Viharos tanévkezdés

A publicisták többsége nincsen megelégedve a kormányzat oktatáspolitikájával. Sokan közülük kifogásolják a középiskolai felvételi megszüntetését, és ennek várható negatív következményeire hívják fel a figyelmet. Mások úgy vélik, az oktatásban tudatos kormányzati rombolás zajlik, amit meg kell akadályozni.

Az iskolakezdés idén sem volt mentes a kisebb zökkenőktől. Az iskolabezárásoknak és -összevonásoknak köszönhetően a tankönyvkiadók az elegendőnél kevesebb könyvet nyomattattak, ami ideiglenes tankönyvhiányhoz vezet. A Szegedi

Tudományegyetem rektori hivatala előtt hallgatói szervezetek tandíjellenes tüntetést szerveztek, és több, bezárásra ítélt vidéki iskola előtt is szülők tüntettek. Mintegy 24 ezerrel kevesebb a felsőokatatási hallgatók száma az idén, ami a tiltakozó egyetemisták szerint egyértelműen a tandíj következménye. Az Oktatási Minisztérium közleménye szerint 423 intézmény vagy tagintézményként, vagy másik épületben, összevonás után, az eddigitől eltérő formában dolgozik tovább. Az adatok szerint 33 intézményt szüntetett meg fenntartója jogutód nélkül. Jelentősen csökkent a pedagógusok száma is: 8856 pedagógust küldtek el az iskolákból és óvodákból a fenntartók, akik közül több mint 6 ezren keresnek állást.

A Fidesz-MPSZ többször is bírálta a kormány oktatáspolitikáját: Pokorni Zoltán szakpolitikus szerint a finanszírozás átalakítása főleg a kistelepüléseket hozta nehéz helyzetbe, Ágh Péter ellenzéki képviselő pedig kijelentette: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István oktatási miniszter a tandíjjal azt üzenik, hogy amennyiben valakinek a szülei nem gazdagok, az ne tanuljon tovább.
 

(...) Több ezer tanuló kénytelen elválni megszokott iskolaépületétől, tanárától. Különösen nehéz az iskolaváltás a 12. évfolyamosok számára, akik épp az érettségi vizsga évében valószínűleg néhány új tanárral kezdik meg a felkészülést az első igazi megmérettetésre. Részben a kötelező óraszám emelése miatt a befogadó intézmények nem tudnak minden pedagógusnak, iskolai dolgozónak státust biztosítani, ők a reménykedő álláskeresők, az átképzésre várók táborát növelik majd. A gyermekszerető, hivatástudattal áthatott tanárok felcsaphatnak biztosítási ügynöknek, bár e területen is több az eszkimó, mint a fóka. Számítógépes szakembert sok munkahelyre keresnek, ám az ötvenes éveit taposó magyar- vagy történelemtanár nehezebben mélyed el a számára idegen tudomány rejtelmeiben.

(...) Az iskolák költöztetése, illetve befogadásra való átalakításuk óriási összegbe kerül. Két intézmény összevonására az önkormányzat csupán ötvenmilliót tervez, ám ez már tíz évvel ezelőtt is százmilliót igényelt. Az inflációval, áremelkedésekkel növelt számot hússzal szorozhatjuk. A szakközépiskolákban drága berendezéseket kell(ene) gondosan becsomagolni, átszállítani, új helyükre felszerelni, beállítani. Ez akár az épület villamos, számítógépes hálózatának felülvizsgálatát is szükségessé teheti. S vajon mi lesz a még használható, értékes műszerekkel, amelyeket a befogadó nem igényel? Az elmúlt években bezárt iskolaépületek egy része üresen áll, az önkormányzat fizeti az őrzést, az állagmegóváshoz szükséges fűtést. Más részüket alapítványi iskolák, egyéb szervezetek veszik vagy kapják bérbe. Az intézmény-összevonások magas száma egyfajta kapkodást is sejtet. A nagy sietségben megvalósíthatósági tanulmány sem készült, a szakértői tanulmányt pedig az iskolák felületes felmérése alapján, néhány nap alatt írták meg.

(...) Egyfelől létezik a reformokat mint minden bajunk orvoslóját fennen hirdető kormánypárti oktatáspolitikusok és a reformmánia bűvöletétől elszédített vagy olcsó pénzen megvásárolt néhány tucat mintaiskola; másfelől azonban ott vannak az egzisztenciális félelemtől sújtott pedagógusok ezrei és az iskolabezárások, valamint az eddigi szociális támogatások csökkenése miatt kilátástalan helyzetbe sodródott kistelepülési gyerekek, szülők sokasága. Az éles választóvonal nemcsak a fönt és lent, a gazdagok és szegények, a hatalmon levők és kiszolgáltatottak koordináta-rendszerében észlelhető, hanem - ami súlyosbítja és még elviselhetetlenebbé teszi a kettészakítottság állapotát - a szavak és a tettek között is feloldatlan ellentétek feszülnek. A hamisság, a becsapottság, a hazugság szennyétől bepiszkítva, nagyon rossz közérzettel készülünk az új tanévre. A tanügyben - ellentétben a gazdasággal - a stabilitás nagyobb érték, mint a folytonos változás. Nálunk mintha ezt sem tudnák az oktatásügy irányítói.

(...) Stratégia, minőségi pedagógusképzés és pedagóguspolitika, pénz, jól szervezett és hozzáértő ellenőrzés, a jó erősítése, a rossz javítása vagy elvetése. Ma egyik sincs meg. A stratégiát egyre-másra hangoztatott jelszavakkal helyettesítik a döntéshozók, az átalakuló pedagógusképzés többéves késében van, és egyelőre inkább problémáktól terheltnek, mintsem szárnyalónak ígérkezik. Pénz nincs, illetve rendkívül kevés, az ellenőrzést állandó és megterhelő adatszolgáltatásként értelmezik, a jó és a rossz szelekciója helyett pedig a piac mindenhatóságát hirdetik. Az egyetlen vigaszt ebben a siralmas helyzetben az jelenti a tanárember számára, ami évszázadokon keresztül mindig átsegítette a hét szűk esztendőkön: a gyerekek, a tanítványok. Ők, ha önhibájukon kívül szintén rosszabb állapotban vannak is, mint egy generációval korábbi elődeik, mégiscsak ugyanazok, mint mindig. Kíváncsiak, valamit akarnak kezdeni az életükkel, és kiéhezettek a jó szóra, a szeretetre, tanításra. Miattuk és saját önbecsülésünk miatt érdemes tehát megkísérelni a jókedvű tanévkezdést. 

(...) Tagadhatatlan, hogy a gyermekek száma hazánkban évről évre csökken, tehát elvileg a kevesebb tanuló oktatásával kevesebb pedagógusnak kell foglalkoznia. Azt azonban még a szülők is világosan látják, hogy épp a minőségi munkát segíthetné elő, ha kisebb létszámú osztályokkal dolgozhatna egy-egy pedagógus. Így az oktatás akár előnyt is faraghatna abból, hogy az iskola küszöbét átlépő generációk létszáma folyamatosan zuhan. A pénzelvonások nyomán viszont Magyarország csak azt éri el, hogy a kevesebb tanuló alacsonyabb tudásszintig jut el.

(...) A tanárok tömeges elbocsátása nyomán növekszik a munkanélküliség is, és családok ezreinél jelennek meg egzisztenciális gondok. Talán még ennél is nagyobb baj, hogy a pedagógusi pálya amúgy sem magas presztízse tovább csökken. A felsőoktatásba igyekvők közül a kevésbé tehetséges ifjak választják majd ezt a hivatást, hiszen most mindenki meggyőződhet arról, hogy a diplomaosztás után semmiféle biztonságot nem jelent majd neki a tanári karrier. A kormányzat rossz pályára állította az oktatást, és ebben a tanévben már nehezen képzelhető el valamilyen visszaút. 

(...) A koalíció szerint azért kell kevesebb pénzt fordítani oktatásra, mert évről évre kevesebb gyerek születik, kevesebben kezdik meg iskolai tanulmányaikat. Amennyiben ez igaz lenne is, felvetődik a kérdés: nem kellene éppen ebből előnyt kovácsolni? Nem kellene jobban kihasználni a helyzetet, és a feleslegesnek mondott kapacitások újragondolt alkalmazásával emelni az oktatás általános színvonalát?

(...) Magyarország integrálódott az unióba, és kőkemény piaci versengés közepette kell helytállnia. A nemzetközi tapasztalatok alapján úgy tűnik, annak az országnak van esélye a nyertesek közé tartozni, amelyik magasan képzett, tanulékony, a kihívásokra gyorsan reagáló munkaerőt képes kibocsátani oktatási intézményeiből. Magyarország számára is lehetne ez a kitörési pont - ezzel szemben egyre rosszabbak a mutatók… Ám nem számíthatunk javulásra addig, amíg a diákok és a szüleik, illetve a pedagógusok nem érzik úgy, hogy az iskolán belül biztonságban vannak. Minden tekintetben. 

(...) A roham azonban nem ért véget: az általános iskolák után most a középiskolák körzetesítése következik. A nyilvánvaló szándék azt a szűk réteget is kizárni az állami elitképzésből, ahol a tehetséghez némi pénz is társul. A gimnáziumok tehát a jövőben nem válogathatnak majd tudásszint szerint a diákok között, azokat kell felvenniük, akik az adott körzetben laknak. Mindezt természetesen újfent a hátrányos helyzetű fiatalok érdekeire hivatkozva készül megtenni az oktatási kormányzat a szocialisták álbaloldali demagógiájának "érveit" használva.

(...) Nem lehet elégszer leírni: bár a jelenlegi koalíció működését nagyon is jellemzi a szakmai dilettantizmus, az oktatás területén végrehajtott rombolás jórészt nem ennek a következménye. A károkozás nem öncélú, hanem tudatos. Ha az ember tanul, ismer, tapasztal, akkor felismer, leleplez, átlát a felszínen. A jelenlegi elit számára a fiatalok százezrei számára megszerezhető tudás életveszélyes. Ők tudják, miért. 

(...) Százéves hagyománnyal rendelkező gimnáziumokat darálnak be a megyék a kormányra mutogatva - a kormány pedig hagyja ezt, arcizma nem rándul értékek és tradíciók védelmében. Mindezek fényében sokáig nem is értettem a mezőgazdasági szakiskolák ügyében indult lobbiharcot, még kevésbé annak sikerét.

(...) A közoktatás modernizációja már az első nemzeti fejlesztési terv keretében megindult uniós források bevonásával. Az elmúlt években elsősorban az új módszerek kipróbálása és az elterjesztésükhöz szükséges szolgáltatási háttér kiépítése történt meg. Most pedig soha nem látott mértékű oktatási fejlesztések indultak el a néhány hónapja megjelent legelső pályázatokkal az országban. A 2010-ig tartó ciklusban több száz milliárd forint jön az országba, amit iskolaépületek felújítására, eszközbeszerzésekre, informatikai fejlesztésekre és tartalomfejlesztésre lehet fordítani.

(...) Mindaz, amit eddig tettünk a korszerű közoktatás megteremtéséért, eredményes volt és jó alapot ad ahhoz, hogy hosszú távon biztosíthassuk a stabilitást az oktatásban, hogy elinduljunk a világ élmezőnye felé. Az elkövetkező évek - már csak a jól látható építkezések miatt is - szemmel láthatóbb sikereket hozhatnak. Akkor, ha együttműködés lesz a kormány és az iskolafenntartók, a pedagógusok és a szülők, a diákok és szakmai szervezetek, vagyis valamennyi benne érintett szereplő között, mert csak az érvek és lehetőségek folyamatos egyeztetésével lehet oktatási rendszerünk az ország fejlődésének motorja néhány év múlva.

(...) Úgy tűnik, az oktatási kormányzatnak az álláspontja, hogy az "ingyenes", tehát tandíjmentes középiskolákban igyekszik megakadályozni a tanulók "teljesítményközpontú" felvételi vizsgák alapján történő kiválogatását. Ezt burkolt szegregációnak tekinti, mivel a legszegényebbek, köztük a cigány származású tanulók, hátránnyal versenyeznek a helyekért a középosztály törekvő csemetéivel. A politikusok a válogatás jogát csak a fizetős, alapítványi középiskoláknak adnák meg, ahová a gazdag szülők elvihetik a gyermekeiket. Hát nem igazságos? Aki azt akarja, hogy a gyermeke tehetsége szárnyaljon, fizessen érte, aki viszont "ingyen" képzést akar, ossza meg azt a legszegényebbekkel, illetve a cigányokkal.

(...) Az "ingyenes" elitgimnáziumokban keményen kell tanulni, évről-évre vizsgákon kell helytállni ahhoz, hogy a tanulók eljussanak az érettségiig. Ezek az iskolák az utóbbi évtizedekben (már a hatvanas évektől kezdve!) "alsó középosztály" családjai számára a felfelé irányuló mobilitás csatornáit jelentették, olyan fiatalokat képeztek, akik szerencsés esetben versenyre kelhettek a gazdasági és pártelit, a happy few ifjú tagjaival is. Az oktatási kormányzat, amikor az "esélyegyenlőség" nevében hozzákezdett az "ingyenes" elitképzők színvonalának lerontásához, valójában lefelé nivellálja az egész magyar oktatási rendszert, aminek súlyos következményei lesznek. 

(...) A tömeges elszegényedés már a felnőttek továbbtanulását is lefékezte, még a diplomával rendelkezők körében is. A vidéken működő főiskolák elsősorban az állami támogatást elnyerni nem tudó, továbbtanulni anyagi okokból nem képes felnőttek távolmaradásának a kárvallottjai.

(...) Az új felvételi rendszer - ha így marad - lényegében a szegénység gyermekeinek utolsó felemelkedési esélyeit korlátozza. És sohasem tudjuk meg, hogy milyen tehetségek vesznek el a magyar nemzet számára. Ezt az állítást nem szükséges bizonyítani. Éppen az előző évtizedek felsőoktatása emelt ki ezernyi tehetséget a munka mellett tanuló felnőttek és a későn érő fiatalok köréből. Végzetes társadalmi következményekkel jár, ha a társadalmi felemelkedés ma már szinte egyetlen esélye is elvész számukra. 

(...) A fenti javaslatok összefoglalása egyetlen szóval: visszakörzetesítés. A szabad iskolaválasztás elvének felülírása, a kádári tanügyigazgatás rehabilitációja. Hiszen amennyiben az oktatási intézmények tudásbéli/rátermettségi kritériumok alapján nem szelektálhatnának, úgy marad a lakóhely és a szociális hovatartozás, mint válogatási paraméter. Régen a jobbágy oda tartozott, ahová született. Úgy tűnik, ezentúl van pedagógiai röghöz kötés is. Mostantól, ha nem vagy elég szegény, ott tanulsz, ahol laksz.

(...) Amúgy elárulhatom mi lesz a hozadéka ennek. Nálunk is akadnak majd – bár kevesebben, mint az Államokban - akik villámsebességgel magánoktatásba teszik gyereküket. Oda, hol a szülő a zsetonért tudásátadást vár, nem alternatív pedagógiai falansztert. A maradók és az újonnan jöttek viszonylatában pedig éppúgy lesz szegregáció. Intézményen belül, csoportbontás fedőnév alatt. Ugyanis a "hátrányosakkal" többet kell foglalkozni, ami a "fejlettek" rovására megy. Csakhogy a gimnázium feladata az egyetemre való felkészítés. Ezért - amikor a szülő kiveri a balhét (már csak ilyen önző), hogy leszarja a szegregációt, a fennkölt világjobbítást, őt csak a saját kölke érdekli - a tanintézmény fala közt húzzák fel a gettófalat. 

(...) Az igazság az, hogy a vizualitásnak be kell törnie a tantermekbe, különben végleg lemaradunk egy olyan világban, ahol mindez már természetes. Csak példaként jegyzem meg, Anglia összes tantermében van ilyen, és a mexikóiak is fölszerelték már ötszázezer tantermüket vele a hat-hétszázezerből. Nálunk 2009 végére negyvenezer interaktív táblával felszerelt osztály lesz.