Lánc, lánc, Békelánc

urópa Napon megemlékzést szervezett a pesti alsó rakpartra, a Pauer Gyula által tervezett bronzcipőket ábrázoló holokauszt-emlékműhöz. A rendezvényen felszólalt Burány Sándor, budapesti MSZP-elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. A kormányfő többek között elmondta: "Magyarországon a szeretet, a demokrácia és a megértés országát akarjuk, Magyarországon ne mások mondják meg, milyennek kell lennünk. Azt szeretnénk, hogy mindenki érezze: nemcsak önmagáért, a másik emberért is felelős.” Beszéde végén kijelentette: az élet védelmének parancsa azt diktálja, hogy a nyugalom és a béke legyen az úr ebben az országban. A szervezők által közel nyolcezerre becsült résztvevők közül sokan aláírták az MSZP politikai szélsőségek ellen szóló „Zéró Tolerancia” kiáltványának helyszínen felállított, óriásplakát-változatát. A rendezvényen több más politikus is részt vett, például Lamperth Mónika, Mécs Imre, Hagyó Miklós, Horváth Csaba, Bőhm András és Gusztos Péter.

 

Az ünnepséget ellentüntetők zavarták meg: sajtóhírek szerint mintegy kéttucatnyi, árpádsávos és jobbikos zászlókat lengető demonstráló antiszemita bekiabálásokkal és folyamatos fütyüléssel provokálta azokat az embereket, akik az MSZP felhívására érkeztek a fáklyás felvonulásra. Kisebb-nagyobb szóváltás alakult ki a résztvevők és a Gyurcsány Ferencet kifütyülők között. A tömegben lökdösődés és közelharc kezdődött, az ellentüntetők megkísérelték tojásokkal megdobálni a jelen lévő szocialista politikusokat. Az ellentüntetőket folyamatosan igazoltatták a rendőrök, Bálint Gabriella, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: több embert is előállítottak a helyszínről.

 

A közelben, Kovács Béla szobránál demonstrált a Jobbik is, amelyen jelen volt a párt választmányának elnöke, Nagy Ervin is, aki kijelentette: azért szervezték a demonstrációt, mert úgy gondolják, hogy "Magyarországon jelen van a rasszizmus, mégpedig a magyarellenesség”.

Löffler Tibor: Égő orcával, zéró toleranciával (Magyar Nemzet, 2007. május 10.)   "Tegnap az MSZP fáklyás felvonulást szervezett a nyilaskeresztes terror áldozatainak emlékére. Burány Sándor(MSZP) szerint a megmozdulást a zéró tolerancia jegyében hirdették meg, mert szerintük "nincs és nem lehet kompromisszum senkivel és semmilyen olyan nézettel, amely rasszista, kirekesztő, fajvédő". A felvonulással azonban, amelynek alapelveivel bárki a polgári oldalon is egyetérthet, alapvető erkölcsi problémák vannak. Nem az elvekkel, az elvi célokkal. Hanem a szervezéssel. Mindenekelőtt azzal, hogy a rendezvény szervezője az MSZP, a főszónoka pedig Gyurcsány Ferenc volt."

 

(...) És a tegnapi nap antirasszista főszónokának csapata egy kirekesztő és xenofób kampányba hajszolta bele Burány Sándor pártját, az MSZP-t. A párt mérvadó politikusai heteken át huszonhárommillió román beözönlésével kampányoltak, majd mindezek után április elején álszent tüntetést szerveztek a Fidesz "tudatos kirekesztő" politikája ellen. Történt mindez a sajtó nagyobbik részének és az SZDSZ-nek a statisztálásával. Holott tudva tudta mindenki, hogy ez az elvi politizálás egy kapitális kampányhazugságot takar. Tudta az SZDSZ is, amelynek a legkisebb visszhang nélkül sikerült bágyadtan elhatárolnia magát a huszonhárommillió román beözönlésétől: egyetlen baloldali értelmiségi és újságíró sem vette a bátorságot, hogy kinyissa a száját vagy felemelje a tollát. A tolerancia politikai okból, a Fidesz és Orbán Viktor legyőzése érdekében nem nulla, hanem maximális volt. (...)

 

(...) Szakmai anyagokban kimondatik ugyan az a lapos igazság, hogy nem feltétlenül jobboldali az, aki antiszemita vagy rasszista, de a közbeszédet mégis az antiszemitizmust és rasszizmust kizárólag a jobboldalhoz kapcsoló baloldali tematizáció uralja. No, de a rasszisták és antiszemiták hány százaléka baloldali és liberális, szocialista vagy szabad demokrata? És ha vannak idegenellenes és kirekesztő szocialisták vagy szocialista szavazók, akkor ők vajon miért azok? Ha vannak idegenellenes és kirekesztő szocialisták, akkor vajon kinek a szellemi és politikai feladata nevén nevezni a dolgot? És a baloldali hagyományok szerint harcot folytatni a jelenség ellen. Vegyük példának okáért a Népszabadság 2006. július 19-i számát, amelyben Czene Gábor Szélsőbalos idegenfóbia címmel és szokatlan bátorsággal tudósított arról, hogy a Tárki felmérése szerint leginkább a baloldali érzelműek körében jóval nagyobb az átlagosnál az idegenellenesek aránya, ami a kutatást vezető szociológust, Sík Endrét is meglepte. Baloldali idegengyűlölet Magyarországon? Kit érdekelt s érdekel ez Magyarországon? Hány álmatlan éjszakája volt a tegnapi nap főszónokának a baloldali idegengyűlölet miatt azok után, hogy ő és stábja kiötlötte a román beözönlés hagymázas gondolatát? Hány baloldali értelmiségi vívódik a puszta gondolat miatt, hogy a baloldali idegengyűlölet térhódításának talán legfőbb oka az, hogy a tegnapi nap főszónoka jóléti soviniszta és xenofób, de maximálisan tolerált kampányt vezetett a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt?(...)

 

(...)Kit érdekel, hogy Kuncze Gábor belügyminisztersége idején Budapestet elöntötte a barna pestis, de közben Kovács Lászlóéka fülük botját sem mozdították? Senkit nem érdekel. Mert ha érdekelné, a tegnapi nap főszónoka nem szónokolhatott volna. Ha meg mégis, mindenki azt várná tőle, hogy szakítson az elmúlt tizenhét év nagy ideológiai hazugságaival, nézzen saját magára és pártjára, és először is gyújtó hangú beszédben ítélje el a baloldali rasszizmust és antiszemitizmust. És azt a politikai gyakorlatot, saját politikáját, amely politikai haszonszerzésre használta fel a társadalmi métely eme jelenségeit. Gyurcsány Ferenc könyvéből azt is tudja mindenki - így Burány Sándor is -, ami senkit nem érdekel, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke volt az értelmi szerzője a Kövér László ellen a "köteles" beszéd miatt folytatott hecckampánynak, amellyel a tegnapi rendezvény főszónoka elvi alapon gondolkodó százezreket manipulált sikerrel. Kövér nem akart akasztani, vallotta be a tegnapi nap főszónoka, de "rossz szándékkal" ellene fordították szavait. (...)

 

 

Balavány György: Néró tolerancia (Magyar Nemzet, 2007. május 11.) "Szép lett volna május kilencedikén a fasizmus - Szerb Antallal szólva: mindenféle fasizmus - feletti győzelmet megünnepelni, ám sajnos, ez egyelőre lehetetlen. Egyrészt azért, mert nem sokat nyertünk, amikor egyik fasizmus legyőzte a másikat. Másrészt, mert a szörny azóta is él. Ahhoz, hogy ünnepelhessünk, be kéne fejezni a második világháborút."

 

(...) Az anti-antiszemita kiáltvány jelzi, hogy kormányunk feje fenntartja, amit nemrég a Timesnak nyilatkozott: hazánkban veszélyessé vált az antiszemitizmus. Az igazság ennek pont ellenkezője; tényleges, politikai antiszemitizmus Magyarországon éppúgy nem létezik, mint másutt Európában. Sőt. Nincs népcsoport, amely nagyobb erkölcsi és anyagi jóvátételt kapott az - egyébként jóvátehetetlen - háborús szenvedésekért, mint a zsidóság; nincs még egy markáns identitású kisebbség, amely nagyobb biztonságban élhet, a kirekesztés és megbélyegzés veszélye nélkül. Sokkal több a félnivalója a külhoni magyarságnak, valamint számos hazai szociológiai csoportnak, akikért persze senki nem fogalmaz kiáltványokat.(...)

 

(...) A zéró tolerancia mit jelentsen gyakorlatilag? Statáriális eljárás, majd gyors (esetleg lassú) kivégzés vár azokra, akik a kritériumoknak megfelelnek? Ki fogja azt megállapítani - nem véleménynyilvánítás szintjén, hanem hivatalosan -, hogy melyik polgártársunkkal szemben kell az elvet alkalmazni? Milyen hatóság, milyen módszerrel fogja megszűrni a lakosság cselekedeteit, szavait, sőt - ahogy a szövegben áll - gondolatait is? Szerintem, aki csupán a szubjektív gondolkodás hatalmával bírok, a gyűlöletszítás és kirekesztés gyakorlata éppen Gyurcsány Ferencre és a mögötte álló szellemi Gestapóra jellemző. Például: a kiáltvány kárhoztatja a vallási diszkriminációt, holott a kirekesztés e specifikuma hazánkban csupán annak a hadjáratnak képében létezik, amelyet épp ők folytatnak a történelmi felekezetek ellen. A Gyurcsány-kormány tesz különbséget magyar és magyar közt - például városban élő és falun élő magyarok közt, utóbbiakat ellehetetlenítve. ők rekesztik el a gyógyulás, a tanulás, a lakáshoz jutás, a méltó emberi élet lehetőségeitől a kisebb jövedelműeket, a gazdasági érvényesülés lehetőségeitől a hazai kis- és közepes vállalatokat. A magyarságot ők rekesztik el saját vagyonától, kultúrájától, gyökereitől. S miközben demokráciáról beszél, épp Gyurcsány Ferenc az, aki - a rendszerváltozás utáni Európában példátlanul - karhatalmat vetett be a nemzeti ünnepen utcára vonuló, politikája ellen békésen tiltakozó lakossággal szemben. (...)

 

(...) Az intolerancia, az ellenvéleményt - ellenérdeket - képviselők kirekesztése a fasizmus lényegéhez tartozik. Magyarországon büntetlenül lehet antiszemitázni, fasisztázni bárkit; ez ellen való tiltakozásul, valamint az igazság szabad, jóleső kimondása érdekében rögzítsük tehát pontosan, valójában ki itt a fasiszta. Aki vádaskodik, kiáltványozik, csak hogy elterelje a figyelmet anakronizmusáról. Persze, épp így lepleződik le. Ezért, ezúton, tisztelettel meghirdetem a zéró intolerancia elvét. Nem kell semmit aláírni, nincs belépti díj, honlap, sorban állás, semmi. Aki egyetért, csak úgy belül mondjon egy igent. A zéró intolerancia azt jelenti, hogy szabad legyen mondani, gondolni, hirdetni bármit. Fasisztának is lehessen lenni, meg tisztességes embernek is. Csak hatalom ne kerüljön a fasiszta kezébe. S ha valahogy mégis, akkor a lehető legrövidebb úton meg kell fosztani tőle. Aztán hadd irkálja a kiáltványait, szabadon. Sőt szónokoljon, én amondó vagyok. S ha elmondta a magáét, az ápolók udvariasan segítsék be a mentőautóba. Felőlem miniszterelnök úrnak is szólíthatják, ha úgy szereti. (...)

 

 

Sebes György: Az utcán – II. (Népszava, május 11.) "Mi is Magyarország vagyunk – mondta a miniszterelnök, miközben az ellentüntetők folyamatosan fütyültek és néha ordibáltak is. Repkedtek a tojások, talán néhány kő is, kinyíltak a védőesernyők, nehogy már valami eltalálja a Magyar Köztársaság egyik első emberét. Mi is Magyarország vagyunk – mondta Gyurcsány Ferenc. Mi is. És sajnos azok is, akik képtelenek együtt élni a jelennel. Akiknek a demokrácia alkalmat jelent a zavarkeltésre, a balhéra és arra, hogy ellenvéleményüket felháborítóan és félelemkeltően fejezzék ki."

 

(...) És akkor is ki kell menni az utcára. A pesti Duna-partra, ahonnan egykor a vízbe lődösték felmenőinket. A gyilkosok is magyarok voltak, meg az áldozatok is. Ezen kellene elgondolkodni. Persze nem azoknak, akik füttyögtek meg dobáltak. Ők képtelenek különbséget tenni az alkalmak között. Ezt már sokszor bebizonyították. Nekik a zavarkeltés életelemük. Ők azok, akik nemzeti ünnepeken balhéznak, a közbeeső időben meg gyűlölt emberek sírjaiból rabolnak csontokat. És azt hiszik, mindezzel bármit megváltoztathatnak. (...)

 

(...) Mert elhitetik velük. Azok, akik évekkel ezelőtt az utcára vitték a politikát. Akik egykor volt hatalmuk visszaszerzéséhez minden eszközt alkalmasnak találnak. Akik illemet és törvényt nem tisztelve kordont mennek bontani, ha úgy találják helyesnek. Vagy pályázatot hirdetnek fiataloknak, hogy plakátokon, fotókon, rajzokkal, karikatúrákkal, versekkel, videókkal és dalokkal ábrázolják a hazugság éveit, "Mit kaptál Gyurcsány Ferenctől” jeligére. Esetleg újságjukba a "nem félünk” képaláíráshoz a rendőrök sorfalát szerkesztik hozzá.(...)

 

Debreczeni József: Pótcselekvés (Népszava, 2007. május 12.)   "Balul ütött ki az MSZP gyűlöletellenes (győzelemnapi) politikai rendezvénye a Duna-parton. Újra a szokásos – az elmúlt hetekben már meghaladottnak hitt – forgatókönyv szerint alakultak az események: két tucat fölhergelt bunkó füttyel, trágár bekiabálásokkal, dobálással zavarta meg, tette tönkre a méltóságteljesnek szánt megemlékezést és hozta kínos, méltatlan helyzetbe a pártelnök-miniszterelnököt. Akit a tévénézők megint fölindult állapotban, méltatlan körülmények között láthattak a képernyőn."

 

(...) A biztatónak indult, komoly szervezéssel előkészített estről alighanem mindenki csalódottan tért haza: Gyurcsány Ferenc, a párttagok és szimpatizánsok, de leginkább azok a túlélő zsidók és leszármazottak, akiknek több mint hatvan esztendővel a rettenetes tragédia után újra árpádsávos zászlót és nyílt antiszemita óbégatást kellett látniuk-hallaniuk a pesti Duna-parton. Hogy így történt, abban a baloldal, de főleg az MSZP zavarának, frusztráltságának, hibás politikai helyzetértékelésének is szerepe van. A rendezvény mögött ugyanis nyilvánvaló – a kelleténél alighanem erősebb – pártpolitikai szándék munkált. Ez a szándék nem érthető az előző hónapok fejleményei s az e fejleményeket feldolgozni nehezen vagy egyáltalán nem tudó baloldali lelkület munkálkodása nélkül. Politikailag és emberileg érthető hát, ha az MSZP kedvet, bátorságot merített a történtekből. Kevésbé empatikusan: ha vérszemet kapott. Még kevésbé: ha az elmúlt hónapok cselekvéshiányát kompenzálandó pótcselekvésre szánta el magát. Legkevésbé: hogy egy második politikai bőrt is le akart húzni a holokausztról.

 

Ám a dolog – mint láttuk – balul sült el. Az ismert gyalázatos események folytán a párt és a miniszterelnök többet veszített, mint nyert. A történet – meglehet, átmenetileg – újra visszakanyarodott oda, ahonnan pár hete már eltávolodni látszott: a füttyhöz, a tojáshoz, a karanténhoz. Mindennek alighanem van még egy – mélyebb – oka. Ami a szocialisták utódpárti múltjához nyúlik vissza. Ez az alkalom megválasztásában rejlik. Május 9-e a győzelem napja. A nácizmus fölött aratott történelmi győzelemé. Ami (jelentős részben) azonos a szovjet hadsereg – következményeiben Magyarországra nézve ugyancsak történelminek mondható – győzelmével. Ez a nap (akárcsak április 4-e, amely a múlt diktatúra hivatalos ünnepe volt) kétélű, ellentmondásos tartalmú. Sokaknak életet, szabadulást hozott. Másoknak – szintén sokaknak, szintén ártatlanoknak – erőszakot, fogságot, halált. Az országnak: egy másik totális diktatúrát, tartós megszállást, a forradalom későbbi leverését stb. Nem jó dátum ez egy olyan pártnak, amelynek momentán Nem jó dátum ez egy olyan pártnak, amelynek momentán (a maga múltja ellen is küzdve) a parlamentáris demokrácia védelmében kell helytállnia. (...)

 

 

Kartal Zsuzsa: A győzelem napja (Népszabadság, 2007. május 12.)   "Ha az én apám lett volna az egyik akkori árpádsávos, vajon fölvenném-e a zászlaját? Keresném-e az ő igazságát? Akit esetleg utána az igazolóbizottság előtt elítéltek? A zsidók bosszújának tartanám-e a felszabadulást? A magyarok igazságát keresném-e Európa napján? Magyarellenesnek tartanám-e a győzelem napjának, Európa napjának megünneplését? Vagy Hitlert sírnám vissza, aki Észak-Erdélyt és a Felvidék egy részét visszaadta?"

 

(...) Gyurcsány beszédének lényege éppen az, hogy valamennyien magyarok vagyunk. Mi speciel olyan magyarok, akik nem gyújtogatnak, őrzik méltóságukat, de nem gyűlölik ellenséges honfitársaikat. A miniszterelnök felé tojások repülnek, de ezt már csak a tévé híradójából tudom meg. Szállnak a szavak a Duna fölött, a szolidaritásról, a nemzet egységéről.

 

(...) Nem zavarták meg! Zavartak minket az ellentüntetők, de nem zavartak meg. Mi is szóltunk róluk néhány keresetlen szót, de nem kiabáltunk. Mi vagyunk többen. Mi voltunk többen. És főként: nekünk volt, nekünk van igazunk. Hazafelé tábla a "kommunista terrorról", miszerint "Isten megbocsáthat, a magyar nép soha". Tehát mi, fáklyavivők, mi vagyunk a rasszisták, a "magyarellenesek", sőt terroristák. Biztosan azok az igazi magyarok, akiket lefogtak, miközben gyártották a robbanóanyagot. Minket akartak fölrobbantani? (...)

 

 

P.J.: Miniszterelnök, bronzcipőben (Hvg.hu, 2007. május 10.)   "Mintha vidéki prédikátorra, híttérítőre vette volna a figurát Gyurcsány kormányfő a szerda esti antifasiszta demonstráción. Mintha a szélsőséges ellen-demonstrálók is részesei lettek volna a nagy színjátéknak: ők üvöltöttek, rendet zavartak, mialatt a kormányfő kenetteljesen bibliai idézetekkel jött elő, (aki téged megdob kővel….) az Úr nevét emlegette, és azt ígérte, eljön a szeretet, a megértés országa. Kevés számú, ám annál kitartóbb híve kórusban kiáltotta: „Nem félünk!”

 

(...) Jobb- és baloldali politikusainktól egyaránt azt hallani, mennyire kívánatos lenne, ha a napi politika „kivonulna” a tragikus huszadik századi múlt feldolgozásából. Ehhez képest azt látjuk, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan megütköznek egymással a politikai áramlatok, a múltban elkövetett , elszenvedett sérelmeket, bűnöket feszítik egymásnak. S miközben a múlt árnyai rendületlenül csatáznak egymással, alapvető szociális kérdések maradnak megoldatlanok, még minimális hajlandóság sincs a gazdaság, a társadalombiztosítás, az egészségügy terén valamilyen konszenzusra.

 

(...) A baloldal eddig a hallgatag többségre hivatkozott, tartózkodott a tömegrendezvényektől, megelégedett a választási sikerekkel, átengedte ellenfeleinek a köztereket. Most, úgy látszik, taktikát változtatott. Ez viszont sorozatos konfrontációhoz vezethet a radikális jobboldaliakkal. Szerda este az összecsapás elkerülésére a rendőrség nem sokat tett. Minden jel szerint meg kellett volna tiltania, hogy a MIÉP-Jobbik a felső rakparton, nyugtalanító közelségben tüntessen Árpád-sávos zászlajaival. Ám szemmel láthatóan a rendőrök nem kaptak világos parancsot a táborok kettéválasztására. A rendőrség, mintha ingadozna a túlzott engedékenység és az indokolatlan brutalitás között. (...)