Eltérően értékelt évértékelő

másodsorban szocialisták, hozzájuk is szólnunk kell" – jelentette ki az elnök. A polgári oldalnak az a feladata, hogy segítse az új többség akaratát, ám nem szabad abba a hibába esni, hogy ezen új többség birtokosának tekintse magát. Bizalmat és reményt ugyanis csak alázattal lehet megtartani. Orbán Viktor elmondta: ideje a polgári oldalnak azt is megértenie, hogy ha győzni akar, nem szabad vesztesként gondolkodnia, mert minden küzdelemben az győz, aki a győzelemről gondolkodik, és az veszít, aki vereségről gondolkodik. "Mi voltunk a rendszerváltás motorja, és máig kitartunk mellette. Szégyenkezni, védekezni csak a baloldalnak van oka, nekünk nincs" – jelentette ki az elnök.

Végezetül Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgári oldalnak nem a saját sikerét kell néznie, hanem az országét. Nem tudunk győztesként gondolkodni, csak akkor ha magunkat legyőzzük, ha magunk fölé tudjuk emelni a győztes ügyet. "A győztesen gondolkodók jelszava: egy az ország, egy a zászló. Egy az ország, hisz mindannyiunk hazája ez, és egy a zászló, hiszen egymásra vagyunk utalva. Az új többség napról napra nő. Éljen hát az új többség, emeljük magasra a zászlót!"

A szocialista párt szerint a Fidesz elnöke nem kínált alternatívát a kormány politikájával szemben, és „politikai cukrosbácsiként” a baloldaliak elbizonytalanítására törekedett. Kuncze Gábor az SZDSZ elnöke úgy értékelte, Orbán ”hülyének nézte” az embereket, és „Új többségről beszélt végig, miközben valójában a régi, jól ismert kisebbség hangján szólt, a populisták, demagógok, reformellenesek és a kordonbontók hangján”. Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője egyenes, őszinte beszédnek nevezte az elhangzottakat, melyben Orbán Viktor világosan és egyértelműen fogalmazott a gazdasági válság okairól, a megszorítások okairól, a kormányzati hazugságokról. Az MDF a „megszokottnál is populistábbnak” értékelte a beszédet.

(…) Nagy szerencséje ennek az országnak, hogy van egy Orbán Viktora. Vagyis egy olyan politikusa, akit nem tört meg az élet, megannyi kudarc sem. Egykor miniszterelnök volt, immár öt éve azonban csak az ellenzék vezérének címe jut neki. Közben kétszer lett volna lehetősége, hogy ismét meg-, illetve visszaszerezze a kormány vezetését. Nem sikerült neki. Ám ez nem szegte kedvét. Újult erővel küzd saját vezéri léte meghosszabbításáért, valamint azért, hogy megint ő állhasson az ország élére. De ez még mind semmi. Ha valaki olyan is végighallgatta tegnapi évértékelő szózatát, aki nem tudta, hogy nem ő Magyarország valódi vezetője, igencsak elcsodálkozhatott. Mert egy órán át egy olyan ember beszélt, aki úgy érzi, tulajdonképpen még mindig ő az Első Számú Szeretett Kormányos és csak a dolgok szerencsétlen, valamint igazságtalan összjátéka fosztja meg ettől a szereptől. Nagy formátumú, erőteljes és átgondolt elemzést adott elő Orbán Viktor. Szokása szerint volt benne több jelentésű állatmese, de legfőképpen bírálat.

(…) Keményen megmondta a véleményét mindazoknak, akik a jelenlegi, bűnös hatalmat ráerőltették az országra. Azokat tudniillik, akik csődbe vitték a gazdaságot és ennek árát az egyszerű emberekkel fizettetik meg. Ezúttal sem hagyott kétséget viszont afelől, hogy meg kell keresni a felelősöket, akik tönkretették az országot, s több mint egy évtizedet vettek el az itt élő szerencsétlenek életéből. Ígéretet tett: bűnhődni fognak. Ám azok, akik csak megtévedtek és rájuk szavaztak, még észhez térhetnek. Tárt karokkal várja őket az új többség.

(…) Ám Orbán Viktor továbbra sem hagyja cserben azokat, akik bíznak benne és legfőképpen saját magát, aki még mindig bízik abban, hogy visszaszerezheti a hatalmat. Így tehát az erőt mutató vezér képét formálta, miközben arról beszélt, hogy erős Magyarországot kell teremteni, mégpedig győztes gondolkodással. Ennél többet viszont a legtüzetesebb figyelemmel sem tudhattunk meg arról, hogyan formálná át – természetesen az emberek érdekében – az államot. Vagyis – a tavalyi választási kampányhoz hasonlóan – újra kiderült, hogy gondolatai csak jelszavak. Programja vagy receptje a vezérnek sincs arra, hogy ha már egyszer a manipuláció, a cinizmus, a szélhámosság és a hazugság uralkodik – a hatalmon lévők miatt –, akkor miképpen kellene kivezetni ebből a helyzetből az országot.

(…) Az egészen egyéni szemléletmódot tükröző évértékelésből feltűnően hiányozott a tavalyi év némely jelentős eseményének említése. Alig szólt például Orbán Viktor mindarról, ami ősszel az utcákon történt. Mindössze annyit tartott szükségesnek megemlíteni, hogy nem fogadhatják el, ha a kormány korlátozni akarja a békés utcai politizálást. Hogy a nem békés utcai politizálásról mit gondol, arra nem tért ki, nyilván azért, mert az új többség soraiba olyanokat is szívesen lát, akik hajlandók vele együtt küzdeni, még ha eddig csak az utcán fejtették is ki áldásos tevékenységüket. Egyúttal a kormányt vádolta merényletek szervezésével és azzal, hogy a szélsőségesek társaságát keresi. Jelezte mindazonáltal, mennyire fontosnak tartja a békét, ám az igazságnak előbb győznie kell, és a beszéd nem hagyott kétséget az iránt, hogy kinek az igazságáról lehet csak szó.

(…) Az idén „elmaradt” Orbán Viktor országértékelő beszéde. Hét végi szózatából csak annyit tudhattunk meg (sokadszorra), hogy mennyire gyűlöli Gyurcsány Ferencet. Továbbá, hogy mennyire szeretné, ha mások is gyűlölnék. Lehetőleg az egész ország (a két Jánost, a Kókát meg a Verest leszámítva). Hogy a beszéd populista volt, azt nem kunszt megállapítani. Nemcsak teljességgel nélkülözte a valóságföltáró és -elemző értelem munkálkodását, de eleve ki is zárta annak szerepét – főleg a hallgatóság részéről. Kizárólag érzelmekre és indulatokra épített: olyanokra, amelyekre csak a saját józan esze kikapcsolása esetén hagyatkozhat az ember – leginkább tömegben, a fölajzottság lelkiállapotában. Országértékelés címén primitív mesét hallhatott a publikum. Nem a kútba pottyant szamár esetére gondolok, hanem a gonoszok, az ártatlan áldozatok, továbbá az utóbbiak védelmére kelt jók együgyű történetére.

(…) A történet nem kocsmapult mellől hangzik el. Nem egy napi megélhetési gondokkal küszködő, életét munka- és jövedelem nélkül tengető, italos ember szájából. A magyar politikai elit meghatározó alakja beszél így hozzánk. Maga is vagyonos ember, volt miniszterelnök, az ellenzék vezére, aki effajta kocsmai beszéddel akar új kormányzati felhatalmazást szerezni. Ezt hívják populizmusnak. A beszédben egyetlen mondat erejéig sem kapott helyet az ország valós gazdasági, társadalmi, politikai és lelki viszonyainak bármifajta racionális, tárgyszerű, tisztességes elemzése. Program gyanánt két „számadat” hangzott el: 16 év és 12 év. „Átlagosan jó kormányzás esetén” az előbbi, „kiemelkedően sikeres kormányzás esetén” az utóbbi időtartamra ígérte Orbán, hogy visszaviszi az országot a 2002-es aranykorba, amikor még jól mentek a dolgok…

A mesélő szerint a milliárdosok új arisztokrata klikkjének hazugsággal szerzett többsége mára szétporladt, létrejött az „új többség”. Harminckétszer ismétlődik ez a formula, ez volt olvasható a szónoki pulpituson, s (ki tudja, hányszor) a mögötte lévő paravánon is. Az „új többség” igazi populista kreatúra: a parlamentáris rendszer keretei közt értelmezhetetlen. A többség ott az Országgyűlésben működik. A négyévenkénti választások nyomán jön létre, s normális működés esetén – 1990-től mindmáig – négy évig egzisztál. Másfajta „többség” nem létezik. Olyan legalábbis nem, amely konzekvenciákkal járna a kormányzásra nézve. Orbán nyilván a havi közvélemény-kutatások alapján mért pártszimpátia-adatokra alapozza a maga kulcsfogalmát, s erre építi politikai fikcióit – csakhogy mindennek semmiféle közjogi relevanciája nincsen.

A Fidesz a közvélemény-kutatások szerint 2003 nyara óta egyfolytában jobban áll ellenfelénél. Egyetlen múló pillanatot leszámítva: 2006 áprilisát. Micsoda pech: ekkor voltak a parlamenti választások! Sporthasonlattal élve: Orbán az az atléta, aki edzésről edzésre szórja az országos csúcsokat, ám az egyetlen hivatalos versenyen pár centivel lemaradt ellenfelétől. Hiába hiszi, hogy százszor jobb nála: az aranyérmet az ő nyakába tették.

(…) Orbán beszédében egy primitív – a régi kommunista gondolkodásmódra hajazó – világkép és mentalitás körvonalai sejlenek föl, időnként igen konkrét emlékeket idézve. A kapitalista milliárdosok ellenében meghirdetett, ötször ismételt jelmondat: „Fizessenek a hazugok!” a ’45 utáni jelszó parafrázisa („fizessenek a gazdagok”). A tőkés arisztokráciával szembeni „új többség” megszervezésére és vezetésére hivatott „polgári oldal”: a munkásosztály és a kommunista élcsapat képlete.

(…) A megbélyegző, gyűlöletkeltő minősítések olyan lavinája zúdul az ellenfélre, amelyhez hasonlóra a Rákosi-idők óta nem volt példa Magyarországon. Az „új arisztokrácia” kifejezés tizenegyszer hangzik el a beszédben, legtöbbször a „klikk” szó társaságában. Hatszor ennek szinonimája, az új „kiváltságosok”, továbbá párszor az „új baloldal” és az „új nemzedék”. Tizenhatszor társulnak ezekhez a „hazug”, „hazudik” és a „hazugság” szavak. További idevágó jelzők, számos ismétléssel: „pimasz, gőgös, húsevő, dúsgazdag, gátlástalan, erőszakos, kapzsi (nyolcszor!), pénzéhes, ripacs, erkölcsileg megsemmisült, alkalmatlan, alantas, ostoba”, valamint „hűtlen vezetők” és „hamis pásztorok”. Minősítő főnevek: „kevélység, csúfság, manipuláció, cinizmus, szélhámosság, káosz, zűrzavar, bűn, tettestárs”.

(…) A pénteki beszéd újabb bizonyítékát adta, hogy Orbán mozgatója továbbra is a betegessé fajult Gyurcsány-fóbia. Nemcsak a kétszeri választási vereség miatt. Hanem a miniszterelnök-jelölti vitában a hívei előtt elszenvedett megalázó, nyíltszíni megverettetés okán.”

(…) Hamarosan újra Orbán Viktor lesz a Fidesz elnöke, mert azt akarja, hogy így legyen. Monoton kérlelhetetlenséggel végigmondott egyórás évértékelő beszédében erős Magyarországot vizionált, jottányi kétséget nem hagyva afelől, hogy egy ilyen Magyarország kizárólag a csak nevében baloldali új arisztokráciával szemben szerveződhet. Ennek élén az országot csődbe hazudó milliárdosok állnak, vagyis a Gyurcsány-Kóka-Veres hármas. Társadalmi és politikai béke pedig addig nem alakulhat ki Orbán (akarata) szerint, ameddig ezeket az embereket félre nem állítja az új többség, amely egy száraz kútba esett szamárhoz hasonlóan próbál lépésről-lépésre a felszínre jutni, miközben a gazda egyre lapátolja rá a földet: a vizitdíjat, az aszpirint, amit már csak vényre lehet kapni a rivális gyógyszergyártó cég és az arisztokrácia ármánykodása nyomán.

(…) Úgy tűnik, hogy a Fidesz elnöke meghallotta azokat az elemzőket, akik azt mondják, hogy az új jobboldalnak balra is húznia kell. Orbán szerint az új baloldali arisztokrácia félreállította az útból a klasszikus baloldal értékhordozóit (mit szól ehhez Horn Gyula?), hát itt van ő, majd átveszi a zászlót, hiszen – tudjuk – egy az ország, egy a zászló. A Fidesz elnöke üzent a sajátjainak is, amikor arról beszélt, hogy győzni csak úgy lehet, ha a polgári oldal legyőzi önmagát is, értsd mindazokat, akik hajlandóak elgondolkodni azon, hogy esetleg nem Orbánnak kellene a Fidesz élén állnia, akik úgy vélik, hogy egy „harmadik erő” jelenthet kiutat. Nyilvánvalóvá tette: senki ne gondoljon arra, hogy az új erő zászlaját nem ő, a pártvezér viszi a jövőben. A plebejus. Ezt is mondta, újra.

(…) A közös ügyekről nem esett szó. Orbán ezeket annyival intézi el, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció annyira visszavetette ezt az országot, hogy egy „rendkívül sikeres kormány” is csak 12 év alatt tudna visszatérni az ő gazdasági-társadalmi sikereihez, 2002-höz. Igaz, az nem volt épp sikeres év a Fidesznek: megbukott. Mindebből azonban csak arra lehet következtetni, hogy Orbánnak nincs más programja a helyzet helyreállítására, mint hogy a nemzeti maximumról elmélkedik. Nincs receptje se az egészségügyre, se a közigazgatás bajára, se az oktatásügyre. Ezekről ugyanis egy óra alatt szinte egyetlen szó sem hangzott el. Orbán magát pozícionálta, az országot nem. A nemzeti maximum – nem több, mint ő maga. Maximum Orbán.

(…) Kilencedik évértékelő beszéde hallatán elmondhatjuk: Orbán Viktor kinőtte magát a retorikában. A szónoklat vonalvezetése világos, érvrendszere áttekinthető, hangütése nem mellőzi a szellemes fordulatokat, miközben alapvetően erőteljes, mint maga az előadó. Erő. Ez Orbán Viktor személyiségének leginkább megragadható sajátossága. A tegnapi beszédből is az erő sugárzott. Ennek szellemében fogadta be az általa meghirdetett „új többség” soraiba a védteleneket, az öregeket, a betegeket. Ereje teljében jelentette ki, hogy az ország nem akar új arisztokratákat. A polgári oldal vezetője arról szónokol 2007 elején, hogy meg kell fogalmazni a kapitalizmussal szembeni erkölcsi követelményeket.

Hallgatva Orbánt, ki kell mondanunk: végképp viszonylagossá vált, hogy ki képvisel klasszikus baloldali, illetve jobboldali értékeket az országban. Kijelenthetjük: a törésvonalak a mai politikában sokkal inkább a fönt és a lent között húzódnak, s nem a jobboldali–baloldali értékrend képviseletében testesülnek meg.

(…) Új többséghez új jelszó kell. Ez is megszületett a tegnapi évértékelőben: „Egy az ország, egy a zászló.” Jelentős utat tett meg a szónok eddig a jelmondatig. Szó sincs már „kokárdás" és „kokárdátlan" megosztásáról a nemzetnek. Az „egy a zászló, egy a párt" lózung sem időszerű. Az új mondás az egység politikáját ígéri. Piros-fehér-zöld trikolór alá hív mindenkit, pártszimpátiától függetlenül, az új többséghez tartozás jegyében, a boldogabb jövő ígéretével. Szónoki végszónak pompás. Lássuk mindehhez a cselekvési programot.

(…) Orbán Viktor évértékelő beszédében plebejus politikát hirdetett meg, s kétségtelen, hogy ezzel új szakaszt nyitott a Fidesz történetében. Ezzel a pártelnök nem kevesebbet mondott ki, mint hogy a Fidesz liberális, majd konzervatív korszaka után egy új kezdődik el. Ennek lényege a nép felé fordulás, a romboló neoliberális kapitalizmus körülményei között a megalázottak és megszomorítottak, a jogfosztottak, a kisemmizettek érdekeinek vállalása, mert ezeket az érdekeket jelenleg senki sem képviseli igazán.

(…) Az alullévők, az utca emberének egyszerű nyelvezetében támadt neki a kormánynak. Beszélt az új arisztokrácia kapzsiságáról, erőszakosságáról, gátlástalanságáról, a három milliárdos (Gyurcsány, Veres, Kóka) pénzéhségéről és mohóságáról. Nem kétséges az sem, nem is rejtette véka alá: ezzel a plebejus szemlélettel nemcsak a jobboldali átlagszavazóhoz szól, hanem a csalódott baloldali átlagszavazókhoz is, tehát ebből a szempontból is ez már nem egy „pártos”, hanem pártok felett álló szempont, a nép képviseletének egy klasszikus formájához való visszatérés.

Megtörtént tehát a magyar politikai élet teljes átfordulása: Gyurcsány a néhány hete írt tanulmányában valóban egyértelműen hitet tett a globális neoliberalizmus által ihletett politika mellett, ez gazdaságilag totális jobboldali fordulat; a reformok az állam leépítését, az átfogó privatizációt és a piac mindenhatóságát hirdetik. Ezzel szemben jött létre az Orbán által meghirdetett népiség, plebejus szellemiség, amely az állam nagyobb szerepét, igazságos és erkölcsös politikát, szociálisan érzékeny gazdaságpolitikát kíván, s főként a szegények támogatását. A képlet világos. De ne féljünk: Magyarországon nem a gazdasági programok határozzák meg a bal–jobb szembenállást, hanem szigorúan az ideológiai-világnézeti-értékbeli különbségek. Tehát: a Fidesz jobboldali marad, az MSZP pedig baloldali, még akkor is, ha már nincs is közük az eredeti gazdasági törésvonalakhoz.

(…) Orbán beszéde ezzel együtt sem lehetett kielégítő a jobboldali szavazóknak. Nem, mert ismét adós maradt annak a megválaszolásával, hogy az „új többség” mit kezdjen ezzel az „örömteli” többséggel. Vagyis a korábbi beszédeihez hasonlóan, már megint nem vázolt fel politikai koncepciót. Egyfelől nem sikerült körvonalaznia egy világos ellenzéki alternatívát. A kritikája kétségtelenül erőteljesebb volt, mint az elmúlt években, kevésbé volt „éteri”, ám még csak vázlatosan sem ismertette, hogy mit tenne a Fidesz akkor, ha holnap kormányra kerülne.

(…) Orbán beszéde ismét csalódást keltett. Hiába beszélt arról korábban, hogy a Gyurcsány-kormány illegitim, hiszen megtévesztéssel nyerte meg a választásokat, hiába mondta most, hogy minden hónap, amíg még a Gyurcsány-kormány van hatalmon, károkat okoz az országnak – konkrét politikai követelményeket mégsem fogalmazott meg. Csak a reményteljes vágyakat fejtette ki ismét, de képtelen volt arra, hogy a feszülten várakozó jobboldali tábornak világos célokat és a célhoz vezető eszközöket határozzon meg.

(…) Orbán – úgy tűnik – nem akarja megérteni, hogy egy kádári múlttal és neokádári jelennel rendelkező ország nem tud önmagától lépni, mozdulni. Ehhez először (párt)politikai irányításra, vezetésre van szüksége. Tehát nem kerülhette volna el, hogy – Martonyi Jánoshoz hasonlóan – célként, sőt politikai követelményként fogalmazza meg a parlament feloszlatásának és az előre hozott választásoknak a szükségességét. A homályosság nem mindig erény; 2007 tavaszán már biztosan nem az.

(…) Orbán Viktor a hazug kormányt ekéző, ország(le)értékelő beszédét a kötelező tiszteletkörök és retorikai fordulatok letudása után egy vastag, takaros hazugsággal indította. Jelesül, hogy „kiderült az is, mi a gazdasági válság oka. A közgazdászok úgy mondják, a költségvetési hiány. Az óriásivá duzzadt hiány. Ez magyarul annyit tett, hogy nincs meg a pénz. Hiányzik. Lába kelt. Igen, tengernyi pénz hiányzik. Hiányzik, mert a szocialista vezetők, akiknél a kasszakulcs volt, eltüntették.”

(…) Baromság. Nem tűnt el az a pénz sehová. Csak épp hülyeségekbe öltük bele. Hol van a lóvé? Ott, a fedezet nélkül másfélszeresére emelt közalkalmazotti bérekben, a 13. havi nyugdíjban, a Sulinet- és gázártámogatásban, az őstermelők dotációjában.

(…) Orbán szerint „először fizessenek a hazugok! Fizessenek azok, akik becsapták, megtévesztették és félrevezették az embereket!... késlekedés nélkül meg kell állapítani a felelősök személyét, és ki kell szabni a megérdemelt büntetést. Egyetlen országot sem lehet, Kedves Barátaim, egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkre tenni, a mi hazánkat sem.” Miért fizessenek, mi végre kéne megbüntetni őket? Azért, mert 2002-ben – sajnos, pechünkre – betartották a választási ígéreteiket? Vagy azért, mert négy évvel később – mázlinkra, hála a magasságos hitelminősítőknek – nem? Esetleg szimplán azért, mert hazudtak? Egyik sem büntetőjogi kategória. Törvényileg szankcionálni azt lehet, ha Gyurcsány feltételezett gorilláit akció közben leleplezik. Vagy őt magát, ahogy okiratot hamisít.

(…) „A kormányoldal támogatja a szélsőjobbos akciókat. A szélsőséges, erőszakos jelenségek, az állítólagos terrorfenyegetések és álmerényletek mögött valójában a kormányoldal trükkjei állnak.” Tudja ő jól: ez ugyanolyan műparanoid vízió, mint ama szoclib hagymáz, miszerint a Viktor küldte utcára a gyújtogató hobbifasisztákat. Tisztán látja, amit mond, éppúgy hazugság, mint a megfigyelési ügy. Csak hát valamit mondani kell. És túl sok blődlit sütött már el ahhoz, hogy simán visszaszívja. Rajtuk maradt, mint pszichedelikus bélyegnyaló a szeren.

(…) Szabadságpárti, patrióta, plebejus szónoklatot hallhatott tegnap a Millenáris közönsége a demokratikus ellenzék vezetőjétől, aki polgári politikusként tisztában van az ésszerű reformok szükségességével, és elkötelezett híve az erkölcsi megfontolásokat is szem előtt tartó piaci versenynek. Aki nem enged a ’89-ből, s egykori rendszerváltó szenvedélyével fordul szembe a hitelét vesztett, demokratikus jogainkat korlátozó hatalommal. A kormányt szellemesen és felszabadultan, de kíméletlenül támadó, az ellenfél pozícióját („a kapzsiság új arisztokráciája”) világosan kijelölő Orbán Viktor nem kevesebbre vállalkozott, mint az általános csalódottság, kiábrándultság közegében visszaadni az értelmes politikai cselekvésbe vetett hitet. A politikusi beszéd szándéka szerint tett, amivel a szónok hatalmi pozíciójától függetlenül befolyásolni igyekszik az eseményeket.

(…) A baloldal vezérét nem azért támadja, hazugozza le, mert úgymond nem képes feldolgozni az áprilisi választási vereséget, hanem mert a hivatalban lévő miniszterelnök az autoritás, a tiszteletre méltóság nélküli hatalom szimbólumává lett, akinek ráadásul még használható cselekvési terve sincs a kormánya által okozott válság feloldására.

Az eddigi országértékelésekre kevéssé jellemzően az ellenzék vezetője szólt a Fideszről is, persze nem úgy, ahogy azt a véleménydeformáló médiaértelmiség elvárta volna. Szavaiból arra lehet következtetni, hogy az ellenzék kész megújulni, túllépni rossz beidegződésein (önbizalomhiány, vesztestudat). Egyébként komikus a jobboldal válságáról szóló elemzői véleményeket hallgatni akkor, amikor a baloldali identitást megroppantó kormánypolitika éppen mélypontra taszítja a szocialisták támogatottságát. Orbán Viktor a baloldali tábor identitásválságát igyekezett tovább mélyíteni, amikor példátlan módon közvetlenül az MSZP törzsszavazóihoz fordult. Tovább értelmezte az új többség fogalmát is, érzékeltetve, hogy a kormány hitelvesztése ellenére nem lesz könnyű feladat pártjának ezen új többség bizalmát tartósan elnyernie. Részletesen kimunkált, alternatív programmal most sem állt elő (miért is kellett volna?), amiért nyilván megkapja majd ellenfelei kritikáját, de a Fideszt hangsúlyozottan kormányképes erőként ábrázolta, amely rendelkezik az ahhoz szükséges tapasztalattal és politikusi gárdával, hogy bármikor rá lehessen bízni az ország sorsát.

Az ellenzék vezetője a kormányról szólva radikális retorikát használt („fizessenek a hazugok!”), miközben ügyelt arra, hogy egyetlen, a hatalom által egyébként naponta megalázott választói csoportot se riasszon el. A koalíció mélyrepülése történelmi esélyt kínál a Fidesz számára, ahhoz azonban, hogy ezzel élni tudjon, arra is szükség lesz, hogy a politikája elvi alapjait rögzítő, egyenesen fogalmazó országértékelő beszédet a tettek hitelesítsék.