Jogvédő civilek: politikai minőségbiztosítás?
Az újságírók és elemzők részéről gyakran elhangzik az a megállapítás, miszerint a pártok „rátelepszenek” a társadalomra, és mellettük a civil szervezetek szerepe elhanyagolható. Egyes jogvédő szervezetek ugyanakkor az utóbbi időben jelentős sikert tudnak felmutatni mind a nyilvános kommunikáció, mind a konkrét ügyekben gyakorolt jogi-politikai hatás szempontjából. Az intézmények függetlenségük ellenére – kijelentéseik természete miatt – maguk is egyértelműen a pártpolitikai csatározások részeivé válnak. Bár rendszerint népszerűbbek az ellenzéki, mint a kormányoldalon, minden irányba megfogalmazott kritikáikkal mára a közélet hitelesnek tekintett és jelentős befolyással bíró szereplőivé váltak.
A magyar társadalmi-politikai viszonyokról szóló vitákban gyakorta hangoztatott álláspont, hogy a magyar civil társadalom "gyenge", mint a szervezettség, mind a taglétszám, mind a konkrét politikai folyamatokra gyakorolt befolyás szempontjából. Elemzésünkben nem vállalkozunk arra, hogy ezt a nehezen igazolható és cáfolható állítást minden oldalról megvizsgáljuk. Amellett érvelünk, hogy (a kevésbé látványos, kulisszák mögött zajló lobbifolyamatok mellett) egyes jogvédő civil szervezetek látványos sikereket is el tudnak érni abban, hogy a politikai szereplőket megszólalásra késztessék, illetveb a folyamatokat véleményükkel és tevékenységükkel befolyásolják. Elemzésünk megállapításait azon négy, szélesebb tevékenységi körű, hazai szervezetettel rendelkező jogvédő civil szervezet (Helsinki Bizottság, Amnesty International, Freedom House, Társaság a Szabadságjogokért) tevékenységének vizsgálatára alapozzuk, melyek megállapításait leggyakrabban idézik a nyilvánosságban.
A siker kritériumai
Az emberi jogi szervezetek sikeressége több kritérium szerint vizsgálható. Egyrészt annak tükrében, hogy mennyire lépesek megfelelni saját hitvallásuknak, és milyen mértékben valósítják meg a maguk által kitűzött célokat. Másrészt, hogy milyen eredménnyel képesek használni, illetve kihasználni a média kínálta nyilvánosságot akcióik, felhívásaik megismertetésére. A sikeresség fontos szempontja az is, hogy a szervezetek milyen mértékben képesek hatni a jogalkotás és a jogalkalmazás, folyamatára, és javaslataik beépülnek-e a kormányzati döntéshozatalba. És végül, sikeresek lehetnek a civil szervezetek akkor, hogyha viszonylag függetlenek tudnak maradni a pártpolitikától – abban a vonatkozásban, hogy minden politikai oldal számára iránymutató lés mérceként szolgál a tevékenységük.
A vizsgált négy szervezet tevékenységi köre hasonló – hiszen mindegyikük az emberi jogok védelmét kívánja megvalósítani – ám a hangsúlyokat máshová helyezik, és más eszközöket alkalmaznak céljaik elérésére. A megközelítésbeli eltérések ellenére megállapítható, hogy a szervezetek valóban az általuk kitűzött kereteken belül fejtik ki tevékenységüket és a védelmükbe vett területek kapcsán valóban aktív jogvédő tevékenységet folytatnak: tehát a vállalt önmeghatározásuk és kifejtett tevékenységük között gyakorlatilag teljes az egyezés (ld. keretes írásunkat).
A Társaság a Szabadságjogo-kért (TASZ) mint szervezet 1994-ben jött létre, ám alapítói már a nyolcvanas években jogsegélyszolgálatot nyújtottak a pszichiátrián kezelt betegek számára. Megalakulásukat követően a jogsegélyszolgálati tevékenységen túl célként fogalmazták meg az alapvető jogok és jogelvek érvényesülésének biztosítását, jogszabályalkotások kezdeményezését valamint azt, hogy a felmerülő jogsértéseket a nyilvánosság elé tárják. A egyik legismertebb akciójuk feltehetőleg az 1999-ben módosított Btk. kapcsán megfogalmazott kritikájuk, melyben kifogásolták a drogfogyasztók büntetésének szigorítását. A szervezet szerint ugyanis nem a törvényi szigor, hanem a megelőzés jelent megoldást a problémára. S ugyanez volt az érvük a 2002-es enyhítés alkalmával is - annak ellenére, hogy közben kormányváltás történt -, mivel az változatlanul hagyta a fogyasztókat érintő rendelkezéseket. Az utóbbi években a szervezet profilja bővült, és egyre többet szólaltak meg a drogfogyasztástól független témákban is (demonstrációk, családjogok, adatok nyilvánossága, stb.) Az utóbbi időben többek között azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy a jogtalan adatvisszatartással vádolt állami szervezeteket (például Alkotmánybíróság, minisztériumok) pereltek be a bíróságon.
A TASZ-hoz hasonlóan a Magyar Helsinki Bizottság is nyújt jogi segítséget a tevékenységéhez kapcsolódó ügyekben. Fő profiljának a menekültek védelmét és a fogvatartottak helyzetének vizsgálatát tekinti. Az általa meghatározottakkal összhangban lépett fel a szervezet 1999-ben is, amikor a jugoszláviai bombázások elől Magyarországra menekültek elhelyezését vizsgálta és megállapította, hogy a fenntartó határőrség ekkora tömeg kezelésére nincs felkészülve. Majd a későbbiekben több ízben is elmarasztalta a magyarországi menekültügyi politikát hiányolva az azzal kapcsolatos társadalmi párbeszédet. A szervezet a fegyházakban, a börtönökben is végzett felméréseket, illetve vizsgálta a rendőrség eljárásait; rámutatva a kihallgatásokon alkalmazott visszaélésekre, fizikai és lelki bántalmazásokra.
Az Amnesty International (AI) és a Freedom House a fenti két szervezettől leginkább abban tér el, hogy nemzetközi jellegüknél fogva – noha az AI-nek van magyar szervezete – csak részben foglalkoznak magyarországi problémákkal. A Freedom House a demokrácia helyzetét vizsgáló szervezet, mely évente közzétett jelentéseiben az alapvető szabadságjogok érvényesülését és a szólásszabadság érvényesülését elemzi a világ országaiban. Az éves jelentést sokan hivatkozzák, erre a szervezetre a legkevésbé jellemző azonban, hogy a jelentések közötti időintervallumban, konkrét ügyek kapcsán megszólalna. Az AI legfontosabb célkitűzésének a fizikai és szellemi integritáshoz, a lelkiismeret és szólás szabadságához, valamint a diszkrimináció-mentes élethez való jogok súlyos megsértésének megelőzését és megakadályozását tekinti. A szervezet jelentései hazánkkal kapcsolatban elsődlegesen ez utóbbi szempont tekintetében fogalmaztak meg elmarasztaló megállapításokat, fellépve a romák negatív megkülönböztetése ellen, de a szervezet tagjai konkrét ügyekben is véleményt nyilvánítanak – szeptember-októberben például többször is megszólaltak rendőri túlkapásokat bírálva.
A szervezetek sikerességének másik dimenziója, hogy mennyire képesek az adott ügyre irányítani a közfigyelmet, azaz mennyiben képesek témáikat megjeleníteni a médiában. A nagyobb nyilvánosság ugyanis reagálásra készteti a bírált felet, és elősegíti az ügy a társadalom támogatottságának megszerzését.
Ezen a téren az újjászerveződött Amnesty International tudja felmutatni a – szó szoros értelmében – leglátványosabb eredményeket. Ezt nagyban segíti az is, hogy a célkitűzéseinek megvalósításában az AI nagyban épít a nyilvánosság erejére és közvetlen aktivizmusra: a gondosan megtervezett látványos tüntetésekre és tiltakozó akciókra (például a guantanamói fogolytáborok elleni ketreces-fogolyruhás tüntetések) már jól bevált külföldi receptek is rendelkezésére állnak.
A TASZ és Magyar Helsinki Bizottság jogalkotókat befolyásoló és jogvédelmi tevékenysége kevésbé jár látványos elemekkel, bár egy-egy, a közvélemény figyelmét felkeltő témában (mint a TASZ kábítószer-fogyasztás dekriminalizálását szolgáló törekvése, a „Big Brother-díj” vagy a Magyar Helsinki Bizottság türelmi zónák kérdésében kifejtett aktivitása) képesek magukra irányítani a figyelmet.
Az eltérő nyilvánossághasználat jelentős részben a szervezetek által választott eltérő stratégiára vezethető vissza. A TASZ és a Helsinki bizottság nagyobb hangsúlyt fektet a jogfejlesztő tevékenységre, a törvényalkotók munkájának ajánlásokkal és alkotmánybírósági beadványokkal történő módosítására, ugyanakkor a jogsegélyszolgálat, tájékoztatás és az adatvédelem kérdései is profiljukba tartoznak. Az Amnesty International legfőbb célja viszont a nemzetközi emberi jogok általános érvényesítése a civil aktivitás (például tömeges levélküldés) és a felvállaltan nyilvánosságszempontú, látványos, „bulváros” médiakampányok segítségével. Ugyanakkor a jogi módosításokra irányuló tevékenység vonatkozásában legnagyobb – és egyre jelentősebb – sikereket hazánkban leginkább a Társaság a Szabadságjogokért szervezet tud felmutatni, aminek legutóbbi példája, hogy az Alkotmánybíróság 2007. február 12-én megsemmisítette a Fővárosi Közgyűlés tavaly októberben módosított, a közterület-használat feltételeit szigorító döntését, a TASZ érvelésének gyakorlatilag minden egyes pontját elfogadva.
Függetlenség politikai mércével
Hazánkban az utóbbi években elsősorban azok a civil szervezetek tettek szert a legnagyobb közvélemény-befolyásoló erőre, melyek az intézményes politikától mentesíteni tudták saját működésüket – legalábbis abban az értelemben, hogy sem az országgyűlési, sem az önkormányzati választásokon nem indultak el. A civil jogvédő szervezetek munkájában a politikai függetlenség kimondott cél is, melyet a szervezetek rendszerint anyagi szempontból is igyekeznek érvényesíteni: az Amnesty International (AI) nemzetközi jogi szervezet például deklaráltan nem fogad el külső szervezetektől érkező adományt, működését kizárólag a tagok adományaiból fedezi. A Magyarországon legtöbbet idézett, hazai szervezetettel rendelkező jogvédő civil szervezetek esetében elmondható, hogy megszólalásaikban következetesen emberi jogi - és nem pártpolitikai - szempontokat érvényesítenek, azzal együtt, hogy jól körvonalazható ideológiai elképzelésekkel rendelkeznek, és markáns liberális alapelvek képviseletében lépnek fel.
Az emberi jogi szervezetek által felvállalt társadalmi szerep ugyanakkor elsősorban az aktuális politikai vezetéssel és a kormányzattal szemben eredményez intenzívebb konfrontációt – hiszen a jogvédő szervezetek elsődlegesen a „hatalom” képviselőit kérik számon, és megközelítésük „problémaorientált” abban az értelemben, hogy akkor szólalnak meg, amikor az általuk számon kért jogelvek sérelmét tapasztalják. Ez pedig azzal jár, hogy megnyilvánulásaik legtöbbször az ellenzék politikusai és a kormánnyal szemben kritikus véleményformálók érvelését erősítik.
Ugyanakkor következetes kiállással a szervezetek az ellenzékkel szemben is megfogalmazhatnak kritikákat: ennek példája, hogy a civilek bíráltak a Fideszt a kordon lebontása miatt annak ellenére, hogy jogellenesnek tartották a Kossuth-teret övező korlátot. A következetes, kétoldalú kritika a civil szervezetek egyik legfontosabb eszköze, és egyben hitelességük egyik fő forrása. Siker lehet ugyanakkor az esetében az is, ha a civil szervezetek megszólalásra, magyarázkodásra késztetnek egyes politikai szereplőket. George W. Bush például már nem egy alkalommal kényszerült arra, hogy kommentálja és visszautasítsa a jogvédő szervezetek főképp iraki háborúval és fogolytáborokkal kapcsolatos kritikus nyilatkozatait, és a sokoldalú kritika elősegítette azt is, hogy (például Abu Ghraib, vagy Guantanamo ügyében) önkritikát gyakorolva módosítson a kormány politikáján. Az utóbbi időben a szervezetek által megszólított hazai politikusok (például miniszterek, fővárosi tisztségviselők) is egyre többet reagálnak a szervezetek megállapításaira – ami szintén a siker egyik jeleként értelmezhető.
Az, hogy az említett szervezetek gyakorta megszólalnak konkrét politikai ügyek kapcsán a kormányoldalt kritizálva, azt is eredményezi, hogy kormányváltások következtében egyes szervezetek jelentősen átértékelődnek egy politikai közösség számára. Ennek talán legjellemzőbb példája, hogy az Amnesty International, illetve a Freedom House nyilatkozatai és éves jelentései az Orbán-kormány idején még a jobboldali média egyértelmű elutasításával találkoztak, az utóbbi években viszont a baloldali kormányokkal szembeni támadásaik miatt ugyanazon fórumokban egyre nagyobb szimpátia kíséri tevékenységüket. Sőt, a média egy része által korábban erős pártpolitikai elfogultsággal vádolt szervezetek (például az SZDSZ-hez korábban szorosabb viszonyt ápoló Helsinki Bizottság) véleménye is mérvadóvá vált a jobboldalon, amikor a ősszel a rendőrség fellépésével szemben fogalmazott meg kritikákat. Ennek következtében a jogvédő szervezetek megállapításai – különösen az utóbbi időszakban, az októberi rendőri fellépést követően – a liberális véleményformálóktól a szélsőjobboldalig mindenki számára hivatkozási alapul szolgálhatnak. Ez pedig azt mutatja: ezen civil szerveződéseknek, céljaiknak megfelelően, nincs rögzített pozíciójuk a pártpolitikai térben.
Bármilyen szomorú szemekkel ült a televízióban Szekeres Varsa Vera, az Amnesty International frissiben lemondott magyarországi főnöknője, bármennyire is igyekszik elhitetni, hogy ők pártfüggetlenek és rendszersemlegesek, senkit nem győz meg. Az Al is tapinthatóan baloldaliakból verbuvált nemzetközi képződmény, akiknek ugyan jogosítványuk nincsen, de a baloldali szolidaritás és humanitás eszméinek pajzsa mögött a szokásos igazságosztó szerepét játszogatják el.
Demokrata, 2001 04. 29
A világ legnagyobb és legbefolyásosabb szervezete, az Amnesty International most megjelent 2004-es jelentésének bevezető mondatai így hangzanak: "2003-ban a nemzetközi emberjogi mozgalomnak hatalmas kihívásukkal kellett szembenéznie”.
Demokrata, 2004.05.28.
