Zavargások után, népszavazás előtt

Március 15. fordulópont lehet a politikai viták szempontjából. Az ünnep eseményei, és az azokra adott reakciók jól mutatják, hogy a zavargások hosszabb távon egyik politikai szereplő érdekét sem szolgálták: a 2006-os hosszú ősz most zárulhat le. Március 15. után pedig az újabb zavargásoknál fontosabbá vált a népszavazási kampány. Előzetes és utólagos értelmezések

Annak ellenére, hogy március 15-én ismét zavargások voltak a fővárosban, nem éleződnek tovább a tavaly őszi politikai viták. A politikai reakciók visszafogottságának nem egyszerűen az az oka, hogy a rendőrség felkészültebb közbelépését ezúttal azok részéről sem érte kritika, akik korábban a legélesebben bírálták a hatóságot, hanem az, hogy mára egyértelművé vált: hosszabb távon nem érdeke a politikai szereplőknek sem újabb zavargások kitörése, sem az ezekről szóló vita elnyújtása.

A politikai szereplők számára fontosabb volt, hogy még március 15-ét megelőzően értelmezzék a lehetséges eseményeket, mint az, hogy leragadjanak a történések utólagos megvitatásánál. A kormányoldal számára március 15. arra adhat lehetőséget, hogy a maga részéről lezárja a tavaly szeptember óta tartó válságidőszakot, amit segíthet az is, hogy ezúttal a Fidesz is igyekszik minél inkább eltávolítani magától a rendbontások témáját – ugyancsak annak érdekében, hogy egy új témára koncentrálhasson. Gyurcsány Ferenc parlamenti felszólalása (a Fidesz és a radikálisok kapcsolatáról) azonban azt mutatja, hogy a kormányoldal hagyja el nehezebben az elmúlt hetekben alaposan bejáratott kommunikációs irányt. Miközben a Fidesz már március 15-én a népszavazási kampányra fordult rá, most az MSZP tartotta tovább napirenden a „rendkívüli állapotot”.

De igyekeztek elhatárolódni a zavargásoktól azok a szervezetek is, amelyek tavaly ősszel a Kossuth téri tiltakozások során jöttek létre, majd hullottak szét még kisebb csoportokká. Az ő számukra egyértelmű kudarc március 15-e, hiszen eltávolodva a „forradalmi követelésektől” azonnal beleütköztek a Fidesz korántsem befogadó politikájába. A legnagyobb ellenzéki párt az ünnep előtt nem is volt hajlandó tárgyalni a Kossuth tériek képviselőivel. A következő időszakban számukra az újból megnyitott Kossuth tér adhat némi lehetőséget: a kordon elbontásakor azonnal bejelentett tüntetés azonban aligha vált ki hosszabb távon is nagyobb érdeklődést.

A politikai szereplők két okból sem tehették meg, hogy már előzetesen ne értelmezzék március 15-ét. Egyrészről az időközben készített közvélemény-kutatások szerint a megkérdezetteket élénken foglalkoztatta az újabb zavargások lehetősége, de a túlnyomó többségük kifejezetten számított is arra, hogy az őszi események megismétlődnek. Másrészről pedig az elmúlt hónapokban is zajlott az a küzdelem a kormány és a Fidesz között, amelynek tétje az volt, hogy a választók kit tesznek felelőssé az utcai erőszak megjelenéséért. Hogy mennyire meghatározta az ünnepi rendezvényeken elmondott beszédeket és nyilatkozatokat a megelőző időszak, azt jól mutatja, hogy Demszky Gábor és a Fidesz politikusai egyaránt félelemkeltéssel vádolták az ellenfelet – igaz, a főpolgármester jelentős részben az őt tojásokkal dobáló radikálisoknak mondta el beszédét.

Forradalmi irányváltás

Gyurcsány Ferenc esti beszéde egyetlen központi gondolatával reakció volt a nap (és a megelőző időszak) történéseire, ugyanakkor láthatóan nem célozta meg a „nap legátütőbb megszólalásának” pozícióját. Az „összetartozunk” üzenete szinte kötelező eleme volt a kormányfő beszédének, de már utalt arra is, hogy a kormányoldal sem szeretne leragadni a számára kedvezőtlen, a rendőrségről és a zavargásokról szóló vitánál. Ehhez képest volt ellentmondásos a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalása, amely egyszerre vitte tovább a „Fidesz és a radikálisok” tematikáját, ugyanakkor be is jelentette az ellenzéki stratégia kudarcát.

Március 15-től kezdve a Fidesz érvelése arra épült, hogy saját rendezvényének nyugodt és békés jellegét hangsúlyozza, térben, időben és verbálisan elválasztva azt a későbbi zavargásoktól. Ezt is erősítendő a KDNP és a Fidesz kísérletet tett arra, hogy Budaházy György őrizetbe vételének „időzítése” kapcsán provokációt emlegessen, de ezt az érvet maga az érintett hiteltelenítette. A nap történéseit figyelők számára pedig egyértelmű lehetett, hogy Budaházy elfogása legfeljebb ürügyet, de nem okot adott arra, hogy ismét zavargások törjenek ki Budapesten. A Fidesz a rendőrségi felelősség témáját ugyanakkor továbbra is felszínen tarthatja azzal, hogy a Kossuth téri kordon elbontása után ismét demonstrációk kezdődnek a Parlament előtt, miközben maguktól a tüntetésektől továbbra is igyekszik látványosan megkülönböztetni magát.

Orbán Viktor március 15-i beszéde egyértelműen a párt népszavazási kezdeményezésének kampánynyitója volt. A Fidesz elnökének beszéde egyrészről azt a célt szolgálta, hogy növelje a népszavazás tétjét („a kormány elkergetése”), de ez egyben válasz volt azokra a bírálatokra is, amelyek a pártot a radikálisok részéről érték a referendum „túl puha” eszköze miatt. Orbán Viktor tehát miközben a népszavazásról, mint alkotmányos megoldásról beszélt, ismét szólt azokhoz a radikálisokhoz is, akiknek támogatására, szavazatára a népszavazáskor is szüksége lesz a Fidesznek. A népszavazási kampánnyal Orbán Viktor annak ellenére fenn tudja tartani a konfrontatív politikai stratégiát, hogy kevésbé látványosan más területeken változik, nyílik a Fidesz stratégiája: március 15-én több településen közösen ünnepeltek a pártok, Navracsics Tibor pedig bejelentette, hogy a Fidesz – szakértőivel – részt vesz a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett, „Magyarország Holnap” című vitasorozaton. A Fidesz továbbra is azzal kísérletezik, hogy egyszerre mutassa fel konszenzuskereső és radikális arcát, a két irány eddig azonban rendre kioltotta, illetve gyengítette egymást.