Kinek hiányzik egy Fidesz-program?
A hétvégi Fidesz-kongresszussal kapcsolatban a tisztújítás kérdése háttérbe szorult, és előtérbe került az, hogy milyen mértékben és merre változik a legnagyobb ellenzéki párt politikája. A Fidesz egy külső kényszernek igyekszik megfelelni azzal, hogy immár hónapok óta újra és újra beígéri alternatív programjának nyilvánosság elé tárását. Védekező Fidesz
A nyilvánvaló látszat, a közvélemény-kutatási adatok és a tematizációs előny ellenére a Fidesz hónapok óta védekező szerepben van. Miközben a napi politikai küzdelmekben a legnagyobb ellenzéki párt többé-kevésbé képes érvényesíteni stratégiáját (például sikeresen szakadt le az év elejétől kezdve az ősszel nagy figyelmet kapott radikális szervezetekről), szélesebb távlatban azonban olyan hátrányba került, ami alapvető stratégiai kérdéseket vet fel. A Fidesz kommunikációjának alapeleme a kormányzati reformokhoz – döntésekhez és javaslatokhoz – való viszony kettőssége: miközben elutasítja a Gyurcsány-kormány programját, a legnagyobb ellenzéki párt igyekszik egyszerre hangsúlyozni, hogy vannak alternatív javaslatai, de törekszik arra, hogy ezek ne oszthassák meg támogatói bázisát, illetve ne állítsanak falat a párt és a szocialistáktól eltávolodott bizonytalanok közé.
Nincsen ugyanakkor olyan külső követelmény, amely egy ellenzéki párt számára előírná, hogy mikor, milyen részletességű programmal, szakpolitikai javaslatcsomaggal kell a nyilvánosság elé állnia. A Fidesz kongresszusa előtti készülődésből, az újra és újra beígért program körüli kommunikációból azonban egyértelmű, hogy a párttal szemben kialakult ennek követelménye. A Fidesz helyzetében vannak előnyei és hátrányai annak, ha a párt programot hoz nyilvánosságra.
Ahogyan a Jövőnk című sorozat is láthatóvá tette, abban a pillanatban, ahogyan a Fidesz politikai, ideológiai és szakpolitikai programot ad, szükségszerűen szűkíti a párt meglévő és potenciális szavazótáborának szóló üzeneteket. A programalkotás ugyanis olyasmit követel meg, amit a Fidesz lényegében 2003-2004 óta nem tett meg: politikai döntést kell hozni a politikai irányról. Éppen ez az, aminek következtében bár lesznek olyan választói csoportok, amelyeket ezáltal a párt meg tud majd szólítani, lesznek olyanok is, amelyeket nem lesz képes elérni, sőt szembe is fordíthatja őket saját magával.
Mindez annak fényében válik fontossá, hogy a Fidesz már hónapok óta tetemes előnnyel vezet a szocialisták előtt a közvélemény-kutatások adatai szerint. A párthoz ugyanakkor eddig nem csatlakoztak tömegesen azok a szavazók, akik az MSZP táboráról szakadtak le, a programalkotás szűkítő hatásai pedig éppen e csoportok előtt zárhatja le a Fideszhez vezető utat. Ezzel párhuzamosan azonban a kormányzóképességgel kapcsolatos felmérések már korántsem támasztják alá az „új többségre” épített optimizmust. A hitelesség erősítéséhez tehát az a kommunikáció, amely a programadással erősítené a Fidesz imázsát, szükséges lehet, de számolni kell a programalkotás – és így a markáns politikai döntések – választókat, célcsoportokat egymástól elválasztó, sokszor egymással szembe is állító következményeivel.
Kinek az érdeke?
Az, hogy a Fidesz programalkotásra, de legalábbis ennek kommunikációjára készül és kényszerül, a pártot övező politikai környezetből érthető meg. A kommunikációs szempontból egyébként sok hibát elkövető kormányoldal olyan helyzetet teremtett, amellyel kapcsolatban a Fidesz most nem kerülheti meg a válaszadást. Miközben ugyanis a Fidesz arra építette az elmúlt egy évét, hogy akár megszorító intézkedésekről, akár reformokról van szó, elég pusztán csatlakozni a választók elégedetlenségéhez, a legnagyobb ellenzéki pártnak nem maradt mondanivalója. A Fidesz saját maga inflálta és fosztotta meg tartalmától kommunikációját. Ezt jól mutatják azok a nyilatkozatok, amelyek minden egyes kormányzati bejelentés után egyre magasabbra helyezték a lécet, és egyre drasztikusabb következményeket láttattak. Az egészségügyi reform következményeként felfestett sötét jövőkép (halálos áldozatok) nem csupán a hódmezővásárhelyi polgármesteri kudarc miatt bizonyult hátrányosnak. Ahogyan a Fidesz saját maga fosztotta meg eredeti súlyától és jelentésétől a balatonőszödi hazugságokat azzal, hogy szinte mindenre ennek felidézésével reagált, úgy veszítettek jelentőségükből az egészségüggyel kapcsolatos egyre élesebb bírálatok is. Ez együttesen azonban tágra nyitotta a lehetőséget az olyan értelmezések előtt, amelyek a Fideszt egy alternatív program felmutatásának hiánya miatt bírálták.
A Fidesz hónapok óta programadásra készül, pontosabban: a párt már ismert kommunikációs gyakorlata szerint újra és újra ígérik, hogy előállnak alternatív szakpolitikai javaslatokkal. Ez azonban puszta védekezés, a Fidesz mintha abban bízna, hogy a közelgő programról beszélve kialakulhat az a kép a párttal kapcsolatban, hogy valóban van programja, ami önmagában egyáltalán nem lehetetlen. A saját tábor felé éppúgy hatékony lehet ez a kommunikáció, az adócsökkentés javaslatára épített program ígérete, mint ahogyan a Fidesz szavazói körében a 2004-es népszavazás is győzelemként rögzült.
A most zajló, a Fidesz kongresszusának közeledtével felerősödött értelmezési küzdelem azonban nem csupán a következő hónapok taktikai útkereséséről szól. Alapvetően ennek a kormányzati ciklusnak a definíciójáért folyik a politikai csata, és a túlságosan is nyilvánvaló látszattal ellentétben korántsem egyértelmű, hogy a Fidesz állna jobban. A programalkotás kérdése ráadásul nem egyszerűen a Fideszről, hanem a párt és Orbán Viktor viszonyáról szól. A programalkotás hangsúlyozása ugyanis már önmagában is az elmúlt hónapok orbáni stratégiájának felülvizsgálatát jelenti. A pártelnök azonban jól láthatóan igyekszik együtt változni a helyzettel: honlapjának átalakítása, az OVTV elindítása, a fényképek és szövegek által tükrözött imázs egy másik Orbán Viktort mutat, nem 2006 őszének keményen konfrontatív ellenzéki vezérét, hanem a tapasztalt, megbízható, ismert, de mégis megújulásra képes politikust.
Önmagában a programok versenye lehetne kedvező a politikai döntések színvonalát tekintve. Egy ellenzéki javaslatcsomag nem csupán az alternatívák felmutatását tenné lehetővé, hanem a kormányoldalt is magasabb minőségű munkára kényszerítené. A Fidesz számára ugyanakkor hátrányt is jelentene, ha a párt valóban nyilvánosságra hozna egy több területre is kiterjedő programot. Miközben ugyanis lehet, hogy a kormányzóképesség szempontjából javulna a Fidesz és Orbán Viktor megítélése, a politikai dilemmát az jelenti, hogy az alternatíva felmutatása beszűkíti a párt mozgásterét. Az, hogy program-kommunikációra van szükség, nem a Fidesz döntése volt, hanem külső kényszer követelte ki: a párt saját maga előtt zárta le a továbblépéshez szükséges utat, és emiatt törekszik most a váltásra. Ez a váltás ugyanakkor kockázatos, hiszen a Fidesznek egyszerre kell arról beszélnie, hogy eddig is volt programja – hogy elkerülje a „Balatonőszöd-hatást” –, és arról, hogy most megújulás előtt áll a párt.
