A Magyar Gárda és a Jobbik politikája
Miközben a parlamenti pártok vezetése szabadságon van, a közbeszéd egyik legfontosabb témájává a szélsőjobboldali szervezetek bázisán kialakuló "nemzetvédő" csoportok ügye vált. Az új radikális alakulatok társadalmi támogatottságán messze túlmutat politikai jelentőségük. A szervezetek ugyanis tavaly őszhöz hasonlóan aktivizálódhatnak egyes nemzeti ünnepek és évfordulók alkalmával, és támadási lehetőséget kínálnak a baloldal számára a jobboldali egységet hirdető, de a szélsőjobboldal akcióitól gyakran zavarba eső Fidesszel szemben.
Komolyság és komolytalanság
A 2006. őszén történt események óta a szélsőjobboldali csoportok által jelentett veszélyt a média és a politika egyszerre igyekszik felnagyítani és túldramatizálni, illetve kisebbíteni és elbagatellizálni. A szélsőjobboldal szervezkedését és gyűléseit hol komolytalan, számottevő legitimitással nem rendelkező csoportok operett-akcióiként, hol a demokráciát veszélyeztető erőszakos szervezetek valós fenyegetéseként jelenítik meg a nyilvánosság szereplői.
A magyarországi radikális és szélsőjobboldali szervezetek valóban magukban hordozzák a komolyság és komolytalanság kettősséget. Kimutatható társadalmi támogatottságuk összességében minimális, emiatt csekély az esélyük arra, hogy jelentős politikai tényezővé váljanak. Ugyanakkor kérdés, hogy mekkora szerepe van ebben annak, hogy a Fidesz - az "egy a tábor, egy zászló" politikai stratégiának megfelelően - lefedi a radikális és szélsőjobboldali szavazótábor jelentős részét. Ezt figyelembe véve nem jelenthető ki, hogy Magyarországon nincs támogatottsága a szélsőjobboldalnak. Valójában jelenleg nem látható teljes egészében és nem is mérhető fel pontosan ez a választói réteg.
A radikálisok és a szélsőjobboldal legaktívabb, Fidesztől független rétege ugyancsak egyszerre tűnik komolynak és komolytalannak. Több alkalommal (2006-ban a szeptember 19-i MTV-székház ostromán, az október 23-i utcai rendbontások alkalmával, valamint 2007-ben március 15-én, illetve a július 7-i melegfelvonulást követő bántalmazások során) bebizonyították, hogy képesek az önszerveződésre, és – a kiterjedt szélsőjobboldali internetes hálózatra támaszkodva – erőszakos utcai akciók megszervezésére és végrehajtására. Mindezzel együtt is megmaradt azonban a szélsőjobboldal rendkívüli tagoltsága, megosztottsága és vezérnélkülisége, ami alapvetően megnehezíti az egységes, komoly politikai erőként való fellépést.
Nemzetvédők és őrző-védők
A kormányfő balatonőszödi beszédének napvilágra kerülése nyomán nyilvánosságot és lendületet kapott radikális és szélsőjobboldali csoportok folytatódó szerveződését mutatja, hogy az elmúlt időszakban több „nemzeti önvédelmi” egyesület (Magyar Gárda, Nemzeti Gárda, Kárpát-haza Nemzetőrség, Nemzeti Őrsereg) megjelent. E tömörülések közös vonása, hogy civil szervezetként definiálják önmagukat, miközben nyíltan hirdetik tagjaik - akár fegyveres - felkészítését védelmi (katasztrófavédelmi, honvédelmi, rendvédelmi) feladatokra, ráadásul a rendőrség, a hadsereg, vagyis az állam alkalmatlanságára hivatkozva. Mindez annak – az egyébként parlamenti pártok által is alkalmazott – módszernek megfelelően történik, amely a társadalom politika- és pártellenességére alapozva különböző politikai törekvéseket igyekszik civil köntösbe bujtatni. A civilség hangsúlyozása és az egyesületi forma tehát nem pusztán bírósági bejegyzés jogi buktatóinak elkerülésére szolgál, hanem politikai stratégia is egyben.
Az említett szervezetek közül a Jobbik által kezdeményezett Magyar Gárda kapta a legnagyobb figyelmet, a róla kialakult vita pedig úgy vált vezető politikai témává – igaz, uborkaszezonban – hogy ténylegesen még meg sem alakult. Mindez újabb bizonyíték arra, hogy értelmetlen szétválasztani a kommunikációt és a politikai valóságot. A Magyar Gárda ugyanis nem önnön, vagy alapítói súlyánál fogva, hanem a róla folytatott beszéd miatt lett politikai tényező.
Ebből a szempontból meghatározó, hogy a Magyar Gárda ügye a nagypolitikai játszma részévé vált. Az MSZP és az SZDSZ politizálásának régóta visszatérő eleme a Fidesz és a szélsőjobboldal egybemosása, amit időről időre sikerrel tud felhasználni a legnagyobb jobboldali párt ellen. A szélsőjobboldali szervezkedés ugyanis a jelentősen megcsappant támogatottságú, intézkedéseit a közvéleménnyel nehezen elfogadtató kormányoldal számára egyfajta "kitörési pontot" jelenthet. Az utcákon egyenruhában masírozó szélsőjobboldali szervezetek rémképére hivatkozva a szocialisták és a liberálisok megerősíthetik bázisukat – amire a baloldalon jelenleg uralkodó politikai apátia miatt szükségük is van.
A Fidesz politikai stratégiája megfelelő alapot a bírálatokra, hiszen az egységes jobboldalban gondolkodó párt időről időre megszólítani kénytelen a jobbszél szavazóit is. A most szerveződő csoportok némelyike ráadásul közvetetten a Fideszhez kapcsolható. A Magyar Gárdát a Jobbik hívta életre, amellyel a Fidesz több helyen is szövetséget kötött az önkormányzatokban – és melynek vezetője, Vona Gábor korábban Orbán Viktorral egy polgári körben tevékenykedett. A Nemzeti Gárda a Fidesz jelenlegi képviselője, Wittner Mária támogatását élvezi – aki egyébként is nem kevés nehézséget okoz pártjának, mivel általában is a radikálisok támogatása mellett foglal állást, akár az őt jelölő párt érdekével szemben is. Végül pedig a Kárpát-haza Nemzetőrség létrehozójaként aposztrofált Papp Lajos is rendszeres szereplője volt korábban a Fidesz rendezvényeinek.
Mindezért legelső nyilatkozatában hiába határolódott el a Fidesz nevében Cser-Palkovics András a Jobbik kezdeményezésétől, a Magyar Gárda a legnagyobb ellenzéki párt számára megnehezíti, hogy az elmúlt hónapok törekvéseit folytatva változtasson imázsán, és mérsékelt középpártként a korábban baloldali szavazók számára is vonzó alternatívát jelentsen. A Fidesz később – hogy ne kelljen a Magyar Gárdáról beszélnie – felelevenítette a korábbi javaslatát, ami az úgynevezett Honi Gárda felállítására vonatkozik. Ezzel azonban – már csak az elnevezések hasonlósága miatt is – az a kép alakult ki a nyilvánosságban Fideszről, hogy mint ahogyan a sokat vitatott Árpád-sávos zászlótól, úgy a frissen alakult csoportoktól sem határolódik el egyértelműen.
Mivel a parlamenti pártok között párbeszéd kezdődött a Honi Gárda ügyéről, a Jobbik és a jobboldali sajtó egy része pedig a kormányközeli őrző-védő cégek ügyeinek felemlegetésével igyekszik ellensúlyozni a Magyar Gárdát ért bírálatokat, immár három teljesen különböző jellegű szervezet keveredik össze a nyilvánosságban „gárdák” címszó alatt:
1. a hadsereg, vagyis az államhatalom részeként működő önkéntes, kiegészítő szervezet, mint amilyen a Fidesz által javasolt Honi Gárda;
2. a megfelelő jogszabályok alapján üzleti vállalkozásként működő őrző-védő szervezet, mint például a vitában sokat emlegetett In-Kal Security;
3. és a formailag civil egyesületként működő, ugyanakkor nyíltan politikai célokat hirdető szervezet, mint a Jobbik által életre hívott Magyar Gárda.
A Jobbik politikája
A Magyar Gárdáról szóló vita minden bizonnyal folytatódni fog az elkövetkező hetekben is, a szervezet ugyanis augusztus 25-én tartja zászlóbontó rendezvényét, ősszel pedig a radikális alakulatok közös felvonulására is sor kerülhet. A nyilvános szerepléseket tekintve a gárda-vita legnagyobb nyertese a Jobbik, amelynek elnöke az utóbbi időszakban bejárhatta a teljes magyar médiát.
Vona Gábor nyilatkozataiból azonban kiderült, hogy nem pusztán a médiapolitizálás eszközének, hanem közösségépítő szervezetnek tekinti a Magyar Gárdát, amely a radikális nézetek, szimbólumok és eszközök iránt fogékony fiatalokat szervezett keretekbe tagolhatja majd. Mindez egyidőben zajlik a Jobbik vidéki pártszervezési kampányával, valamint a párt olyan hosszú távú, stratégiai jellegű kezdeményezéseivel, mint a cigányságot kollektíven bűnözőnek tituláló akciósorozat, vagy az Árpád-sávos zászlót népszerűsítő országjárás.
Bár Vona Gábor többször hangsúlyozta, hogy a Magyar Gárda békés, hagyományőrző egyesület kíván lenni, a szervezet paramilitáris jellegére történő utalások érezhetően a létrehozók szándékától sem állnak távol. Ezt jelzi, hogy a Magyar Gárda hangsúlyozott célja a külső és belső (!) ellenségekkel szembeni „nemzeti önvédelem”, a szervezet tagjait „felavatják”, lehetőség szerint fegyveres kiképzést kapnak, egyenruhát viselnek, valamint ragfokozatot, rangjelzést kapnak. Mindezt egy parlamenten kívüli radikális párt szárnyai alatt, hiszen az egyesületként való bejegyzés a Jobbikhoz való szoros kapcsolódást nem szünteti meg. Ráadásul a szervezet honlapjának tájékoztatója szerint: "A Magyar Gárda csak indokolt esetben vehet részt pártrendezvényen." – ám, hogy mit jelent az „indokolt eset”, az a szövegből már nem derül ki.
Pártpolitikai szempontból az a kérdés, hogy a Jobbik politikai támogatottságra tudja-e váltani a Magyar Gárda kapcsán megnövekedett médiafigyelmet, és képes lesz-e számottevő erővé válni a szélsőjobboldalon. A pártpolitikán túlmutató kérdésként pedig az merült fel, hogy a Magyar Gárda veszélyt jelent-e a magyar demokráciára. A nemzetközi példák alapján a különböző szélsőjobboldali csoportok, vagy akár félkatonai alakulatok léte aligha jelent komoly veszélyt, kockázatot viszont igen. Paramilitáris szárnya ugyanis olyan pártoknak van, amelyek számára a politikai vita kerete túl szűknek bizonyul, a politikai agresszió esetleges megjelenése így főként attól függ, hogy a Jobbik mennyire tudja majd kontroll alatt tartani saját szülöttjét. Amennyiben a Magyar Gárda elszabadul, úgy a legnagyobb politikai vesztes maga a Jobbik lehet.
