Öszöd vagy nem öszöd?

Az elmúlt héten a magyar sajtót szinte elborították az Orbán Viktor kiszávárgott beszédére reagáló újságírói vélemények. A baloldali publicisták elsősorban a Fidesz elnöke által elmondottak részleteivel, míg a jobboldaliak a kiszivárogtatás körülményeivel és baloldali újságírókkal foglalkoztak.

A baloldali lapok publicistáinak egy része szerint a pártelnök beszéde bepillantást engedett jövőbeni kormányzati terveibe, amelyek nyilvánvalóan drasztikus és

 indokolatlan megszorításokat jelentenének a lakosság számára. Mások szerint Orbán egyértelműen az előrehozott választásokra készül, és a befektetői körök előtt kívánja pozícionálni magát a beszéd szándékos kiszivárogtatásával.

Bauer Tamás Népszabadságban megjelent írása szerint Orbán Viktor elhangzott beszéde ezúttal is bebizonyította a pártelnök cinikus hatalomi technikáit és romlottságát. A Magyar Narancs szerkesztőségi véleménye szerint Orbán ostobának tartja választóit, miközben az ő felelőssége, a kormányzati reformfolyamat leállása. Dobszay János publicisztikája pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán célja a beszéddel annak nyilvános kiszivárogtatása volt.

A jobboldali lapok szerzői elsősorban a beszéd kiszivárgásának körülményeire fókuszáltak, és a nyilvánosságra kerülését nem tekintették tudatos, kommunikációs akció  eredményének. A legtöbb szerző kiemelten foglalkozott az ügyre adott baloldali reakciókkal, ugyanakkor kevesebb teret szentelt a beszédben állítólagosan elhangzott konkrétumoknak. 

(…) Mivel a reformbolond elit mást sem óhajtott, mint megerősítést abbéli hitében, hogy Orbán nyomban hozzálát a reformokhoz, mihelyst hatalomra kerül, a színiegyetemi foximaxi inkább tűnik tudatos kiszivárogtatásnak, kommunikációs akciónak, mint Orbán „őszödi beszédének”.

(…) E stratégiának mindazonáltal vannak gyenge pontjai. Vegyük például mindjárt azt, hogy full hülyének, de legalábbis Alzheimer-kórosnak tételezi a célközönséget. Orbán úgy állt ki most a reformpárti nézők elé, mint annak idején a villáskulccsal a legendás Munkástagozat elé, és körülbelül annyira is kéne komolyan venni. 

(…) Azt minden ép szemű ember látja már évek óta, hogy minden politikus politológusi nyelven szólva kettős beszédet folytat: az egyik beszédet mikrofon, kamera előtt a hülye népnek mondja, úgy formálva a szavakat, hogy a nép le boruljon a nagysága előtt, a másikat viszont szűk körben, házi használatra, bizalmasan, a kiválasztottaknak, s velük összekacsintva: tudod, mi van, öreg?

(…) De nem ez a baj. Tegyük fel, hogy nincs kiszivárogtatás. Orbán te hát Kéri Lászlónak és másfél tucat tanítványának szép sorban elmond ja, hogy befagyasztja a nyugdíjakat, leállítja a négyes metrót, felülvizsgálja némelyik autópálya-beruházás szerződéseit, Horn Gyulának záros határidőn belül szobrot állíttat a turulmadaras emlékmű helyén, Für Lajosnak pedig személyesen ő maga kavarja le a két rettentő pofont. Hogy akkor mi van? Akkor az van, hogy minderről Orbán közvetlen munkatársain és bizalmasain kívül csak Kéri László politológus és tanítványai tudnak, mi viszont, a tudatlan és mindig rosszul informált plebs továbbra is tudatlanok és alulinformáltak maradunk, és hátralevő éveinkben is szentül hisszük, hogy márpedig Orbán Viktor nem fogja befagyasztani a nyugdíjakat, nem fogja leállítani a négyes metrót etc., Usztics Mátyást és Pörzse Sándort viszont kinevezi a személye körül forgó minisztereknek. Na most, ez az, ami idegesít. 

(…) A pártban már nem tartanak attól, hogy a kormányerők majd ellopják a legjobb ötleteiket. Elkezdték azok szondázását, egyelőre inkább csak általánosságban. Ha valamelyik elképzelés erős társadalmi ellenállásba ütközne, még mindig azt lehet mondani, hogy a Fideszben több gazdasági műhely működik, csupán az egyik ötlet került illetéktelenül nyilvánosságra. (Egyébként a kormányzati döntéselőkészítés is négy ütemben működik már évek óta: tervezet–szivárogtatás–tagadás–enyhébb változat.) Mindenesetre a kormányzattal – a lapunkban közölt felmérés eredményei szerint is – egyre elégedetlenebb hazai és külföldi, üzleti-befektetői körök láthatják, hogy az ellenzék nem tétlenül készül az általa remélt politikai fordulatra.

(…) Itt és most másodlagos, hogy Orbán régebbi és jelenlegi kijelentései között mennyi az ellentmondás, mit tudott a Fidesz 2006-ban a valós gazdasági helyzetről, és ehhez mérten mennyire volt felelőtlen a választási programja, illetve mit engedhet meg magának egy demokrata, még a zártkörű nyilvánosság előtt is, ha politikai ellenfeléről nyilatkozik. Elsődlegesen az számít, pontos-e az a stratégia, amely előrehozott választásokkal kalkulál, s azzal, hogy addig is sikerül fenntartani a választópolgárok túlnyomó többségében az egybeérő társadalmi-gazdasági válság érzetét. 

(…) Mindazzal szöges ellentétben, amit Orbán Viktor évek óta mond, a Fidesz most - úgy tűnik - elszánta magát az adórendszer egyszerűsítésére, a flat tax valamely hazai verziójára, amelyet valamilyen "családbarát" adózási móddal kombinálna. Ha igaz. Persze a választásig még ismét eszébe juthat mindennek az ellenkezője is, ugyanúgy, ahogy 2006-ban is felrúgta a Matolcsy/Cséfalvay-féle Gazdasági Konzultáció írásba foglalt flat tax-ígéretet. Nem kell félni, de lesz, akinek fájni fog - közölte most lényegében. És igaza van.

(…) Ehhez képest Orbán Viktor nyuggerügyben remek helyzetbe hozta Gyurcsány Ferencet: a miniszterelnök új szerepében szinte Horn Gyula-i hevülettel und szociális érzékenységgel háboroghat, hogy na ezt már tényleg nem hagyhatjuk, a népnyúzó Orbán nem kevesebbet, mint 15 ezer forintot húz ki a zsebekből per nyugdíjas. "Kibújt a szög zsákból" - vallotta meg blogjának, hogy tudniillik arról, akinek eddig azt hánytuk a szemére, hogy nincs programja, hirtelen kiderül hogy van, de "titkos".

(…) Természetesen nem az a cél, hogy általános amnéziát hirdetve mostantól jól felejtsük el, ki mit nem tett le az asztalra, ki mit hazudott az elmúlt években az égetően szükséges reformok megúszhatóságáról, egy tan- és vizitdíj nélküli ingyenes álomvilágról, "bársonyosságról", ilyenekről. Mint tudjuk, helyzet van. Ideje végre arról beszélnünk, kinek mi a programja. 

(…) Az MSZP–SZDSZ-koalíció felbomlása után a kisebbségi szocialista kormány első dolga az volt, hogy „visszacsinálja” az egészségügyi reform gúnynéven futó valamit, amit néhány hónappal ezelőtti elfogadásakor mélyreható reformként és hatalmas sikerként ünnepelt Gyurcsány Ferenc pártja. Persze, az egészségügyi moloch átalakítása magyar módra messze volt a reformtól, de a Fidesz kreálta tömeghisztéria hatására ez is elfogadhatatlannak bizonyult. Azóta az is kiderült, hogy bár ellenzékből Orbán Viktor nemzetárulásnak titulál minden reformkísérletet és racionalizációs intézkedést, a színfalak mögött a Fidesznek is más tervei vannak az egyre reálisabbnak látszó előrehozott választások utáni időszakra.

(…) Az ilyen jellegű terveket persze csak üdvözölni lehet egy olyan országban, ahol a gazdasági helyzet olyan, mint ma Magyarországon. Az a gond, hogy ilyesmiről arrafelé nyíltan nem lehet beszélni, csak holmi zártkörű rendezvényen. Ha azonban kiszivárognak az infók – márpedig általában kiszivárognak, lásd: Őszöd –, akkor baj van. Az a kurióz helyzet állt most elő, hogy az MSZP és a Fidesz mintha szerepet cserélt volna. Most, paradox módon a reformimázsának hátat fordító MSZP, megfeledkezve az őszödi blamázsról, kritizálja a Fideszt bújtatott reformtervei miatt. A Fidesz pedig cáfol, abban bízva, hogy nem készült hangfelvétel az ominózus beszédről.

(…) A gond csak az, hogy bár Orbán hosszú ideje először mutatott minimális érzékenységet a gazdaság valós folyamatai iránt, bő fél évtizede először lehet szavaiból arra következtetni, hogy talán mégsem gondolja komolyan, hogy az államháztartási egyensúly megőrzése melletti gazdasági növekedés egyenlő tizennegyedik havi plusz járulékcsökkentés, a Fidesz első reakcióiból aligha következtethetünk másra, minthogy a polgári politizálástól fényévnyi távolságra került kádárista narancspárt prominensei megrettentek még annak látszatától is, hogy a Fideszt egy felnőtt, ivarérett férfiú, nem pedig egy mindenkinek mézeskalács-házikóval, államilag támogatott hitelre igénybe vehető első diplomával, lakással, valamint házastárssal kedveskedő népmesei hős vezeti.

(…) De ezzel talán jobb most szembesülni, mint a következő választás után. S mivel a kormányzati hatalmat majd' másfél évtizede felváltva birtokló két konglomerátum vezéreitől régóta nem elvárható, hogy a nyilvánosság előtt a valóságról beszéljenek, a választók valósággal történő szembesítésére egyetlen, kézenfekvő módszer kínálkozik: a pártvezérek számára időről időre megteremteni az őszinteségi rohamaiknak teret adó közeget, valamint biztosítani a számukra a rohamot kiváltó homályállapotot előidéző etilalkohol-mennyiséget. 

(…) A beruházások egyharmadát - hogy csak egy példát említsünk - Orbán állami umbuldának tartja, a korrupció melegágyának. Hogy erről van-e valami bizonyíték, arra nem tért ki, nyilván van. Egyelőre annyit tudunk, hogy ezekkel most is gyarapodik az ország. De ez nem számít, mint ahogy az sem, hogy munkahelyeket adnak embereknek. De még az sem, hogy közülük jónéhány uniós pénzekből készül és persze brüsszeli ellenőrzéssel.

(…) Majd az idő megmutatja, valóban az őszödi beszédhez hasonlítható-e Orbán most nyilvánosságra került magvas gondolatainak hatása. A Fidesz elnöke mindenesetre úgy vélte, az őszödi beszéd azt tükrözi, hogy Gyurcsány nem profi politikus, hiszen az olyet sohasem ragadhatják el az indulatok, nem lehetnek érzelmei. Ha elfogadjuk ezt az állítást, akkor nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor hideg számításból, érzelemmentesen mondta mindazt, amiből botrány kerekedett. Hogy a választók erről miképpen vélekednek, az csak később derülhet ki. 

(…) A Fidesz nevében a jobboldal elnöke kifelé, a nyilvánosság felé fordulva hosszú ideje azt közli, hogy az ország azonnal boldogulhatna, ha nem lopnák, pazarolnák, tehetségtelenkednék el a pénzét. Ha ő jön, vele a fordulat. Befelé viszont azt közli: legalább két szűk esztendő következik vele is, állami nagyberuházások viszszafogása (áttekintése), nyugdíjak nyugtatása, és minden nagy ívű, egymillió munkahellyel és egyéb ismert reményekkel kecsegtető megoldás csak több ciklusra szóló terv. De ugyanez a Gyurcsány-féle Nemzeti fejlesztési terv íve is. Csakhogy további megszigorítás nélkül. És nem más ez, mint amit - Medgyessy Péteren kívül - minden miniszterelnök csinált. Az első két év a megszorításoké, hogy a következő választásokra mindenki az újra pumpált oxigénnek örüljön. 

(…) Jobban tesszük, ha megállapítjuk, hogy a Fidesz első embere elérkezettnek látta az időt néhány konkrét lépés meghirdetésére olyan körben, amelyre (finoman szólva) eddig kevés időt pazarolt. A kísérletet tetszés szerint folytathatja, vagy sértődötten berekesztheti, mivel lám, visszaéltek gesztusával, bizalmával. Szándéka azonban igenis az, hogy a nem szónoki emelvényekről érkező programfoszlányok vezessék be majdani színre lépését - hívei innen is értesüljenek a haza sorsának szomorú alakulásáról, az ezért felelősök néven nevezésének szándékáról, s arról, hogy amit tervez, lesz, akinek fájni fog. Ezekben a napokban Orbán nem tesz mást, mint maga mögött tudva azt a bizonyos új többséget, pályára állítja önmagát - vissza akarván szerezni a gazdasági szereplők korábban megingott bizalmát, fölkeltve a külföldi elemzők és kollégák figyelmét a kiszivárgott információk pragmatikus kitételeivel.

(…)A kormányzati kommunikációs csapat most mégis teljes készültségben azon van, hogy megteremtse Őszöd fideszes analógiáját - ráadásul hirtelen fordított szerepben találja magát: vigyázzatok nép, mert ha ezek jönnek, lesz itt megszorítás, hozzányúlnak a nyugdíjakhoz, befagyasztják a költségvetést, leállítják a fontos projekteket, amelyekről dolgozók ezreit kell majd szélnek ereszteni. A kemény reformok bársonyossá tételén ügyködő szocialisták végre elemükben lehetnek - védhetik a szociális hálót és az építőmunkát. 

(…) Az ügy tanulsága: Magyarországon Gyurcsány regnálása alatt egy olyan hatalmi centrum jött létre, amely eszközévé tette a balliberális értelmiséget is. A Gyurcsány-Apró-klán a hatalom megtartásának érdekében saját elvbarátaikkal szemben a zsarolás, a balliberális értelmiséggel szemben a megfélemlítés, a jobboldallal szemben pedig a manipuláció és a fenyegetés titkosszolgálati eszközrendszerét használják fel. Sajnáljuk Kéri Lászlót és ártatlan tanítványait. 

(...) Az eljövendő szigor az eddigi „felelőtlen kormányzás” ellentéteként kap kiemelt hangsúlyt, de azért is, hogy feloldja a korábbi propaganda meg az új úzus kibékíthetetlenségét. Eddig ugyanis Orbán éppenséggel azt mondta, hogy nincs szükség semmiféle megszorításra, mert „van pénz, csak ellopják”. Most ezt a tömör szlogent igyekszik bővítve újratermelni, hiszen jól tudja, hogy a tervezett kétéves költségvetési visszanyesést nem lehet ilyen szimplán indokolni.

(…) Ami látszólag nem illik a képbe, az a nyugdíjasok megtámadása. Csakhogy a juttatások reálértéken való befagyasztása a közgazdászok többsége és a gazdasági elit körében is az elodázhatatlan kiadáscsökkentés egyik kedvelt gondolata – míg a nyugdíjaskorú szavazóközönség jobbára amúgy is Orbán ellen szavaz. 

(…) A napvilágot látott információk szerint amellett, hogy nagy állami beruházások - metró- és autópályaépítések - időleges befagyasztásáról, a nyugdíjak reálértéken tartásáról és a pofonütött gárdisták hazazavarásáról beszélt, még le is idiótázta Gyurcsány Ferencet. Amit azóta megbánt. A szocik a kiszivárgott - vagy lefülelt? - információkat mint Orbán "őszödi beszédét" turbóztatták, amely szerintük megmutatja a Fidesz-elnök igazi, sátáni arcát. A nagy befagyasztóét és elkobzóét, aki mégsem kávét kér a kívánságát teljesíteni kész jó tündértől, de pénzt és életet. A beruházók pénzét és a nyugdíjasok életét. Hu-hu-hú! Borzongás felfelé, borzongás lefelé. És érkezett jobb sorsra érdemes, pengeagyú Lendvai Ildikó, a frakció vezető, és magára öltötte az Orbán Viktor valljon színt mottójú lehangoló szerepét.

(…) És máris sétálnánk le a pincébe, kötéllel a kezünkben, hogy az ott hömpölygő Dunába lőjük magunkat, ha nem jönne a kormányfő a többször felfújható gumicsónakjával... És ilyenkor csodálkozunk, hogy tényleg ennyi maradt a politikából? A totális távlattalanság, a pillanat megnyerése iránti mindent elsöprő vágy. Vagy csak Gyurcsány Ferenc továbbélése érdekében kell mindent abszurdba fordítani. 

(…) Nem hiszem, hogy profibb lenne ez a belső lelki karóra feszült gyűlöletgépezet, amit Orbán mutat, mint az a kétségtelenül kamaszosan komikus önfeledt érzelmesség és üdvpátosz, ami néha Gyurcsányból árad. És attól, hogy másokkal - Répássyval, Szíjjártóval, Kövérrel, Bayer Zsolttal vagy éppen Morvai Krisztinával - mondatja el, amit nyilvánosan neki nem szabad, senki sem gondolja ám azt, hogy ezeket nem ő gondolja, vagy ő másképp gondolja.

(…) A nyilvánosság rendkívül jelentős tényező a profi politizálásban. Ha a profizmus elvárásait keressük, legyen az az első számú ismérv, hogy az a profi, aki nem sunnyog, hanem ki mer állni a másikkal, vitában. Miért van az, hogy Orbán Viktor a választások óta még egyszer sem merte Gyurcsányt vitára hívni, és ha meghívás lebegett, elutasította? 

(…) Engem leginkább az a már-már a nagyképűséggel határos magabiztosság zavar, ami átüt minden egyes beszámolón. Ahogy zavarnak a Fidesz kétharmados győzelmét szinte tényként kezelő elmélkedések a közjogi berendezkedés átszabásáról is. Ugyan! Ezt a meccset nemhogy le nem fújták, még az időpontot sem tűzték ki. Talán még jó időben érkezett a pofon, hogy ráébressze a polgári ellenzéket, iszonyatos munka, valódi profizmus és mérhetetlen alázat kell a remélt győzelemhez.

(…) És itt érünk vissza a kiindulóponthoz: ez nem őszödi beszéd, de az ellenfél a maga eszköztárával, médiafelületével és gátlástalanságával megpróbálja annak láttatni. Ebben nincs semmi meglepő. Ráadásul az Orbán Viktor személyes diadalát is hozó népszavazáson megmutatkozó új többséget két oldalról rágják a kiszivárgott mondatok: a nyugdíjasok mellett a jobboldali mag is hergelhető velük. Aki látta a Fidesz elnökét a budai Várban a 2006-os választások első fordulója utáni napon, az soha nem fogja elhinni, hogy akkor nem is akart ő nyerni. 

A város vezetőinek tehát a józan ésszel megérthető, a költségvetést súlyosan terhelő beruházás pénzügyi tisztázását célzó megjegyzés vágott ennyire az elevenébe. Pedig fel lehetne sorolni a többi fővárosi nagyberuházást is, amelyek várható átadása és végső költségvetése is úgy nyúlik, mint a rétestészta. Ezek a projektek már szinte szindrómaként bénítják meg a Budapest hosszú távú fejlesztését célzó terveket. 

(…) Most viszont Orbánról az derült ki, hogy ő bizony már akkor is tisztában volt a valódi gazdasági helyzettel (már miért ne lett volna?, minden adat igenis nyilvános volt), ezért aztán nem is akart nyerni, ellenben elképesztő módon emelte a tétet, és olyan ígéreteket vetett be, amelyekről ezek szerint tudnia kellett, hogy nemcsak tarthatatlanok, de összeomlásba is sodorták volna az országot. Ennek a hazugságnak a cinizmusa már eleve a sokszorosa (és nemcsak méreteiben, hanem duplafenekűségében is) a Gyurcsányénak.

(…) Pedig változott. És nemcsak azért, mert most kiderült, hogy Orbán nemcsak ígéreteiben hazudott a magyar társadalomnak, hanem valódi céljaiban is, ráadásul a hazugságbélyeget úgy kente rá Gyurcsányra, hogy közben a maga hazugságát továbbra is megtartotta, sőt napról napra hizlalta. A helyzet azért változott meg alapvetően, mert akárhogy sasszézik is tovább az örökös miniszterelnök, a titkos fideszes szellem kiszabadult a palackból. Az emberek igenis megkérdezik, hogy akkor valóban le kell-e állítani a nagyberuházásokat, és ha igen, akkor mi lesz, vagy kevésbé kell-e emelni a nyugdíjakat, és ha igen, miért. 

(…) A beszámolók szerint Orbán 2006-ban "a kampány ťrosszabbul élünk, mint négy éveŤ - szakaszánál már biztosan tudta, hogy veszítenek, mert akkor már nyilvánvaló volt: az emberek nem hiszik el, nem megy át a tudatukba". Figyelemreméltó kijelentés ez: nem az volt a baj ezzel az állítással két évvel ezelőtt, hogy otromba kampányhazugság, hanem az, hogy nem sikerült elhitetni.

(…) Gyurcsány két éve Őszödön széles körű (bár közgazdászszemmel nem eléggé átfogó) reformprogramot ismertetett az MSZP-frakcióval, hogy néhány héttel később az ország nyilvánossága elé tárja azt. E reformok a gazdaság hatékonyabb működésére, a világgazdasághoz való rugalmasabb alkalmazkodásra irányulnak. Őszöd fő témája a pénzügyi stabilizáció volt, de nem állt meg annál. Orbánnál ilyesmiről szó sem esik: ő csak jövedelem-átcsoportosításban és politikai bázis-építésben gondolkodik. Nemcsak a Vas utcai összejövetelen, hanem - mint ezt hivatkozott januári írásomban megmutattam - a Fidesz "alapprogramjában" is. A legalább három ciklusra szóló hatalomszerzés foglalkoztatja csak, az ország felemelkedése nem.

Semmi okunk tehát arra, hogy Orbán Vas utcai előadását Gyurcsány őszödi beszédével állítsuk párhuzamba. Míg az utóbbi a politikai hazugságokkal való látványos szakítást fogalmazta meg, Orbán előadása a politikai hazugságok folytatásának dokumentuma. Gyurcsány megpróbált szembefordulni a magyar közélet züllésével, Orbán rendületlenül arra építi politikáját. Ezen a gyökeres különbségen az sem változtat, hogy az elmúlt egy évben Gyurcsány próbálkozásai megakadtak az ellenzék és saját pártjának ellenállásán, s ebben a helyzetben olyan lépéseket is tett, amelyek megint kérdésessé tették a szavahihetőségét. Ő - saját kifejezésével - sok mindent "elrontott", de Őszödön megfogalmazott törekvései mindmáig támogathatók. Orbán viszont a Vas utcában is ugyanolyan romlottnak mutatkozott, mint az elmúlt évtizedben miniszterelnökként vagy ellenzéki vezérként. 

(…)Hogy pénz a baloldalon van doszt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az említett lapszámban egész oldalas hirdetés adja hírül az olvasóknak: „Nyilvánosságra került a Fidesz titkos programja. 15 ezer forintot veszíthet évente egy átlagos nyugdíjas.” Itt szeretném felhívni az olvasó figyelmét a ható ige ravasz használatára. Ha ugyanis a nyugdíjas nem „veszít”, hanem „veszíthet”, akkor az állítás elvész a bizonytalanság ködében. Akkor gazdasági elemzés nem történt, csak hasra ütés. De nincs belőle sajtóper. Kérem, mondják majd, mi nem állítottuk, hogy tizenöt rongyot veszít a nyugdíjas, csak hogy veszíthet. Az üzenet így is hat, a méreg így is öl. Nem tudom, mennyit hoz a konyhára egy efféle fizetett hirdetés a Népszabadságnak, de az biztos, hogy közzétételével azoknak készít méreginjekciót, akikre a legjobban kellene vigyáznia: az idős, szegény, beteg embereknek, akiket a baloldal folyamatos rettegésben tart. 

(..) Kéri valamennyi mondata nettó politikusduma, a politikai erőtérben értelmez mindent, hitek mentén kell választanunk a történések között, miközben oda-oda veti, hogy borzasztó, hogy politikai célokra használják őt és rendezvényét. Talán tudományos vagy spirituális beszélgetést szervezhetett, és köztudomású, hogy ezeknek közük nincs a politikához.

A történtek egyrészt a politológusi szakma egyik mélypontja - pikáns, hogy sok politológus értelmezgeti a történteket -, másrészt mostantól Kéri valamennyi mondata mögé oda kell gondolnunk, hogy esetleg a nemzetbiztonságiak által megfélemlített, különböző titkos találkozókon hallottakon izmosodott, a politikusi jobb- és baloldal üzengetéseitől befolyásolt ember informál minket. 

(…) Ez a mostani – bizonyos szempontból inkább szánandó – kommunikációs ellentámadás azonban arra is jó kell legyen, hogy rádöbbentse a Fideszt és szövetségeseit: nem lehet ölbe tett kézzel várni a jó szerencsét, arra számítani, hogy a másik fél hibázzon, merthogy csak aki cselekszik, az követhet el hibát. Hiba lehet a tétlen kivárás, a túlzóan óvatos várakozás is! Bátraké a szerencse, de bátornak lenni nem "szerencse" kérdése, hanem többnyire inkább a cselekvésé.

Ha az ember szavait újra és újra félreértik, félremagyarázzák, nem az a megoldás, hogy ezentúl inkább nem mond semmit. Ha így tesz, ellenfeleihez kerül a labda, s akkor megint neki kell gondolkodnia, hogyan szerezze vissza. Van egy (sportos) emlékünk egy hajdani világbajnoki vívódöntőről, ahol a magyar párbajtőröző 4:0-nál már egyetlen találatra állt a győzelemtől. Zsebében érezhette az aranyérmet, egy vacak kis kettős találattal is az övé lehetett volna. Innen már nem is akart kockáztatni semmit, arra várt, hogy az ellenfél hibázzon. Nehéz volt abból a pozícióból veszítenie, de neki sikerült. 

(…) Hogy így Magyarországon nem épülne semmi? Ja, ha a szociálliberálisok így tönkretették az országot, spórolni kell. Arról viszont nem esik szó, hogy az állammal szerződött vállalatok a több száz milliárdot kitevő kártalanítása hogyan illeszkedne a nagy takarékoskodásba. Arra gondolni sem merünk, hogy Orbán semmibe venné kötelezettség-vállalásait, az európai uniós normákat, nem gondol arra, hogy mindez, ahogy egyszer egy forrófejű pillanatában mondta, "oszt jó napot" alapon lerázható.

(…) Aztán, üzent a Magyar Gárdának: úgy fog tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont és hazazavarja őket. Kissé hiányosak az elnök úr történelmi ismeretei. Ugyanis egykoron Horthy ugyan rövid időre börtönbe csukatta Szálasit, de azért nem idegenkedett mindig a nyilasoktól, gondoljunk csak a halálba deportálást irányító nyilas államtitkáraira, Endre Lászlóra, Baky Lászlóra. Meg hát a végé. Nem a minden erkölcsi tartását feladó Horthy adott két pofont a nyilasoknak, hanem a nyilasok pofozták ki a főméltóságú urat a hatalomból. Amúgy is ez a két pofon elgondolkoztató! A Gyurcsány-kormányzat igazságszolgáltatása, ügyészség, bíróság miért pepecsel annyit a Magyar Gárdával? Mert ezt követeli a jogállam? 

(…) A tervezés látható jele, hogy az örökös - volt és reménybeli - miniszterelnök olyan fórumokra is elmegy, ahová eddig nem. Már nem csak az övéi előtt beszél terveiről, hanem például a Népszabadság szerkesztőségében és a Színművészeti Egyetemen is. Hogy mit mond, az persze hétpecsétes titok, de nem lennénk Magyarországon, ha részletek azért nem szivárognának ki.

(…) Mindenkinek megváltás lehet tehát a kormányváltás - ez a fideszes elképzelések lényege. És a nagy tervezés közepette az sem számít, hogy - alkotmányosan - mindenféle feltételeknek teljesülniük kellene, például konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal, többségi akarattal lehet kormányt és miniszterelnököt buktatni.

(…) Orbánban kétségtelenül megvan a stratégiai képesség, hogy messzebbre lásson az orránál; igaz, a siker hajszolásával már többször is keresztbe tett saját magának. Rövidesen kiderül, hogy a minapi tesztbeszéddel nyert-e vagy veszített. Ha az egyenes beszéd hatására esetleg fogyatkozásnak induló szavazótábor láttán Orbán visszatér az ígérgetés politikájához, akkor - még ha esetleg legközelebb választásokat is nyer vele - tényleg csak üres lózung marad az erős Magyarország.

(…) Akár igaz, akár nem, hogy Orbán tényleg azt és úgy mondta az állami beruházások leállításáról, a nyugdíjak tervezett befagyasztásáról, meg arról a két-két pofonról, amit személyesen osztana ki a Magyar Gárda tagjainak, ami eddig nyilvánosságra került, vegyük már észre, hogy itt mindnyájan be lettünk palizva! A blikkfangos címek - "Orbán őszödi beszéde" - alatt hozott idézetek egyetlen célt szolgálnak: azt, hogy a problémákra semmilyen érdemi megoldást nem hozó, de a közbeszédet majd egy évre az ellenzék szája íze szerint tematizáló népszavazás után ismét az ellenzék és annak vezetője határozhassa meg a belpolitikai viták irányvonalát.