Púp az SZDSZ-kampány hátán
A tavalyi pártelnök-választás körül kirobbant politikai botrány nehéz helyzetbe hozta az SZDSZ-t. A február elején kirobbant ügy ugyanis három szinten is kedvezőtlenül érintette a kisebbik koalíciós pártot: háttérbe szorította a párt népszavazási kampányát, gyengítette a párt koalíción belüli pozícióját, valamint nehéz helyzetbe hozta magát Kóka Jánost, akinek pedig a gazdasági és közlekedési miniszteri tisztségéről történt decemberi leköszönése óta a pártelnökség maradt az egyetlen lehetősége politikai karrierje folytatásához.
Népszavazási identitáskampány
A közvélekedés "jól kampányoló" pártként tartja számon az SZDSZ-t, amit egyfelől igazol az, hogy a párt kampányai hatására rendszerint több szavazót tud maga mellé állítani az előzetes várakozásoknál (így volt ez a 2004-es európai parlamenti választás, valamint a 2006-os országgyűlési választás alkalmával is), másfelől pedig az, hogy a SZDSZ általában gyengében politizál két kampány közötti időszakban, mint a kampányok során.
A március 9-én tartandó népszavazásra készülve az SZDSZ - szokásához híven - igyekezett megelőzni a többi pártot, így minden más parlamenti erőnél korábban jelentek meg azon óriásplakátjai az utcákon, melyeken egy nagy "NEM" felirat és a párt neve volt látható. Bár ez az óriásplakát-kampány mind kampány-ütemezési, mind vizuális szempontból megkérdőjelezhető hatékonysággal bírt, a kampány következő szakasza már azt mutatta, hogy az SZDSZ átgondolta, miként fordíthatná a maga javára a legnagyobb ellenzéki párt által kezdeményezett népszavazást.
A népszavazási kérdésekre - azaz a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésére - nemet mondó kisebbik koalíciós párt "Népszavazás a szocializmusról 2008" címmel indította el kampányának újabb szakaszát, amely két szempontból is jó lehetőséget biztosíthat az SZDSZ-nek saját pozíciójának javítására. Egyrészt, mivel egyedül a liberális párt állt ki nyíltan a "nem" mellett, az SZDSZ hivatkozási alapot teremtett arra, hogy a népszavazást követően a "nemmel" szavazókat automatikusan saját támogatóiként tüntesse fel. Másrészt pedig a 2004-ben és 2006-ban már sikerrel alkalmazott identitáskampány lehetőséget ad arra, hogy az SZDSZ megpróbálja felrázni az utóbbi másfél évben szinte teljesen passzívvá vált szavazótáborát.
Ennek a kapcsán a liberális párt technikája nem változott sokat a legutóbbi választás óta. Az SZDSZ igyekszik önmagát önálló - a "nem" mellett nyíltan nem kampányoló MSZP-től független - politikai erőként meghatározni, miközben a Fideszt - annak legélesebb bírálójaként - retrográd, a Kádár-rendszer szocializmusát visszakívánó erőként festi le. A kétosztatú politikai térben tehát - a többi kisebb párthoz hasonlóan - ezúttal is a jól megkülönböztethető "harmadik erő" pozícióját igyekszik megcélozni az SZDSZ, az ezzel kapcsolatban felmerülő nehézséget azonban továbbra is az jelenti, hogy a kormánykoalíció részeként mindezt hogyan lehet hitelesen és tartósan megjeleníteni. A kormánypártok között kialakuló viták - például korábban az egészségbiztosítási vita, vagy aktuálisan az adóvita - ugyanis a tapasztalatok szerint "koalíciós marakodásként" jelennek meg a nyilvánosságban, kormányzás- és döntésképtelen pártként festve le mind az SZDSZ-t, mind az MSZP-t. A népszavazási kampány így végső soron azért jelent jó lehetőséget a liberális párt számára, mert a koalíciós szerepből kilépve mutathat fel saját üzeneteket, miközben ez a kormányzást közvetlenül nem nehezíti.
Rosszkor jött botrány
Az SZDSZ kampánya február elején intenzívebb szakaszba lépett, ekkor azonban megjelent a hír, miszerint az SZDSZ 2007-es - a kezdeti szavazategyenlőség után rendkívül csekély szavazattöbbséggel Kóka János győzelmét hozó - elnökválasztásán csalás történt, mivel több, az elnökválasztástól távol lévő küldött helyett mások szavaztak. A párt vezetése először cáfolni igyekezett a hírt, és helyreigazítást kért az azt elsőként televíziós csatornától, és az ügyre, mint külső támadásra, az SZDSZ-kampányt szándékosan ellehetetlenítő akcióra tekintett. Miután azonban újabb, a hírt alátámasztó információk láttak napvilágot az SZDSZ vezetése módosítani kényszerült, így elismerték: "erős a gyanú", hogy visszaélés történt. Ezt követően belső vizsgálat indítását jelentették be, amely 30 nap múlva hozhat eredményt. Kóka János pedig kijelentette: szükség esetén hajlandó újra megméretni magát. Később azonban megváltoztatta álláspontját, és már arról beszélt, hogy nem kíván lemondani, mert nem terheli felelősség az ügyben. Végül a párt vezető politikusai aláírtak egy Kóka János által kiadott nyilatkozatot, amely szerint az SZDSZ a népszavazási kampányra kíván koncentrálni, és a vizsgálat lezárulásáig nem kíván az üggyel fogalakozni. A párt politikusai tehát az ügy kipattanása óta ellentmondásos üzeneteket fogalmaztak meg, végül pedig saját maguk részéről berekesztették az ügy kommentálását, miközben pedig a nyilvánosságban egyáltalán nem sikerült lezárni a botrányt.
Az SZDSZ számára három szinten is hátrányt jelent az ügy. Rövid távon az jelenti a legnagyobb problémát, hogy az ügy háttérbe szorította a párt népszavazási kampányát. Ebből a szempontból pedig nem is a széles nyilvánosság a legfontosabb, hanem az, hogy természetszerűleg a párt belső közvéleményének és szimpatizánsainak figyelmét köti le leginkább az ügy, vagyis éppen azokat, akikhez az identitáskampány szólni szeretne. A párt reakciója ebből a szempontból azt célozza meg, hogy a botrányt elismerve, de el is halasztva ismét visszatérhessenek a népszavazási kampányhoz.
A botrány hosszabb távon is kedvezőtlen lehet az SZDSZ számára, mivel egy le nem zárt, elhúzódó ügy rontja a párt koalíción belüli pozícióját, ami különösen most, a szabaddemokraták számára kiemelt témát jelentő adócsökkentésről szóló vita kezdetén jelent gondot. A pártelnök megrendülő legitimitása, és a bizonytalanság ront a párt alkupozícióján, azt pedig mindenképpen megnehezíti, hogy az ügy kapcsán önmagáról beszélni kénytelen párt megjelenítse saját kormányzati teljesítményét és elképzeléseit, akár az adóvitában, akár a párt által vezényelt gazdasági-, egészségügyi-, vagy környezetvédelemi tárca kapcsán.
Végül pedig ugyancsak hosszú távon komoly hátrányt okozhat a "csalás stigmája" magának Kóka Jánosnak is (holott az ügy kapcsán az sem tűnik biztosnak, hogy az ő javára történt az esetleges csalás), akinek pedig a gazdasági és közlekedési miniszteri tisztségéről történt decemberi leköszönése óta a pártelnökség maradt az egyetlen lehetősége politikai karrierje folytatásához. Kóka János a "minden alapot nélkülöző külső támadás" koncepciójának igazolásával elérhette volna, hogy a párt összezárjon mögötte, miután azonban ez a feltételezés megdőlt, láthatóvá váltak a párton belüli ellentétek. Az utóbbi időszakban sokféle vélemény jutott el a sajtóhoz, egyesek azonnali teljes tisztújítást, mások pedig alapszabály-módosítást követeltek. A párt és elnöke között az SZDSZ számára kockázatos érdekellentét alakulhat ki: amennyiben ugyanis Kóka János távozni kényszerül, úgy politikai karrierje véget érhet, a pártelnök tehát - alkalmasint a párt érdekei ellenére is - láthatóan nem érdekelt egy megismételt tisztújításban, ami pedig lezárhatná a botrányt és a belső vitákat. Ugyanakkor azonban az is látható, hogy Kóka Jánosnak jelenleg nincs nyíltan fellépő kihívója. Kérdés persze, hogy mi lesz a népszavazás, majd az elnökválasztási ügy kivizsgálása után.
