Vajúdnak a hegyek...

Az újságírók véleménye ezúttal is megoszlik. Többen közülük úgy gondolják, hogy az egészségbiztosítás átalakítása egyértelműen rossz döntés, és hiba bevonni a magántőkét az egészségügybe. Mások ellenben inkább a lakosság meggyőzését, és a hiteles, átgondolt komunikációt hiányolják a kormányzat részéről.

December 2-án, vasárnap a koalíciós pártok megegyeztek az egészségbiztosítási reform vitás kérdéseiben (igazgatósági felállás, szavazati arányok, OEP

utódszervezetének státusa, fejkvóta- és díjtétel-bizottságok összetétele stb.). Másnap a frakciók is rábólintottak a megegyezésre, így várhatóan december 17-én sor kerül a javaslat végszavazására.

Eközben a Liga Szakszervezetek fenntartja, hogy december 15-én tüntetést, 17-ével kezdődően pedig határozatlan idejű sztrájkot kezdeményez a reformmal szembeni elégedetlenség jelzésére. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke egy nyilatkozatával egyébként kisebb botrányt okozott, amikor felajánlotta, hogy a frakciófegyelemmel szembemenő, és azt előre nem jelző képviselők büntetését kifizetik a sztrájkalapból. Sokan azt állítják, hogy pontosan ez a hétfő reggeli ajánlat rántotta össze a szocialistákat, így egyhangúlag támogatták a kialkudott kompromisszumot.

A reformmal kapcsolatos törésvonalak ugyanakkor nem változtak, a Fidesz – Orbán Viktor pártelnökkel az élen – továbbra sem támogatja a változtatásokat. Orbán Viktor azt mondta: kormányra kerülésük esetén a rendszer visszaalakításának a költségeit a majdani befektetőknek kell állniuk. 

(…) van-é valami halovány sejtelme arról, hogy hazánkban mit próbálnak reform címén lenyomni a nép torkán? (…) Trichet úr azt az elképesztő káoszt tartja reformnak, amit az egészségügyben kavartak eddig, és amit még kavarni fognak öntelt dilettánsok és hisztérikus önmegvalósítók?

(…) Elég egy pillantást vetnünk társaira, akikkel nekivágott a reformok kierőszakolásának. Veres, Bajnai, Draskovits, Kóka, Horváth Ágnes, s sorolhatnánk hosszan, oly társaság, akiket külön-külön, de együtt sem tanácsos felügyelet nélkül kiengedni az utcára, mert félő, kárt tesznek valakiben vagy magukban. 

(…) S bár joggal irigyeljük az európai, sőt világélvonalhoz tartozó osztrák és francia több-biztosítós egészségügyet, egyikük sem versengő, ki hova tartozik, jogszabály határozza meg, és nem nyereségérdekeltek.

(…) A francia rendszer lényegében egybiztosítós.

(…) A NEK javaslatának gyengesége, hogy nem sok figyelmet szentelt a szervezeti kérdéseknek, pedig a nagyobb hatékonyságnak kizárólag ez lehet a forrása.

(…) Az 1993-1998 közötti önkormányzat nagyon rossz konstrukció volt, mert nem is konstruálták: lényegében az 1928-as modellt másolták, nem gondolva arra, hogy hosszú évtizedek alatt nagyon jelentősen megváltoztak a körülmények. Nem meglepő, ha zsákutcába vezetett. 

(…) miért is kell ennyire erőltetni a magánbiztosítók bevezetését a közpénzek elköltésének e gigantikus rendszerébe?

(…) Komoly felfordulást lehet csinálni, igazi kormánylejáratást, anélkül, hogy bárki venné a fáradságot, s legalább egy érthető mondatot megfogalmazna arról, hogy konkrétan mi is a baja. (…) Ha nem, hát vegyék a fáradságot mindazok, akik biblikus hevülettel átkozzák a tervezett újat, és mondják meg, mi a jó a régiben.

(…) Nem érthető, hogy ha ilyen könnyen gerjeszthető ellenindulat, miért ragaszkodik a kormány az átalakításnak ez utolsó lépéséhez. Az ágyszámleépítéssel, a gyógyszerárreformmal, a vizitdíjjal anynyit tettek, amennyihez átlagos körülmények között ciklusokra van szükség. Miért nem elég? Egyetlen, számomra erős érvük van: a biztosítási reform nélkül visszavehető, ami eddig történt. 

(…) Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó pedig egymásnak adja át a telefont, hogy köszönetet mondjon ezért Gaskó István sztrájkszervező Liga-elnöknek, aki parádés megoldással előre tudatta a rendetlenkedni kívánó MSZP-s honatyákkal, hogy ő bizony kifizeti a pénzbüntetését annak, aki leszavazza a biztosítási törvényt. A megalázásnak is van határa, s Gaskó ezt most sikerrel átlépte.

(…) A biztosítási reform emiatt régóta nem szakmai érvekről, hanem politikai vitáról szólt. Ha ezt most valóban sikerült lezárni, akkor már csak abban kell bizakodni, hogy a szocialista–liberális elvturmix – mondjuk úgy – iható lesz. Mert ha mégis túlságosan darabos, akkor tízmillió ember torkán fog akadni. Az pedig bukás. 

(…) Lehet háborogni, mondván, a rendszerváltozás óta nem volt példa rá, hogy valaki ilyen szenvtelenül odavágja: kész kilóra megvenni a bizonytalankodókat.

(…) Egyébként nem is kellene képviselőket választanunk. Négyévente mindenki bejelölne egy pártot, majd a legtöbb voksot birtokló pártelnök egymaga vagy néhány koalíciós vezetővel kormányt alakíthatna. A törvényhozás ülései pedig úgy zajlanának, mint egy részvénytársaság közgyűlése: mindenki vinné a táblácskáját, bizonyítva, hogy szavazata hány százalékot ér. S Gaskónak sem jutna az eszébe százezer forinttal megvenni a szavazást. 

(…) Bérarányokról van szó, azaz a magyar társadalom más foglalkozásokhoz képest fele-harmada bért fizet az egészségügyi dolgozóknak. (…)Ezek után nem csoda, ha az öt-tízszeres reáljövedelem a hazai szakembereket arra készteti, hogy fogják a diplomájukat és elvándoroljanak.

(…) A koncepció mögött egyfajta bolsevik mentalitás sejlik fel: idealisztikus elképzelések adminisztratív eszközökkel történő megvalósítása, figyelmen kívül hagyva a dolgok valódi természetét. Mindez érvényesül a hazai járó- és fekvőbetegellátásban is, mivel a csökkenő kapacitás miatt a rendszer túlterhelt, az orvosok alig győzik a munkát. Az egész emberrel való törődést részproblémák kezelése váltja fel. 

(…) Az egészségügy átalakítása annyiban eltér egy vállalat átszervezésétől, hogy meg kell nyerni hozzá az ügyfeleket, vagyis az előbb-utóbb ellátásra szoruló állampolgárokat is.

(…) Ám a változáskezelés abban merült ki, hogy "hajtsuk végre minél hamarabb azt, amit kitaláltunk, aztán a ciklus végéig majd bebizonyosodik, nekünk volt igazunk".

(…) Eltekintve attól, hogy a politika jóvoltából már olyan messze vagyunk az eredeti tervektől, mint Makó Jeruzsálemtől, a depresszió tankönyvi mélypontját nem az elfogadás, hanem aviszszavágás követte.

(…) Így a mai és a potenciális betegek csak aközött választhatnak, hogy melyik erőszaktevő oldalára álljanak. (…) A mostani történések a "vagy legyűrlek, vagy pórul járok" mentalitást erősítik, s ez márjóval túlmutat az egészségügy reformjának kudarcán. A magyar társadalom nem erős a kompromisszumkötésben; nem élte meg, hogy olyan megoldások is vannak, amelyekben minden fél nyer, de legalábbis nem veszít.