Füstbe ment negyed

Budai Bernadett kormányszóvivő január 8-án jelentette be: a rendezetlen helyzet miatt "megállítják” a kormányzati negyed építését. Korábban több médiumban is hasonló találgatások jelentek meg a témában, de azokat a kormányzat rendre cáfolta. Az ellenzék üdvözölte a döntést, és felszólította a kormányt: számoljon el a negyed kidolgozására költött összeggel.

A jobboldali sajtóban a kormányzati negyed leállítása kapcsán kormányzati

inkompetenciát emlegetett, és több publicista is a kormány bukásának kezdeteként értékelte az eseményt. A baloldali lapok szerzői szintén kormányzati kudarcként értékelték az eseményt, de közülük többen is kiemelték, hogy a kormány végül helyes döntést hozott az építkezés leállításáról.

A Hírszerző álláspontja szerint az ügy jól szimbolizálja a kormányfő politikáról és kormányzásról alkotott képét, és magát a kormányzást: egyeztetések és támogatás nélkül próbál keresztülerőltetni egy projektet, amelyet aztán feladni kényszerül. 

(...) A közpénzek magánzsebekbe juttatására ugyanis két alkalom kínálkozik: amikor az állam - vagyis annak döntéshozója - megrendel, illetve amikor értékesít valamit. A kormánynegyedprojekt nagy találmánya az volt (ezt az ötletet Szilvásy György korábbi kancelláriaminiszternek tulajdonítják), hogy egyesítette a két módszert. Nemcsak a lehetséges beruházóktól remélhettek a pártok pénzfelhajtói "önkéntes" hozzájárulást, de a jelenlegi minisztériumi épületeknek, az értékes belvárosi palotáknak a piacra dobásakor is tarthatták volna a markukat.

(…) egy témával kevesebb maradt, amelyben a kormány megteheti, hogy az ország közvéleménye ellenében, saját párttársainak rosszallása és az ellenzék tiltakozása mellett rendületlenül hirdet valamely programot, amelyről a vak is láthatja, hogy megvalósíthatatlan. Akad még ilyen ügy, úgymint egészségügyi reform, oktatási reform, nyugdíjreform. Elérkezik majd ezekben a témákban is az igazság pillanata. S akkor majd a negyed után bukik maga a kormány is. 

(...) A kormánynegyed százmilliárdos ügye megbukik néhány telken, a gikszerekkel teli előkészítésen, a nagy ívű egészségügyi reform a néhány száz forintos tételeken, a metró egy váratlan geológiai feladványon. Megannyi apróság. Nagy ügyekben. Minél több a nagy ügy, annál több az ügyetlenség. Hirtelen átfordul minden a túloldalra, ahogy az Időkerék teszi évente egyszer. Arról is tudni: vagy túl sok idő kell az újramozdításhoz, vagy irgalmatlanul nagy energiák.

(...) A mostani bejelentés már sokadszor veti fel a kormányzati kommunikáció hitelességének kérdését is, hiszen napok óta azt hallottuk tévében, rádióban, olvashattuk a nyilatkozatokban és közleményekben, hogy minden a legnagyobb rendben van, s Daróczi Dávid szóvivő is azt bizonygatta, hogy a kormányfő csak áttekinti a folyamatban lévő ügyeket, s nem kell e mögött különösebb tartalmakat keresni.

(...) Tegnap meghúzták végre a vészféket. Miközben a kormányszóvivő igyekezett sikertörténetnek beállítani a kényszerű döntést. Mert hát kudarc esetén is lehet sikerpropagandát folytatni, s diadalként ünnepelni a kényszerű lépéseket. De vajon elérkezik-e az a pillanat, amikor beismerik, hogy ezt is elrontották? Hogy vesztettek, s a bíró már rég lefújta a meccset? Mindenki elhagyta a stadiont, csak ők téblábolnak még tanácstalanul a pályán. Most azt mondják, "csak" leállítják, és egyszer majd, talán, a kiszámíthatatlan, távoli jövőben újra előveszik és folytatják. Lehetséges, hogy az országnak az lenne a legrosszabb. 

(...) Megejtő kommunikációs formulát talált a kabinet arra, hogy elvetélt az új kormányzati negyed felépítése. Nem leállítják, hanem megállítják a beruházást. Micsoda különbség! Amit megállítunk, azt egyszer még újraindíthatjuk, sugallja a nyelvi lelemény; de hát mindenki érti, hogy valójában kifújt az egész terv, mert majd’ minden részletéről tudni lehet, hogy átgondolatlan és előkészítetlen.

(...) Bármily elképesztő, de tény, hogy mindezt az előkészületi munkát a kormányzat megbízottai nem vagy nem kielégítően végezték el. Amit pedig a tervpályázat győzteseivel műveltek, az enyhén szólva inkorrekt. Egyszer csak közölték, hogy a korábban agyondicsért pályamű feltehetően nem alkalmas a megvalósításra – legalábbis a kivitelezési tenderen elindult konzorciumok szerint. Amúgy ezek a vállalatok aztán egymás után visszaléptek a pályázattól; egyetlenegy kivételével, amelynek ajánlata így természetesen nem képezheti verseny tárgyát.
Egyszóval a kormánynak a teljes káosszal kellett szembenéznie. De ezt a káoszt maga idézte elő – mert nem volt megfelelő kontrollja az előkészületek felett. Amiből pedig egyenesen következik, hogy a kormányzati tervezésben baj van az úgynevezett visszacsatolás rendszerével. A feladatok meghatározása és kiszignálása után elmarad a kellő szigorral – és hozzáértéssel? – gyakorolt, folyamatos ellenőrzés. Itt vélhetően belépnek különféle állam- és közigazgatási anomáliák, mondjuk úgy: funkcionális elégtelenségek. A kompetenciák tisztázatlansága, a szakemberhiány és a politikai felelősségelhárítás. 

(…) amikor az első hírek érkeztek, hogy a megalomán és ostoba tervből semmi sem lesz, akkor Gyurcsány Ferenc kommunikációs kormányfő és PR-politikus a maga megszokott, agresszíven határozott és buta modorában azt nyilatkozta, hogy a kormányzati negyeddel kapcsolatban minden rendben. Hát persze, éppen, mint a Svejkben:
"Oberleutnant úrnak alázatosan jelentem, a csomagokat valószínűleg akkor lopták el, amikor jöttem Oberleutnant úrnak alázatosan jelenteni, hogy a csomagokkal minden rendben van…"
Így. Csak sajnos Gyurcsány Ferenc nem egy szerethető, kedves hülye, hanem egy agresszív és kártékony miniszterelnök. De ha egyszer ő december 20-án még azt mondta, hogy a kormányzati negyed az eredeti tervek szerint, határidőre felépül, akkor azt nem lehet leállítani. Akkor azt csak megállítani lehet.

(…) Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szavai magaslanak ki a mezőnyből. Ikvai-Szabó Imre a következő fonémákat hullajtotta el az éterben: A kormányzati negyed terve nagyszerű terv volt; remek terv volt; maximálisan támogattuk; de nem volt jó terv. A piac nem igazolta vissza. És amit a piac nem igazol vissza, az nincs. Ezt az utolsót, ha megengedik, még egyszer: "Amit a piac nem igazol vissza, az nincs."  Nos, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, akaratán kívül ugyan, de ebben az egyetlen mondatban kristálytisztán összefoglalta ezeknek a kártékony idiótáknak az egész világnézetét. És én azóta azon töprengek, vajon Ikvai Szabó Imre főpolgármester-helyettes édesanyját visszaigazolta-e valaha a piac… Mert ha nem, nos, akkor… 

(...) A nehézkes, túlméretezett, még a Trianon előtti, vagyis nem egy ekkora országra szabott minisztériumok helyett modern, rugalmasan elhelyezhető, jó informatikai hátterű hálózatot teremtünk. S ezt az új államot vizuálisan is megjelenítjük. Hiszen tudjuk, hogy ha nem vállaljuk üvegben, betonban, akkor nem is tudjuk az országgal gyorsan elhitetni, hogy fordulat történt. Az ilyen üzenetek, persze, csak technokrata jövőképekhez kapcsolva jeleníthetők meg igazán. De hát a Gyurcsány-kormányokban, az elsőben és a másodikban, eltérő hangsúlyokkal ugyan, de az elején különösen erősnek tűntek a technokrata elemek. Közben a régi épületeket, persze, nem bombázták le, de hát a belvárosban, közel a Dunához hitték, hogy majd csak eladhatók lesznek valakiknek.

(...) Már tavaly is tudhattuk, hogy a projekt rendes minőségben 2010-ig nem fejezhető be. S hogy megváltozott az ország, hogy a technokrata magamutogatás erősen ellenjavallt. Akkor miért a tologatás még a további fél évig? Személyes elkötelezettségek? Saját vagy szabad demokrata üzletemberek? Ez lett volna a tartalék ellensúly, amitől örvények közeledtével, hogy ma manőverező képessége növekedjen, hirtelenül meg kell majd szabadulni? Nem tudom. De, szerencsére, a zsinórt még mindig időben eleresztették. 

(...) A legnagyobb hiba, hogy a koalíció ismét tehetetlennek látszik. Kitalált egy szimbolikus célt. Nagy körítéssel tálalta, majd sutba dobta. Megvezette a közvéleményt. Először elhitette, hogy a gondolat frenetikus, hasznot hoz, s ők képesek arra, hogy mindezt a valóságban is megteremtsék. Végül azt hitette el, hogy teljességgel impotens. Veszni hagyott egy víziót, amely - ha kellően előkészítik, alaposan végiggondolják, s nem csak az átadás határidejét tűzik ki még a helyszín kiválasztása előtt - kézzelfogható lett volna: egy új városnegyed, egy vonatok nélküli kulturális központ Nyugati pályaudvar, amely körbejárható, tapintható. Szemben a halaszthatatlan, átfogó reformokkal, amelyeket meg lehet magyarázni - úgy általában. Ezerszer, tízezerszer. Hiába. Mert a halandó hosszú ideig csak a hátrányokat érzi. Ha bármi jobb lesz neki, akkor csak évek múltán lesz jobb. És még annál is később veszi észre. Valódi értéke persze annak is nagy lehet, de jelképes értéke: nulla. 

(...) Pedig minden politikai erőnek, amely vezető szerepre tör, szüksége van szimbólumokra, olyan tettekre, amelyek mindenki által érzékelhető nyomot hagynak a köztudatban, olyat, amely csak rá jellemző, hozzá kapcsolható. A Fidesz is ezt az utat járta: olyan, amilyen, de felépült a Nemzeti Színház (gyanítom, Orbán Viktor már a fejét veri a falba, hogy nem építtette fel az eredetit, mint ahogy azért is, hogy megfúrta, illetve elmulasztotta fúrni a négyes metrót), meglett a Mária Valéria híd, elkezdték pótolni a leégett Budapest Sportcsarnokot is. Millenáris... Mindez látszik, a családi pótlék devalválódása pedig lassan elfelejtődik. 

(…) jelenlegi kormányunk legcsodálatosabb képessége abban rejlik, miként lehet fontos, sőt égető kérdések rendezéséhez kapkodva, különösebb egyeztetések nélkül, akarnok módjára, nagy csinnadrattával hozzákezdeni, egy ideig dacolni a társadalmi ellenállással, majd végül... Ezen a ponton vesznek az addig hasonló logika szerint haladó történetek eltérő irányt. A kormányzati negyed építése például úgy maradt abba, hogy voltaképpen meg sem kezdődött. Ennek ellenére - Veres Jánost idézve - természetesen "vaskosan megtérülő befektetés volt". 

(...) A sorozatos kudarcokon túl nagyon szomorú látni azt a görcsös küldetéstudatot, amely ezt a kormányt fogva tartja. Pedig - a KISZ KB-s múlttal szembeni minden fanyalgás ellenére - nagy várakozást keltett Gyurcsány megjelenése a politika legfelső szintjén: hogy tudniillik végre lesz valaki a baloldalon, vagy éppen a liberális mezőben, aki a pragmatikus, értsd: lehetőleg ideológiamentes ügyezés helyett vízióval rendelkezik a modern, polgári Magyarország mibenlétéről. Csak éppen arra volt képtelen, hogy belássa: nemcsak ő és maroknyi politikustársa vágyja ezt a Magyarországot - s mivel nem keresett, hát nem is talált szövetségeseket. Így válik egyre elszigeteltebbé és kapkodóbbá. 

(...) Orbán Viktor legalább fel tudta építtetni a választásokra a nemzeti színházat, még ha olyan is lett, amilyen, és nem is lehetett nyerni vele (sem). Mondjuk, az is igaz, a kormányzati negyed mint kirakatberuházás sokkal-sokkal látványosabb lett volna. Gyurcsány Ferenc mert nagyot álmodni. Rövid mellékszál: nem kizárt, hogy egyszer még spirtituális vezetővé növi ki magát. Mindenesetre most muszáj lesz kitalálnia valami kisebbet. 

(...) Mindazonáltal és mindeközben azt nem értjük: hogy lehet, hogy egy ekkora ótvar nagy bukásba nem bukik bele senki? Függetlenül attól, hogy mit számháborúzik össze koalíció és ellenzék, kormányzati tisztviselők és projektmenedzserek széles tömegeit kellene visszakézből kardélre hányni egy ilyen kudarc után, ehhez képest ilyesmi szóba sem jön.