Pénzt vagy cédulát?
Bár kevés szó esik róla, a több sebből vérző magyar választási rendszer jelöltállítási metódusa fölött is eljárt az idő. Az ajánlószelvények elavult rendszere adatvédelmi aggályokat vet fel, visszaélések sorára ad lehetőséget, a helyébe léptethető kaució intézménye viszont alkalmas lehet tiszta helyzet teremtésére.
Öt parlamenti választás tapasztalata a magyar választási rendszer több fogyatékosságára is ráirányította a figyelmet, közülük is kiemelkednek a jelöltállítás körüli visszásságok, amelyek messze túlmutatnak a parlamenti voksolás és a választójogi törvény problémáján. Az 1989 óta hatályban lévő törvény szerint egy jelölt elindításához 750 ajánlószelvényt kell összegyűjteni, ami azt jelenti, hogy ahhoz, hogy egy párt mind a 176 egyéni választókerületben el tudjon indulni, 132.000 cédulára van szüksége.
Ha egy kisebb pártra gondolunk, amely ha nem rendelkezik is 176 egyéni jelölttel, de minden megyében és Budapesten területi listát kíván állítani, 36.750 ajánlószelvényt kell összegyűjtenie. Belátható, hogy ez emberi erőforrást, infrastruktúrát, tehát pénzt igényel. Tetten érhető ez azon is, hogy a cédulák összeszedése választásról választásra egyre több nehézséget okozott a kisebb politikai pártok számára, 2006-ban pedig már a MIÉP-Jobbik pártszövetség volt az egyetlen parlamenten kívüli erő, amelynek sikerült mind a 20 területi listára felkerülnie. A magyar választási rendszer egyik legfőbb aránytalanító tényezőjévé vált tehát az ajánlószelvények intézménye: a választásokon való indulást indokolatlanul nagy mértékben megnehezíti.
Adatvédelmi aggályok, visszaélések
Költségessége és az indulni szándékozó politikai erők nagy arányú megrostálása mellett a cédulás rendszer adatvédelmi aggályokat is felvet, sőt rengeteg – nehezen bizonyítható – visszaélésre is lehetőséget ad. Az adatvédelmi biztos több ajánlásában is aggodalmát fejezte ki a hatályos rendszer miatt, és kifejtette, hogy indokolatlan olyan jelölési rendszer alkalmazása, amely a személyes adatok ilyen nagyságrendű kezelését igényli (a név és lakcím mellett a személyi számnak is szerepelnie kell a szelvényen). A jelölő szervezetek ugyan nem készíthetnek másolatot a cédulákról, de mivel ennek ellenőrzése szinte lehetetlen, semmi sem garantálja, hogy az állampolgárok személyes adataiból nem készülnek illegális adatbázisok. Többször felmerült az a gyanú is, hogy a pártok egymásnak gyűjtik az ajánlószelvényeket, vagy hogy a konkurens párt önkénteseiként bemutatkozva „leszívják” az ajánlásokat az ellenfél elől.
Mindezért a választási rendszer reformjának újra és újra felmerülő igénye a jelöltállítás új alapokra helyezését is megköveteli. Több európai országban működik a kaució intézménye, amely egyáltalán nem jár személyes adatok kezelésével, visszaélésekre sem ad lehetőséget, illetve a látszat ellenére kevesebbe is kerül. Az Egyesült Királyságban például 500 font (186.000 forint) letétbehelyezésével bárki felkerülhet a szavazólapra, és ha a választókerületében a jelölt elnyeri a szavazatok 5 százalékát, vissza is kapja a teljes összeget. Görögországban 150 eurót (37.000 forint) sem tesz ki a jelöltállítás, igaz, ez az összeg nem visszatéríthető. Litvániában, ahol vegyes rendszer működik, külön kauciót kell elhelyezni az egyéni jelöltek és a pártlisták után, a visszatérítésük pedig teljesítményfüggő.
Mit old meg a kaució?
A jelöltállító intézményekkel szemben két követelményt szokás megfogalmazni: tartsa távol a komolytalan szervezeteket, de mégse zárja el az utat a feltörekvő politikai erők előtt. Az ajánlószelvények csak az előbbi feltételnek tudtak eleget tenni, a kaució intézménye viszont alkalmas lehet ennek a kényes egyensúlynak a megteremtésére, amennyiben értékét viszonylag magasan, visszatérítését pedig teljesítményarányosan határozzák meg.
A magyar választási rendszerben is felválthatná a cédulagyűjtést a kaució. Ha feltételezzük az egyéni választókerületek és a területi listák fennmaradását, az egyéni jelöltek indulását egy független jelölt számára is megfizethető mértékű letét elhelyezésével lehetne biztosítani, amely már 5-10 százalékos eredmény elérése esetén is visszatérítendő lenne. A területi listák állítása azonban – a jelenlegi szabályozás megtartása mellett – viszonylag magas összeg letétbe helyezésével volna csak lehetséges, aminek visszatérítése is szigorúbb feltételekhez köthető. Ez utóbbi követelmény tarthatná továbbra is vissza a komolytalan szervezeteket a listaállítástól.
A kaució bevezetésével tehát jóval tisztább helyzetet lehetne teremteni a jelöltállítás terén, megszűnnének az adatvédelmi aggályok, a vélt vagy valós visszaélések, és nem utolsósorban, a cédulagyűjtő gépezetek szükségtelenné válása okán tervezhetőbbé és alacsonyabbá válnának a jelölőszervezetek költségei.
