodnár Zoltánnal, az állami tulajdonú Eximbank vezetője is aspirál a posztra, és jelentős politikai támogatókat igyekszik felsorakoztatni maga mögött, azonban ő jogászi végzettséggel rendelkezik. Szóba került Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatójának neve is, akit szintén szakmai kvalitásai és politikától való érintetlensége tennének alkalmassá a jegybankelnöki pozícióra. Felmerült Hamecz István neve is, aki jelenleg az MNB igazgatója, és állítólag a piac számára az infláció kordában tartására jelentene biztosítékot, valamint egyes hírek szerint a konvergenciatanácsban nyújtott teljesítménye elnyerte a miniszterelnök tetszését. Pozícióját azonban gyengítheti, hogy a Fidesz egyik alapítója. Más sajtóértesülések szerint az SZDSZ-el jó kapcsolatot ápoló, Kuncze Gábor támogatását maga mögött tudható Surányi György, kétszeres jegybankelnök lehet a befutó, aki jelenleg a CIB Bank elnöke, de Gyurcsány Ferenc balatonöszödi beszédében tett, Surányi szakmai kompetenciáját megkérdőjelező kiszólása ennek esélyét is gyengíteni látszik. Szóba került Bokros Lajos, Várhegyi Éva, és a szocialistákhoz egyes források szerint közelálló Karvalits Ferenc. Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója, ismert politológus-közíró több politikushoz is eljuttatott egy tanulmányt, amelyben Obláth Gábort és Neményi Juditot ajánlja az MSZP figyelmébe.

A bizonytalanságot nem csökkentették Járai Zsigmond nyilatkozatai sem, amelyekben a monetáris politikai jövőjéért aggódott, és tíz százalék feletti inflációt jósolt az idei első negyedévre. Járait, és a nevével fémjelzett időszakot, az elnök nevének említése nélkül terjedelmes cikkben bírálta a Surányi György, aki ezzel egy kvázi-elnöki programot írt. Surányi tanulmányára Csermely Ágnes az MNB közgazdasági elemzési és kutatási vezetője, ésigazgatóhelyettes Hamecz István válaszoltak, akik bírálták Surányi makrogazdasági elképzeléseit, és védelmükbe vették a jegybank inflációs politikáját. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyeztetésre hívta a parlamenti pártok elnökeit, amelynek témája az MNB új elnökének személye lesz.

(...) Lengyelországban éppen az elmúlt hetekben nevezték ki Slawomir Skrzypeket jegybankelnöknek. Az ezt megelőző parlamenti meghallgatáson - enyhén szólva - mérsékelten szerepelt jól. Először is jövőbeli uniós partnerének nevezte Wim Duisenberget, aki az ECB elnöki posztjáról már 2003-ban lemondott, és 2005-ben sajnálatos módon meg is halt. (Persze semmiképpen sem zárjuk ki, hogy Skrzypek tud vele kommunikálni - de lehet, hogy néhány befektető kissé szkeptikusabb, mint mi.) A lengyel jegybank új elnöke dicséretes módon kiállt a jegybanki függetlenség mellett is - ezt viszont az Önvédelem Párt nézetének megfelelően elsősorban a munkanélküliség letörésére kívánja felhasználni. Csak remélni tudjuk, hogy a magyar jelölt sem ebben, sem az asztaltáncoltatásra való hajlamában nem hasonlít majd varsói kollégájára.(...)

(...) Az elnök feladata a jegybank szakértői, elemzői gárdájának irányítása is. Ezeknek az elemzőknek a feladata a monetáris politikai döntések előkészítése, vagyis az ő elemzéseik nagyban hozzájárulhatnak a sikeres monetáris politikához. Miközben ezeknek az embereknek a hatékony irányítása komoly vezetői képességeket is követel, az elnök feladata elsősorban a szakmai iránymutatás, a megfelelő kérdések és kutatási irányok kijelölése. Ehhez pedig szükség van arra, hogy az elemzéseket megértse, és a kutatók szakmailag is felnézzenek rá. Egyébként kicsúszhat az elnök kezéből a szakmai irányítás, és az egyes kérdésekben az alatta lévő vezetők döntenek. Ha a Monetáris Tanács tagjai és a piac szereplői ezt észreveszik, akkor jelentősen csökkenhet az elnök tekintélye, s ezáltal a kommunikáció és a döntéshozatal hatékonysága. Nem biztos, hogy egy sikeres üzletember képes az elemzők szakmai irányítására. (...)

(...) Hektikus kamat- és árfolyam-politikája az egyik és egyáltalán nem lényegtelen tényezője a jelenlegi viszonyoknak. Hol mesterségesen fékezte az inflációt, hol a kamatokat szabályozta önkényesen, a legtöbbször döntéseit nem hangolta össze kellően a kormánnyal, néha meg éppen a koalíció törekvései ellenében cselekedett. (...)

(... ) Most azonban, a Népszabadság Hétvége mellékletében Surányi György, az egyik előd, nagy nemzetközi pénzügyi tekintély, keményen válaszolt, anélkül, hogy elegánsan csak megemlítette volna is Járai nevét. Neki nem személlyel, hanem elvvel és gyakorlattal van baja. Surányi szakmai pártatlansága abban is megnyilvánul, hogy nem kíméli a szocialista–liberális kormányzatot sem. Éppen ellenkezőleg, általános gazdaságpolitikájáért ugyanúgy leszedi róla a keresztvizet, mint az MNB-ről monetáris politikájáért. Csaknem kétoldalas, alapos elemzését lehetetlen röviden összefoglalni, de a lényege az; azért, amiért itt tartunk, nem csupán a kormányzat a felelős, legalább ugyanolyan mértékben a Járai Zsigmond vezette jegybank is.(...)

(...) A jelöltek, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy az eddig szóba kerülő szakemberek névsora igazán impozáns. Medgyessy Péter volt kormányfő, Surányi György egykori jegybankelnök, Karvalits Ferenc és Farkas Ádám, a CIB Bank korábbi vezérigazgatói, Simor András, a Deloitte magyarországi cégének első számú vezetője vagy Hamecz István, a központi bank igazgatója – és sokak szerint ideológusa – szerepelt az újságok címlapján biztos vagy kevésbé biztos befutóként. Az elmúlt héten a Népszabadság közölte szinte tényként Simor jelölését. (...)

(...) Mivel az eurózónához való csatlakozás még jó néhány évnyi távolságra van, egyáltalán nem mindegy, hogy ki veszi át a jegybank irányítását. Az alapfeltételek egyértelműek és világosak: nemzetközi elismertségű, jó szakemberre van szükség, olyan bankárra, akinek a tekintélye és a tudása nemcsak itthon, hanem a határainkon kívül is elismert. Akit szívesen látnak nemzetközi konferenciákon és üzletember-találkozókon, akinek nem kell tolmácsot magával cipelnie, és aki nem mellékesen jó munkakapcsolatot tud kiépíteni a magyar kormánnyal is. (...)

(...) A Járai Zsigmond által vezetett magyar jegybank ebben az időszakban meglehetősen bátor politikát folytatott. Magas belső kamatokkal ösztönözte a forintkeresletet, és elérte a hazai valuta folyamatos, enyhe túlértékelését. Az exportőrök és az adósok néha morognak ugyan, ám a feldolgozóipar nagy exportőrei, a "multik" - alacsony bérköltségeikkel, adókedvezményeikkel, nagyobb hatékonyságukkal - viszonylag könnyen kompenzálják a rossz átváltási arányokat. A mezőgazdaság pedig amúgy is szubvenciókból, nem pedig termelésből él. Az importőrök és fogyasztóik (no meg az adóhivatal) viszont örülnek: az alacsony importárak pörgetik a forgalmat, az üzleti és adóbevételeket. Ez addig tartható fenn, amíg gyorsan bővül a gazdaság. Ameddig a költségvetési, illetve a fizetési mérleg deficitje csak összegében, nem pedig a bevételek arányában nő. Örökké nem. (...)

(...) Az MNB következő elnöke, ha jól végzi dolgát - és megőrizve függetlenségét olyan együttműködésre képes egy hasonló kaliberű pénzügyi kormányzattal, mint amilyenre az 1995-1996-os, rövid időszakban láthattunk példát -, az utolsó lehet a szó eredeti értelmében vett jegybankelnökök hazai sorában. Ha a neki megadatott hat éven belül sikerül az eurócsatlakozás, megszűnik a gazdasági fejlődés terhére folytatott hatalmi játékok egyik lehetősége, a nemzeti monetáris politika. Ami azonban addig elvezet, az nem robotpilóták békés repülése, tiszta időben, jó látási viszonyok között. Az időjárás különösen barátságtalan, fontos rendszerek működése akadozik. A légi irányítók pedig társadalmi vitára bocsátották, melyik kikötőbe tartson a gép, és leszálljon-e egyáltalán. (...)

(...) A rossz kormánypolitika és jó monetáris politika párosításánál csak egy rosszabb van: a rossz kormánypolitika és rossz monetáris politika keveréke. Illetve van még ennél rosszabb verzió is: ha mindezt súlyos kommunikációs hibák tetézik mind a kormány, mind a jegybank oldaláról. Nos, ha velősen jellemezni kellene az elmúlt hat év hazai gazdaságpolitikáját, akkor ez állna a legközelebb az igazsághoz. (...)

(...) Járai Zsigmondot nem elég pótolni: utódjának helyre kell állítania a magyar jegybankelnöki tekintélyt, s mindezen túl jóvá kell tennie a hat év során elkövetett hibákat. Ez pedig nem csekély feladat, még ha most éppen az is a látszat: nincs különösebb baj a jegybank háza táján. Mára az a csalóka kép alakult ki, mintha a gazdaság jelenlegi bajaiért kizárólag az elmúlt években működő kormányok lennének felelősek, miközben a jegybanki politikát egyöntetűen dicsőség illetné azért, mert szigorúan védte az árstabilitást, és időben megjósolta az államháztartás összeomlását(…). A 2001 márciusától datálódó Járai-rezsim első periódusát ma már az amnézia homálya fedi, pedig a teljes ciklus megítéléséhez nem hagyható figyelmen kívül az a furcsa metamorfózis, amely a 2002-es választást követően érte a monetáris politikát. A jegybanki vezetés az Orbán-kormány 2001-től fellazuló költségvetési politikáját még baráti kamatcsökkentéssel támogatta (ehhez közgazdasági ideológiát is gyártott a banki agytröszt), és csak a kényszerű kormányváltás tudatában vágott bele - de akkor azonnal! - a kamatemeléssel járó, szigorú monetáris politikába. (...)

(...) Nehéz nem észrevenni az esélyesként futó "jelöltek" megítélése mögött meghúzódó generációs harcot. Az utódlás kérdésében véleményt nyilvánító piaci elemzők és szereplők, továbbá az őket megkérdező újságírók zömmel ugyanazon harmincas, kora negyvenes korosztály tagjai, akik úgy érzik, ideje már a generációváltásnak a jegybanki felső vezetésben is. Ha Surányi lehetett 36 évesen elnök (1990-ben), és Orbán meg Gyurcsány is válhattak miniszterelnökké a harmincas éveikben, akkor miért ne lehetne most ebből a generációból elnököt (és alelnököket) választani. (...)