Kormányválság küszöbén?

Nem sokkal ezután olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint a szabaddemokraták már májusban elvi döntést hoztak arról, hogy amennyiben a kitűzött határidőig, azaz június végéig nem tudnak megállapodni a több-biztosítós rendszer, a villamosenergia-privatizáció, az ingatlanadó és az oktatási reform folytatásáról, úgy kilépnek a koalícióból. Horn Gábor, a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár mindezt cáfolta, és kijelentette, hogy az SZDSZ nem adott egyhónapos ultimátumot a szocialista pártnak, és a szabaddemokraták pénteki ülésükön csak arról döntöttek, hogy forgatókönyvet kell kidolgozni a probléma megoldására, hogy mire van szükség a reformok folytatásához. Nyakó István, a szocialisták szóvivője kijelentette: „Azt gondolom, ha bármilyen problémája lenne az SZDSZ-nek, megvitatandó kérdése, akkor egy ilyen fórumon lehetne felvetni, de még egyszer ki kell hogy ábrándítsam önöket, nem volt ilyen kérdésről szó", később pedig üdvözölte Horn Gábor kijelentéseit.

Azonban több jelentős koncepcionális kérdés is nehezíti a felek álláspontjának közeledését. Az egészségbiztosítás reformján kívül ilyen például, hogy Magyar Bálint egykori oktatási miniszter, jelenlegi fejlesztéspolitikai államtitkár javaslata, amely gazdasági társaságokká alakíttatná az egyetemeket, és amivel a szocialisták nem értenek egyet. Június 5-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János gazdasági- és közlekedési miniszter vezetésével megkezdődött a koalíciós egyeztetés a két párt között az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról, amely azonban ezúttal is eredménytelen maradt, bár a hírek szerint egyes részterületeken történt előrelépés. Az álláspontok azonban úgy tűnik megmerevedtek, és egyes hírek szerint a liberális pártban többen úgy vélik: a miniszterelnök igyekszik kihátrálni a reformok mögül.

(…) nem új keletű tapasztalat, miszerint az SZDSZ és az MSZP együtt erősödik vagy gyengül. Legalábbis az Antall–Boross-kormány veresége, a Horn-éra óta nem tudnak előnyhöz jutni egymás rovására; s valahányszor a liberális párt úgy értelmezte a "távolságtartást”, hogy durva kirohanásokat intézett a szocialisták ellen, akkor ebből nemhogy profitálnia nem sikerült, de még a saját bázisából is veszített. Eörsi frakcióvezető úrnak tehát egyrészt rövid az emlékezete, másrészt rossz a helyzetfelismerő képessége.

(...) Eörsi képviselő ugyanis azt találta mondani, hogy talán azért nem örül felhőtlenül egynémely koalíciós partner az olcsóbb autópályának, mert nem egészen önzetlen érdeke fűződik a drágábbik megoldáshoz. Hogy nagyon finoman fogalmazzak, és még véletlenül se azt mondjam: több autópályapénzből többet lehet feltűnés nélkül ellopni. (...)

A fenyegetés valódi súlyát persze sokan alulbecsülik. Nem is alaptalanul. A szabad demokraták az utóbbi öt évben többször nagydobra verték már, hogy elvi nézeteltérések miatt felmondják a szövetséget. A legkomolyabb szakítópróba az előző miniszterelnök ügynökmúltjának napvilágra kerülése volt, de az államfő megválasztásakor is egymásnak esett a két párt. Aztán az SZDSZ miniszterei mégis mindig megőrizték bársonyszékeiket, és parlamenti frakciójuk engedelmesen támogatta tovább a kormány valamennyi akcióját.

Az SZDSZ elvhűségét ebben az esetben értékelnünk lehetne, de úgy véljük: kár, hogy éppen a kétes kimenetelű több-biztosítós rendszer védelmében lépnek fel a liberálisok ilyen határozottan. Biztosan nagyobb szolgálatot tehettek volna a választóknak, ha például – kampányígéreteik szellemében – a jelentős adócsökkentés ügyében adtak volna ultimátumot a kormányfőnek. Talán akkor a szabad demokraták nem zuhantak volna ilyen mélyre a közvélemény szemében.

A liberálisok megállapították, hogy ez így nem mehet tovább. A liberálisok ezután azt állapították meg, hogy ez így nem mehet tovább, de fogalmuk sincs, hogyan mehetne máshogy. Ezért aztán menjen minden úgy, ahogy. A liberálisok elindultak az ajtó felé, de eszükbe jutott, hogy nem tudják, hol a kilincs, ezért visszafordultak. És úgy döntöttek, nyilván, hogy fokozni kell a reform-erőfeszítéseket.

(…) Aztán a lendület abbamarad, ők meg csodálkoznak, hogy oda a népszerűség. Mit szólnának, ha műtét közben arra ébrednének: a sebész úgy döntött, mégis inkább visszatuszkolja a vakbelet a hasüregbe? És hozzákezdene a varráshoz. A fájdalomcsillapító hatása pedig éppen elmúlt. Úgy tűnik, a liberálisok sikítanának. A szocialisták pedig a kommunikációt okolnák, amiért nem magyarázták el, hogy a varrás fájdalommal jár.

Majd megállapítanák, hogy a koalíciós partnerek idegesek. És elkezdenék szapulni a szocialistákat, akik ezt már annyira megszokták, hogy már felszólítás nélkül is elindulnának seggbe rúgni saját magukat. Közben olyasmit mormognának, hogy a koalíció gyengítése most a reformellenes erőknek állhat csak érdekükben. És ők elég sokan vannak, úgy nézem.

(...) A konfliktus világos (és akkor még nem is beszéltünk a két párt között felgyűlt frusztrációkról), a megoldás most éppen elérhetetlennek tűnik, de sokszor láttunk már ilyet. Az SZDSZ már annyiszor keménykedett a szocialistákkal, majd oldalgott el behúzott farokkal, hogy valószínűleg maga a párt is meglepődne, ha most eljutnának egy valóban komoly koalíciós válságig. Ezen az se változtat, hogy az elmúlt években két olyan ügy is volt, amikor az SZDSZ nyerte a kötélhúzást: Medgyessy Péter megbuktatása és az emlékezetes köztársaságielnök-választási fiaskó. (...)

(...) Változást most az hozhat, ha a liberálisok valóban úgy értékelik, hogy létük múlhat a koalíció felrúgásán. Ebben az esetben a bizonytalan előrehozott választás valamikor még mindig jobb alternatíva lehet, mint a biztos bukás 2010-ben – csakhogy az is eszükbe juthat, hogy errefelé bizony nem teljesítményre, hanem pofákra, pontosabban pofák ellen szavaz a nép, és így már nem is olyan biztos az a bukás. Ezt a kérdést viszont nem ártana gyorsan eldönteni az SZDSZ okosainak, most ugyanis épp szavahihetőségük maradványaival kockáznak. Pár maradék szavazójuk pedig könnyen lehet, hogy némileg érzékenyebb erre, mint az MSZP úgynevezett bázisa – bár amnéziájukban lehet bízni, eddig mindig bejött.(...)

(…) Itt jegyezném meg, hogy a Kókáék által emlegetett kompromisszum, hogy az egy biztosító és több biztosító vitájában középutas megoldásként legyen több biztosító, az nem kompromiszszum, hanem hamuka. A matematika mai állása szerint ami nem egy, az több. Liberális legyen a talpán, aki igaz hittel elhiszi az ellenkezőjét. Gyurcsányon, Kókán és Gálon kívül nincs senki, aki komolyan gondolná. Ez az igazi csúcs.

És akkor most itt ez a vita az egészségügyi reformról. Ismerjük el, e kormányzati ciklus talán legfontosabb, legmesszebb ható döntése ez. Ha valamit, hát ezt meg kell nyugodtan, higgadtan, az érveket és az ellenérveket mérlegelve vitatni. Így helyes ez. S nem árt az óvatosság, már csak azért sem, mert egyrészt az egészségügyiek szakmai hibáiból azon nyomban fals politikai érv lesz. Másrészt, ahogy elnézem, az orvostársadalmat sem sikerült száz százalékig a reformok mellé állítani.

(...) A köztársaságielnök-választáson történtek mutatják, ha mind a két párt makacsul kitart az elképzelése mellett, akkor egyiküknek sem lesz igaza. Bizony, a kompromisszum azt jelenti, mindenkinek engednie kell – persze jó esetben nem azért, hogy a presztízsüket óvják a megegyezéssel, hanem azért, hogy a lehető legjobb megoldás alakuljon ki.

(...) A koalíció felbomlása valós lehetőség, de a két párt közül egyiknek sem áll érdekében. A közvélemény-kutatások szerint az esetleges előre hozott választáson az MSZP súlyos vereséget szenvedne a Fidesszel folytatott viadalban, míg az SZDSZ talán búcsút mondhatna a parlamentnek is. A népszerűségvesztés és a szorító idő lépéskényszert teremtett, ezért a létfontosságú szakmai kérdésben politikai döntést kényszerülnek hozni a koalíciós pártok a válság feloldására.

(...) Rossz belegondolni, hogy ősztől újabb területek modernizációja kezdődik. A tervek szerint a nyugdíjrendszer és az egyház-finanszírozás átalakítása, az adóreform és az energialiberalizáció kerül majd terítékre. Azt gondoljuk, ha ugyanilyen előkészítetlenül vágnak bele, a rögtönzött reformok helyett jobb lenne egy hátraarc és az őszinte csődbejelentés. Meg a kötelező bocsánatkérés.

(...) Rossz hír a "minden-előre-le-van-zsírozva" forgatókönyvek szerelmeseinek: az ellentét valós a koalíció szocialista és liberális szárnya között. Kóka János eddigi rövid SZDSZ-elnöki tevékenysége alatt számos frontot nyitott, illetve mélyített el: az egészségügyi több-biztosítós modell erőltetésétől kezdve az energetikai liberalizáción és az adórendszer átalakításán keresztül egészen a felsőoktatásig a verseny- és magántulajdon-központú politikát szeretné keresztülvinni - a szocialisták legnagyobb bánatára. Ezt tetézi egy részben személyes szál: a Kóka vezette gazdasági tárca autópálya-beruházásait is egyre több támadás éri a nagyobbik kormánypárt egyes politikusainak részéről.

(...) Karakteresebb lett Kóka vezetésével és az ügyvivői testületaktívabb szerepvállalásával a liberális párt. Ám az még nem dőlt el, hogy a sokszor inkább elvi, identitásképző álláspontok (és nem mindig gyakorlati megoldási javaslatok) folytonos deklarálásával lehet-e eredményt elérni. Nincs persze könnyű dolguk a liberálisoknak: az MSZP a zuhanó népszerűség és az egyéni-csoportos érdeksérelmek miatt a reformokat fékezni akarja. Ezért (is) tűnik annyira offenzívnak a szabad demokraták politikája. Koalíciós béke egyelőre nincs, a lövészárkokból csak nagyritkán merészkednek ki a felek. Mindennek politikailag racionális magyarázatát aligha lehet adni, hiszen ha most szakít egymással a koalíció két pártja, akkor egy előrehozott választáson a Fidesz nagyobb eséllyel nyerhet kétharmaddal, mint egyszerű többséggel.(...)