Orbáni engedetlenség
A Kossuth téri kordon lebontása ismét bebizonyította, hogy a modern média korában egy látványos politikai akció minden más témát képes háttérbe szorítani a közéletben. A kordonbontás demonstrálta, hogy a Fidesz kitart az Orbán Viktor által meghatározott politikai irányvonal mellett, valamint elsöpörte a miniszterelnök reformmagyarázó televíziós kampányát. Politikai haszonról egyik oldal esetében sem beszélhetünk, Orbán Viktor azonban sokadszor rángatta úgy a politikai szereplőket, ahogy neki tetszik.Visszarendeződő közbeszéd
Miközben felmérések és médiakommentárok sokasága szól arról, hogy mennyire fontos a béke, a párbeszéd, valamint a megegyezés a politikai ellenfelek között, a Fidesz kordonbontási akciója ismét bizonyította: elsősorban a politikai konfliktus gerjesztő kezdeményezések váltják ki a média és a közvélemény érdeklődését. A kordon elbontásával a közélet tematikája egy csapásra átrendeződött, ismét előtérbe kerültek azok a viták, amelyek a tavaly őszi tüntetések idején zajlottak. A szakpolitikai kérdések, valamint a Fidesz belső konfliktusai helyett újra a „Kossuth térieknek” nevezett radikális tüntetőkről, valamint a rendőrség fellépéséről szóltak hírek. A politikai erők az alkotmányos normák betartását kérték számon egymáson, így igyekezvén kirekeszteni egymást a demokratikus közéletből. A Fidesz a gyülekezési jog és a szólásszabadság korlátozásával vádolta a kormányoldalt, a kormánypártok pedig a jogállamiság veszélyeztetésének, anarchiakeltésnek és puccskísérletnek nevezték a Fidesz akcióját.
A vita alkotmányos jellege nyomán a sajtóban főként jogi értelmezések láttak napvilágot. Ugyanakkor a látszólagos alapprobléma, vagyis a Kossuth téri kordon fenntartásának alkotmányos aggályossága nem oka a Fidesz lépésének, hanem ürügye. A jogi értelmezés pedig aligha fogja megmagyarázni az események hátterében álló szándékokat. A kordonbontás ugyanis nem egy jogi természetű probléma rendezésére irányult, hanem politikai tett volt, amely Orbán Viktor érdekeinek megfelelően a közbeszéd - említett módon történő – átrendezését célozta.
Radikális irányba forduló Fidesz
A Kossuth téri rácsok szétszerelését megelőzően a Fidesz belső konfliktusainak taglalásától volt hangos a média. A Magyar Nemzetben megjelent, Schmidt Máriáról szóló cikk azt a hangulatot hozta vissza, amely közvetlenül a 2006-os országgyűlési választások után volt jellemző a jobboldalon. Orbán Viktor politikai irányvonalát táboron belülről bírálták, amire a Fidesz-vezetés részéről teljes némaság volt a válasz.
A kordonbontás előtti másik folyamat, amely figyelmet keltett a Fidesszel kapcsolatban, a „Jövőnk” elnevezésű programalkotó kampány volt. A legnagyobb ellenzéki párt mintha ezzel, a Navracsics Tibor frakcióvezető nevéhez fűződő kezdeményezéssel igyekezett volna válaszolni azokra a kritikákra, amelyek szerint a Fidesz ideológiamentessége miatt nem képes alternatív szakpolitikai programot felmutatni a kormány programjával szemben. A kampány igazságosságról szóló kezdő témaköre hangsúlyos változásokat sejtetett a Fidesz politikájában.
Orbán Viktor ezt az irányváltást elsőként akkor húzta keresztül, amikor az igazságosság témakörét lezárandó a kormánnyal szembeni proteszthangulatról beszélt és meghirdette az eredeti témához nehezen illeszthető „új többség” fogalmát. Navracsics Tibor ezután a Heti Válaszban megjelent cikkében igyekezett - Orbán beszédével összhangban - az „új többséget” úgy értelmezni, hogy visszatérhessen a Jövőnk-kampány eredeti céljaihoz. A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: „Az új többség politikai képviseletre vár. A Fidesznek fel kell nőnie ehhez a feladathoz. Meg kell értenie ezt az új többséget, és felelősen kell képviselnie, még akkor is, ha közülük sokan most elképzelhetetlennek tartják, hogy valaha is a Fideszre szavazzanak. Felelős képviselet és hiteles politikai program szükséges.”
A Fidesz elnöke ezt követően azonban végleg agyoncsapta a Jövőnk-kampányt. A vitasorozat második, életminőségről szóló szakaszát egy Orbán Viktort korábban nyíltan bíráló politikus, Illés Zoltán indította el, a kampány üzenetei pedig már alig kerültek a nyilvánosság elé. Ezzel a Jövőnk-kampány a pártelnök érdekeinek megfelelően már nem a Fidesz politikáját újrafogalmazó, hanem a párton belüli egységet demonstráló kezdeményezéssé alakult. Csakúgy, mint a kordonbontási akció, amelyben a Fidesz képviselőcsoportjának – Áder Jánost, Pokorni Zoltánt, Rogán Antalt és Kósa Lajost kivéve – minden tagja résztvett. A képviselők többsége pedig csak az akció előtt szerzett tudomást az aznapi feladatról, azaz mindez Orbán Viktor melletti „hűségesküként” is értelmezhető. Aki ugyanis azt mondta volna, hogy nem vesz részt a kordon lebontásában, az nyíltan szembefordult volna a pártelnökkel.
A kordonbontás tehát alapvetően Orbán Viktor jobboldalon belüli pozíciójáról szól. Azt jelzi, hogy a Fidesz elnöke radikális szavazótáborára támaszkodva, nekik üzenve kívánja megerősíteni saját vezető szerepét. Orbán Viktort ennek érdekében vállalja azt is, hogy ikonná váljon a szélsőjobboldalon, és így minden eddiginél jobban összemossa magát olyan tiltakozó csoportokkal, akiktől az elmúlt hónapokban éppen távolodni igyekezett. Vállalja továbbá azt is, hogy saját pártját nehéz helyzetbe hozza, hiszen a közvélemény-kutatások szerint korábban éppen akkor kezdett nőni a Fidesz népszerűsége, amikor a politikai közhangulat 2006. novemberétől-decemberétől nyugodtabbá vált, és a párt távol tartotta magát a radikális tiltakozásoktól.
Megtorpanó kormány
A kordonbontás másik következménye, vagyis a kormányfő Szembenézés című írásával kezdődő kampányának háttérbe szorulása ugyanúgy Orbán Viktor céljait szolgálja, mint Fideszen belüli viták elfedése. Nem csupán azért, mert a kormányoldal így újra megtorpant a reformok elmagyarázásában, hanem azért is, mert ehelyett megint a Fidesz és Orbán Viktor radikalizmusáról beszél.
A kormánypártok annyi hasznot esetleg elkönyvelhetnek, hogy a kordonbontás következtében némileg csökken majd a Fidesz népszerűsége, reakcióival azonban a kormányoldal is felerősíti Orbán Viktor radikálisoknak szánt üzeneteit. Ezt szolgálja a szakpolitikai témák háttérbe szorítása, a két nagy párt kibékíthetetlen ellentétének hangsúlyozása, és a rendszerváltás alapkérdéseihez való visszanyúlás. Ráadásul ugyanezt a tematikát erősíti a Gönczöl-bizottság jelentésének közzététele.
Orbán Viktor jelenlegi célcsoportjának szemében érdem a kormánnyal szembeni legélesebb ellenállás. Az pedig, hogy a másik oldalról jogellenes eszközökhöz nyúló radikálisnak nevezik Orbánt szintén megerősíti őket a Fidesz elnöke iránt érzett elkötelezettségükben. A két nagy pártot kifejezetten nehéz helyzetbe hozta Orbán „polgári engedetlensége”, és az sem biztos, hogy hosszú távon megerősíti magát mindezzel a Fidesz elnöke. Az általa követett politikai stratégiába azonban kétségtelenül beleillik a kordon lebontása.
