Szükséges-e a biztosítási modell-váltás?
A sajtó az egészségügy reformját továbbra is élénk figyelemmel kíséri. Ennek oka érhető, hiszen Molnár Lajos távozása, a Hódmezővásárhelyi tragédia, illetve az egy vagy több-biztosítós rendszer körüli koalíciós nézeteltérés önmagukban is a politikai napirend meghatározó szereplőivé váltak.
A magyar egészségügyi rendszerben annyi változás történt néhány hónap alatt, mint korábban Szlovákiában két év alatt, a feszített tempó pedig számos szakmai és kommunikációs hibával, valamint fokozott politikai népszerűtlenséggel járt együtt. Amellett, hogy a Molnár Lajos vezette minisztérium nem mindig tudott ellenállni a politikai lobbiknak, nem volt képes közérthetővé tenni a reform célját sem. Mintha a tárca abból a tévhitből indult volna ki, hogy ami népszerűtlen, az eleve kommunikálhatatlan, holott az egészségügyi reform esetében nem az egyes intézkedések népszerűvé tétele a cél, hanem az, hogy a folyamat értelmét tegyék világossá a közvélemény számára.
Az egészségügyben jelenleg legfőbb témává vált egy vagy több biztosító kérdése ebben a formában nem szakpolitikai, hanem pártpolitikai kérdés.
A szabad demokraták következetesen ragaszkodnak a több-biztosítós modellhez.
Orosz Éva: Mítoszfoszlatás (Népszabadság, 2007. 03. 03)
Mihályi Péter:Éljen a Titanic-modell? (Népszabadság, 2007. 03.12.)
Frenkl Róbert: Alapfogalmak nem tisztázottak az egészségügyi reformban (Népszabadság, 2007. 04. 12.)
Mészáros Tamás: Hogyan tovább? (Népszava, 2007.04.07)
Ezzel szemben a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP a biztosítok kérdésében egyértelműen megfontolt döntés meghozatalára törekszik. A miniszterelnök már az év elején megrendezett nemzetközi konferencián elmondta, hogy a biztosítók száma nem lehet cél, csupán eszköz, és megkérte az egészségügyi tárca vezetőit, hogy két hónapig tartó társadalmi és szakmai vita után terjesszék elő tanulmányukat a biztosítási modellek tekintetében.
| Bolgár György: A reform reménytelensége (Népszava, 2007.04.06)
"Az egybiztosítós rendszerben – pláne, hogy az egyetlen biztosító valójában egy hivatal – nem is lehet igazán ellenőrizni, hogy a rendelő vagy a kórház azt csinálja-e, amit kell, és indokoltan költi-e a kezelésre szánt pénzt. Valóban kiszolgálja-e a beteget, ugyanakkor közben tudomásul veszi-e, hogy a társadalombiztosítás kasszája szűkös. Ezt a kontrollt csakis olyan biztosítók végezhetnék el, amelyek saját létérdekük miatt nem engedhetik meg az intézményeknek sem a túlköltekezést, sem a betegek rossz és hanyag ellátását. Ezzel szemben ma Magyarországon csak a szakmai hierarchia kontrollja létezik, külső ellenőrzés nem. És a szereplők éppen ettől a külső kontrolltól félnek leginkább. Nem azért, mintha szakmailag nem tudnának neki megfelelni, hanem mert a jelenlegi pénzkereseti, megélhetési játékszabályok alapvetően megváltoznának." |
| Torjákné Amberger Teréz:Versenyt? De hogyan?(Népszabadság, 2007.04.16)
"Mi lenne, ha az egészségügyünket, az orvosainkat, a kórházainkat, a mi "nonprofit" szent teheneinket hagynánk végre versenyezni és tönkremenni, ha rosszul és/vagy drágán dolgoznak?! Mi lenne, ha vállalnánk a kockázatát, hogy kiderüljön, ki mennyire taksálja a szaktudását, a munkájának az értékét. Mi meg eszerint dönthetnénk, hol gyógyíttatjuk magunkat. Akkor a számon kérhető minőségért fizetnénk nyilvánosan, és nem számon kérhetetlen kegyért zsebbe és kiszolgáltatottan." |
Ne a biztosítóinkat akarjuk megversenyeztetni (azt könnyű addig, amíg nincsenek, de csak addig...), hanem inkább a már létező háziorvosainkat, a szakorvosainkat, a kórházainkat. Velük és a háttérben lapuló s a lanyha beszerzési versenyecskékből jól profitáló támogatóikkal küzdjünk meg inkább, hogy hatékonyabb munkára, jobb minőségre kényszerüljenek valamennyien. Ezzel egyébként garantáltan több érdeket sértenénk, és nehezebb is lenne elérni.
| Orosz Éva: Mítoszfoszlatás (Népszabadság, 2007. 03. 03.)
"Széles körű támogatottságot élvez az az álláspont, hogy problémáink enyhítésére jobb stratégiát jelent a társadalombiztosítás intézményi rendszerének reformja, mint az üzleti biztosítók versenye. Az egészségi állapot javítása, a szolgáltatásokhoz való hozzáférhetőség egyenlőtlenségeinek csökkentése érdekében alapvető fontosságú a nemzeti kockázatközösség, amely az egységes biztosítási alap és egységes szolgáltatási csomag fenntartását igényli. Ugyanakkor az egyén, a helyi közösségek és az állam közös felelősséget viselnek az egyének egészségének megőrzésében, egészségi állapotának javításában: ezért a közfinanszírozás dominanciájának fenntartása mellett fontos a magánfinanszírozás, azaz a térítési díjak, önkéntes pénztárak és üzleti biztosítók szerepe. Az egészségügyi rendszer hosszú távú finanszírozhatósága érdekében - a számos nyugat-európai országban követett megoldás - az adók arányának növelése, járulékok arányának csökkentése a célszerű. A hatékonyság és minőség javítása csak olyan reformtól várható, amelyben egységes stratégia alapján és összehangoltan valósítják meg a változásokat a szolgáltatás szférájában és a finanszírozási rendszerben. Mindenekelőtt az egyes betegségek - megelőzéstől a rehabilitációig terjedő - folyamatos, koordinált, hatékony ellátását (az "optimális betegutakat") biztosító ellátásszervezés kialakítására van szükség." |
Összehangolt változtatások szükségesek az egészségügy információs rendszerében, a szolgáltatók finanszírozási módszereiben, a minőségbiztosítási rendszerekben és az intézményi feltételek területén. Ez utóbbinak csak egyik összetevője az Országos Egészségbiztosítási Pénztár modernizálása. Ennek egyik lehetséges stratégiája az egységes Egészségbiztosítási Alap fenntartása mellett regionális biztosítók létrehozása, szolgáltatásvásárló szerepük megteremtése. Legalább ilyen fontosak a szolgáltatás szférájában az intézményi változások, amelyek három kulcsfontosságú összetevője: a kórházak működési formájának átalakítása gazdasági társaságokká, az ellátásszervezés térségi kereteinek kialakítása és a regionális egészségügyi tanácsok stratégiai tervező és koordináló szerepének kialakítása. Valójában ezekhez az intézményi változásokhoz számos program, kezdeményezés, tapasztalat áll rendelkezésre. Számos kórház működik már gazdasági társaság formájában; a ,90-es évek végén indult irányított betegellátás tapasztalatai pedig - számos problémája ellenére - hasznosíthatók lennének. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár működésének modernizációja a járulékfizetés szigorú ellenőrzésével, az Egészségbiztosítási Felügyelet létrehozásával valójában már elkezdődött
|
Mihályi Péter:Éljen a Titanic-modell? (Népszabadság, 2007. 03.12.)
"A középosztályi ösztönök és a könnyen megteremthetőnek vélt politikai kompromisszum reménye másfél évtizede napirenden tartja azt a javaslatot, hogy az önkéntes kiegészítő biztosítások fejlesztésében keressük a megoldást a magyar egészségügy igazságtalanságaira és minőségi egyenetlenségeire." |
Ezt a gondolatmenetet fejtette ki Orosz Éva is a Népszabadság február 28-i vitafórumán és a lapban megjelent terjedelmes írásában (Mítoszfoszlatás, március 3.). Nyugat-európai példákra hivatkozva azt tekintené jó megoldásnak, ha a magasabb jövedelműeknek a kórházak fizetős részlegein lehetőségük lenne megkerülni a várólistákat, vagy hozzájutni a kötelező biztosítás által nem finanszírozott szolgáltatásokhoz. "Ezek kétségtelenül egyenlőtlenséget okoznak, de a társadalom egésze számára elfogadhatóbb kereteket biztosítanak, mint a jelenlegi hálapénzrendszer, és annál is, amit a kötelező magánbiztosításra vonatkozó tervezetek tartalmaznak" - írja. Hogy igaza van-e, az arányok kérdése. Franciaországban a lakosság 92 százalékának van kiegészítő magánbiztosítása, Írországban 44, Görögországban csak 10, Norvégiában és Svédországban nem egész 1 százalékának.
Az alábbiakban amellett fogok érvelni, hogy itt és most Magyarországon ez a javaslat nem működőképes, vagy csak úgy, hogy a gazdagok és a középosztály az egészségügyben is tovább növeli előnyét az alulképzettekkel, a rászorulókkal szemben. Az egészségügyi közgazdaságtan irodalmának egyik kedvenc példáját idézve, ez a Titanic-modell. Amikor sülylyed a hajó és nincs elég mentőcsónak, eltérő életesélyük van az I., a II. és a III. osztály utasainak. Mint az utólagos statisztikai elemzés kimutatta, az 1912-ben elsülylyedt luxushajón - ahol persze "igazi" szegények egyáltalán nem is voltak - az átlaghoz képest az I. osztályú utasok túlélési esélye 40 százalékkal nagyobb, a III. osztályú utasoké 30 százalékkal kisebb volt.
| Frenkl Róbert:Alapfogalmak nem tisztázottak az egészségügyi reformban (Népszabadság, 2007. 04. 12.)
"Az üzleti biztosítók színre lépésének előkészítése. Hiába halasztotta a döntést későbbre e kérdésben a koalíciós megállapodás, hiába fejtette ki a szakértők többsége, a legátfogóbban, leginkább meggyőzően talán legutóbb Orosz Éva (Mítoszfoszlatás, Népszabadság, március 3.), hogy ez ma hibás lépés lenne, az egy biztosítót kell valódi biztosítóként működtetni. A tárca egyértelműen az üzleti biztosítók hatalomátvételét készíti elő. Nem szeretem a nagy szavakat, de ez erkölcsi, politikai és persze egészségügyi szakmai értelemben egyaránt bűn!" |
Mihályi Péter, az üzleti biztosítók beengedésének vezérképviselője hosszan vitázik Orosz Évával egy másodlagos kérdésen (Éljen a Titanic-modell?, március 12.). Úgy állítva be, mintha az üzleti biztosítók beengedésének ellenzői preferálnák a magánbiztosítók megjelenését az egészségügyi kiegészítő biztosítások piacán. Tekintsünk most el a liberális közgazdásztól hipokritának minősíthető érveléstől, hogy a magánbiztosítóknál extra szolgáltatásokra köthető önkéntes biztosítás a társadalom kettészakadásához vezetne, jegyezzük meg, hogy a fő mondanivaló nem ez. Azaz nem preferáljuk, csak lehetségesnek tartjuk az üzleti biztosítók szerepvállalását a kiegészítő biztosítások piacán. Majd kiderül, van-e ilyen szándékuk. De az alapcsomagban a szolidaritási elv fenntartását, az egy biztosítót javasoljuk. Érvek mindmáig nem hangzottak el ez ellen.
Nagy kár, hogy az SZDSZ új elnöke, beszűkítve saját mozgásterét, figyelmen kívül hagyva a szakértők túlnyomó többségének a véleményét, azonnal lándzsát tört a „több-biztosítós modell” mellett. Minden szakember tudja, hogy szinte megoldhatatlan kihívás az egészségügy optimális működtetése. Ez a szakmailag rendelkezésre álló, de pénzügyileg alig finanszírozható ellátás konfliktusa. Legalább ne nehezítsük meg a dolgunkat.
|
Mészáros Tamás: Hogyan tovább? (Népszava, 2007.04.07)
"Nyugtalanító viszont a szabad demokraták rigorózusnak látszó ragaszkodása az úgynevezett több-biztosítós modellhez. A párt új elnöke kijelentette, hogy ez koalíciós feltétel; az SZDSZ ugyanis fenntartás nélkül hisz az egyedül üdvözítő versenyben. Ezzel az állásfoglalással viszont épp az a baj, hogy hitelvű. Miközben a biztosítási piac pozitívumait az egészségügy terén világszerte élénken vitatják, és a működési tapasztalatok igen vegyesek. Szakértői szinten sincsenek megfellebbezhetetlen érvek – ugyan miért oly kételymentesek a liberális politikusok? Hogy ők bevállalják a több-biztosítós megoldást, az egy dolog – de a kockázat nem egyedül az övék. A szocialisták okkal tartanak attól, hogy a piacosítás valószínűsíthető hátulütői épp 2010-re bontakoznának ki teljes szépségükben, és kényelmes választási szőnyeget terítenének az ellenzék alá. Vagy akad valaki, aki jó lelkiismerettel megígérheti, hogy a reform liberális "megkoronázása” feltétlen sikersztori lesz?" |
