Lavírozó elnökjelöltek a francia elnökválasztás második fordulója előtt
A francia elnökválasztási kampány immár két jelölt között zajlik, a francia belpolitika ugyanakkor mégsem csak Nicolas Sarkozy és Ségolène Royal párbajáról szól. Royal televíziós vitája az első fordulóban kiesett centrista Bayrou-val, a szocialista párt bal szélének antiliberális megszólalásai, a szélsőjobboldal viszonya a nagy jobboldali unióval egyaránt arra utalnak hogy a május 6-i szavazás közel sem szűkíthető le két politikai személyiség megmérettetésére.
Az április 22-i első forduló egy új szakasz nyitányát jelentette az elnökválasztási kampányban. A két továbbjutó jelölt folytatódó mérkőzése új helyezkedési küzdelmet hozott el a sikertelen és esélytelen elnökjelöltek stratégiájában is, melyek több kérdés körül összpontosulnak: ki mellett foglalnak állást, kit utasítanak el, hogyan építik tovább politikájukat?
E helyezkedési stratégiák jóval összetettebbek, minthogy az egyszerű baloldal- jobboldal koordinátarendszerben elhelyezhetőek lennének – annak ellenére is, hogy a francia pártrendszer hagyományosan erősen kétosztatúnak tűnik. A valóságban ennél jóval több törésvonal létezik a politikai palettán, melyek gyakran keresztezik egymást.
Jelképes párbeszéd
Április 28-án szombaton a televízió nyilvánossága előtti találkozóra került sor Ségolène Royal szocialista jelölt és a centrista UDF (Unió a Francia Demokráciáért) kiesett jelöltje, François Bayrou között. A közel kétórás vita célja nem Bayrou támogatásának nyilvános megszerzése volt Royal számára. Az UDF elnöke a műsor elején le is szögezte: nem fog beállni Royal mögé. Bayrou ezt nem is tehette volna meg hitelvesztés nélkül, miután április 25-én kijelentette, hogy szavazótáborát egyik jelölt támogatására sem szólítja fel. Royal kifejtette, hogy nem vitaként, hanem egyszerűen párbeszédként tekint a találkozóra. A televíziós szereplés jelentősége valóban túlmutatott önmagán.
Az Ötödik Köztársaság történetében először fordult elő, hogy a második, tehát sikeresen továbbjutó jelölt leül nyilvánosan beszélgetni a harmadik, kiesett aspiránssal. Ez az esemény tudatosan kívánt belevinni valami újdonságot a francia politikába és az elnökválasztási játszmába. Royal és Bayrou azt üzenték a nagyközönségnek, hogy beszélgetni, eszmecserét folytatni mindig lehet, tehát az első forduló eredménye nem kötelezi hallgatásra a veszteseket. Bayrou-nak az áll érdekében, hogy fenntartsa a figyelmet maga és pártja iránt, ezért a nyitottságot, a párbeszédre való készséget helyezi előtérbe, a szabad és kötetlen fórumok fontosságát az eredmények tiszteletben tartása mellett. Az UDF elnöke jelezte, Nicolas Sarkozyval is hajlandó lenne beszélgetni, az UMP jelöltje azonban elutasította a kezdeményezést.
A két politikus nem egymás ellen beszélt, habár gazdasági ügyekben akadtak komolyabb nézeteltérések a liberális Bayrou és a szocialista Royal között. Bayrou kiélezhette volna gazdasági érveit, kellemetlen helyzetbe hozva Royalt a nyilvánosság előtt; ettől azonban eltekintett. Ségolène Royal a párbeszédet bemutathatta volna úgy is, hogy az eszmecsere, ha nem is egyezségre vagy megállapodásra, de politikailag mégis közeledésre utal a szocialista párt és a centrum között. Ehelyett összefoglalójában ugyanazt mondta el, mint bevezetőjében, mintha a találkozás valóban csupán beszélgetés lett volna, amelynek nem célja, hogy a felek jussanak is valamilyen eredményre.
Egyik fél sem engedett saját stratégiájából és kommunikációjából. Royal kitartott amellett, hogy az „elnöki többség” személye körül tömörül; Bayrou következetes módon továbbra is egyszerre kritizálta a két nagy tábort, egyaránt elhatárolva politikáját Sarkozy és a szocialista jelölt programjaitól. Royal és Bayrou példát akartak mutatni Franciaországnak és a francia politikának. Jelképesnek szánt beszélgetésük egyetlen üzenetre összpontosított: „így is lehet politizálni”. A találkozó azt hivatott bizonyítani: nemcsak offenzív politizálás létezik, a békés párbeszéd is járható út.
Sarkozy: hagyományőrzés és szakítás között
Nicolas Sarkozy az egyeztetés után arról beszélt: a Royal-Bayrou találkozó ellenkezik a Köztársaság hagyományainak szellemiségével. Az UMP jelöltje a választások logikájára hivatkozva azzal érvelt, hogy a kampányfinis két politikus megmérettetése. Nézetét, miszerint a második forduló páros mérkőzés, Sarkozy a futball példájával illusztrálta: a világbajnokság döntőjében még nem láttak olyat, hogy harmadik csapat is jelen lenne a pályán. Ezáltal viszont szembehelyezkedett azzal a nyugodtságot hangsúlyozó irányvonallal is, amit Royal és Bayrou igyekezett képviselni a szombati találkozón. Ezt az újdonságnak számító eseményt Sarkozy elvből elhárította annak ellenére is, hogy kommunikációjának egyik fő motívuma a „szakítás” a múlttal, az újszerű politizálás.
Az UMP jelöltjét erősíti, hogy ő a párt elnöke is egyben. Belső ellenzéke fokozatosan gyengült az elmúlt évek során. Sarkozy nagy riválisa, a leköszönő Jacques Chirac végül a jelölt mellé állt, akárcsak a jelenlegi miniszterelnök, Dominique de Villepin, aki szinte nem is vett részt a választási kampányban. Sarkozy mögött tehát „egy a tábor”.
Mozgások a balszélen
A bal-jobb, „tábor kontra tábor” törésvonalat a két nagy tömb között nem csak Bayrou, a centrum politikusa zavarja meg az UDF 6,8 millió szavazójával. A radikális baloldal, valamint a szélsőjobboldal szintén beleszól a két személyiség összecsapására leegyszerűsített forgatókönyvbe.
A szocialista párttól balra található radikális pártok összesen 9%-ot szereztek a választások első fordulójában. Az antiliberális baloldaliság azonban nem csupán a szocialista párton (PS) kívül létezik, hanem a párt berkeiben is. Április 27-én Henri Emmanuelli, a PS volt elnöke („első titkára”) egy nagy antiliberális párt létrehozásának lehetőségéről beszélt. Emmanuelli, továbbá például Laurent Fabius volt miniszterelnök elutasítják Royal közeledését Bayrou centruma felé. Véleményük szerint a szocialistáknak markáns baloldali programmal és politikával kell megnyernie a választásokat, és François Bayrou szociáldemokrata elemekkel ötvözött liberalizmusa ellenkezik a baloldal hitvallásával. A szocialisták nagyágyúi inkább a szélsőbaloldalon helyezkedő alakulatokkal szövetkeznének a jobboldal ellen – amelybe gazdasági liberalizmusa miatt Bayrou-t is beleértik. Ebben Emmanuelli és Fabius még mindig az 1971-ben megfogalmazott irányt igyekeznek tartani. François Mitterrand későbbi köztársasági elnök ekkor lett ugyanis a szocialista párt első titkára, aki ebből a pozícióból kezdeményezte a párt együttműködését a Francia Kommunista Párttal.
Royal nem „egyedül” szerezte azt a 25,87 százalékot, amit a PS kapott az első fordulóban, ebben ugyanis azok a szavazók is benne vannak, akik az erőteljesebb baloldali politikára voksoltak. Royalnak így saját pártja balszárnyán keresztül továbbra is gesztusokat kell tennie a szélsőbaloldal irányába. Eközben Bayrou szimpátiája sem jelent garanciát a szocialista jelölt számára – mivel az UDF politikusai nem elhanyagolható mértékben pártolnak át a Sarkozy veztette UMP-hez.
Le Pen neheztel
A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke és bukott elnökjelöltje, Jean-Marie Le Pen érthető módon neheztel Nicolas Sarkozyre, mivel ez utóbbi kommunikációs stratégiája sikeresen elcsábította az FN szavazóinak egy részét. Le Pen erős kritikával illette Sarkozyt az elmúlt időszakban – így az a baloldali és centrista tábor, amely ellenzi Sarkozy politikáját szélsőjobboldali szavazókkal is bővülhet.
Sarkozy megosztó személyisége növeli az ellenszavazatok arányát. Egy TNS-Sofres felmérés szerint a francia szavazók 46 százaléka ad le elutasító voksot május 6-án. A potenciális Royal-szavazók körében ez az arány 56, míg Sarkozy esetében 40 százalék. A franciák jelentős része tehát a „másik jelölt ellen” kíván élni demokratikus jogával. 2002-ben, Le Pennel szemben Chirac 82,6%-ot szerzett a második fordulóban. A szavazatok nagy része (köztük sok szocialista voksa) nyíltan Le Pen ellen irányult. A Franciaországban tapasztalható Sarkozy-ellenesség szintén egy „veszélyelhárító” szavazói viselkedésre utalhat. Sarkozy ügyes kommunikációval szólította meg a Nemzeti Front szavazóit, a jobb- és a baloldal közé húzva a „kisebbik rossz” és a „veszély” közötti frontvonalat. Az úgynevezett „TSS” ellenségkép (Tout Sauf Sarkozy, mindent, csak Sarkozyt ne) nem nyújt szilárd politikai talajt Royalnak és programjának.
A két forduló közti időszakban tehát több törésvonal is érzékelhető, amelyek összetetté teszik a „Sarko-Ségo” mérkőzést. Létesült egy képletes vonal Sarkozy és a Royal-Bayrou „páros” között. Számolni kell továbbá a baloldal megosztottságával, amely a szocialista párton belül húzódik, és akadályozza egy mérsékelt szociáldemokrata politika térnyerését. A szélsőjobboldal szintén nem áll egyértelműen a konzervatív jelölt mögött. A következő napok eseményeiből fog kiderülni, hogy a ringben maradt két jelölt hogyan tudja kezelni ezeket az eredmény szempontjából meghatározó jelentőségű tényezőket.
