Meleg-vita a politikában

Bár Magyarországon sokszor még értetlenség övezi, a homoszexualitás témájának beemelése a politikába egyáltalán nem szokatlan jelenség. A demokratikus országok egyik legfontosabb szimbolikus vitakérdéséről van szó, amelynek politikai súlyát az adja, hogy egyfelől mindig nagy közfigyelmet kelt, másfelől pedig alapvető emberi jogokat érint. Szetey Gábor coming out-ja után a pártoknak lehetősége lesz arra, hogy egy erősen megosztó kérdésben különböztessék meg magukat egymástól.

A coming out mint politikai eszköz

Ahogy a legtöbb szimbolikus politikai témával összefüggésben, úgy a Szetey Gábor bejelentése kapcsán is megjelent a nyilvánosságban az az értelmezés, miszerint az ilyen jellegű politikai kezdeményezések célja, hogy eltereljék a figyelmet a kormány számára kellemetlen egyéb ügyekről. Ez a feltételezés a napirend-elmélet közkeletű félreértelmezéséből adódik. De ha egy téma sikeresen veszi is el más ügyek elől a médiateret és vonja magára ezáltal a közvélemény figyelmét, a fontos politikai vitakérdések akkor sem tűnnek el a napirendről. Így például az elmúlt egy év kiemelkedően fontos témája az egészségügyi reform volt, amelyet tartósan egyetlen más politikai ügy sem volt képes háttérbe szorítani.

Mindez nem jelenti azt, hogy a coming out ne lenne politikai eszköz. Két vonatkozásban is az: egyrészt lehet a személyes imázsépítés eszköze, másrészt felhívja a figyelmet valamilyen fontos társadalmi problémára, jelen esetben a homoszexuálisokat érintő diszkriminációra. A sztereotípiákkal szembeszálló melegek önfelvállalása akár jelentősen befolyásolhatja a társadalmi megítélést, és hozzájárulhat az előítéletek gyengüléséhez. Ennek érdekében vállalkozott Nyugat-Európában, vagy az Amerikai Egyesült Államokban számos közéleti személyiség és politikus erre a lépésre. Utóbbiak közül Berlin polgármestere, Klaus Wowereit, valamint Párizs polgármestere, Bertrand Delanoë tekinthető a legsikeresebbnek. Mindketten megválasztásuk előtt vállalták nyilvánosan homoszexualitásukat, és mindketten sikerrel tették a melegek ügyét közéleti vita tárgyává.

A szociáldemokrata Klaus Wowereit azzal vált hetek alatt helyi politikusból országosan ismert emberré, hogy a 2001. június 12-én, pártjának kongresszusi küldöttei előtt kimondta: „Ich bin schwul, und das ist gut so.”(Meleg vagyok, és ez így is van jól) A szociáldemokraták gyűlésén pár percnyi döbbent csend után lelkesen megtapsolták a politikust, akit ezután Berlin főpolgármesterének jelöltek, majd Wowereit megnyerte a választásokat. Az első homoszexuálisok közti házasságkötésre augusztus 1-én került sor Németországban.

A szocialista Bertrand Delanoë 1998. november 22-én fedte fel homoszexualitását egy televíziós interjú keretében. Delanoë volt a második politikus Franciaországban, aki megtette ezt a lépést a nyilvánosság előtt. Ezzel párhuzamosan hónapokig tartó közéleti-politikai vita dúlt a homoszexuális élettársi kapcsolat (Pacte civil de solidarité) bevezetéséről, amelyet végül a Jospin-kormány iktatott törvénybe 1999-ben. A mai napig ez Franciaországban a polgári homoszexuális kapcsolatok hivatalos elismerési formája. Bertrand Delanoët 2001-ben választották Párizs polgármesterévé. 2002. október 5-én egy kulturális rendezvény alatt a polgármestert megkéselte egy elmebeteg, aki saját elmondása szerint gyűlölte a politikusokat, a szocialista pártot és a homoszexuálisokat.

Számos külföldi példa van ma már arra is, hogy jobboldali, konzervatív politikusok vállalják homoszexualitásukat a nyilvánosság előtt. A homoszexuálisok fokozatos jogi emancipációjával párhuzamosan pedig egyre elfogadottabbá válik a meleg közösség külön politikai célcsoportként történő megszólítása. Így például Franciaországban a 2001-es önkormányzati választások kampánya során Philippe Douste-Blazy, Toulouse jobboldali polgármester-jelöltje beszélgetést szervezett a város egy, a helybéli meleg közösség által látogatott szórakozóhelyen. A helybéli többség gondjait és igényeit kiemelve, jelezte, hogy nem közömbös a homoszexuális kisebbség ügye iránt. Megígérte, hogy megalapítja a „Homoszexuálisok Házát”, továbbá átengedi a meleg büszkeség napján szervezett felvonulást Toulouse belvárosán. Douste-Blazy-t ezt követően megválasztották Toulouse polgármesterének. A konzervatív politikus tehát úgy használta sikeresen kampányhelyszínként a szórakozóhelyet, hogy közben a párbeszéd lehetőségét is megteremtette a többségi társadalom és a homoszexuális közösség között.

A homoszexualitás témája a magyar politikában

Magyarországon néhány esettől eltekintve alig volt példa a homoszexualitás nyilvános felvállalásra. Szetey Gábort megelőzően a politikusok közül Ungár Klára volt az egyetlen, aki két évvel ezelőtt nyilvánosan is vállalta másságát. Akkor bulvársajtó napokig címlapsztoriként tálalta az ügyet. A liberális sajtó, valamint a magyar leszbikus szervezetek üdvözölték, és szimbolikus értékűnek tartották a kiállást. A jobboldali-konzervatív véleményformálók, valamint politikusok egy része pedig többnyire afölött értetlenkedett, hogy mi köze van a közvéleménynek Ungár Klára magánéletéhez. A pártok közül a SZDSZ a homoszexuálisok ügyének támogatójaként, a KDNP pedig ellenzőként lépett fel, míg a többi politikai erő igyekezett minél kevesebbet foglalkozni a témával.

Szetey Gábor kiállása kapcsán ugyanez ismétlődhet meg. A kereszténydemokraták szerint az SZDSZ az alkotmányos rend ellen lázít annak szorgalmazásásval, hogy az azonos nemű párokat is ugyanazok a jogok illessék meg, mint amelyeket jelenleg a házastársak élveznek. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség pedig azzal igyekezett megszólítani a homoszexuálisok ügyét elutasító választókat, hogy bojkottot hirdetett az idei melegparádé megrendezését támogató cégek és szervezetek ellen. A többi párt ismét igyekszik kivonni magát a vitából. Ezt azonban az MSZP Szetey Gábor magas kormánytisztsége, a Fidesz pedig a KDNP-vel fennálló szoros szövetsége miatt kevéssé teheti meg.

Az óvatosság azonban mindkét oldalról indokolt, hiszen Magyarország Nyugat-Európához képest kevésbé toleráns, ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján a nyílt homofóbia sem hozhat politikai sikert. Erről tanúskodik, hogy a melegfelvonulás ellen kampányt indító radikális Jobbik politikusai is tartózkodnak a nyíltan homofób kijelentésektől. Szetey Gábor esete azért lehet érdekes a továbbiakban, mert először törekszik magas tisztséget betöltő politikus tudatos imázsépítésre, valamint a homoszexuális közösség érdekeinek képviseletére használni a coming out eszközét.

A homoszexualitás társadalmi megítélése 

Magyarország európai viszonylatban intoleráns országnak számít. A Tárki 2005. októberében, a négy közép-európai országban lefolytatott vizsgálata alapján viszont a térség elfogadóbb országai közé tartozik a homszexualitás társadalmi megítélését illetően. Mivel azonban a politika mindeddig távol tartotta magát a témától, a közvélemény megítélésének jelentős változása sem kizárt. A fő kérdés jelenleg az, hogy a magyar társadalom többsége hajlandó-e politikai ügyként elfogadni a homoszexualitás kérdését. Magyarországon ugyanis egyelőre még – az SZDSZ kezdeményezésétől függetlenül – nem az alapjogokat érintő tartalmi kérdésekről zajlik a diskurzus (pl. házasság, öröklés, örökbefogadás), hanem arról, hogy egyáltalán folyhat-e erről nyilvános politikai vita, vagy a homoszexualitás kérdése továbbra is politikai tabu maradjon.