Mindenki felelős 2006 őszéért, a vita akadálytalanul folytatódhat

félelmeket, a kormány rossz kommunikációját, a rendszerváltás illúzióinak szétfoszlását és az ellenzék kérlelhetetlen, kormánybuktató szándékait nevezte meg. A szöveg elhibázottnak értékeli a köztársasági elnök nyilatkozatait, és elégtelennek ítéli a rendőrségi fellépést is. Kiemeli hogy a csapaterő alkalmazására, illetve a tömegoszlatásra vonatkozó hatályos szabályok nem felelnek meg a jogbiztonság követelményének, és felhívja a figyelmet arra, hogy egyes rendőrök jogtalanul lépetek fel október 23-án. Az anyag mélyebb, történeti összefüggéseket is igyekszik megvilágítani: elemzi a magyar társadalmi és politikai hátteret, és kitér többek között a sérelmi nemzettudatra, és a kialakulatlan demokráciaképre.

A jelentés szövegét a rendőrség nem kívánta kommentálni. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök blogjában írt a jelentésről: „komolyan kell venni a bizottság jelentését. Nem arról van szó, hogy kipipáltunk egy feladatot”, és kijelentette: ez a dokumentum lehetőséget teremt arra, hogy változtassanak a dolgokon. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai Elemző Főosztályának vezetője szerint a Gönczöl-bizottság jogi értelemben olyan munkacsoport, amelyet kormányhatározat hozott létre, maga a munkacsoport pedig a vonatkozó jogszabály szerint a kormány szerve, amit Gönczöl Katalin és a kormányszóvivői iroda is cáfolt. Kumin szerint a bizottság állásfoglalása politikai vélemény. Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság Fideszes elnöke a jelentés kapcsán kijelentette: a bizottság súlyos politikai elfogultsággal hozta meg megállapításait, és a jelentést tartalma miatt nem fogadja el. Balog kifogásolta, hogy a jelentés nem nevez meg konkrét felelősöket, és hogy elbagatellizálja a „strukturált és utasított” rendőri erőszak tényét.

Várhatóan február közepére készül el egy másik, a témával fogalkozó bizottság, a Morvai Krisztina és Balog Zoltán vezette Civil Jogász Bizottság jelentése.

(...) A Gönczöl-jelentés egész koncepciója azon alapul, hogy a politikát „eljogiasítsa”, historizálja és pszichologizálja. Ezek a mai baloldali gondolkodásmód jellegzetes vonásai: ahelyett, hogy meg akarná érteni egy-egy esemény politikai tartalmát, inkább alkotmányjogi vagy büntetőjogi kérdéssé alakítja át . A kettő határozott összemosására példa a Jelentés javaslata, miszerint a zavargásokban résztvevők ne kapjanak amnesztiát. A legutóbbi kordonbontás nyomán egy politikai cselekményből (polgári engedetlenség) azonnal büntetőjogi kérdést kívántak csinálni. Ide tartozik a köztársasági elnök elmarasztalásának hallgatólagos alapja is: a Jelentés elkészítői szerint ősszel alkotmányos válság és nem politikai válság zajlott, zajlik azóta is. Így az Elnököt el lehet marasztalni, hiszen nem járult hozzá az állítólagos alkotmányos válság megoldásához. De mi van akkor, ha politikai válságnak tekintjük az eseményeket, és ebben az esetben az Elnök nagyon is sokat tett azért, hogy az események ne fajuljanak tovább? Csak komolyan kellene venni, hogy a politika nem azonos az alkotmányjoggal. (...)

(...) Attól tartok, hogy a bizottság eleve lemondott a kézenfekvő magyarázatokról. Inkább eldobták „Ockham borotvájának” elvét, miszerint szükségtelen mértékben ne szaporítsd a magyarázatokat. Mi értelme van – a hátsó politikai szándékokat figyelmen kívül hagyva – 1944-től vizsgálni a magyar történelmet? Miért éppen akkortól? Miért nem előbbről, miért nem későbbről? A historicista szemléletmód tarthatatlanná válik, mihelyst arra kérdezünk rá, meddig kell visszamenni? Ezt csak a historista önkénye fogja eldönteni, vagyis búcsút inthetünk a tudományos objektivitásnak. Miért nem elegendő ok az öszödi beszéd s annak közvetlen előzménye, amelyről kijelentik a szerzők, hogy „a beszéd csak ok, de nem végső magyarázat”? Hogyan lehet szembeállítani az okot és a magyarázatot? Vagy mindegyik oknak megvan a saját oka, az oknak is van megelőző oka, és így tovább a végtelenségig? Talán egy ismeretelméleti szakember is kellett volna a bizottságba. (...)

(…) Nincs az a politikai pártatlanság, amelyik igazolhatja a rendőrség október 23-i viselkedését. Ehhez képest azonban Demszky Gábor igyekezett rögtön az események után gyorsan "elismerni Gergényi érdemeit", ő pedig a tavalyi év eseményeit összegezve tegnap ismét ünnepeltette önmagát és az általa vezetett testületet, amelyik szerinte "megőrizte vezető helyét az európai fővárosok rendőrségei között". A vezető szerep akkor veszett el, amikor röpködtek a könnygázgránátok, gumilövedékkel lőtték a békés tüntetőket, és fegyvertelen embereket rugdostak olykor tízen is az azonosítót sem viselő egyenruhások. De talán ennek az újbóli a feltárására is életre hívhatnának az illetékesek egy bizottságot. Ha nem is azért, hogy bármi megoldódjon, csak úgy, lazán, hogy legyen miről beszélni. (…)

(...) Rákóczi fejedelemtől a Kossuth téren át egy leendő alkotmányig tart munkájuk kalandos útja, amelynek során meglepő kanyarokat tesznek - például a Bokros-csomagról közlik, hogy az sem biztosította a gazdaság tartós növekedését, miközben, hát... a gazdaság azóta tartósan növekszik -, de alapvetően kitűnő olvasmányélményt nyújtanak. Félő, hogy ennél nem többet. Meglepő volna, ha közelebb jutnánk általuk a vállalt célhoz, a szeptemberi, októberi történések, az ellenkatarzis (mi is a megtisztulás ellentéte?) feldolgozásához. (...9

(...) Az államfő többszöri tetemre hívása teszi végképp kérdésessé a jelentés politikai erejét. Önmagában igaz lehet, hogy Sólyom László szeptember 17-i, Őszöd-inspirálta megszólalása nem csillapította az indulatokat, sőt. Egy ilyen pusztító erejű helyzet helyes értelmezése indokolhatja a szerzők kockázatvállalását, amellyel kimondják, hogy az államfő egyoldalú volt. Csakhogy nem érződik a szövegen, hogy megalkotóinak - mint bárkinek, amikor politikailag érzékeny határokon kell átlépnie - jelentős belső ellenállást kellett legyőzniük. Sőt, a politikai kultúra általános hanyatlásának érzékeltetésekor a kevés példa között éppen a "kézfogás elmaradását" találjuk. Előkerül, hogy az a Sólyom László feszegette, netán lépte át az ügyben hatáskörét, aki ugyanezt alkotmánybírósági elnökként súlyosan nehezményezte Göncz Árpád esetében és így tovább. Sólyom László képviselője válaszként kormánybizottságnak minősítette a szerzői közösséget, a munkát lesodorva ezzel az árkokkal szabdalt politikai mezőre, amivel szimbolikusan is elérkeztünk oda, amitől a szöveg olvastán - annak összes igazságát elismerve - végig tartani lehetett: a katarzis elmarad. (...)

(...) A kriminológus Katalin vezette bizottság tegnap publikált jelentése ugyanis rámutatott: az államfő erkölcsi válságot hangsúlyozó kísérletei alkalmasak voltak hamis képzetek keltésére. Amikor ugyanis Sólyom kiejtette a száján, hogy "morális válság", mi tagadás, azt a hamis képzetet erősítette meg bennünk is, hogy honfitársaink túlnyomó részének fejébe vésetett egy amolyan titkos kis KRESZ; ez szabályozná, hogy mikor merre szabad kanyarodni, hova tilos behajtani, ilyesmi. Ráadásul a köztársasági elnök azt a képzetet keltette, hogy ez a KRESZ többé-kevésbé egyezményes. Tévedett. Nem kicsit, nagyot. Talán ez a tavalyi ősz legfőbb tanulsága. (...)

(...) Szerencsére az általa vezetett bizottság jelentése már modern szellemben íródott, így megállapításai szerint a zavargásokért mindenkit - államfőt, miniszterelnököt, Fideszt, rendőrséget, szélsőjobbosokat - felelősség terhel. A rendőrség ostromállapotban elkövetett szakmai hibáit részletesen megismerhetjük, Gergényi Péter budapesti főrendőr személyes felelősségét nemkülönben. Sebaj: az ősszel szavatosságát vesztett avas prefektus épp tegnap értékelte kiválónak a rendőrség múlt évi munkáját, a személyét érintő megállapításokra ugyanakkor nem reagált. Forduljon a sajtó a szóvivőhöz, mondta, ami nem jelent mást, mint hogy kapjátok be, a szóvivők ugyanis ritkán mondanak érdekeseket. Persze még mindig jobb megoldás a szóvivőzés, mint a tavalyi: viperával hadonászó rendőrről készült fotó előtt állítani, hogy a rendőrség nem használ viperát. (...)

A Fideszt meg azért terheli felelősség a jelentésben foglaltak alapján, mert kormánybuktató politikát folytatott. Arra azért mangaszemmel tekintünk, aki szerint ez bűnös tévelygés lenne egy ellenzéki párttól. Miért is kellett volna elhatárolódnia a Fidesznek azoktól, akik azért mentek ki az utcára, hogy legfőbb riválisának távozását követeljék? Ha valamiért elmarasztalható a párt, hát éppen azért, mert nem állt élére a spontán tüntetéseknek szeptemberben, mert túl nagy kockázatot látott Gyurcsány elkergetésében. Kockázatot, nem utolsó sorban saját önkormányzati szereplésére nézve, ha mégsem jönne be a dolog. Ennek fényében nem is annyira hősies gesztus, hogy februárban, amikor több mint három év van a választásokig, már elég bátor a párt, és kordont bont.

(…) sajnos a Gönczöl-bizottság nagyszerű történeti, politológiai és társadalomlélektani áttekintése megint csak valamiféle komcsi világmagyarázat lesz a jobboldal köreiben, mert a politikai és médiahangadók az önkritikát és a felelősség sokrétű megosztását egyrészt gyengeségként fogják fel, másrészt meg számukra eleve csak a teljes és feltétel nélküli megadás volna elfogadható. Ha a jelentés azt állapította volna meg, hogy szeptember 18-án a Gyurcsány-kormány provokátorai rohamozták meg a Magyar Televízió épületét, hogy Gergényi rendőrei a miniszterelnök személyes utasítására nem védték meg az intézményt, hogy október 23-án a békésen ünneplők csak a forradalom emléke előtt akartak tisztelegni az utcakövek fölszedésével vagy egy tank beindításával, és hogy a rendőrség a kormány parancsára ütött-vágott és lőtt figyelmeztetés nélkül boldogra és boldogtalanra, akkor nyilván üdvözölnék a jobboldalon is, természetesen hozzátéve, hogy most akkor mindenki mondjon le, de azonnal. (…)

(...) A B-jelentés ezért megfontolásra ajánlja egy nagykoalíció szellemi-politikai előkészítését. Ez azt feltételezné, hogy a társadalom megnyugtatása, az egyre elviselhetetlenebb ellenségeskedések enyhítése, a szélsőségesek elszigetelése érdekében a két nagy párt kompromisszumra jusson a legfontosabb megszorító és reformlépések meghozatalában, illetve folytatásában. Így megszülethetne a szükséges társadalmi támogatás a nehéz lépésekhez, a parlamentben pedig ellenzékbe kerülhetne a kis liberális, illetve a kis konzervatív párt, amely így meg is erősödhetne, hiszen a nagy pártok kényszerű kompromisszumait számos szempontból jogosan lehetne bírálni. Ugyanakkor a két nagy pártnak sem kellene attól tartania, hogy elveszti támogatóinak nagy részét, hiszen a társadalmi nyugalom helyreállítását valószínűleg sokan értékelnék, nem beszélve arról, hogy 2010-re már a gazdasági eredmények is érezhetőek volnának. A következő választásra tehát nyugodtan lehet külön szocialista és Fidesz-utat ajánlani, nem szégyellve a közös eredményeket. Megérné. Legalábbis a B(olgár)-jelentés szerint. (...)

(...) Mivel a kinevezők telerakták a vizsgálóbizottságot hatalomközeli emberekkel, azok hamar tisztában lehettek vele: csak úgy jöhetnek ki az elfogultság gyanújának beigazolódása miatti presztízsveszteség nélkül a dologból, ha még a jéghideg levest is megfújják. Kerülve még a látszatát is a tendenciózus faktumkezelésnek. (...)

(...) Egyfelől tesz egy sor helyes diagnózist, valamint épkézláb javaslatot. Világos, hogy a rendőrség felkészületlennek bizonyult, hogy az MTV-ostrom sikeres voltában a BRFK és személyesen a főkapitány is ludas, hogy ’56 félszázados évfordulójának véres utcai harcokba torkollásáért leginkább az önszerveződő és önjáró, ultrajobbos törpepártok, ernyőszervezetek, sejtek felelősek „amelyek korábban még valószínűleg elszigetelve működtek, október 23-ára már hálózatot hoztak létre, és kapcsolatot találtak különféle politikai, társadalmi szervezetekhez is”. (...)

(...) Elfogadom, hogy a Gönczöl Katalin által vezetett „tényfeltáró” bizottság – amely érintetteket, jogtalanul meghurcoltakat, megsebesítetteket, megalázottakat nem kérdezett meg, így merőben új értelmet adott a tényfeltárás fogalmának – külön-külön feddhetetlen hölgyekből és urakból áll, akik tekintélyes életútjukat teszik nyomatékul a némiképp Luca székeként készült jelentés mögé; mindazonáltal élnem kell a gyanúperrel: naiv és jó szándékú ténykedésükkel mégiscsak egy antidemokratikus, weimarizálódó hatalomkoncentráció baljós céljait és törekvéseit szolgálják. (...)

(...) A Gönczöl-jelentés kiemeli, hogy a kialakult helyzetért eltérő mértékben az egész politikai osztály felelős – s ez azért különösen érdekes, mert ez a bizottság is kétségkívül a politikai osztály szerves részét alkotja. Személyesen felelős elsősorban Rákay Philip (ez nem vicc: neki Útinformként mondania kellett volna, hogy a Deák tér felé polgárverés van), a közmédia vezetői, a díszpolgárrá nemesített rozsdaprefektus, a bizottságot felkérő kormányfő és a mismásoló államfő is. Különben is új alkotmány kell – menjen mindenki haladéktalanul nyugdíjba! Azt persze nem tudni, ki maradna akkor Gönczöl szekerén. (...)