Az újlipotvárosi tüntetés sajtóvisszhangja

Az újságírók egységesen elítélik és bűncselekménynek tekintik az újlipótvárosi jegyiroda elleni Molotov-koktélos támadást, azonban az április 11-i antifasiszta demonstrációról különböző vélemények születtek.

Április 11-én a Hollán Ernő utcai jegyirodánál - az április 7-i akcióját követően - ismét megmozdulást szervezett a Tomcat néven ismert blogger, akinek felhívásához egyebek mellett a Jobbik, a Magyar Gárda és a kuruc.info is

csatlakozott. Ugyanekkorra jelentett be ellentüntetést Szabadai Gábor, az SZDSZ budapesti elnöke. Az antifasiszta demonstráción részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Gerhard Schröder, az országban vendégeskedő volt német kancellár is. Az esemény előtt az április 7-i ellentüntetés szervezője, Szabó György újlipótvárosi fideszes képviselő azt kérte a kormányfőtől, ne használja politikai haszonszerzésre, a válságról való figyelemelterelésre a demonstrációt.

A véleményformálók többsége az ellentüntetésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részvételét nehezményezte, a kormányfő megjelenését PR tevékenységnek tekintette. A jobboldali publicisták úgy vélekedtek: "Gyurcsány Ferenc kormányának és pártjának nagy szüksége van minden ilyen jellegű eseményre. Más témájuk már nem maradt, mármint olyan téma, amiről maguktól és jó szívvel beszélnének."

A Figyelő szerint a szélsőjobboldali eszmék elleni civil összefogás átpolitizálódása miatt minden "a régi forgatókönyv szerint alakult: a szélsőjobboldali kilengést a baloldal csapatépítő tréningre használja fel, miután a jobboldal vezetése továbbra sem határolódik el egyértelműen ettől a potenciális szavazórétegétől." Több publicista azon az állásponton volt, ha a kormányfő távol maradt volna az eseménytől, még többen részt vettek volna az antifasiszta demonstráción. 

A hét elején végre egyszer igazi antifasiszták - értsd demokratikus gondolkodásúak, nem pedig a Szabadság téri szovjet emlékmű megkoszorúzásában jeleskedő agg szocialista és munkáspárti szavazók, akik szerint Kádár idején jobb volt - álltak ki a szélsőjobb ellen. És köztük még Fidesz-, Fidelitas-szimpatizánsok is, ami új fejlemény.

(…) A helyzet most annyival súlyosabb, hogy nem szakmunkásképzőből kirúgott lúzerek handabandáznak a zsidók világuralmi törekvéseiről, úgy általában, bele a vakvilágba.

Most egy durva provokáció húsvér áldozatairól van szó, a Hollán Ernő utcai jegyiroda tulajdonosáról, alkalmazottairól és az ő családtagjairól. Akiknek el tudom képzelni, milyen idegállapotban telnek a napjaik azóta, hogy megfenyegették őket, fel akarták gyújtani a boltjukat.

Gyurcsány most azzal tenné legtöbbet az antifasizmus ügyének, ha csendben maradna.

Vagy ha mégis ragaszkodik a levélhez, akkor az utolsó mondatban írja ezt: "Mivel személyem mélyen megosztja a magyar társadalmat, és ha elmegyek, akkor a rendezvény nem azt jelenti, amit a szervezők szerettek volna, hogy jelentsen, és az őszödi beszéd óta az összes utcai rendezvényen, beleértve egy mászóka átadását is, kockázati tényezőt jelentek, ezért inkább távolmaradásommal tüntetek."

De hát Gyurcsány ilyet soha nem fog írni. Nagyjából ez az oka annak, hogy a Fidesz egy előrehozott választáson kétharmados többséget szerezne.

(…) Nos (mert azért mégis!), természetes, ha a politika is kiáll azok mellett, akik nem helyeslik, ha egy jegyirodának beverik az ablakát vagy felgyújtják. De sokan nem kedvelik ezt, szerencsére, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ebben tehát nincs egyedül. (Sok minden másban azonban igen.) Hogy mást ne mondjunk: egyetért vele a köztársasági elnök is; végre egy közös platform, ahol együtt lehetnek ők ketten.

(…) Lehetséges azonban, hogy a dolgokat összességében egy fokkal összetettebbnek véljük, mint sokan most láttatni szeretnék. Mert szerintünk nem arról van szó (ebben az esetben sem), hogy egyfelől vannak a megátalkodott fasiszták, akik törnek-zúznak, gyújtogatnak - előbb-utóbb embert is ölnek -, a másik oldalon pedig azok, akik bátran megakadályozzák ezt.

(…) A dolgoknak a mai Magyarországon, sajnos, nincsen transzparenciájuk. Egy (kisebb) részük látható, más részük (a nagyobb) sohasem. Mint ahogy az igazi (fő)szereplők is mindig a háttérben maradnak, diszkréten, finoman.

Valaki zászlót éget, valaki tévészékház elfoglalására buzdít, valaki jegypénztárakat akar megostromolni. Kell! Valami! Ami ellen fel lehet vonultatni - a jó erőket. Milyen nagy szüksége van az ilyen (kormány)válságos napokban erre például egy Gyurcsány Ferencnek is - hogy végre ne őt dobálják tojással nyilvános szereplésekor, hanem ő sütögethesse a pozitív PR ízletes pecsenyéjét. (…)

Volt egy szép pillanat, ameddig bízhattunk benne, az idei költészet napi, antináci megmozdulás áttörést hozhat. És végre valamennyi mértékadó politikai erő megérti, hogy a neonácik, az erőszak és a fenyegetés emberei ellen csak közösen lehet fellépni eredményesen. Ezt a reményt törte szét az a kerületi fideszes, aki - magától vagy bíztatásra szinte mindegyis - Szijjártó Péter éles hangján rondított bele az egységbe.

Amit mondott önmagában érdektelen, hiszen fideszes társai mindig ezt visszhangozzák - mindennek oka Gyurcsány, a provokátor - de adott pillanatban mégiscsak elszomorító volt a dolog, különösen annak fényében, hogy pártvezére közölte, a Fideszt ő képviseli a megmozduláson. Igaz, a vezéri nyilatkozat elhangzása előtt már napivlágot látott a vezér egyik kedvenc napilapjában a kerületi fideszes nyilatkozata, hogy ő bizony erre a tegnapi tüntetésre el sem megy. Hmm. Többet ez szót sem érdemel. A Fidesz magáról állított ki ismételten csúnya bizonyítványt.

Ámde ez se rontsa a kedvünket. Az elmúlt hónapokban a mi kis hazai zsebfasisztáink már-már kezdték azt hinni, övék az ország, övék a világ. Úgy érezték, áll mögöttük némi politikai támogatás is, legalább annyi, hogy az ellenfélről minden rossz elmondható - mert az a "jobb körökben" is úgy szokás. És persze masírozhatnak, vonulgathatnak, fenyegethetik azt aki nekik nem tetszik. Lehet cigányozni, zsidózni fellépni a "magyargyűlölet" ellen.

(…) De vissza a fősodorba. Akik tehát a jó Magyarország mellett foglaltak állást, fontos dolgot cselekedtek. Ahogy a köztársasági elnök is elismerést érdemel, hogy, ha nem is a tüntetés idején, de hitet tett a helyszínen a megkülönböztetések és a terror ellen. Ahogy valóban a magyar miniszterelnök a köztársasági eszmét képviselte ott, s Schröder volt kancellár jelenléte és mondatai is azt igazolták: a művelt világnak is fontos, ami itt történik.(…)

(…) bent a városban egy Tomcat nevű nyilvánossághajhász hergelte maga mellé a radikális jobboldal embereit. Vele szemben a volt német kancellár, a magyar miniszterelnök és sok más, politikai erőszaktól irtózó ember. Végre sokan. Csakhogy már-már bántó az aránytalanság. Egyfelől Tomcat, másfelől például Gerhard Schröder. Ezt az ellenfelet tudjuk produkálni a neonácik elleni kötelező fellépés országából érkező volt kancellárnak? Ez a térségi helyzet? Ellenük tud összegyűlni a baloldal?

Bizonyos értelemben igen. A baloldalnak úgy kellett a magát Tomcatnek nevező ember újabb provokációja, mint egy falat virsli. Az idetartozók identitása ugyanis bizonytalanná vált. Nehéz most megmondani, milyen társadalomkép köthető erősen a baloldalhoz. Ugyanazokat a reformokat az egyik országban a jobboldal, a másikban a baloldal hajtja végre, ugyanolyan nagy társadalmi ellenállással küzdve. Illetve, nálunk most még nagyobbal... A negatív identitás tisztább: a szélsőjobboldal ellen még mindig a baloldal és a szabadságpártiak lépnek fel reflexszerűen. A jobboldal fontol, mérlegel.

(…) Ilyenkor általában a baloldal mozdul. Most mintha éreznék is, hogy az összetartozás érzését erősíteni kell. ("Végre együtt" - írták egy táblájukra.) Így kerül Schröder exkancellár Tomcattel szembe a szűk pesti Hollán Ernő utcában? De ennyi azért kevés lenne ehhez. Ha nem volna Magyarországon egy párthoz köthető masszív Magyar Gárda, ha ezt a pártot, a Jobbikot a jobboldal minden ereje távol tartaná magától, mások volnának az arányosítás mértékei.

(…) Bátor, aki odaáll a jobbról érkezők elé a jegyirodát védeni, bátor volt Dávid Ibolya is, aki megírta a Magyar Hírlap-cikkről, hogy az valójában micsoda, még akkor is, ha Széles Gábor, a lap tulajdonosa, az egykori első MDF-es gyáván védi is Bayer írását. (…)

(…) Elég volt a kirekesztésből, elég volt a gyűlöletkeltésből, elég volt a fenyegetésekből, elég volt a provokációkból, ez a hazánk, itt élünk, nem tűrjük a megkülönböztetést. Ezt mondja az egyik fél. És ezt mondja a másik fél is. Különbség mégis van. Szélsőjobboldali internetes portálok az igazság kiderítésének legcsekélyebb szándéka nélkül, tűrhetetlen frazeológiával kürtölték világgá a meghiúsult újlipótvárosi jegyvásárlás szélsőséges értelmezését. Ugyanezek a honlapok pár nap múlva lelkesen üdvözölték az iroda ellen Molotov-koktéllal végrehajtott sikeres támadást.

Majd Polgár Tamás, közhasználatú nevén Tomcat, e hallatlanul agilis és kreatív radikálceleb meghirdetett egy villámtalálkozót a jegyiroda elé, amelynek keretein belül a megjelentek afelől érdeklődtek volna, hogy vajon kaphatnak-e jegyet arra a bizonyos koncertre, kiszolgálják-e még őket egyáltalán saját hazájukban. Válaszul egy zsidó származású fideszes önkormányzati képviselő bábáskodásával civilek szerveztek ellendemonstrációt, ami meglepően hatékonynak bizonyult, olyannyira, hogy Polgár Tamás, alighanem presztízsokokból, szükségesnek tartotta egy második forduló lebonyolítását is, amelyhez ezúttal a radikális jobboldal szervezetei és közismert bajkeverői is csatlakoztak. Innentől vette át a stafétát a nagypolitika, egy újabb, még szélesebb körű kontratüntetésre való felhívással, amelyet maga Gyurcsány Ferenc vett a nevére.

(…) Polgár Tamás második tüntetése már nemcsak provokáció és félelemkeltés, hanem nyílt erődemonstráció is volt. Csatlakoztak hozzá azok a minden lében kanál figurák, akiket a rendőrség sokszor keres, de ritkán talál meg. Hogy erre a nagypolitikának helyes volt-e teljes gépezetét működésbe hoznia, könnyen eldönthető. E ponton már helyes volt. Ráadásul érdekében is állt, hiszen Gyurcsány Ferenc kormányának és pártjának nagy szüksége van minden ilyen jellegű eseményre. Más témájuk már nem maradt, mármint olyan téma, amiről maguktól és jó szívvel beszélnének. Végezetül néhány szó a Fideszről és a Fidesznek. Csatlakozni kellett volna az ellentüntetéshez.

(…) A radikálisok szerepelni vágynak, a média olcsó és hatásos hírt akar szerezni, a köztársasági elnöknek szót kell emelnie, ha szörnyű gyalázatról hall, a kormány pedig szeretné, ha szeretnék.

Párszáz radikális a média együttműködésével képes arra, hogy a vízcsapból is folyassák a hülyeségüket. A rendőrség a sarkukban lohol, de a nagy lihegésen és az előállításokon kívül - amit pár óra után megszüntetnek - semmi másról nem hallani.

A köztársasági elnök pedig jegyirodát látogat, hogy kifejezze szolidaritását, ámbár nem tudja kivel és miért, mert a konkrét ügy részleteit nem ismeri. Azért kicsit csipkedhetné magát, mert mostanában annyi koktélt dobáltak mások házatájára, hogy az elnöknek hónapos lemaradásai vannak. Már az is nehezen érthető miért a legutolsónál kezdi a bejárást.

A kormány feje nagy bölcsességében belátta, hogy ezt a kormányt nem szereti, inkább rühelli a nép. Ezért a kormányfő megtette népszerűségi intézkedéseit. Alapvetően téves elképzeléssel, a lakosságot érintő szélsőjobbos - szerinte riasztó - hatásra alapozva. Kivonult ellentüntetni. Ahol kijelentette: neki az a dolga, hogy ott legyen.

Négy év után valaki adhatna már egy fülest Gyurcsány Ferencnek arról, hogy minálunk a miniszterelnök dolga nem tüntetés, hanem kormányzás szok lenni.

(…) Meggyőződésem: a magyar közélet egyik legnagyobb problémája, hogy az elmúlt két évtizedben túl sok mindent kevertünk, bár talán helyesebb kifejezés lenne, ha azt mondanám, kutyultunk össze. Lassan már képtelenek vagyunk különbséget tenni eszmék és ideológiák, történelmi tények és mítoszok között.

(…) Auschwitz után nem zsidózik az ember. Ha ember. És imádhatja a hazáját, anélkül is, hogy Árpád-sávos zászlóval dekorálja ki. Mert az a lobogó más történelmi zászlók között valóban ereklye. Önmagában viszont a magyar történelem egyik legundorítóbb és egyben legszomorúbb fejezetének mementója.

"Ezek a nyilasok nem is az igazi bűnösök. Megvadult cserkészek ezek, prolongált pubertásban kalózkodó, torz kamaszok. De bűnös minden magyar, aki megmaradt helyén ez időben felesküdött, hogy megmentse a novemberi fizetését. Ne feledjük el, hogy november lakbéres hónap. Ilyenkor a nemzet nem hajlandó semmiféle tiltakozásra" - írta kissé rezignáltan 1944 végén Naplójában Márai Sándor.

2008 zaklatott áprilisában senki sem várja és várhatja egy egész nemzettől, hogy tiltakozó íveket írjon alá és felgyújtott jegyirodák előtt nézzen szembe olyanokkal, akiket látva legszívesebben elfordítaná a fejét. De itt az ideje végre egyértelmű különbségeket tenni szavak és szavak, tárgyak és tárgyak között.

(…) Harmincan vagy negyvenen voltak. Egy kis közösség. Várták az előadót. Református hívők a zsidó rabbit, aki hamarosan megérkezett, és helyet foglalt az asztalnál. Kérdezzenek bármiről, jelentette ki. Maga elé vette följegyzéseit, és mesélt. Aligha volt szüksége jegyzetekre, hiszen Jób könyve volt a téma, az ószövetségi történet zsidó szemszögből. (…) A reformátusok a lelkük mélyén kicsit irigykedtek ezért a természetes vitatkozókedvért. őnáluk talán nagyobb tekintélye van az Istennek? Vagy egyszerűen másmilyennek ismerik? Netán a különbségek abból adódnak, hogy ők az elfogadásra predesztináltak? Esetleg könnyebben elnyomják magukban a kérdések özönét? Mindez a javarészt református közönség részéről kérdések formájában is megfogalmazódott.

(…) Egy pszichológusnő arról beszélt, hogyan segítenek neki ezek a beszélgetések abban, hogy mélyebben megértse betegeit, akik tőle várják a megoldást, hogyan folytassák megsérült életüket. Egy idősebb hölgyről kiderült, jutott neki is bőven a huszadik századi Jóbsorsból: megjárta a gulagot. Aztán mindenki hazaindult. A zsidó rabbi és a két református teológus mondatai szépen egymásra rakódnak, s majd leülepszenek. Valami mindegyikük szavaiból megmarad. A Hold utcából kifelé tartva már messziről látszik, hogy a Vértanúk terénél kisebb tüntetés van. Valaki egy újságot lobogtat. Valamit valakik fölgyújtottak, valahol valakik egymásra acsarognak. Szavak röpködnek, "fasiszták", "antifasiszták", "zsidók", "antiszemiták". Készen állnak a billogok, bele lehet őket sütni a bőrbe. Égett szag terjeng. Mobilon érkeznek hírek az Újlipótvárosban rögtönzött Lipótmezőről. Két hozzáállás, két problémaérzékenység, két viselkedéskultúra. Két világ. Te melyikben szeretnél élni?

A Hollán Ernő utcában a kormányfő is részt vett az antifasiszta tüntetésen, méghozzá felesége és az éppen hazánkban tartózkodó Gerhard Schröder német kancellár társaságában. Gyurcsány Ferenc e döntése nemcsak azért volt feltűnő, mert mostanában meglehetősen kerülte a nyilvános szerepléseket, de azért is, mert egy alapjában spontán civil szerveződésre akaszkodott rá a politika.

(…) Minden demokratát jó érzéssel tölthetett el, hogy az elmúlt hónapok zűrzavaros és fokozódó agresszivitással fenyegető időszaka után a civil szféra képes reagálni a kirívóan szélsőséges jelenségekre.

(…) Ezeket a reményt keltő csírákat tiporta le azután a politikai számítás. Jellemző, hogy miután Gyurcsány Ferenc is megjelent a második ellentüntetésen, az első szervezésében még tevékenyen részt vevő fideszes önkormányzati képviselő már kormánykritikára használta fel az eseményt. Így minden a régi forgatókönyv szerint alakult: a szélsőjobboldali kilengést a baloldal csapatépítő tréningre használja fel, miután a jobboldal vezetése továbbra sem határolódik el egyértelműen ettől a potenciális szavazórétegétől. Orbán Viktor ez alkalommal is dodonai módon biztosított mindenkit arról, hogy ameddig a Fidesz meghatározó erő Magyarországon, senkinek sem kell politikai, vallási vagy származási megkülönböztetéstől tartania. Ez az a gondosan kiegyensúlyozott üzenet, amelyből a Hollán Ernő utca bármely oldalán állók le tudnak vonni a maguk számára valami biztatót. 

(…) Az egyszerű rendőrségi ügyet a Tomcat fantázianevű médiamachinátor társadalmasítja, amikor kétszer is a jegyiroda elleni tüntetésre szólítja fel elvbarátait. Előbb néhány százan, radikálisok és - minden oldali politikusok által szervezett - antifasiszták néznek farkasszemet. Majd a meghökkentő ismétlésre már összegyűlnek néhány ezren. Többen, mint az utóbbi évek antifasisztának címkézett megmozdulásain, de kevesebben, mint ahányan Magyarországon elutasítják a rasszizmust.

A tartózkodás okai a baloldal pártjait a rendszerváltoztatás óta jellemző rémisztgetős politikára is visszavezethetőek, amely - a tragikus történelmi félelmekre építve - hajlamaiban fasizálódó országot rajzol fel, s ellenfelében a fasizmus megtestesülését, de legjobb esetben is a barátját láttatja. (Teszi ezt olykor Bácsfi Diána-féle legyártott műnácik médiafuttatásával.) És tetten érhetők a jobboldal lelkiismeret-furdalásos és egyben sértődött politikájában is, amely kikéri magának a minősítgetést, és nem hajlandó örökösen bizonygatni a vád igaztalanságát. (Különösen a holokauszt-emléknap meghonosítása után.)

A Hollán Ernő utcai demonstráció ezért is féloldalas. És azért is, mert az országot válságba kormányzó Gyurcsány, kitörve a kudarcok okozta bezártságából, ismét a szabad ég alatt, "hazai terepen" triumfál. Sokan nem kívánnak segédkezni ehhez a mutatványhoz. A Fidesz vezérkara is így élheti meg a történteket, ezért csak közleményben tesz hitet a félelmek nélküli, biztonságos Magyarország mellett. Holott a személyes jelenlétet nem pótolja semmi.

(…) Nem kérdés, az ország rossz irányba tart. És mai vezetőivel nem látszik alkalmasnak másra, mint Hollán Ernő utcai, féloldalas demonstrációra. Hát, váltani kellene!