Karácsony előtti törvényhozási dömping

2007-12-22

Az Országgyűlés őszi ülésszakának utolsó hete jól mutatta a politikai kommunikáció működésének azon szabályát, hogy nem lehet mindenből ügyet csinálni. December 17-én elfogadták a képviselők a 2008-as költségvetést, az egészségbiztosítási törvényt, a Fidesz népszavazási kezdeményezéseit, a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló törvényt, ratifikálták a Lisszaboni Szerződést és leszavazták Sólyom László ombudsman-jelöltjeit. Mindeközben az ügyészség kezdeményezte a Magyar Gárda feloszlatását, a miniszterelnök pedig kinevezte Laborc Sándort a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójává.

A parlamenti évad utolsó hetének számos eseménye közül egyértelműen az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvény elfogadása emelkedett ki. Az ügy már hetekkel a december 17-én tartott végszavazás előtt szimbolikus jelentőségre tett szert. A törvényjavaslatról folytatott vita ugyanis elsődlegesen nem a szabályozni kívánt szakpolitikai területről, hanem a kormány stabilitásáról szólt. A szavazás tétjét pedig nem pusztán az ellenzék emelte meg, hanem a kormánypártok is, hiszen a törvény elfogadását megelőző koalíciós, valamint MSZP-n belüli vita hatására az egészségbiztosítás ügyének eldöntése egyfajta informális bizalmi szavazásként jelent meg a nyilvánosságban.

Éppen a magas tét miatt a felfokozott várokozásokhoz képest semmilyen vártalan esemény nem történt. A kormánypárti képviselők – a politikai racionalitásnak megfelelően – fegyelmezetten megszavazták a törvényt, az ellenzéki képviselők pedig fegyelmezetten elutasították azt. A szimbólummá emelt egészségbiztosítási reform ügye azonban még korántsem zárult le: a törvény további sorsa, annak végrehajtása, valamint az egészségügyi reform kérdését általános politikai értelemben érintő jövő évi népszavazás sok vitára ad még lehetőséget. 

A Ház hírei

Hír Megjegyzés
Egészségbiztosítási törvény elfogadása Rövid távon stabilizálódott a kormány helyzete.
Bejegyzett élettársi kapcsolat törvénybe iktatása A téma alig jelent meg a nyilvánosság napirendjén.
Fidesz népszavazási kezdeményezés megszavazása A kormány előtt álló fontos döntés, hogy milyen stratégiát válasszon a népszavazási kampányban.
2008. évi költségvetés elfogadása Szinte észrevétlenül zajlott a parlamenti végszavazás.
Az állami vezetők juttatásainak nyilvánosságra hozataláról szóló javaslatokat levették napirendről Az MSZP új javaslatot nyújt be, a vita újrakezdődik.
Az ombudsman-jelölteket nem választották meg Sólyom László politikai stratégiájába illeszkedik, ugyanakkor számára presztízsveszteséget jelent.
Lisszaboni szerződés ratifikálása A kormány szándékainak megfelelően gyors ratifikáció
Az OGY megszavazta a közpénzekből nyújtott állami támogatások átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot A kormányoldal számára kedvező ügy.
Gyurcsány Ferenc kinevezte Laborc Sándort az NBH főigazgatójává. A Fidesz-KDNP bojkottálni fogja a nemzetbiztonsági bizottság üléseit A Fidesz a bojkottal folytatni kívánja az ügyet, kérdés azonban, hogy a döntés után meddig tartható még napirenden a téma.
A Fidesz újra be fogja nyújtani saját alternatív egészségbiztosítási javaslatát Az egészségbiztosítás témája nem zárult le a törvény megszavazásával.
Szili Katalin értékelte a Ház féléves munkáját 32 ülés, 74 ülésnap 660 órányi ülés, 642 óra a tiszta tárgyalási idő a mérleg.


Az egészségbiztosítási törvény szimbolikus erejéről tanúskodott, hogy a 2008. évi költségvetés elfogadása, valamint Sólyom László ombudsman-jelöltjeinek leszavazása alig keltett visszhangot a nyilvánosságban. Így a Fidesz által kezdeményezett népszavazásról szóló döntés volt az egyetlen olyan további téma, amellyel a politikai szereplők intenzívebben foglalkoztak. Ez pedig már arra mutatott rá, hogy 2008 év legfontosabb politikai eseménye minden bizonnyal a népszavazás lesz majd.

Futárposta (dec. 14. óta)

  Szám Jelleg, benyújtó, kiemelendő javaslat
Benyújtott önálló indítványok 5 Ebből három népszavazást elrendelő ogy.hat.
Visszavont önálló indítványok - -
Módosító, kapcsolódó módosító javaslatok, sürgősségi, kivételességi indítványok, pontosítások 15 Ebből három minisztériumi zárószavazás előtti módosítás az egészségbiztosítási pénztárakról szóló tv.-hez az EÜM részéről
Visszavont, visszautasított és határidő után érkezett módosító, kapcsolódó módosító javaslatok 1 Csáky András zárószavazás előtti módosítója az egészségbiztosítási pénztárakról szóló tv.-hez
Benyújtott egységes javaslatok - -
Írásbeli kérdésekre benyújtott válaszok 25 Ebből SZMM (15), GKM (2), EÜM (2), IRM (2), ÖTM (2), MEH-FVM (1-1)
Bizottsági ajánlások, kiegészítő ajánlások 9 Bizottságok

Forrás: www.mkogy.hu


Kiemelt javaslatok a parlamenti ügymenetben

Javaslat Állapot A javaslat tartalma, fontos pontjai vagy jelentősége
A pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről sz. tvj. (T/4190. szám) Módosítókról való határozathozatal következik Szabályozza az eddig követhetetlen pártfinanszírozást, adomány elfogadását természetes személytől teszi lehetővé
A költségvetési felelősségről és a Törvényhozási Költségvetési Hivatalról sz. tvj. (T/4319. Szám) , A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról sz. tvj. (T/4320. Szám), valamint A Magyar Közt. Alkotmányáról sz. 1949. évi XX. tv. mód. sz. tvj. (T/4318. szám) Tárgysorozatban (tárgyalása még nem kezdődött meg) Költségvetési felelősségről szóló törvénycsomag (benne: Költségvetési Hivatal felállításáról szóló jav.)

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384