Miniszterelnök két tűz között

Több oldalról is támadják Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a koalíción belülről. Az utódlással kapcsolatos élénkülő viták azonban egyelőre nem annyira Gyurcsány pozíciójának megrendülését, mint inkább a helykeresést jelzik, mind a szocialisták körében, mind pedig a koalíciós partner SZDSZ-nél. Rövidtávon továbbra sem valószínű, hogy a kormánytöbbség leváltja a miniszterelnököt, akinek a 2009-es európai parlamenti választásig jó esélye van posztja megőrzésére

Bizonytalanságot okozó találgatások 

A következő hónapok előrelátható eseményei és tendenciái egyelőre nem fenyegetik Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki posztját, az egyre gyakrabban felmerülő utódlási kérdések és találgatások azonban komoly bizonytalansági tényezőt jelentenek. A kormányalakítás után bejelentett megszorítások, a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után is rendszeresek voltak a miniszterelnök utódjával kapcsolatos felvetések, ám a lehetséges váltás az akkori forgatókönyvek szerint az európai parlamenti választás után következett volna be, hogy a 2010-es választásra lendületet nyerhessen a nagyobbik kormánypárt. A legutóbbi felvetések szerint azonban Gyurcsány Ferencnek már korábban bizonyítania kell, és már jövő év tavaszán felmerülhet a személycsere a kormány élén, és ha akkor nem tud megerősödni, sor kerül a távozására. Az utóbbi hetek politikai vitájának jelentősége, hogy a kormányváltás lehetősége időben „közelebb került”. 

Elképzelt forgatókönyvek 

A miniszterelnök pozíciójáról szóló találgatások során a miniszterelnök-váltás lehetőségének alapvetően négy forgatókönyve merült fel: (1) a kormányfő lemondása; (2) a kormányfő konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal történő eltávolítása; (3) az előrehozott választások és (4) a kisebbségi kormányzás. Ebből az első forgatókönyvet szinte senki sem tartja reális lehetőségnek, a másik három elképzelés azonban rendszeresen felmerül a sajtóban. 

Konstruktív bizalmatlanság vagy távozás 

Általános vélekedés, hogy Gyurcsány Ferenc nem mond le miniszterelnöki pozíciójáról, így pozíciójából csak konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal távolítható majd el. E kérdésnek azonban annyiban nincs nagy politikai jelentősége, hogy a kormányfő-állításnak a két esetben ugyanazok a politikai feltételei: egy alternatív miniszterelnök-jelölt és az őt megválasztani hajlandó parlamenti többség.

A nyilvánosságban megjelenő kormányfő-jelöltekből ugyan nincs hiány, de a cserének jelenleg komoly akadálya, hogy a szóba jöhető nevek között is politikai érdekellentétek húzódnak, a Gyurcsánnyal szembeni elégedetlenség tehát nem képes egységes többségi akarattá kovácsolódni a nagyobbik kormánypárton belül. A találgatások ellenére ráadásul azt is nehéz elképzelni, hogy lenne olyan szocialista politikus, aki a következő két-három miniszterelnöki évért cserébe hajlandó lenne kockáztatni hosszabb távú politikai karrierjét, és aki maga mellé tudja állítani nemcsak az MSZP, de az SZDSZ frakcióját is.

A találgatások mindenesetre reflektorfénybe helyezik a miniszterelnök és az MSZP, illetve a miniszterelnök és az SZDSZ konfliktusának témáját. Ez a miniszterelnök „tisztasági csomagjának” nem kalkulált politikai hatása: míg Gyurcsány Ferenc számolhatott azzal, hogy a felvetései a frakció tagjainak hangos ellenállásába ütköznek majd, az azonban már vélhetően szándékaival ellentétes, hogy a médiát a távozásával kapcsolatos találgatások töktik majd ki – és gyakorlatilag már nem is az a kérdés, hogy távozik-e posztjáról kormányfő, hanem az, hogy mikor távozik.

Gyurcsány Ferenc eközben többfrontos küzdelmet vív. Egyrészről egyre nagyobb kényszert jelent számára, hogy sikeres és láthatóan eredményes kormányzati munkát mutasson fel, ami azonban a reformok jelenlegi állása szerint akkor is nehézkes lenne, ha minden szakpolitikai döntést általános egyetértés fogadna a kormánykoalícióban, az ellenzéki pártok körében, valamint a választóknál. Lényegében azok a kormánypárti képviselők várják el a sikeres kormányzati tevékenységet a miniszterelnöktől, akikkel a kormánynak naponta meg kell küzdenie egy-egy szakpolitikai program végrehajthatóságáért. A miniszterelnök pedig láthatóan azzal sem számolt, hogy sokkal hamarabb kell látható eredményeket felmutatnia, mint ahogyan a kormányalakításkor a ciklust eltervezték: a kormányzati munka négy évét a kormányfő a gazdaságot rendbetévő megszorítások, a hosszú távú programokat jelentő reformok és az európai uniós forrásokat felhasználó fejlesztések pilléreire alapozta, mely sorrend azonban tarthatatlannak bizonyult. 

Kisebbségi kormányzás vagy előrehozott választás 

Gyurcsány Ferenc azonban nem csupán a helyi, választókerületi érdekeiket védő szocialista képviselőkkel szemben kell, hogy érvényesítse politikai programját, hanem meg kell találnia az egyensúlyt a koalíciós partner SZDSZ elvárásaival összefüggésben is. Nyilvánvaló, hogy a szabaddemokraták nélkül nincsen kormányzati többség, de ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy közvetlenül küszöbön állna a koalíciós szakítás. A média Horn Gábor nyilatkozatát – miszerint pártja hajlandó lenne egy más politikát folytató Fidesszel, vagy egy másik jobboldali párttal való együttműködésre – a koalíciós felbomlásának lehetőségeként tálalta.

Nem szabad elfelejteni azonban, hogy az SZDSZ számára már hosszú évek óta az a legnehezebb feladat, hogy a szocialistákkal való koalíciós kormányzás idején hogyan mutassák meg saját arculatukat. Horn Gábor nyilatkozata tehát sokkal inkább szól az SZDSZ arculatáról, romló támogatottsági eredményeiről és pozícionálásáról, mint a hamarosan bekövetkező oldalváltásról – aminek a Fidesz fogadókészségének hiányában egyébként sem lenne reális esélye.

Nyilvánvaló ugyanakkor az is, hogy az SZDSZ-ben létezik olyan forgatókönyv, amely a mélypontra jutott támogatottság okozta válságos helyzetéből a kormány elhagyásával találná meg a kiutat. Jelenleg nem látható azonban pontosan, hogy a párt miként profitálhatna a koalícióból való kiugrással. Amennyiben az SZDSZ miatt kerülne sor előre hozott választásokra, a szocialista szavazók ellenszenve miatt a párt nemigen számíthatna baloldali átszavazókra, és erősen kérdéses az is, hogy ezt ellensúlyoznák-e azok a voksok, melyeket a párt karakán akciója és „hatalomról való lemondásból” merített hitelességi többlet hozhat az SZDSZ-nek. Amennyiben pedig a liberálisok kívülről támogatnák a koalíciót, azzal – amellett, hogy elvesztenék a jelenleg általuk irányított kormányzati tárcákat – nem sikerülne megszűntetni a jelenlegi vezetés által is legsúlyosabbnak ítélt problémát, nevezetesen, hogy a párt nem tud kiszakadni az MSZP öleléséből. 

A miniszterelnök pozíciója 

Gyurcsány Ferenc pozíciója az elmúlt időszakban valóban nem erősödött, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy küszöbön állna menesztése. A miniszterelnök-pártelnök és az MSZP kölcsönösen korlátozzák egymást: a kormányfő parlamenti többséget felvonultatni képes alternatívája még nem lépett a nyilvánosság elé, a miniszterelnök azonban könnyen kényszerülhet engedményekre saját frakciójával szemben. A legnagyobb fenyegetést Gyurcsány Ferencnek tehát az jelenti, hogy miközben egyre többször kerül szóba az utódlás kérdése, a személyéről szóló viták nem teszik számára lehetővé a hatékony kormányzást, ami végül növelheti az elégedetlenséget iránta az MSZP-n belül is.