A Fidesz vagy a szakszervezetek sztrájkja?

A publicisták véleménye ezúttal is megoszlik. Sokan közülük úgy vélik, hogy a sztrájkolók és demonstrálók alapvetően jogos követeléseket fogalmaztak meg, és demonstrációjuk fontos lépés a társadalmi szolidaritás növelésének irányába. Mások szerint ellenben egyértelmű, hogy a munkabeszüntetésben legalábbis szerepe volt a Fidesznek is, és az ellenzéki párt ezzel is a kormány reformpolitikájának hiteltelenítését kívánta elérni.

2007. november 21-re több, elsősorban a LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok szövetségéhez tartozó szakszervezet sztrájkot és demonstrációt hirdetett meg, a Társadalmi Szolidaritás Napja néven. A szakszervezetek az egészségbiztosítás átalakítása, a nyugdíjrendszer szabályainak megváltoztatása, és a vasúti

szárnyvonalak bezárása ellen kívántak tiltakozni. A sztrájkban részt vettek a ferihegyi reptéri dolgozók, a Vasi Volán és a Körös Volán , a MÁV, a GYSEV, több erőmű és kórház dolgozói, és egyes iskolák pedagógusai is. A demonstrációhoz és a sztrájkhoz összesen 82 tagszervezet és mintegy félszáz civil szervezet csatlakozott, illetve támogatta azt, többek között a Védegylet, az Élőlánc, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Magyar Orvosi Kamara, a Pedagógusok Demokratikus Szervezete. A tüntetést támogatta még a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, és az MSZP baloldali platformja is. A tüntetések és sztrájkok előtt Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke találkozott Orbán Viktorral, azt azonban tagadta, hogy megmozdulásuknak köze lenne a pártpolitikához.

A Fidesz nevében Kövér László erkölcsi, politikai támogatásáról biztosította a sztrájkolókat és tüntetőket, Szíjjártó Péter, a párt szóvivője pedig kijelentette: az MSZP-nek és a kormánynak nem a Fidesszel, hanem az emberekkel van vitája. Az MSZP részéről Nyakó István, a párt szóvivője jelentette ki: a szerdai megmozdulás mögött a Fidesz és szövetségesei állnak. Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes pedig felszólította a Fideszt, hogy hagyja békén a szakszervezeteket. Kövér László nyilatkozata után több szakszervezet is visszavonta részvételét.

A sztrájk különösen a vasúti közlekedésben okozott fennakadásokat, azonban jelentősebb esemény nem történt, a munkabeszüntetések elsősorban 21-e délelőttjét érintették. Az esti, Kossuth téri tüntetésen néhány ezren vettek részt. A demonstráció után a helyszínen maradt néhány száz tüntető a kormány távozását követelte, a rendőrség több alkalommal is oszlatott a belvárosban. A tüntetők petárdákkal és üvegekkel dobálták a rendőröket. 

(...) A helyzetet bonyolítja a politikai motiváció tisztázatlansága: a kormánypártok a Fideszt sejtik az egész mögött. Minő váratlan fordulat, mondhatnánk, ugyanakkor kétségtelenül adódnak arra utaló jelek, hogy a felhívás az általános sztrájkra voltaképpen a Magyar Vizsla folytatása: akkor egy "civil" szervezet, most pedig a munkavállalói érdekképviseletek mögül igyekezett/igyekszik a legnagyobb ellenzéki párt céljait elérni. Kövér László (köztünk szólva: üdítően kontraproduktív) támogató nyilatkozata, az a kijelentés, miszerint a szerda esti szakszervezeti demonstrációra a Fidesz is mozgósítja szimpatizánsait, a BKV fideszes fb-tagjának állítólagos aktivitása, vagy a jobboldali szakszervezet (Munkástanácsok) agilitása mind egy-egy érv lehet a kormánypárti gyanúra.

(...) Mindezek ellenére hiba volna az akciót pártpolitikai motivációkkal magyarázni: épp akkora hiba, mint az előbb fölsoroltakat csupán "véletlen egybeeséseknek" tartani. Az például, hogy a vasutas, illetve egészségügyi szakszervezetek demonstráljanak a szakmájukat érintő változások ellen, teljességgel indokolható.

(...) Szögezzük le: a Népszava, csaknem száznegyven éves szociáldemokrata szellemisége okán is, sohasem fog demonstráló, sztrájkoló szakszervezetek ellen szólni. A sztrájkhoz való jog - amelyért egykor e történelmi lap is olyan sokat küzdött - a demokráciáknak ugyanolyan elidegeníthetetlen kritériuma, mint a szabad szólás vagy a gyülekezés joga. Rendjén való, ha egyes szakszervezetek sztrájkot, demonstrációt hirdetnek, még akkor is, ha esetünkben a demonstráló két szerveződés, a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége, egyes vasúti szárnyvonalak tervezett megszüntetésén túl olyan, egyértelműen a jelenlegi gazdasági reformmal szembehelyezkedő követeléseket is zászlajára tűz, mint a nyugdíjrendszer és az egészségügy átalakításának elutasítása. De azt végképpen nem értjük, hogy a Liga és a Munkástanácsok vezetői milyen "titkos" megbeszélést folytatnak Orbán Viktorral és párttársaival. Az eredmény mindenesetre nem maradt el. Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke bejelentette, hogy teljes erkölcsi támogatásukról biztosítják a megmozdulások szervezőit.

(...) Joggal kelt megütközést az, hogy a BKV felügyelőbizottságába a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesületnek - vagyis egy civil szervezetnek - delegált tagja, Vitézy Dávid, egyik pillanatról a másikra megszűnik tárgyilagos civilnek lenni, s az, aki korábban hangsúlyozta, hogy bár jelölésére a felkérést Tarlós Istvántól kapta, ő igenis civil. Nos ez a civil a sztrájkhoz nem csatlakozó Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségénél a szakszervezet vezetőségének megbotránkozására pártkorifeusként a sztrájkba lépés mellett agitál.

(...) Kéretik most nem feltenni a kézenfekvő álkérdést: miért ne cserélhetne véleményt bármikor egy pártvezető és egy (két) szakszervezeti vezető? Nyilvánvaló, csak az időhatározó az azóta felizzott vita forrása: megtehetik, de nem bármikor. A szakszervezeti tiltakozásokhoz ugyanis nemcsak egyetértő civil szervezetek csatlakoznak, hanem politikai pártok is.

(...) Ennek a társadalmi szolidaritás kifejezése érdekében kezdeményezett tiltakozó napnak - amelynek témái között az egészségbiztosítási terv ellenzése, a nyugdíjváltozások ügye, a vasúti mellékvonalak megszüntetése egyaránt szerepel - a sztrájkjait és egyéb demonstrációit másfél hónapja szervezik a mindenféle politikai nézetet valló, de a munkavállalók érdekében kitűzött célokban egyként gondolkodó szakszervezeti tagok. Ezt az egységet fertőzi meg gyanakvással a szóban forgó találkozó rosszul megválasztott időpontja. Tipikus illusztrációja a Talleyrand-mondásnak: "Ez több, mint bűn, hiba!" Mert a szerda (remélhetőleg békésen) elmúlik, de vajon ez a gyanakvás meddig marad?

(...) Az erőből értenek, de úgy látszik, attól rögtön meg is ijednek a hatalmon lévők. Máris visszakoztak például a harmincnyolc vasúti szárnyvonal bezárása ügyében, s valószínű, hogy más követeléseket is megpróbálnak legalább látszólag teljesíteni. Riadalmuk nem is alaptalan. A mai kormányzat s így természetesen a kormány által hozott intézkedések társadalmi elfogadottságát, támogatottságát soha nem látott alacsony szinten jegyzik a közvélemény-kutatók. Az egyik szocialista képviselő, Tóth Károly például már annyira megriadt, hogy egyenesen a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését javasolta.

(...) Most azonban valami mozdulni látszik. A vasutasok kezdték, s most ők is folytatják, s közben egyre több szakszervezet és szövetség felismerte végre, mi a dolga. Mintha ráeszméltek volna, hogy nekik nem a kormánynak kell lefeküdni - habár rövid távon kétségkívül kifizetődő foglalatosság -, hanem azoknak az embereknek, munkásoknak, munkavállalóknak az érdekeit képviselni, akik őket bizalmukkal kitüntették. Sőt. A vasutasok, a pedagógusok, a fegyveres és a rendvédelmi dolgozók stb., arra is rájönni látszanak, hogy ami velük történik, az az egész országgal történik, s ami másokkal történik, az velük is történik. Ezért már nem csupán saját szakágazati érdekeikért, hanem össztársadalmi célokért is hajlandók munkabeszüntetésre.

(...) Gaskóék megértették, hogy a Fidesszel közös részt vállalni az emberek tudatos félrevezetésében, a "szociális válság" semmivel nem igazolható hazugságában, az bizony rájuk is visszaüthet. Ezért jó előre kikérik maguknak, hogy bárki "sanda politikai céllal" közéjük keveredjen - csak hát a sandaság az ő kezdeményezésüket már kezdettől fogva áthatotta. Mert azon lehetne vitatkozni, hogy némely társadalmi rétegek elbírják, elviselik-e a konvergenciaprogram erőltettet ütemét, azt, hogy a kormány alig több mint egyetlen év alatt majd’ felére, azaz legalább öt százalékkal csökkenti a hiányt. De azon nem, hogy volt-e más lehetősége a kormánynak. Legalábbis eleddig egyetlen érdemleges politikai avagy közgazdasági alternatíva sem került a nyilvánosság elé.

(...) Az sem véletlen, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a tüntetést támogató nyilatkozatát éppen Kövér László révén tette közzé. Az ő személye a garancia, hogy a tábor radikális szárnya meghallja az üzenetet. Ugyanakkor ebbe a mozgósításba eleve bekódolt a politikai kockázat. Semmi garancia nincs ugyanis arra, hogy a Fidesz mindenkor mindenhol felvonultatható derékhada otthon hagyja olyannyira kultivált árpádsávos zászlóerdejét és Gyurcsány-gyalázó transzparenseit, a bekiabálásokról már nem is beszélve. Magyarán: nem lehet kiszámítani, mivé fajul a "politikamentesnek" hirdetett rendezvény. A párt szervezőgárdája nyilván megpróbálja visszafogni, mintegy konszolidálni a csapatokat, de mindenki tudja, hogy az események igazában kiszámíthatatlanok. Akkor is: a Fidesz nem mondhat le arról, hogy osztozzon a "politikamentes" munkavállalók felháborodásában.

(...) Nyilvánvaló, hogy amikor állami vállalat ellen szerveznek sztrájkot, a munkaadóval szemben fellépők az aktuális politikai hatalom kritikáját is megfogalmazzák. Nem véletlen, hogy a kormánypártok kommunikációja arra irányult, hogy megpróbálják az ellenzék szokásos, unalomig ismert támadásainak sorába helyezni a megmozdulást. Ezzel viszont közvetve kétségbe vonták a meghirdető szervezetek legitimitását, autonómiáját, s a sztrájkolókat politikailag kívánták megbélyegezni.

(...) Egy ilyen típusú általános kritikának persze csak akkor van esélye arra, hogy meghallgatásra találjon, ha csakugyan világos üzenetet tud közvetíteni. Ehhez pedig a résztvevők nagy száma elengedhetetlen követelmény. Nem lehet úgy társadalmi léptékű elégedetlenségről beszélni, hogy közben az elégedetlenek távol maradnak a megmozdulástól. Ennyiben igen nagy kockázatot vállaltak magukra a szervezők. Hisz ha nem sikerül jelentős tömegeket maguk mellé állítani, akkor az érdektelenség ellenkező előjelű eredményt is hozhat. Vagyis bebizonyosodhat: a társadalom nincs olyan állapotban, hogy álláspontját artikulálni tudja.

(...) Azzal sincs baj, hogy a vasutasok mennek neki az egészségbiztosítás tervezett privatizációjának. Igaz, a tárgyalóiknak felhatalmazást adó munkavállalóknak félő, nincs kristálytiszta képük arról, hogy a magánbiztosítók belépése a finanszírozásba hogyan viszonyul a szolidaritási elv primátusához, a rájuk zúdított érvrendszer pedig nem nélkülözi a népbolondító elemeket, de akkor is: igazuk van, addig kell kiabálniuk, amíg valaki érthetően el nem mondja, miért is van szükség arra, amit a kormány tervez. És másnak tisztességesen azt, hogy mit kínálnak cserébe, ha továbbra is elkérik a tb-nek a több százmilliárd forintos deficit fedezetét.

(...) A kérdés az, hogy jön ide az Árpád-ház zászlajának rossz emlékű csíkozása, mint tüntetési szimbólum. Mit lehet kezdeni azokkal, akik a hazát mentenék olyan kérdésektől, amelyek Európa szinte minden hazájában kemény, de nem irracionális konfliktusok tengelyében vannak? Különösen, hogy tegnap óta tudható: a kormány intézkedései ellen fel lehet lépni a politikai korrektség keretei között. Parlamenten kívüli lecke parlamentarizmusból.

(...) Az esti demonstráción - jaj, csak azokat az árpádsávos zászlókat tudnánk feledni - is csak pár ezren jelentek meg. Nagy tömegnek nem mondhatjuk. Szegény Kontur Pál (Fidesz-munkásököl tagozat) hiába agitált az egyszerű kisemberek védelmében, hogy tessék elmenni és döntögetni a kormányt. Még rá sem hallgattak. Nahát.

(...) Ezzel együtt a koalíciónak nincs oka különösebb győzelmet ünnepelni. Attól, hogy a politika ösztönözte "szolidaritás napja" közel sem mozgatott meg tömegeket, még sokan elégedetlenek azzal, ami most történik az országban. Tessék csak egy pillantást vetni a közvélemény-kutatásokra. Vagy éppen megnézni, mit tesznek most szocialista képviselők az egészségbiztosítási rendszer reformjáról szóló törvényjavaslattal. Finoman szólva az összehangolatlanság látszatát kelti, ami most történik.

(...) Mégsem ez a lényeg. Még az sem, hogy egyre erősebb a politikai stichje ennek a sztrájk-tüntetés heppeningnek. Az sem túl érdekes, hogy a nagy szervezkedés közepette Gaskó Orbánnal tárgyalt, de mint a szakszervezeti vezetőtől tudjuk, a sztrájkról szó nem esett közöttük. Az pedig a véletlenek összjátéka, hogy nem sokkal e találkozó után Kövér László Fidesz-alelnök nem kötelezte, csupán melegen ajánlotta, hogy elvtársai vegyenek részt a szervezésben, a sztrájkban és a tüntetésen. Gaskó persze azonnal elhatárolódott minden párttól, kérte, ne szervezzenek. Ember legyen a talpán, aki megmondja, a sztrájkszervező most éppen szaktárs vagy elvtárs.

(...) Nem véletlenül emelik szerte Európában a nyugdíjkorhatárt. A hozzátartozó sztrájkokkal, tüntetésekkel együtt persze, de ez a lényegen nem változtat. Lehet tehát itthon is választani: tb-reform, vagy a nyugdíjat unokáink sem fogják látni. Igaz, a változatlan egészségügyi rendszerrel amúgy sem élnek majd addig. 

(...) Évek óta nem volt ekkora sztrájk Magyarországon. A munkabeszüntetések gazdasági, anyagi hatásait csupán napok múlva lehet kimutatni, ám néhány tanulság már most levonható. Az egyik: a megosztottságnak hatása van a munkavállalói érdekvédelemre is. Nem minden szakszervezet csatlakozott a sztrájkhoz. Ezt megpróbálhatják kihasználni azok, akiknek ahhoz fűződik érdekük, hogy a megmozdulás jelentőségét kisebbítsék.

(...) A szocialisták azt mondják, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kisajátította a tiltakozást. Valóban, a Fidesz is támogatásáról biztosította a sztrájkolókat, de ezt megtenni neki is jogában állt. Mint ahogy badarság azt mondani, hogy a szakszervezetek csupán a béralkuk miatt sztrájkolhatnak, vagy kizárólag a tagok jobb munkakörülményeiért küzdhetnek. 

(...) Feleslegesen próbálnak tehát elhatárolódni a lapzártánk után kezdődő sztrájk kapcsán a "teljes erkölcsi és politikai" támogatást kilátásba helyező ellenzéki hátszéltől. Igaz, így viszont azt kockáztatják - mint arra Tamás Gáspár Miklós is figyelmeztet-, hogy szerény, és csak lassan növekvő társadalmi legitimációjukat egyetlen pillanat alatt elveszíthetik, amennyiben szélsőjobbos felhangokat (is) kap egy tiltakozó akciójuk.

(...) Elvben a nyugdíjreform vagy a vasúti szárnyvonalak megszűntetésének kiindulópontjával is nehéz vitatkozni: az állam nem tudja a végletekig finanszírozni több száz milliárdos veszteségeit, így lépni kell. A kormánypártok támogatottságának mélyrepülése azonban azt mutatja, hogy sokkal alaposabb előkészítés, egyeztetés és némi társadalmi egyetértés, legitimáció kellene - kellett volna - ehhez a munkához. A negatív spirál azonban most tovább erősödik; a sztrájkhangulat ellene hat a további kezdeményezéseknek, miközben alternatívát sem a sztrájkolók, sem a melléjük álló politikai erők nem kínálnak. 

(...) Lehet, hogy lemaradtunk valamiről, de a sztrájkjogukkal élő munkavállalók rendőrség és/vagy állami/önkormányzati tulajdonú munkáltatójuk megfélemlítése távol esik az európai baloldal általunk ismert hagyományától. Márpedig a munkavállalói érdekvédőkkel szembeni hasonló nyomásgyakorlásra még a most a munkabeszüntetések harcos támogatójává előlépett, saját kormányzása idején viszont az érdekegyeztetés rendszerét használhatatlanná tevő Fidesz sem vetemedett, amikor a hozzá közelálló médiamunkások 1999 elején, a több napon át tartó vasutassztrájk idején harcba szálltak a vasutasokkal.

(...) Ha a társadalom tisztában lenne azzal, hogy hová tartunk, mi a célmodell, s ezt a célmodellt értené és jogosnak fogadná el - ami valójában könnyen teljesíthető követelmény -, akkor elfogadná az oda vezető fokozatos utat. De se célmodell nincs, se fokozatosság. Van viszont durva és brutális intézkedés: egyik évről a másikra az induló nyugdíjak nyolcszázalékos csökkentése. Ez joggal tartható felháborítónak. Ne feledkezzünk meg arról: aki ma a kormány reformjai ellen tüntet, az az országot jobbá tévő reformokért tüntet. Ezek, úgy tűnik, egy másik kormányra várnak.

(...) Reformokra szükség van. Mert időnként szükséges újragondolni önmagunkat és intézményeinket. Két dolog viszont elkerülendő. Az egyik, hogy ez kapkodva, meggondolatlanul, divatos eszméket magunkévá téve tegyük. A másik, hogy reformnak mondjunk, álcázzunk olyan törekvéseket, amelyek egyáltalán nem a többség, hanem igencsak kevesek üdvét szolgálják. De azt legalább nagyon. A jelenlegi helyzet eredete Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásának időszaka, amikor mindent egy lapra, a következő választások megnyerésére, Orbán Viktor legyőzésére tett fel. És nyert. Győzelmének ára az ország újbóli eladósítása, az államháztartás hatalmas hiánya, az adóemelések és a megszorítások együttese - amit most fizettet meg az egész társadalommal. S bár el lehet mondani, hogy minden eddigi kormány túlköltekezett a választási évben, de az első Gyurcsány-kormány volt az, amely minden lehetséges, még elviselhető léptéket átlépett, és a pénzügyi válság szélére sodorta az országot. Csak az egészségügyből százmilliárdos nagyságrendben vontak ki és fognak is még kivonni forrást. Az emberek az egészségügy és a nyugdíj miatt sztrájkolnak és tüntetnek.

(...) Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke olyannyira megretten a Fidesz vezetőinek szolidaritást jelző szavaitól, hogy immár el sem mer menni a rendezvényre, nehogy félreértsék a gesztusát. Azt nyilatkozza, "szolidaritásunk kifejezéseként arra készültünk, hogy képviselőink jelen lesznek a szerdai demonstráción is. Kövér László megnyilvánulása viszont egyértelmű pártpolitikai színezetet adott ennek, ezért letettünk róla".

(...) Követelni egyfelől, hogy a kormány vonja vissza az egészségbiztosítási rendszer átalakítására vonatkozó tervét, a nyugdíjszámítás januártól érvényes rendjét, tiltakozni a vasúti szárnyvonalak megszüntetése ellen stb., és közben azt gondolni, hogy amit teszünk, az nem politika, nem politikai vélemény- és akaratnyilvánítás?! Hogy férnek össze ezek a képzetek?