Az is látszik, ha nincs Parlament

2008-03-28

Húsvét miatt az Országgyűlés kéthetes ciklust zár most le: március 17-18-a után legközelebb március 31-én és április 1-én tart a Ház plenáris ülést. A március 17-i ülésen a kormánypártok folytatták a népszavazási eredmény értelmezését, ennek keretében - Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel az élen - igyekeztek a népszavazási vereség ellenére is kompetensebbnek pozícionálni önmagukat a Fidesznél, az üzenet hitelességét azonban erősen rombolta a MSZP és az SZDSZ szinte mindent háttérbe szorító vitája.

A napirend előtti viták során a szocialista párt saját szakpolitikai kompetenciáját és felelősségérzetét igyekezett szembeállítani a Fidesz - a szocialisták álláspontja szerint - kizárólag rövid távú politikai előnyökre koncentráló stratégiájával. A Fidesz ezzel szemben a választói közép megtartása érdekében továbbra is visszafogott maradt, és kitartott amellett, hogy a népszavazási eredmény a kormány politikájáról és a kormányzati hitelességről szól.

Húsvéti hetében azonban láthatóan hiányzott a plenáris ülés a kormánypártoknak: a rendszeres megszólalási lehetőség - főleg a napirend előtti vita - hiányában a kormánypártok minimális mértékben sem voltak képesek kontrollálni a velük kapcsolatban megjelenő információkat. Ennek következtében az elmúlt héten a koalíciós viták és az SZDSZ belső vitái uralták a médiát.

Március 28-án a miniszterelnök a kormány nevében politikai vitanapot kezdeményezett "Munka, tudás, tulajdon" témakörében, ami jelzi, hogy a kormányfő továbbra is egy olyan "új szakasz" megnyitására törekszik, amelyet már nem a negatív kötöttségek, hanem a pozitív értéktartalmú programok jellemeznének. Ennek nehézségét azonban jól példázza, hogy éppen a kormányfő éppen a március 17-én elmondott napirend előtti felszólalásában jelezte: adócsökkentésre kevesebb pénz juthat, mint azt a kormány eredetileg szerette volna. Ráadásul a nyilvánosan vitázó kormánypártokkal rendkívül nehéz az "új politikát" megvalósítani. 


Visszatekintés és előrejelzés

Hír Megjegyzés
Országgyűlési határozat az új tulajdonosi programról (03.17.) A szimbolikus jelentőségű javaslat értelmében a kormánynak április 30-ig kell kidolgoznia a részleteket.
A Háznak április 14-ig kell dönteni az OVB által jóváhagyott népszavazási kérdésekről (03.17.) A hitelesített javaslatok között van egy ellenzéki is, mely, csakúgy, mint a kormánypárti kérdések, a közélet tisztaságának ügyére vonatkoznak
Az OGY elfogadta a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát (03.17.) Minden párt támogatta, ellenszavazat nem volt.
A Ház megszavazta a népszavazási eredmény nyomán szükségessé vált javaslatokat (03.17.) A pótlásról ugyanakkor nem gondoskodott a Ház, Sólyom László az aláírással egy időben erre hívott fel a 2008-as kiesés tekintetében.
Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) végrehajtását felügyelő eseti bizottság tájékoztatást kér a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől a gyanús ügyekről (03.18.) Az EU-s pénzekkel kapcsolatos ügyek napirenden tartása inkább az ellenzéknek érdeke.
Az MSZP ötpárti egyeztetést kezdeményez a rendbontókról, Rogán Antal ugyanakkor visszavonta saját javaslatát (03.18.) Azzal, hogy Rogán visszavonta a javaslatát, a szocialisták sikeresen vették át a témát. Ugyanakkor Rogánnak nem is lett volna érdeke a szocialistákkal látványosan együttműködni, a saját kerületnek szóló üzenet így is megérkezett.
Szili Katalin a Ház oktatási bizottságához fordult a tanárverések ügyében (03.24) A szakszervezetekkel való együttműködésre is kérte a bizottságot a házelnök.
Ülésezett a Ház munkacsoportja, mely a 2011-es EU-elnökségre való felkészüléssel foglalkozik (03.25) -
Szili Katalin a horvát házelnökkel tárgyalt, majd arról beszélt: meg kell oldani a hazai kisebbségek parlamenti képviseletét (03.26) A téma kiemelt Szili Katalin számára.
Hétfőn szimpátiatüntetés várható Karsai József mellett (03.31) A tüntetés nyomásgyakorló erejét csökkenti, hogy a képviselő maga jelentette be az eseményt



Futárposta (március 14-28.)

  Szám Megjegyzés
Benyújtott önálló indítványok 14 Köztük a kormányfő politikai vitanapra irányuló kezdeményezése
Visszavont önálló indítványok 3 Köztük Rogán Antal és Bárándy Gergely (!) btk-módosítási javaslatai
Módosító, kapcsolódó módosító javaslatok, sürgősségi, kivételességi indítványok, pontosítások 42 Köztük számos ötpárti javaslat a "pálinkatörvényhez"
Visszavont, visszautasított és határidő után érkezett módosító, kapcsolódó módosító javaslatok 1 -
Benyújtott egységes javaslatok - -
Írásbeli kérdésekre benyújtott válaszok 24 -

Forrás: www.mkogy.hu

Fontos javaslatok a parlamenti ügymenetben

Javaslat Állapot Megjegyzés
A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat (H/4858.)  Március 31-április 1-én részletes vita várható.  -
A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat (H/4978.) Március 31-április 1-én határozathozatal várható. -
A földgázellátásról szóló törvényjavaslat (T/4669.) Március 31-április 1-én részletes vita várható.
Az Új Tulajdonosi Programról szóló országgyűlési határozati javaslat (T/5075.)  Március 31-április 1-én határozathozatal várható. Gyurcsány Ferenc újonnan bejelentett programpontjáról szól. 
A pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló törvényjavaslat (H/5010.)  Március 31-április 1-én lezárják az általános vitát.  Elsődleges célja a minőségvédelem.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384