Kinek jó az elnöki vétó?

Sólyom László köztársasági elnök 2007. december 27-én bejelentette, nem írja alá az egészségbiztosítási törvényt, hanem megfontolásra visszaküldi azt az Országgyűlésnek. A témában született publicisztikák többsége egyetértett abban, hogy az államfő a törvényről alkotott véleményében egyik politikai oldal mellett sem foglalt állást.

A jobboldali sajtó bírálta, hogy az elnök nem az alkotmányossági, hanem a politikai vétót választotta, mert így "döntésével csupán néhány hetet nyert az ország.", és a két koalíciós párt februárban újra megszavazza a törvényt. Baloldali vélemények

szerint az államfői döntés megerősítette, hogy a törvény nem alkotmányellenes és az "egészségügyi reform ügye nem áll vesztésre."

A Hírszerző álláspontja szerint Sólyom László érvelésének egyik sarokeleme egybecseng a szlovák több-biztosítós modell kidolgozójának kritikájával, aki a magyar modell egyik legnagyobb hibájának azt tartja, hogy a regionális, megyei monopóliumok miatt alig alakul ki verseny. A Figyelő úgy látja, az elnöki vétóval az átalakításokat túl gyorsnak tartó szocialista képviselők érték el a céljukat, mert így időt kaptak arra, hogy megismerjék a kapkodva elfogadott módosításokat. 

(…) A kormányoldal számára az aláírás és így az automatikus hatálybalépés lett volna az ideális döntés. Az ellenzék, valamint a törvény szakmai, érdek-képviseleti és civil bírálói az alkotmányossági kontrollban bíztak, hiszen ez a jogszabály megsemmisítésének reményével kecsegtet, legalábbis a bizonytalan jövőbe tolja ki a hatálybalépést. Azzal, hogy az államfő a gyengébb vétó eszközét választotta, vagyis megfontolásra visszaküldte a törvényt a parlamentnek, látszólag köztes álláspontot foglalt el a két fél ádáz, kompromisszumot nem ismerő vitájában. Csakhogy a belülről vezérelt államférfi sohasem akar úgymond középen állni, hanem mindig a személyes meggyőződésének, a paragrafusok mögötti alkotmányos értékrendnek megfelelő megoldást választja.

(…) A kormányszóvivő cinikus reagálásában is azt emelte ki, hogy Sólyom László nem talált alkotmányossági kifogást. Szerinte emellett az a lényeg, hogy az államfő hitet tett az egészségbiztosítási reform mellett. Szerintem meg inkább ez: "A törvénnyel nem értek egyet, nem írom alá, nem hirdetem ki." (…) Egyszóval Sólyom László reformpárti, csak éppen a kormány által választott módszerről lesújtó a véleménye. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egészségbiztosítás átalakítása kapcsán a reformok keserű történelmi tapasztalatokból ismerős, erőszakkal népboldogító, küldetéses gyurcsányi útja felett tört pálcát. Tette ezt úgy, hogy nem lépett ki a számára szűken mért közjogi keretből: nem foglalt állást arról, milyen egészségbiztosítási modell volna üdvözítő. Nem állt az ellenzék mellé, „csupán” annyit szögezett le alapos érveléssel megtámogatva, hogy ez a törvény: rossz.

(…) Illúzióim nincsenek. Az elnöki döntés az egészségügy jövőjét a kormánytöbbség kezébe helyezte. A szándéktól függetlenül kecskére bízta a káposztát. Hol válság van, ott válság van. 

(…) A köztársasági elnök azzal, hogy csupán visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a törvényt, kifejezésre juttatta, legközelebb alá fogja írni. Így ez a lépése csak arra volt jó, hogy a közfigyelem kereszttüzében ő is kifejtse értékes, ám csekély relevanciával járó álláspontját, amely egybecsengett a szakmai és civilszervezetek, a magyar szellemi életet meghatározó értelmiségiek többségi véleményével. Az államfő is rögzítette, hogy az új jogszabálynak nincs kellő társadalmi támogatottsága, nem készültek hatástanulmányok, hogy a lakosság egy sehol ki nem próbált rendszer kísérleti alanyává válhat.

(…) Tényleg nem maradt mára egy fikarcnyi lehetőség sem arra, hogy békés és alkotmányos eszközökkel akadályozza meg a népakarat a sehol ki nem próbált új egészségbiztosítási rendszer bevezetését?

Hiszen ma már köztudomású tény: az MSZP – az SZDSZ zsarolásának engedve – választási programjával alapvetően ellentétes, profitorientált társaságok versenyén alapuló egészségbiztosítási rendszert akar ráerőltetni az országra, a társadalom zöme által elutasított kormányfő vezérletével. Az egyszázalékos párt azzal zsarolja mindenki szeme láttára kormányzó partnerét, hogy kilép a koalícióból, kész sutba dobni a hatalmat, megbuktatni a kormányt, ha a szocialisták nem úgy táncolnak, ahogy ők fütyülnek. És a szocialisták úgy táncolnak, ahogy a neoliberálisok fütyülnek. A táncrendet a helytartó vezényli kormányfői jelmezben, pénzbírsággal zsarolja vagy a választókerületnek juttatandó uniós pénzek ígéretével vesztegeti meg a lelkiismeretük miatt másképpen szavazni óhajtó képviselőket.

Vajon a köztársasági elnök szerint a törvényt támogató szavazatok ilyen módon való kikényszerítése tényleg megfelel a hatályos magyar alkotmánynak? Ha igen, akkor valóban ideje van a népnek felébredni végre.

(…) A köztársasági elnök döntésével csupán néhány hetet nyert az ország. A két koalíciós párt képviselői februárban nyilván változatlan formában, ugyanolyan vasfegyelemmel meg fogják szavazni a törvényt, mint tették december 17-én.

Afelől, hogy a köztársasági elnök az Országgyűlés idei utolsó ülésnapján megszavazott egészségbiztosítási törvény ügyében valamit lépni fog, aligha lehetett valakinek is kétsége.
Ami viszont sokakat meglephetett - főleg ellenzéki oldalon -, az inkább az államfői döntés tartalma. Sólyom a ránehezedő politikai, szakmai és társadalmi nyomás alatt valójában a tőle elvárható legpuhább megoldásra jutott. Választása nyomán ugyanis sok mindenről lehet még érdemben eszmét cserélni e sokszereplős játszmában. Két dologról azonban már nemigen: 1. Alkotmányellenes-e a törvény?; 2. Szükség van-e az egészségügy átalakítására?

(…) A helyzet itt is, amott is konfúzus és többesélyes. De nem reménytelen a reform ügye szempontjából. Mert bármilyen ellentmondásos folyamatok mennek is végbe a térségben, az egészségügyi reform ügye összességében mégsem áll vesztésre. Valamiféle egyensúlyt pedig az élet - és a mostani pénztelenség, hatékonysághiány - előbb-utóbb úgyis kikényszerít majd mindenütt. Sólyom döntése ilyen értelemben szimptómája egy egész térséget kínzó nyavalyának.

(…) A köztársasági elnök világosan és keményen fogalmazott: a törvénnyel nem ért egyet, nem írja alá, és nem hirdeti ki. Miközben maga is úgy véli, hogy az egészségügyi ellátást és a nyugdíjrendszert át kell alakítani.

De nem így. Mert az átalakítás csak akkor lehet sikeres, ha az állampolgárok bíznak benne. Azt mi tesszük hozzá, hogy e feltétel Magyarországon nincs meg. A választók nem bíznak a kormányban, ezért nem bízhatnak a kormány legjelentősebb vállalkozásában, az egészségügyi reformban sem. Szerintünk az egészségügy reformnak nevezett átalakítás a jelenlegi formájában bukásra van ítélve. Nem idézzük most a szakmai ellenérveket, most csupán abból indulunk ki, hogy a koalíció elveszítette a többség támogatását, így semmiféle reformot nem tud hitelesen végrehajtani.

Sólyom azt mondta, hogy a nagy horderejű változások esetében a reform irányában és alapjaiban megegyezésre kell jutniuk a politikai erőknek. Ez pedig a kormány és az ellenzék közös felelőssége. Nyilván lesznek, akik úgy látják majd: az elnök ezzel az ellenzéket is bírálta. Ám a lényeg szerintünk másutt van. Nevezetesen ott, hogy Magyarországon esélye sem volt a megegyezésnek.

A kormány egyedül döntött a reformról – ez a törvény pedig csak úgy születhetett meg, hogy a gyakran elégedetlen frakciók meghátráltak. Talán jobb meggyőződésük ellenére biztosították a szükséges parlamenti többséget a kormánynak. A reform előkészítésének folyamatában nem volt helye és szerepe az ellenzéknek. Ugyanígy a szakmai szervezetek sem juthattak szóhoz. Legfeljebb tiltakozhattak, hogy aztán a kormány afféle status quóban érdekelt reakciósoknak állítsa be őket. (…) 

Sólyom László újra mindenkinek üzent, amikor bejelentette, hogy nem írja alá az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt. Egyértelmű állásfoglalása így vált többértelművé, minthogy ismét szükségesnek érezte, hogy hangsúlyozza különállását, pártok felettiségét. Nem elégedett meg azzal, hogy csak a koalíciót hibáztassa azért, ami nyilvánvalóan az ő felelősségük, ezúttal is figyelmeztette a parlamenti erőket, legalább a reform irányában és alapjaiban egyezzenek meg.

Márpedig az államfő bizonyosan tisztában van vele, a mostani helyzetben ez az intés még akkor is hiábavaló, ha ő mondja. Az egészségügy – és a vele együtt említett nyugdíjrendszer – átalakítását a mostani kormánypártok egyedül kénytelenek levezényelni, hiszen a Fidesz egész politikája romba dőlne, ha akár csak egy csöppet is támogatná. Még akkor is ez a helyzet, ha esetleg osztják a köztársasági elnök véleményét, miszerint a reformokra szükség van. Nyilván nem véletlen, hogy alig fél órával az államfői szózat után Mikola István már úgy nyilatkozott, a Fidesz az államfőtől „visszahallotta” saját érveit. (…) 

(…) Tegnapi döntésével Sólyom immár az ellenzék számára is kiszámíthatatlanná vált: nem azt és nem azzal a reformellenes logikával tette, amit és ahogy vártak tőle. Az ily módon "megfontolásra" hazavágott törvény max. másfél hónapot csúszhat, a koalíció az első adandó alkalommal, február 11-én napirendre tűzi és vélhetően elfogadja. Dübörög a demokrácia, akcióban a magyar checks and balances, anélkül, hogy bárki belegondolna abba, mit mondott Sólyom, és miért.

Az elnök ugyanis mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy ő is reformpárti, az egészségügyi ellátás átalakítását éppen olyan elkerülhetetlennek tartja,mint a nyugdíjrendszerét.(…) Aggódik az elnök amiatt is, hogy a hülye féletatista konstrukció (ezt nem így mondja) miatt komoly biztosítótársaságok esetleg nem lépnek be a rendszerbe, "pedig ezek rendelkeznek a szükséges biztosítási adminisztrációs szaktudással, és tőlük várható hosszú távú együttműködés." Ez ugye nem éppen az a szemlélet, amit a "tb-mentő", piac- és versenyellenes civil és szakszervezeti lobbisták vártak az elnöktől.

Sólyom László érvelésének egyik sarokeleme teljes mértékben egybecseng a szlovák több-biztosítós modell kidolgozójának a kritikájával. A hazai pályát jól ismerő Peter Pažitný szerint a magyar modell egyik legnagyobb hibája, hogy alig lesz verseny, mivel valószínű, hogy regionális, megyei monopóliumok jönnek létre, verseny legfeljebb csak Budapesten és Pest megyében jöhet létre, ahol négy pénztár működhet. "A fekvőbeteg szakellátás területén az egészségügyi szolgáltatók közötti verseny legfeljebb a fővárosban és az egyetemi központokban képzelhető el" - aggódott tegnap Sólyom is. Teljes joggal.

(…) Igen szórakoztató dolog egyébként, amikor köztársasági elnökünk pártokkal történő megegyezést, konszenzuskeresést kér számon, hiszen ő maga nagyjából akkor hajlandó erre pl. ombudsmanjai esetében, ha bánáti bazsarózsák potyognak az égből. Pártokkal nem konzultálni olyan jelölteknél, akiket végül pártok fogadnak el, és így sorozatosan kínos blamázsoknak kitenni remek szakembereket - nem éppen, khm, elnöki erény. De joga az van hozzá, kétségkívül.

Ahogyan joga volt visszaküldeni a parlamentnek azt a törvényt, amit így hat hét után fog jóváhagyni, valószínűleg változatlan formában. A kapitalizmus barátai viszont alighanem nyertek egy új barátot. 

(…) Sólyom László ténykedését megválasztása óta különleges figyelem kíséri. Az egyik tábor provinciális, nyekegő alkotmányjogásznak láttatja, aki holmi láthatatlan alkotmányba kapaszkodva kisstílű és „beszari” alakja a mai magyar közéletnek. A másik tábor igazságos királynak véli, aki a szétzilált és összekuszált közállapotok közepette sziklaszilárdan áll a „magyar nép” oldalán.

Nehéz ilyen időkben megfelelni, visszasugározni a bizalmat és ébren tartani a reményt. A helyzet teszi ezt velünk. A törvénytelenségek, az alkotmánysértések, a diktatórikus törekvések, a jogállamiság semmibevevése mindenkit rémülettel töltenek el, még akkor is, ha csak sejtjük, mi történik körülöttük. Ilyenkor keres a nép egy idolt, egy ikont, akibe belehelyezi feltétlen bizalmát. Ez ma a köztársasági elnök Magyarországon, és ezért van, hogy minden pici repedés, egy ki nem tűzött magyar zászló, félreérthető mondat, eltolt hangsúly másoknál elmegy, Sólyom Lászlónál azonban fennakad a közvélekedés szigorú, ám pozitív rostáján. Most azonban sokan csalódtak, mert az elnök nem az Alkotmánybíróságnak, hanem a parlamentnek utalta vissza a többpénztáras törvénynek nevezett fércmunkát. (…) Íme, a Sólyom főzte nagy gombóc, amit a minden reményüket a köztársasági elnökbe helyezők sem lenyelni, sem kiköpni nem tudnak. (…) 

Az állampolgár és a jogász különvált Sólyom Lászlóban, amikor visszaküldte a parlamentnek az egészségbiztosítási törvényt. A visszhangokból is érzékelhető, hogy a gyenge vétó inkább a koalíciónak kedvez, mert az elnök ezzel úgy merítette ki a lehetőségeit, hogy közben nem merültek fel benne alkotmányos kételyek. Állampolgári kifogás annál több, ám ezeknek csupán halasztó hatályuk lehet. Amennyiben a kormánypártok ismét megszavazzák a törvényt, az államfőnek alá kell írnia és ki kell hirdetnie azt.

(…) Ha úgy vesszük, Szili Katalin házelnök az államfői vétóval most elérte célját. Az újabb végszavazás februárra tolódott, az MSZP-s képviselők időt kaptak arra, hogy megismerjék a kapkodva elfogadott módosításokat. Egyben, a téli szünet idején, a saját választói körzetük véleményét is. Az egész 2008-as év politikai trendjeiről lehet majd következtetéseket levonni abból, hogy a párt vezetésének február elején is sikerül-e olyan szorosan egyben tartani a frakciót, mint decemberben. (…)

Miközben az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke és az egészségügyi miniszter is sikerként éli meg, hogy a köztársasági elnök visszaküldte a parlamentnek az egészségbiztosításról szóló törvényt, nem telik el nap anélkül, hogy egy alkotmányjogász ne rántsa le a leplet arról a tákolmányról, amelynek eredménye "fekete hétfő"-ként vonul majd be a legújabb kori magyar történelembe. Korai tehát a kormányzat – és a háttérben a toborzást már megkezdő magánbiztosítók – öröme, bizony itt még az Alkotmánybíróság is közbeszólhat.

(…) Sólyom László köztársasági elnök egyértelműen fogalmazott, amikor visszaküldte az Országgyűlésnek az egészségbiztosítási törvényt: "A törvénnyel nem értek egyet, azt nem írom alá, nem hirdetem ki." Hozzátette: "Kértem az Országgyűlést, hogy orvosolja a jogalkotási eljárás súlyos hiányosságait. Ezt az államszervezet demokratikus működésének biztosítása megköveteli."

Többen is sérelmezték, hogy az elnök, aki maga is alkotmányjogász, "csak" politikai vétót emelt ellene, s nem küldte egyenesen az Alkotmánybírósághoz a törvényt előzetes normakontrollra. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője azonban egyértelművé tette: nincs alacsonyabb és magasabb fokozatú vétó. Csak vétó van. (…)