Hív a vasút, vár a sztrájk

A kisebb-nagyobb megszakításokkal egy hete húzódó vasutas sztrájkról született publicisztikák többsége a munkabeszüntetést Gaskó István szakszervezeti vezető politikai akciójának tekinti.

Február 1-én hajnali 3 órakor határozatlan időre meghirdetett sztrájkba kezdett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), amelyet délben felfüggesztettek. A Gaskó István vezette érdekképviselet a 2008-ra ajánlott bérfejlesztésen felül 10 százalékos, visszamenőleges emelést vár 2007 júliusától, a MÁV Cargo

privatizációs bevételéből pedig dolgozónként 250 ezer forint egyszeri kifizetést követel. Miután a hétvégén nem született megállapodás a szakszervezet és a MÁV között, a munkabeszüntetés február 4-én folytatódott, ami a hazai vonatközlekedés megbénulásával járt.

Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter politikai zavarkeltésnek nevezte a VDSZSZ akcióját, amely szerinte a népszavazásig elhúzódhat majd. Hozzátette, ha a munkabeszüntetés folytatódik, a személyszállítási feladatok és az ahhoz szükséges állami pénzek egy részét a vasúttól átteszik a Volán társaságokhoz.

Február 7-én Gaskó István bejelentette, február 15-ig felfüggeszti sztrájkját a szakszervezet. A döntést a VDSZSZ vezetője a tárgyalások eredménytelenségével, valamint azzal indokolta, hogy a MÁV megszegi a munkavédelmi szabályokat és így a munkabeszüntetés idején balesetveszélyesen közlekedteti a vonatokat.

Összességében a témában született publicisztikák negatívan ítélik meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének sztrájkját. A baloldali vélemények szerint Gaskó István szakszervezeti vezetőt politikai ambíciói vezérlik és nem képviseli hitelesen a munkavállalók érdekeit. A jobboldali publicisták nem értettek egyet a sztrájk hétvégi felfüggesztésével, amely a szakszervezet felkészületlenségét sugallta. Egyes véleményformálók szerint a mostani munkabeszüntetés nem megoldás a vasutasok problémáira, mert az elégedetlen utasok elpártolásához vezethet, így tovább rontva a dolgozók helyzetét. A Figyelő publicisztikája azt nehezményezte, hogy a kormány nem harcol kellő erővel a politikai töltetű és jogtalan követelések ellen, az Index szerint a privatizáció lenne a megoldás a színvonaltalan magyar vasúti közlekedésre. 

(…) Minekutána megint el lehet mondani, hogy na tessék, ez se működik - ami igaz ugyan, de azt már senki sem teszi hozzá, hogy akkor se, ha nem sztrájkolnak, és emiatt aztán igencsak kevesen vonatoznak, vagyis nem tesz semmit a leállás se, csak azt bizonyítja, hogy az egész vasúti személyszállítás is leállhatna örök időkre felőlünk, Magyarország akkor is egész jól ellenne, a munkába és az iskolába is beérne mindenki, legfeljebb tíz-húsz perccel, maximum fél órával hosszabb volna az út.

(…) Vicces volna a vasúti sztrájk is, ha nem mutatná meg egészen pontosan, miről is szól a magyar szakszervezeti elit élete: naná, hogy politikáról, és nem a munkavállalók védelméről - ha valaki komolyan gondolná, hogy a dolgozókat akarja védelmezni, nem állna elő olyan követelésekkel, amelyekről eleve lehet tudni, hogy úgy, ahogy vannak, vissza kell verni őket.

(…) Adva van egy, a személyszállítást - az alternatív lehetőségekkel összevetve - drágán ellátni képes, abszolút hatékonytalanul működő, ám a végletekig leromlott eszközállománnyal rendelkező cég, amelynek átalakítását minden elképzelhető eszközzel gátolják a munkavállalók. Ha ez a vállalkozás a piaci szférában működne, rég bezárta volna a tulajdonos - jobb leírni gyorsan egy kis veszteséget, mint felhalmozni még többet a működés látszatát fenntartva. Persze az állam ilyet nem tesz (ellátási kötelezettség is van) - marad a működés látszata, meg a sztrájkok. Kiút nincs, csak politikai játszma. Csak tudnám, a zavarkeltésen és a politikai bizonytalanság sulykolásán kívül van-e most más cél.

(…) Aki ugyanis vonattal igyekezne eljutni bárhová, de nem tud, mert ismét nem járnak a vonatok, aligha tud(na) azonosulni a munkát nem felvevők még oly nemes céljaival. És persze ezek az utasok nem mérlegelnek: az egész vasúttársaságot szidják, tekintet nélkül arra, hogy csak Gaskó István és szakszervezete választja az érdekérvényesítésnek ezt a módját.

Ráadásul még saját szakszervezeti tagjainak nagy része sem érti vezetőjüket. Ahány munkabeszüntetés, annál kevésbé vannak pontosan tisztában azzal, hogy éppen miért tiltakoznak, vagy mit akarnak elérni.

Nem meglepő, hogy ilyen körülmények között egyre nő azok száma, akik szeretnék megérteni Gaskó Istvánt. És egyúttal abban reménykednek, hogy nem kell hinniük a látszatnak. Mert a látszat az, hogy az egykor szebb jövőjében bízó szakszervezeti vezető cselekedeteit saját politikai ambíciói vezérlik. S hozzá úgy tűnik, mintha politikai megrendeléseket teljesítene. Ha megszólal, mintha a Fidesz valamelyik emberét hallanánk, csak neki ráadásul olyan fegyver van a kezében, ami a politikusoknak nincs. És ő él is vele. Vagy netán visszaél?

Ez pedig nemcsak veszélyes, hanem tisztességtelen is. Gaskó István nyilván maga is tisztában van mindezzel. Csak már rálépett egy útra, ahonnan nem képes visszafordulni.

(…) Őszintén szólva furcsának tartjuk a sztrájk felfüggesztésének okát, legalábbis ahogyan az érdekképviselet szószólói előadták. Mármint hogy a MÁV tárgyalódelegációja nem készült fel szakmailag, és a vasúttársaságnak a szakszervezeti küldöttséggel alkudozó emberei nem ismerik a törvényt. A felkészületlenséget akár el is hihetjük, ugyanakkor jó tipp a MÁV vezetőinek, hogy ha ezentúl meg akarják akadályozni a sztrájk kitörését, folytatását vagy elhúzódását, küldjenek inkompetens, semmihez nem értő delegációt a tárgyalásra, és a sztrájk elmaradása biztosnak tekinthető. Mindeddig azt hittük, hogy határozott szakszervezeti vezetők nem dőlhetnek be a menedzsment ilyen manővereinek. Tévedtünk. A VDSZSZ irányítói sem képviselték igazán felkészülten a dolgozók érdekeit.

(…) Úgy látjuk, Magyarország népe fokozatosan megérti: amikor az állampolgárok egyik csoportja jogaiért küzd, akkor el kell fogadni, hogy a másik – rendszerint számbelileg népesebb – csoportnak bizonyos kellemetlenségekkel kell szembenéznie. Például nem utazhat a kívánt vonattal, mert sztrájkolnak a vasutasok. A közvélemény előtt világosan feltárt, valós érvekkel alátámasztott munkavállalói küzdelmet az ország lakosságának nagyobbik része nemcsak megérti, támogatására is készen áll. A jól szervezett tiltakozó akciók így eredményesek lehetnek. A munkabeszüntetési paródia azonban az ellendrukkerek számát szaporítja.

(…) Nem tudom, mi és ki motiválja Gaskó urat, de hogy nem valami baloldali gondolat jegyébenteszi azt, amit tesz, abban biztos vagyok. Az elmúlt hónapok sajátos politikája, a folyamatos sztrájkfenyegetés, a vasút és az ország ide-oda rángatása, a majd sztrájkolok, ha úgy látom helyesnek, de le is állítom, amikor akarom, aztán egyszer csak tüntetek, részt veszek olyan fórumon, ahol a jelenlévők egyértelműen kormányellenesek, nos, mindezek nem hagynak kétséget afelől, hogy a szakszervezeti vezető több mint sajátosan értelmezi a szervezett dolgozókért folytatott kiállást. Hogy azt ne mondjam, eszköznek tekinti őket. És, hogy maga mellé állítsa őket, még történeteket is kreál. Egyik televíziós fellépésekor azt találta mondani: a MÁV-osokkal folytatott tárgyaláson a vasutasvezetők azzal hátráltak ki a béremelés, illetve a privatizációs bevételből való juttatás igény mögül, hogy felesleges a dolgozóknak pénzt adni, mert azt úgyis kocsmára költik. Hát ki az a vasutas, aki egy ilyen hír hallatán nem kap kaszára-kapára a vezetők ellen? De ha így történt: Gaskó úr miért nem állt fel azonnal a tárgyalóasztaltól és kiáltotta világgá ezt a példátlan impertinenciát? Miért nem követelte azonnal a vasúti vezetők azonnali eltávolítását; aki ugyanis ilyen aljas mondatokat képes érvként előhúzni a tárgyalóasztalnál, az tökéletesen alkalmatlan bármilyen pozíció viselésére. Miért hallgatott erről eddig az elnök? A válasz végtelenül egyszerű: mert ilyen mondat nem hangzott el. Lapunknak már úgy finomította Gaskó István a kocsmai verziót, hogy azért nem adnak plusz pénzt, azért nem teljesítik a szakszervezeti követelést, mert a munkavállalók úgyis elköltik... Nem a kocsmában, nem a kocsmára, hanem simán elköltik. Őszintén szólva, most már azt sem hiszem, hogy ilyen mondat elhangzott volna a vitában. Tudniillik értelmetlen. Hiszen mindannyian elköltjük a pénzünket. Ki erre, ki arra. Gaskó úr lehet, hogy éppen kocsmára. (…)

(…) Az emberek kétségbeesetten keresik az alternatív lehetőségeket, a vasúti pályaudvarok kiürülnek, ilyenkor leginkább a túlzsúfolt autóbuszokat lehet igénybe venni, már aki felfér rájuk. Akik a sztrájkot szervezik, illetve a háttérben állnak, nyilván azzal is tisztában vannak, hogy ami az embereket leginkább elriasztja, az a bizonytalanság. Azt, hogy a vonatok esetenként piszkosak és késnek, még elnézik, annál viszont könnyen betelik a pohár, aki nem tudja elérni úti célját, mert már vonat sincs. Azt nem lehet elvitatni, hogy az amúgy szerény keresetű átlagvasutas némi béremelést és a cég hirtelen jött többletjövedelméből (MÁV Cargo eladása) részesedést szeretne. Viszont mérlegelni kellene, hogy ugyanezek a vasutasok megengedhetik-e maguknak a vonatközlekedés megbénítását is. Az utasok elpártolása ugyanis megadhatja a kegyelemdöfést az amúgy is vegetáló vasúttársaságnak. Kákosy Csaba miniszter örömmel jelentette be: ha a vasutasok sztrájkja elhúzódik, akkor a Volán társaságokra kell bízni a közösségi közlekedési egy részét, természetesen a pénzek átcsoportosításával együtt. A miniszter azért örül, mert a sztrájk a Volán-társaságok privatizációjának leghatékonyabb előjátéka. A majdani tulajdonosok ugyanis akkor nyitják meg a pénztárcájukat, ha a biztos piacra betehetik a lábukat. 

(…) A vasút, legalábbis a személyszállítási ágazata a világ legnagyobb részén kisebb bevételt termel, mint amit felemészt a működése. Legtöbben tudják, hogy az állam kénytelen kipótolni a hiányt, méghozzá abból, amit beszedett. Nincs más dolga az adófizetőknek, mint csendesen beletörődni a megváltoztathatatlanba.

De tényleg megváltoztathatatlan? Alapelv szerint gyaníthatóan igen, mindannyiónk érdeke, hogy azok is hozzájáruljanak a költségekhez, akik soha nem használják, mert mondjuk autóval járnak. Ha a valós költségek jelentkeznének a közösségi közlekedésben az igénybevevő oldalán, igen kevesen utaznának így, helyette nőne a zsúfoltság, csökkenne a mobilitás, ezáltal az ország versenyképessége. Szükséges rossz(?).

De vissza lehet-e ezzel élni, gyakorlatilag mindennap, kiemelkedően pedig egy-egy balsikerű intézkedés (pl. a "hófrász" január elején) vagy mint ami most zajlik, sztrájk idején? Egyelőre úgy látszik, igen. A vasúti struktúra látszólagos apró változásai mögött ugyanaz a szocialista nagyvállalat vergődik. Ments' isten az általánosításoktól, de önnek mi jut az eszébe, ha egy vasúti dolgozót kell elképzelnie?

(…) Egyetlen szigorú elvárásom van csak vele szemben: végezze a dolgát, ahogy tehetségéből telik. Addig viszont lenne egy szívélyes javaslatom: ne keresse a feltűnést. Évtizedek óta eltartja az egész bűzös szervezetet a társadalom, hát még ezt is keveslik? Értem, az átlagfizetés kevés. De alanyi jogon járó szociális segélynek sok. A dilemma feloldására pompás recept készült, nem is tegnap, kipróbálták, bevált: kapitalizmusnak hívják. Ahol egy ember munkáját egy fő végzi, ahol a hatékonyság alapelv, ahol a lustának hamar kitelik a becsülete, ellenben a szorgalmas boldogul.

(…) A pokolba a teljes foglalkoztatottság MÁV-on belül örökre megcsontosodott hagyományával. Jöjjenek a tőkéjükért hasznot remélők, bárkinek szívesebben fizetek (közvetlenül és közvetve - adóval), csak vállalja szerződésben a vasúti személyszállítást. Méltánytalanság? Mi lesz sok ezernyi munkahellyel? Ki sírt, amikor a magyar textilipar szétmállott? Vagy amikor a bányákat bezárták? Nem sokan. Ez sem más. Miért kerülgetjük mi a szent tehenet, keressünk helyette egy kedvesebb totemállatot. És a magánvasutaknak kell a munkaerő. Az, aki nem háborodik fel, ha motorvonat-vezető létére jegyet kell kezelnie, uram bocsá' azt várják, söpörje ki a forduló végén a kocsit. Vagy magának kell le- és felkapcsolnia a motorkocsit. Vagy gereblyézni kicsit a kies vidéki állomáson. Meg ilyenek. Hiszem, hogy akad ilyen vasutas, aki megcsinálná, csak most szégyelli, mert megszólnák a többiek.

Kákosy Csaba miniszter, Kóka utódja politikai zsarolásnak és "utasellenesnek" nevezte a vasutassztrájkot. A balliberális média is ezt sulykolja, egyre vésik a nagyközönség agyába, hogy itt az önző, pénzéhes vasutasok bénítják meg az országot, a kormányhű elemzők pedig a mérhetetlen gazdasági kárról elmélkednek. A létező szocializmusban nem is volt sztrájk, nem is lehetett, hiszen egy népköztársaságban, ahol az ember a legfőbb érték, a dolgozók érdekeit védelmező szakszervezetek a kormánnyal egyetértésben tervezték az egyre szebb jövőt. Érdekes, hogy az Antall- és az Orbán-kormány idején tartott sztrájkoknak egészen más sajtóvisszhangjuk volt, ott holmi politikai zsarolás vagy utasellenesség szóba sem került, csak az igazságos és törvényes bérharc. (…)

(…) Az ország népességének nagyobbik része még mindig az, amelyik József Attilán szocializálódott, a nyugati kapitalista rendszerek népnyúzó kizsákmányolása ellen bátran és egységesen föllépő nagyipari munkássággal legalábbis újságolvasói szinten szimpatizálva, és többnyire megelégedetten hallgatva egy olyan hírt, miszerint "napokra megbénult az NSZK vasúti közlekedése". Közelebbit persze nem tudott, legföljebb annyit, hogy Nyugat-Németország vasutas társadalma éhbérért dolgozik, és azonnal maga elé képzelte, amint depressziós hannoveri mozdonyvezetők olajtól átitatott overallban sápadtan emelik tekintetüket a szemaforra, már ha a többnapos éhség miatt van annyi erejük. Van tehát valami magától értetődő megértés a sztrájkolóval kapcsolatban, sőt, ha a mostani sztrájkvezetés túlságosan el nem rontja, még sokáig él a népben a képzet, hogy a sztrájkolónak, az ügy természetéből kifolyólag, mindig igaza van, innét a szolidaritás. Az elkövetkező hetekben azonban, sőt, talán napokban, ennek a mítosznak a valószínűsíthető lerombolásával nézhetünk majd szembe.

(…) A vasúti közlekedés megbénult, jelentette be Gaskó István, hozzátéve azt, hogy a vasutasság mintegy hetven százaléka sztrájkol. Ez nagy erő - lenne, ha igaz volna, de a sztrájkot amúgy elutasító vasúti társ-szakszervezetektől származó tájékoztatás szerint nem igaz, sőt, a vasutasok legföljebb öt-tíz százaléka sztrájkol, és csakis a közlekedés jellegéből, az ágazat biztonságtechnikai előírásainak kötelező betartásából adódik, hogy ez az öt-tíz százalék is komoly bénultságot képes okozni. Hogy a lakosság napi gyakorisággal utazó része nem igazán szimpatizál a munkabeszüntetéssel, az természetes, bár a meghirdetők aligha gondoltak arra, hogy az a kevés szimpátia is elfogy két nap alatt, márpedig a sztrájk ereje javarészt társadalmi elfogadottság kérdése. Nem szeretnék lekezelő lenni, de az ezzel kapcsolatos hatástanulmány alighanem annyi volt, hogy Gaskó István egy lázas téli éjszakán végiggondolta, "hogy is lesz ez az egész", márpedig ez így amatőr, és egyre inkább magánakciónak tűnik.

(…) Vannak vélemények, melyek szerint a sztrájk a mostani, népszavazás előtti politikai légkört szándékozta meglovagolni. Gaskó István aligha bonyolódott volna ebbe a rossz kockázatú, a közvélekedés szempontjából legföljebb a közömbösség szintjén elfogadott, de egyre ellenszenvesebb akcióba, ha az ellenzék nem támogatja. Ez pedig jó figyelmeztetés lehet a népszavazás lázában égő jobboldalnak: mindent el lehet rontani, ahogy mondják, a tutit is! A (látszólag legalábbis) a vasutasságért harcba szálló lánglelkű szakszervezeti vezető például az ország teljes lebénítása helyett a sztrájk második napjának lázas hajnalán már arra riad, hogy néhány vasutas kollégája szerint ő a Volán-cégek ügynöke, amennyiben a vasúti forgalom egy részét már most a konkurens Volán-vállalatok bonyolítják. Ez nem lukratív eredmény akkor, amikor a vasút élethalálharcot vív vonalainak megtartásáért, épp a Volánnal. E gazdasági harcban azt kellene bizonyítania, hogy a Volán-vállalatok nem képesek ellátni azt a fuvarozási feladatot, amit a vasút. Maholnap viszont ott tartunk, hogy vasutasok vasutas szabadjeggyel utaznak a buszokon.(…)

(…) Felfoghatatlan, miért kellene a privatizációs bevételből azoknak is juttatni, akiknek a munkahelyét nem privatizálták. Vagy miért kellene 10 százalékos béremelést kapniuk azoknak, akik már eleve kaptak 7 százalék pluszt? Különösen, hogy gazdasági tartalma ennek a 7 százaléknak sem volt, hiszen a MÁV a legkevésbé hatékony magyar vállalat. A 2006-os gazdálkodási adatok szerint (akkor még nem választották le a MÁV Startot) az állami vasúttársaság dolgozói fejenként 5 millió forint árbevételt hoztak, s ezzel – ugyancsak fejenként – 2 millió forint üzemi veszteséget termeltek. Persze, lehet érvelni azzal, hogy az állam nem fizeti meg a szolgáltatást a jegyárak támogatásában, de az azért mégiscsak elgondolkoztató, hogy a MÁV háromszor akkora negatívumot hoz össze, mint a nála kétszer nagyobb lengyel vasút.

Érthetetlen, hogy a MÁV és a közlekedési tárca miért nem igyekszik nagyobb erőbedobással leütni a magas labdát, s maga mellé állítani a kárvallott utasokat. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke napokig hangoztatta, hogy csak azt követelik, amit a korábbi miniszter szóban (!) megígért nekik, míg végre Kóka János cáfolt. Kákosy is több napot várt, mielőtt kijelentette volna, hogy a sztrájkszervezők valójában politikai célokat követnek, s ő a béremelésre kért milliárdokat inkább motorvonatokra költi. Pedig ha egy sztrájk politikai töltetű, akkor ennek megfelelő eszközökkel kell harcolni ellene. Ez pedig nem más, mint bebizonyítani: az ellenfél állításai hamisak, s ezt kell minden erővel kommunikálni. A feladat nem nehéz: az ellenérvek alátámasztásához a minisztériumban minden adat rendelkezésre áll, a média pedig éhes az új információkra. Csak cselekedni kellene.

(…) A MÁV-nál szokásos szalonsztrájkoknak eddig meg volt a kockázatmenetes koreográfiája. A szakszervezetek bekeményítettek egy kicsit, ezzel megkapták a médianyilvánosságot, de túl nagy kárt nem okoztak, aztán jól megegyeztek. Ebből a szereposztásból ritkán léptek ki, például tavaly decemberben. Mindenki ismerte a játékszabályokat: a politikusok éppúgy, mint a MÁV-vezérek és a szakszervezeti vezetők.

Gaskó többet akart. Az utóbbi években az általa irányított Liga éppen azzal tűnt ki a nem túl acélos magyar szakszervezetek közül, hogy a médiát is jól használva "igazi", kemény, a multiknak is neki menő érdekképviseletnek mutatta magát. Nem volt nehéz dolga, hiszen a magyar szakszervezetek irányítói nem éppen ilyen akciókban edződtek vezetővé. Ők többnyire a tárgyalóasztalok biztonságában érzik otthonosan magukat.

Gaskó István azt nyilatkozta: nekik ez a sztrájk ujjgyakorlat, míg a MÁV vezetésének új gyakorlat. Most nem éppen így látszik. Képzeljük el a szakszervezeti Legyen ön is Milliomos!-ban a következő kérdést: Mit tesz egy szakszervezet, ha a munkaadó egyetlen követelését sem teljesíti? Csak a kabaréban válaszolnák erre azt, hogy győzedelmesen felfüggeszti a sztrájkot.

Fogyóban volt a levegő belül, "kívül" pedig egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a vasút nélkül megnehezült ugyan az országban a tömegközlekedés, de nem omlott össze. Márpedig a vasutas-szakszervezeteknek éppen az lenne a legrosszabb, ha kiderülne: adu ásznak tartott lapjuk már korántsem a legerősebb a pakliban.