Idén sem maradt el a nagy durranás

Nemzeti ünnepünkről egymástól meglehetősen eltérő hangvételű és témájú publicisztika jelent meg az elmúlt héten. A jobboldali újságok szerzői a nemzeti múlt eseményeit felidézve jutottak arra a következtetésre, hogy Szent István államának képviseletéhez nem méltó a jelenlegi kormányzat. Több írás foglalkozott az idei ünnepségeken elhangzott beszédekkel, a tűzijáték biztosításával, illetve a tavalyi augusztus 20-i tragédiával.

Tavaly az augusztus 20-i ünnepség a fővárosban tragédiával zárult, a tűzijáték alatt kitört viharban öten meghaltak és több százan meg

sérültek. Idén ezért komoly biztonsági előkészületek előzték meg a fővárosi rendezvényeket. A publicisták eltérően vélekednek az állam ünnepeken szükséges szerepvállalásáról- főképp a tavalyi események kapcsán.  Az egyik megközelítés szerint a kormányzat „totálisan leszerepelt”, mert képtelen volt az embereket megvédeni egy előre látható katasztrófától. Mások  szerint a tűzijáték nézőinek saját felelőssége is, hogy részt vesznek-e a rendezvényen. A publicisztikák nagy része ironikusan említette meg, hogy az idei vihar fél órával korábban érkezett, és csak ezért nem maradt el az „éves betevő tüzeskedés”.

Az ünnep alkalmából megjelent jobboldali publicisztikák többsége azonban nem az idei rendezvényekkel foglalkozott, hanem Szent István történelmi tetteit felelevenítve élesen bírálta a jelenlegi kormány munkáját. 

(…) Ezerféleképpen lehet ünnepelni. Persze, az állam is igyekszik kivenni a részét a közös ünneplésből, lesz zászlófelvonás, tisztavatás meg örömzene, lesz kitüntetés, reméljük, megfelelő számú kézfogással, egyszóval, megy majd minden a maga megszokott útján. De a kormányoldal, úgy látszik, nem elégedett meg e visszafogott szereppel, szeretett volna jobban jelen lenni e napon, kitalálta hát – mint a kancellária vonatkozó blogjában olvasható -, hogy mindazok, akik magukénak érzik ezt az ünnepet, süssenek születésnapi tortát, és írjanak köszöntő rigmusokat ebből az alkalomból. A beküldők között aztán értékes jutalmakat sorsolnának ki. Nem én viccelek, ne gondolják, mindez feketén-fehéren le van írva, az ember szinte elképzeli, amint Kovácsné egész nap krémet kever, süteményt süt, aztán a Kovács család körbeüli a nagyasztalt, és eléneklik a Happy Birthday, Hungary! kezdetű dalt, majd az aktusról készült videót elküldik a Miniszterelnöki Hivatalba. (…)

(…) Értem én, hogyne érteném, hogy a kormányoldal egyre szomorúbban figyeli, miképp akarja hatalmába keríteni a szélsőjobb nemzeti ünnepeinket. Nyilván most sem ússzuk meg kereplés, fütyülés, zajongás nélkül. Lengenek majd az árpádsávos zászlók, repülnek az ősi magyar turulok, és néhány ifjú gárdista is boldogan fölpróbálja frissen varrott egyenruháját. Olyanok is akadnak majd, akik az egyházi szertartások mögé bújva figyelmeztetnek a keresztényi szeretet jegyében arra, hol lakik az Úristen. És hogy kié ez a föld itten. Érthető tehát, hogy odafönn egyesek úgy gondolják, akcióra akció legyen a válasz. És még azzal is egyetértek, de nagyon, hogy az utcai szélsőséget nem szabad ellenszélsőséggel kontrázni. A kereplőre nem felelhet az ellenkereplő, tojásra ellentojás, árpádsávra árpűdpötty, fekete ingre vörös ing. Na de, kinek a pihent agyában fogant meg ez a falvédői ötlet a tortával meg a rímekkel? (…)

(…) Azt mondják, mégsem ülhetünk ölbe tett kézzel? Egyetértek. Emeljük hát fel a kezünket, illesszük hüvelykujjunkat a mutató- és középujj közé, s ezt az egyezményes jelet mutassuk mindenkinek, aki meg akarja szabni nekünk, milyen jelszók, zászlók és egyenruhák alatt lehetünk magyarok Krisztus után kettőezer-hétben, Szent István országában. 

(…) Az örökös nélkül maradt uralkodó Szűz Máriának ajánlotta fel az országot, de az egyházpolitika különválasztotta egymástól a felajánlót és a Boldogasszonyt. Amit e döntéssel, ünnepének augusztus 15-éről 20-ára való csúsztatásával Szent István nyert (hogy tisztelete, áttörve a katolikus egyházi kereteket, nemzeti üggyé, sőt idővel világi államünneppé tudott válni), annyit veszített is. Ez azonban mit sem változtat a lényegen: Szent István országa és a Szűzanya országa egy és ugyanaz. S voltaképp ez a gesztus segített hozzá bennünket, magyarokat ahhoz is, hogy Árpád büszke pogány népéből Szent István alázatos, sokat tűrő, de minden vihart és sorscsapást túlélő népe legyünk.

(…) A szovjet típusú államszocializmus nemcsak a polgári értékrendet irtotta, Szent István nevét is tudatosan megpróbálta kitörölni a történelmi tudatból. Tizenhét esztendeje azonban nem állomásoznak hazánkban idegen csapatok, megszületett az autonóm magyar állam. Úgy vélem, csak rajtunk múlik, hogy ezzel miképpen bánunk, mert annak a nemzetnek, amely ennyi sorscsapás után is képes volt életben maradni, küldetése és jövője is van. (…)

(…) Ahogy felütöttem Szent István megkerülhetetlen művét, fiához, Imréhez írt Intelmeit, talán érdekes, sorsszerű, nem véletlen mindegy, miképp nevezem -, de az alábbi imperativusnál nyílt ki: sis honestus, azaz: légy becsületes ! Elgondolkodtató, 2007. augusztus 20-án még inkább.

Amit a politikus nem engedhet meg magának, azt a publicista igen, pontosabban jó kedvében fölvállalhatja. Ha lúd, legyen kövér: mit tenne Szent István ezzel a kormánnyal? 

Szent Istvánnal elő nem fordulhatott volna, hogy akár csak egyetlen nyíllövésnyi földet idegen kézre engedjen. A második mondatnál vágta volna el a beszélgetés fonalát, ha felelős országnagy azzal állt volna elő, hogy a magyar politikai osztály helyett idegen hűbéreseknek osztogassuk szét a földet. Tisztesség ne essék, de valószínűleg az életével játszott volna, aki ekkora marhasággal merészelte volna traktálni a királyt. És természetesen érvényes ez azokra az „idegenekre” is, akikre oly szívesen hivatkozik a honáruló „modern” baloldal. (…)

(…) minden hatalom, amely hegemóniára tör, valójában vallási egységesítést akar. Például ma Magyarországon az SZDSZ körüli liberális médiavilág a legnagyobb terrorista. Bármikor bárkit kipécéz, hogy lealázza, megsemmisítse, tönkretegye. Ugyanakkor bármilyen gazemberséget képes angyali jósággá retusálni. Százszámra hozhatnánk példákat Antall Józseftől Berkecz Máriáig, most említsük csak a rendőrterror áldozatát, Révész Máriuszt, akit kinevetett és kigúnyolt az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportja a plenáris ülés termében (plusz Kuncze „Révész Mártíriusz”-a); míg másfelől bármilyen emberi gyarlóságot, sőt kifejezett aljasságot vezényszóra kezdenek magasztalni, fényezni liberálisék (a homoszexualitástól Simek Kitti gyilkosságáig). (…)

(…) És végül ne feledkezzünk meg arról, hogy Szent István miként viszonyult a hazudozáshoz, továbbá mit tett azokkal, akik „a nép közé lövettek”. Ez utóbbira akkoriban (ó, a sötét középkor!) csak külföldi vetemedett, olyan magyar vezető, aki a békés népre fegyvert mert volna emelni, nem találtatott. Állati mázlista ez a Gyurcsány meg üzletfelei és pribékjei, hogy Szent István országának minden látható jel szerint vége. (…)

Az idén nem lett halálos áldozata Budapesten a vihar, a katasztrófavédelem és a Miniszterelnöki Hivatal összjátékának. Soha nem tudjuk meg és nem is szeretnénk megtudni, hogy a véletlenen vagy a laikus szemmel ezúttal valóban alaposnak, legalábbis az alaposság látszatára törekvőnek tűnő előkészületeken múlt-e, hogy nagyobb baj nélkül átvonult a főváros fölött a kora esti vihar.

Mivel azonban az egy évvel ezelőtti tragédia kivizsgálása - legalábbis az áldozatok számára - nem zárult megnyugtatóan, érdemes megemlékezni arról az elképesztő kormányzati felelőtlenségről és kommunikációs manővernek nevezett kamusorozatról, amely egy éve közel annyival járult hozzá a Gyurcsány-kormány hitelvesztéséhez, mint az egy hónappal később nyilvánosságra került őszödi beszéd. (…)

(…) A hivatalt egy éve vezető Szilvásy György, akinek az első vizsgálat lezárulása után fogalma sem volt arról, mit tartalmaz a MeH és a lebonyolítással megbízott kft. között létrejött szerződés, ma is a kormány tagja – igaz, ma már csak az utóbbi egy év sikertörténetének ugyancsak nem tekinthető polgári titkosszolgálatok felügyeletével foglalkozik, hátha belejön a végére.
De ez még hagyján. Ennél is pontosabban mutatja a tavaly ilyenkor totálisan leszerepelt kormányzat vezetőinek morális állapotát, hogy sem Szilvásy, sem a nyilvánosság elől a tragédia után napokig bujkáló Gyurcsány Ferenc nem kért bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól és a tragédia során megsérült mintegy 300 embertől, amiért a magyar állam intézményei egy állami ünnepségen képtelenek voltak szavatolni biztonságukat és megvédeni őket egy előre látható katasztrófától (hogy a védelem technikailag igenis lehetséges, azt fényesen bizonyították az idei előkészületek, amint arra az áldozatokat képviselő Hantos Ádám ügyvéd, valamin Lázár János fideszes politikus joggal mutatott rá). (…)

(…) Az állam maga ünnepli az államot - mondta az állam első embere, s ezzel ki is jelölte a béke útját, mert hát abban a kevéssé katartikus közegben, mint egy állam hozsannázása - talán az érzelmek is emberségesebbek lehetnek, mint bármely más utcára vonulós közös alkalmunkkor. (A karácsonyban például manapság éppen az a legkedvesebb, hogy nem lehet rá masírozni, lengetni, és hazának utat mutatni.) Ráadásul az előző évi vihar közvetlen és sunyi célra tartottsága, tűzijátékba rontása után az idén éppen időben, teljesen kiegyensúlyozott kegyetlenséggel kergetett mindenkit kétségbeesésbe az ítéletidő, tette tönkre a Szent Jobb-körmenetet, mint ahogy kérdésessé ismét az ünnep fénypontját. Találhattunk tehát közös ellenséget, a globális (!) felmelegedés által meghülyített időjárást. És ebben az igazán végre nem is egymás által, hanem csak az időjárás és egyéb kultikus élethatalmak (l.: történelem) által támadott közegben szép mondatok és gesztusok is születtek. Böjte atyáé - aki persze nem ünnepi alkalomból, hanem arra válaszolva, hogy bizonyos nemzeti önvédő magyarországi magyarok verekedésbe keveredtek Déván, úgy összegezett: bizony, megverik, akinek nagy a szája. Tőkés László és Markó Béla meg csendben együtt avatott szobrot Erdélyben. Eközben a két koalíciós pártelnök szinte csak a határon túliakról beszélt: Kóka János befogadó nyilatkozatot tett, jöjjenek, ha gondolják, Gyurcsány Ferenc pedig minden segítséget megígért, ha jönnek, ha maradnak. Sólyom László most a nagy viharban is jól egyensúlyozott az általa kifeszített kötélen, amikor azt mondta, hogy sem az nem vezet jóra, ha az állam visszavonul, és átadja a terepet a piacnak (kis billenés jobbra), sem az, ha az állam a piac helyébe akar lépni (ügyesen vissza balra). (…)

(…) Tudjuk, ezúttal sem lészen foganatja, mégis, az idén is elmondjuk, hogy nem általában a magyar, hanem a keresztény magyar állam 1007 esztendős, hiszen a magyarság legkevesebb 1111 éve államot alapított, itt a Kárpát-medencében, s akkor a további államalakulatokról még nem is szóltunk. A magyar állam nem egy elvirágzó dizőz, még csak nem is holmi öregecskedő feleség, akinek le kell tagadni a korát. Sajnos az ünnepet szervező agytröszt nem hajlandó erre az apró - de mégis fontos - pontosításra. (…)

(…) Vannak még kiaknázatlan tartalékok. Az ellenzék megkeserítette az újabb csomag bejelentésekor érzett spontán kirobbanó örömhullámokat is. Hiszen a Draskovics Tibor vezette államreform-bizottság csak viccelt, amikor a közvélemény elé tárta néhány zseniális javaslatát, például a lakáshitelek állami támogatásának megszüntetéséről, közalkalmazottak ezreinek kirúgásáról, a távolsági tömegközlekedés további nehezítéséről vagy újabb szociális juttatások megvonásáról. De hiába burjánzottak a remek ötletek, az ellenzék kekeckedése miatt nem tudtunk szívből hahotázni az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti státusának megszüntetésén. Pedig a hálapénz után a 13. havi fizetésüktől is megfosztanák őket! Bizony! Ám a törvénytisztelő és kötelességtudó állampolgárok nem hagyták elrontani ünneplő kedvüket. S milyen jól tették! Hiszen a kormány operatív törzsének és Gál J. Zoltánnak köszönhető, hogy a vihar korábban érkezett, mint tavaly (a Szilvásy-jósda érdemei még nincsenek tisztázva), így a központi rendezvények rendben lezajlottak. (…)

(…) 1989. október 23-án a még egyeduralmat gyakorló pártállam köztársasággá nyilvánította Magyarországot, a következő évi rendszerváltozás után pedig a parlamenti erőviszony döntötte el a szent koronás, illetve a Kossuth címer emblematikus kérdését. A politikai vita odáig fajult a kérdésben, hogy a liberálisok egyik szellemi vezetője „micisapkának” nevezte a sok száz éves királyi koronát. A botrány után sokáig óvatosabb, cizelláltabb hangnemben, körmönfontabban fogalmazva közelítettek a tárgyhoz a baloldali és liberális nézeteket vallók a nyilvánosság előtt. A stílus csak az utóbbi időben, a Gyurcsány Ferenc nevéhez kötődő országvezetés idején durvult el újra, egyben süllyedt eddig nem tapasztalt retorikai és szakmai mélységbe. (…)

(…) Az idei ünnepségsorozat további hivatalos műsorszámai közül szót érdemel még, hogy a ki tudja, hányadik magas állami kitüntetéssel elismert írók (Esterházy, Nádas) és Sárközy Tamás között az a hasonlóság: mindhárman elismeréssel szóltak a kormányfő hírhedt őszödi beszédéről; továbbá az, hogy a szabad demokraták szintén jeles gondolkodó hírében álló pártelnökének véleménye szerint az Európai Unióhoz tartozó országokban „nem időszerű az autonómia és a kollektív jogok emlegetése”. Kóka János szavaiból magyarul újrafogalmazva az következik, hogy a milliós számban Erdélyben élő magyarok vagy a Szlovákiában lakó több százezer magyar önrendelkezése, alapvető közösségi joga a hazai liberálisok szemében közömbös kérdés. Ez az „ünnepi” kijelentés felér a másfél évtizeddel ezelőtti, parlamenti micisapkázással. 

250 ezer ember szórakozott az elemekkel dacolva augusztus 20-án este Budapesten, ők voltak azok, akiknek nem volt elég a tévés közvetítés, és élő, kalandos tűzijáték nézésre vágytak. Az idei móka csak kicsit véres, nem halálos volt: 33 kisebb sérülés még a tűzijáték előtt, plusz utóhangként egy súlyos gerincsérülés egy szerencsétlen mozdulat következtében, azaz nem a szél, a jég, avagy az eső mosta le a kisgyereket és anyját nyolc méter magasból.

Meglehetősen abszurd, hogy a magyar állam ünnepének másnapján ilyen mérleget kell készíteni, ám a tavalyi saját bejáratú, országunk méretéhez méltóan az eredetinél jóval kisebb Katrina hurrikánunk után nem meglepő, lehetett volna itt világ vége is. (…)

(…) Az azonban már nehezen érthető az előzmények ismeretében, hogy sokan meglepődtek és felháborodtak azon, hogy a vihar rájuk merészelt zúdulni és még inkább azon, hogy a kormány nem védte meg őket ez ellen.

A dedós magatartás erősítésében jó szokása szerint a legnagyobb ellenzéki párt járt élen. A Fidesz szerint felháborító volt, hogy a tűzijáték nézői saját felelősségükre vettek részt a rendezvényen; lehetséges, hogy programalkotás helyett Orbánék a kézi villámhárító, vagy a hordozható személyi energiapajzs kidolgozásán munkálkodtak, ezek nélkül ugyanis még az állam is nehezen tudja megvédeni az ítéletidőben piknikező állampolgárait. (…)

(…) Csupán két órával jött (sietett) korábban a vihar, és alig volt kevésbé intenzív, mint a tavalyi gyilkos szupercella. Fölösleges azon filozofálni, miért nem szeretik az égiek a nekik vélhetően áldozat gyanánt felkínált pirotechnikai eszközöket – népünk mindenesetre túlnyomó többségében imádja őket, a világ minden kincséért sem mondana le róluk s nincs az a zivatarlánc, ami meggátolhatná abban, hogy jövőre is kitóduljon a Duna-partra és háromnapos agyzsibbasztó berregés, valamint nyugdíjas pilóták palifogó kunsztjai után jól kiélvezze éves betevő tüzeskedését.(…)

(…) Azt viszont el kell ismernünk: idén végre sikerült elrendezni a felelősség kérdését, azzal, hogy az egészet rálőcsölték Gál J. Zoltán kommunikációs államtitkárra, ő lett a már nevében is a hadgyakorlatokat idéző operatív törzs irányítója. (…) Csütörtökön a felkészült államtitkár már biztos volt benne, hogy 29 Celsius-fok és az esetleges zivatarok szele nem veszélyezteti a rendezvény biztonságát (hogy honnan vette?) – azután persze korrigálnia kellett. Meg is tette, s már majdnem fél órával a vihar érkezte előtt leüzent a rakparti bámészkodóknak: izé, inkább menjetek haza, de izibe, lehetőleg mind a másfél millióan. (…)