Che Guevara, az ázsiaiak és a pedofilok a kormány ellen támadtak
Bár az őszödi beszéd utózöngéi még nem csitultak el, a baloldalt most újabb, szimbolikus jellegű ügyek vonják el a kormányzástól. A „pedofilbotrány”, a „Che-fesztivál” és a „betelepítései ügy” miatt a kormány egyszerre több fronton kényszerült védekezésre. A támadásokra adott ellentmondásos kormányzati reakciók pedig újabb ürügyet szolgáltattak a Fidesznek és KDNP-nek, hogy a „hazugságok” és a „morális alkalmatlanság” miatt hiteltelenítsék a kormányt.
A kormányzat számára régóta az jelenti az egyik legnagyobb problémát, hogy a reformok és a fejlesztések elmagyarázásától újra és újra eltérítik olyan események, melyek miatt az utcai zavargások, az erőszakos rendőri fellépés, és a miniszterelnök felelőssége kerül a nyilvánosság érdeklődésének középpontjába. Ezt, a kormány számára hátrányos folyamatot erősítette, hogy az elmúlt héten a Morvai-jelentés, a kordon-ügy folytatása, Franco Frattini látogatása, valamint március 15. közelgő fenyegetése emlékeztette a választókat az őszi erőszakos cselekményekre, és az „ősbűnre”, Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédére. Ráadásul a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett újabb szimbolikus ügyek botránnyá duzzadva még inkább sarokba szorították a kormányoldalt. Az ugyanakkor, hogy a kormánypártok három ügyben is kénytelen voltak „visszavonulót fújni”, legalább annyira köszönhető a kormányzat hibáinak, mint a Fidesz és a KDNP felépített politikai akcióinak.
Erkölcsvédő jobboldal, erkölcsrontó kormányoldal
Az elmúlt héten az ellenzéki pártok összehangolt támadást indítottak, és három ügyben egyszerre támadtak a kormányzatnak. Annak ellenére, hogy a politikai kommunikáció egyik alapszabálya, hogy a maximális hatás érdekében az egyes ügyeket inkább egymás után, mintsem egymás mellett érdemes bedobni a közbeszédbe, jelen helyzetben a párhuzamos ügyek egymásra épülve, egymást erősítve kifejezetten hatékony eszköznek bizonyultak a kormányoldallal szemben.
A KDNP már régen beharangozta, hogy népesedéspolitikai vitát indít, melyben a kormányoldal véleményét akarja ütköztetni a kereszténydemokrata családpolitikai koncepcióval. Ahhoz azonban, hogy a témával felébressze a közvélemény érdeklődését, egy „sima” parlamenti vitanap nem lett volna elegendő. A sikerhez szüksége volt a kiskorúakról készített pornográf felvételek liberalizációjára vonatkozó kormányjavaslatra, majd a titkos migrációpolitikai előterjesztésre. A Fidesz és a KDNP hatásosan egyszerűsítette, sarkította és nagyította fel az ügyeket. Így lett a kiskorúak egymás között készített felvételeire vonatkozó új szabályozásból a „gyermekpornó” és a pedofília” legalizálása; a magyar migrációs kilátásokat áttekintő szakértői anyagból pedig a kormány hivatalos, milliós ázsiai betelepítésre vonatkozó konkrét terve. A KDNP – és nyomában a Fidesz is – jó lehetőséget kapott arra, hogy a „rémisztő” kormányzati tervekkel szemben megfogalmazza saját, családbarát politikájának alapelveit, és a kormány „víziójával” szemben kedvezőbben tüntesse fel a sajátját.
Kezdetben úgy tűnt, a KDNP a népesedéspolitikai vitanappal nemcsak önmeghatározását segíti, de a miniszterelnök számára is lehetőséget nyújt, hogy kitörjön a karanténból, és szimbolikus jelentőségű, de a kormányzati munkával kapcsolatos kérdésben fogalmazzon meg markáns álláspontot. A miniszterelnök – az ellenzék által javasolt családpolitikával vitatkozva – a házasságon kívül született gyermekek növekvő arányára hivatkozva, a nők egyenjogúságában és rugalmasabb foglalkoztatásban jelölte meg hatékony népesedéspolitika alapjait – összhangban az MSZP által sokat hangoztatott baloldali értékekkel. A miniszterelnök megszólalásának jelentősége azonban egyre csökkent, ahogy a témáról való vita arra szűkült le, hogy a kormányoldal támogatja-e a „gyermekpornót”, illetve az ázsiai bevándorlók tömeges betelepítését.
A kiskorúak egymás között készített felvételeire vonatkozó kormányzati javaslat már korábban megjelent témaként a nyilvánosságban, azonban a Fidesz csak az utóbbi héten kezdett tudatosan kommunikálni az ügyben. A hétfői parlamenti ülésnapon jelent meg először az ügy főszónokaként egy többgyermekes családanya, Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnök, aki a fiatalok pedofíliától való védelmét kérte számon a kormányzaton. Az ügyben végül a kormány egyedül maradt: a szocialista miniszterelnök által jelölt igazságügy-miniszter és a liberális államtitkár által képviselt javaslat mögül ugyanis előbb a szocialista, majd a liberális frakció is kihátrált. A botrány azonban ezzel sem szűnt meg, és a politikán kívüli nyilvánosságban is önálló életre kelt, amikor számos jogász, pszichológus, és a történelmi egyházak vezetői is bírálni kezdték a javaslatot. Majd pénteken újabb fordulatot vett azzal, hogy amikor Pelczné Gáll Ildikótól megtagadták a lehetőséget, hogy a kancellárián betekintsen a témával kapcsolatos kormányülések jegyzőkönyvébe, ami után az ellenzéki párt titkolózással vádolta meg a kormányt.
A KDNP „nagy dobása”
Míg a pornográfiával kapcsolatos kormánytervezet képviseletét átvette a Fidesz, a kormányzati migrációs politika közbeszédbe való bevezetése a KDNP önálló akciója volt. A keddi parlamenti ülésnap szünetében tartott rendkívüli sajtótájékoztató már önmagában is ráirányította a figyelmet a titkosított kormányanyagra. A párt megvárta az üggyel kapcsolatos, ellentmondó kormányzati nyilatkozatokat, majd két nappal később honlapján tette közzé a jelentést. Az ügy hatalmasat robbant: nemcsak a politikai napilapokban, de a bulvármédiában is egyik vezető téma lett a milliós ázsiai betelepítés terveként értelmezhető szakértő anyag. A tudatosan felépített „bevándorlási ügy” az önálló frakcióval rendelkező KDNP eddigi legnagyobb politikai sikere.
A kormányzati döntéselőkészítés elkerülhetetlen és szükséges része a szakértői anyagok készítése, melyeket egyes esetekben a kormány is véleményez. A szakma által sokat hangoztatott megállapításokat, egyes helyeken félreérthető kifejezéseket (pl. „áttelepítési program”) is tartalmazó előterjesztés ugyan nem tekinthető hivatalos kormányzati álláspontnak, a kereszténydemokraták mint a kormány elfogadott stratégiáját kezelték. A KDNP így a helyzetet a „családpárti” ellenzék és a „bevándorláspárti” kormány ellentéteként definiálhatta – ezt az értelmezést pedig a média és az elemzők jelentős része is átvette. A KDNP politikusai „hazugsággal” vádolták meg az igazságügyi minisztert. Majd beillesztve a botrányokat a kormányfővel szembeni általános kritikák vonulatába, Petrétei Józsefet (a „pedofilügy” után) ismételten lemondásra szólították fel, jelezve a közvélemény számára, hogy nagy horderejű ügyekről van szó.
Mindezt azonban éppen a kormány hibái tették lehetővé. A tanulmány létezésének kezdeti tagadása, az anyag tíz évre való indokolatlan titkosítása, és Petrétei József nyilatkozata – miszerint a kormány kivizsgálja, hogyan szivároghatott ki a dokumentum – egyaránt azt az érzést kelthették: a kormányzatnak titkolnivalója van, és a napvilágra került anyag kellemetlen a kabinet számára; ezzel tovább növelve az érdeklődést. Bár egymillió ázsiai betelepítése nyilvánvaló képtelenség, a kormányoldal láthatóan nem mert nyíltan belemenni a KDNP érveinek tartalmi bírálatába – hiszen ezzel szembe kellett volna szállnia a hazai közvéleményben élő előítéletekkel is. Az ázsiaiak tömeges betelepítésével való riogatás – akárcsak a „23 millió román munkavállaló” rémképe a 2002-es kampányban – hatása pedig éppen azért kedvezőtlen, mert nemcsak kiaknázza, hanem erősíti is a bevándorlás-és idegenellenes vélekedéseket a hazai közvéleményben, és teret nyit a sajtóban a nyíltan rasszista megnyilvánulásoknak.
Gerillavezér partizánharcban
Bár jelentőségében elmarad az előző kettőtől, a Che Guevara-ügy is illeszkedik az ellenzék által kezdeményezett, de a kormányoldal által is felnagyított ügyek sorába. Az ügyben a migrációs tanulmánnyal egy időben, kedden indított támadást a Fidesz a kormányoldal ellen –amire az első válasz a feltűnő hallgatás, majd az ellentmondásos nyilatkozatok voltak. Míg a miniszterelnök az ügyben kínos hallgatásba burkolózott, az MDF, a Fidesz és az SZDSZ fiatalokból álló szervezete is elítélte a kommunista gerillavezér jelképként való használatát.
A legnagyobb kormánypárt ebben ügyben is magas labdát adott. Az MSZP politikusainak nyilatkozataikban annak ellenére is vállalható elődként jelent meg Che Guevara, hogy a vezényletével elkövetett gyilkosságokat és erőszakot senki sem tagadta. Az ügy elsődlegesen arra mutat rá: a szimbolikus politizálásban még mindig jelentős hátránnyal rendelkező hazai baloldal számára veszélyt hordoz, ha az „unalmasság” elől való menekülés és a lázas szimbólumkeresés közepette nem kellő körültekintéssel válogatja meg példaképeit.
Vissza a kiindulóponthoz?
A Fidesz és a KDNP a kormányoldal hibáit kihasználva a három szimbolikus üggyel kimozdította az egyre egyhangúbbá váló politikai vitákat a holtpontról. Így a két párt újat tudott mondani a választóknak anélkül, hogy arra kényszerült volna, hogy a kormányzati munkával szemben megfogalmazza alternatív szakpolitikai javaslatait. Az ügyek egy pontban összefutva erősítik az ellenzék eddigi kommunikációs irányvonalát is. A Fidesz elnöke ugyanis legutóbbi megnyilvánulásaiban sokat hangsúlyozta: nincs párbeszéd a miniszterelnökkel és a kormánnyal addig, amíg a szakpolitikai vitáknál fontosabb erkölcsi alapkérdésekben nem sikerül közös nevezőre jutni. A hét botrányai pedig újabb gátakat emeltek legnagyobb ellenzéki párt vezetője és a miniszterelnök közé: mint azt Orbán Viktor egy interjúban ki is fejtette: nem lehet tárgyalni egy olyan kormánnyal, mely a gyermekpornográfiát kívánja legalizálni, és az ország népességi problémáit milliós betelepítéssel oldaná meg. A mostani, szimbolikus viták így annak ellenére, hogy új témákat emeltek be a közbeszédbe, nem hoznak gyökeres váltást a politikai életben. A Fidesz és a KDNP újabb haladékot kapott, hogy megfogalmazza szakpolitikai javaslatait, a kormányzatnak pedig újabb ügyekben kellett magyarázkodni és védekezni ahelyett, hogy a saját kezdeményezéseire fordíthatná a közvélemény figyelmét.
