Leszavazott és félreértett ellenzéki javaslatok

2008-07-15

A korábban tapasztalható feszültségnek nyoma sem volt a jegybank és a kormány inflációs célról szóló múltheti egyeztetésén. A vártnál kedvezőbb júniusi inflációs adat optimizmusra adhat okot, azonban sok a bizonytalan tényező miatt a monetáris politika irány egyenlőre nehezen jósolható. A gazdaságpolitikai vitákat a Fidesz által felvetett témák uralták: míg az áfa-csökkentési javaslat leszavazása ellenére is elérte célját, addig a hároméves költségvetés félreértelmezett ötlete inkább kudarc.

Monetáris politika 

Az elmúlt héten egyezettetek a kormány, a jegybank és a gazdasági érdekszervezetek képviselői a hamarosan kitűzendő új inflációs célról. A korábban látott feszültségnek -Veres János és Kiss Péter is kritizálta a monetáris politikát – most nyoma sem volt, Gyurcsány Ferenc az ország növekedési pályára állítása mellett a infláció féken tartását is fontos célnak nevezete, és jelezte: az inflációs célban nincs érdemi vita a kormány és az MNB között.
Simor András emellett többször nyilatkozott a monetáris politikai kilátásokról, melyek azonban továbbra is elég bizonytalanok: bár a legutóbbi inflációs adat kedvezőbb volt a vártnál, de az elnök szerint aggodalomra adhat okot a forint esetleges túlerősödése és a nemzetközi folyamatok, így a kép csak augusztusban lesz tisztább.

Nyilatkozó Nyilatkozat
Simor András, az MNB elnöke -A magyar vállalkozóknak, akik eddig magasabb inflációs környezetben működtek meg kell szokniuk, hogy a dezinflációnak költségei vannak.
-Akár a GDP 3,6 százaléka is lehet az államháztartási hiány az idén és reális esély van arra, hogy a deficit 2009-ben 3,2 százalékra csökkenjen.
Simor András, az MNB elnöke -A forint erősödése szigorította a monetáris kondíciókat a júniusi kamatdöntés óta, de ennek hatása a kamatpolitikára csak augusztusban lesz világosabb.
-Június óta nem jöttek fontos új információk a monetáris politika számára, igaz az inflációs adat meglepően kedvező.
-A jegybank úgy tudja leghatékonyabban csökkenteni a forint volatilitását, ha előrejelezhetően, világosan kommunikál. Természetesen szeretnénk ha nem lenne túllövés a forinterősödésben és a volatilitás alacsonyabb lenne. Ami most engem aggaszt, az az, hogy vajon a gazdaság képes lesz-e alkalmazkodni a forint viszonylag gyors felértékelődéséhez.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök -Magyarország elkötelezett a dezinflációs pálya mellett, és nem kívánja, hogy az infláció magas szinten beragadjon.
-Magyarország gyorsuló növekedési pályán van és azt szeretnénk, hogy a gyorsulás csökkenő inflációs pálya mellett következze be, megőrizve az államháztartás egyensúlyát is. A kormány azt tudja tenni ennek érdekében, hogy megőrzi a felelős költségvetési politikát.
-Az inflációs célban nagyon hasonlóan gondolkodik a kormány és a jegybank. Nincsen vita a jegybak és miközöttünk abban, hogy úgy kell kitűzni ezt a célt, hogy ez mindenki számára egyértelmű legyen.
-A jegybank és a kormány egyaránt abban elkötelezett, hogy közép távon az Európai Központi Bank által is kitűzött célokhoz közeledjünk. Azt gondoljuk, hogy a nagyságrend, az irányok adottak, felülvizsgálatra nem szorulnak.
Simor András, az MNB elnöke -A jegybank feladata az árstabilitás megteremtése és fenntartása, mert az szolgálja a gazdasági növekedést. A mai találkozó az első lépés volt az olyan megállapodás(ok)ra való törekvésben, hogy a dezinflációs folyamat minél hamarabb, minél kevesebb költséggel megvalósuljon.
-Az euróbevezetésről nem, a kormány és a jegybank által kitűzött, közép távra érvényes inflációs cél felülvizsgálatáról csak nagyon érintőlegesen tárgyaltunk ma.


Gazdaságpolitikai vitatémák
Gazdaságpolitikai vitatémák

A hét legfontosabb gazdaságpolitikai témái
Tehercsökkentés
Adóreform
Költségvetés



A költségvetési bizottság leszavazta a Fidesz áfa-csökkentési javaslatát, melynek azonban alapvető célja annak bizonyítása volt, hogy a kormány tehetetlen a növekvő élelmiszer és üzemanyagárakkal szemben, így a Fidesz hosszabb távú gazdaságpolitikájára vonatkozón hiba lenne ezen javaslat alapján következtetéseket levonni.
A legnagyobb ellenzéki párt ezen a héten egy másik nagyobb visszhangot kiváltó ötlettel is előállt: azt javasolták, hogy a magyar Európai Uniós elnökség előtt az Uniós források felhasználásról egy hároméves költségvetési tervet kellene elfogadni. Az ellenzéki párt ötletét nem kommunikálta megfelelően, a legtöbben az egész költségvetésre értelmezték a javaslatot, nem csupán a támogatásokra. Ez súlyos kommunikációs hiba volt, hiszen így a pártok lehetőséget kaptak a Fidesz kormány alatt sokat bírált kétéves költségvetés felemlegetésére, azonban ezen a zicceren túl a félreértelmezett ötletre nehezen tudtak reagálni.
A hét elején elvileg egy napilap birtokába került az idei költségvetést előkészítő körirat, azonban annak hitelességét Veres János pénzügyminiszter határozottan megkérdőjelezte, mondván, hogy az irat még nem készült el, a lapban megjelent irat csupán a tavalyi tervezet átdátumozva.

Nyilatkozó / Nyilatkozat témája Nyilatkozat
Veres János 
pénzügyminiszter
/adórendszer
-Az elmúlt két évben valamennyi adónemben jelentősen egyszerűsödtek a bejelentési és a bevallási szabályok, a kormány célja az egyszerűsítés folytatása.
-A kormány július első hetében tekintette át az adójogszabályok eddigi egyszerűsítésének eredményeit, és megállapította, hogy a számviteli és adózási szabályok megváltozása a vállalkozások több mint 90 százalékát érintette kedvezően, a cégek adminisztrációs terhei érzékelhetően mérséklődtek.
-Az adórendszer bonyolultsága, adminisztrációs igénye szempontjából Magyarország a középmezőnyben van a világ országait tekintve.
-Az elmúlt két évben valamennyi adónemben jelentős egyszerűsítésre került sor, a legtöbbre az adózás rendjéről szóló szabályozásban, de egyszerűsödött az szja és a számviteli szabályozás is.
Gulyás József, 
az SZDSZ ügyvivője
/költségvetés
-Az SZDSZ szerint kívánatos, hogy a politikai pártok egyeztessenek a hosszabb távú, gazdaságpolitikai elképzelésekről, de a hároméves költségvetés ötletét a liberálisok nem tudnák támogatni.
-Az SZDSZ már az Orbán-kormány idején - amikor a Fidesz-MDF-FKGP koalíció előállt a kétéves költségvetés ötletével - sem támogatta a parlament jogalkotói, döntéshozói, és ellenőrzési szerepét korlátozó javaslatot. A javaslat motivációja nem értelmezhető, hiszen nehezen hihető, hogy a Fidesz arra készül, hogy hároméves költségvetést szavazzon meg a szocialistákkal.
-A költségvetés megalkotásánál elemi elvárás, hogy hosszabb távra tervezzenek, amikor azonban a magyar gazdaság rendkívül érzékenyen reagál a folyamatosan bekövetkező világgazdasági változásokra, kifejezetten rossz ötlet, hogy a parlament három évre mondjon le a költségvetés alkotásának, meghatározásának a felelősségéről a kormány javára.
Veres János pénzügyminiszter
/költségvetés
-Nálam és a Pénzügyminisztérium szakállamtitkárnál nem járt a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos ún. tervezési körirat, így a mai sajtóban megjelent információkat meg tudom cáfolni.
-Valaki egy tavalyi papírt vett elő, ugyanis a cikkben szereplő kifejezések pontosan így szerepelnek az idei évi büdzsével kapcsolatos tervezési köriratban.
Pelczné Gál Ildikó, a Fidesz alelnök
/költségvetés
-Hároméves költségvetés elfogadását szorgalmazza a Fidesz a Magyarország 2011-ben esedékes európai uniós elnökségét megelőző évekre.
-A hároméves költségvetésben rögzíteni kell a felhasználható európai uniós és hazai forrásokat, valamint biztosítani kell az átláthatóságot és az ellenőrizhetőséget.



Elemzői kommentárok



Elemzői kommentárok 

A megszólaló elemzők egyöntetűen kedvezően fogadták a vártnál jobb júniusi inflációs adatokat, mely véleményük szerint a kedvező 2007-es bázisra, és az élelmiszerár-sokk kifutására vezethető vissza. Abban a megszólalók nagy része egyetértett, hogy rövidtávon nem várható kamatemelés -részben a forint árfolyama miatt- azonban abban már vita volt az elemzők között, hogy az infláció tetőzött-e, és véget ért-e a kamatemelési ciklus.

Elemző Legfontosabb állítások
Barcza György, a K and H Bank vezető elemzője -A vártnál jobb inflációs adatokban szerepe volt a 2007 júniusi magas bázisnak, amikor az üzemanyagárak egy hónap alatt három százalékkal emelkedtek. Az adatok azt mutatják, hogy az élelmiszerár-sokk kifutott, és az élelmiszerárak emelkedése megállhat. A hús árán még van nyomás.
-A földgáz árának júliusi és a távhő árának augusztusi emelése várhatóan ellensúlyozza az élelmiszerár csökkenést, így összességében az infláció ütemének előbb lassú, majd ősztől gyorsabb csökkenésére számítok.
-A májusi 12 havi 7 százalékos inflációval túl vagyunk a csúcson.
Trippon Mariann, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank vezető elemzője -A májusi 7 százalékos infláció volt az éven belüli csúcs, és a következő hónapokban lassuló ütemű lesz a pénzromlás.
-A maginfláció is lassulást mutat, így várhatóan a Magyar Nemzeti Bank kivár, és nem emel kamatot, legalábbis júliusban biztosan nem. Ha a forint ilyen erős marad, akkor az év vége felé kamatcsökkentés is lehetséges, de kockázati tényezőt jelent a globálisan magas energiaár.
Kopint-Tárki Zrt. -A lakosság körében a saját anyagi helyzetük megítélése változatlan. Továbbra is jellemző, hogy az ország gazdasági kilátásait lényegesen rosszabbnak ítéli a lakosság, mint saját helyzetét.
-Az ország gazdasági helyzetével és a saját anyagi helyzettel kapcsolatos lakossági várakozások 2008 tavaszára csak kicsit haladják meg a 2006 őszi zuhanást követő mély depressziót. Az ország gazdasági kilátásainak lakossági megítélése pedig korábban soha nem tapasztalt mélyponton van. A lakossági közhangulatot az aktuálpolitikai események és ezek kommunikációja jelentősen befolyásolják, ettől független trendszerű elmozdulás nem prognosztizálható.
Goldman Sachs -A ház várakozása szerint a júniusi éves infláció 7 százalékon maradt. Érdemi inflációcsökkenés csak a nyári hónapok után valószínű, amikor belépnek a kedvező bázishatások az élelmiszer-komponensben, és megjelenik a várhatóan jó termés hatása is.
-A forint a legutóbbi időszak felfutása ellenére még mindig nem olyan erős, hogy az már rövid távon jegybanki kamatcsökkentést eredményezne, ugyanakkor a további kamatemelések kilátása is elenyészőben van. A ház még mindig számít fél százalékpontnyi szigorításra, de azzal számol, hogy az MNB ez idő szerint nem mozdul.
-A pénzügypolitikai pálya meghatározó tényezője az MNB hitelességre törekvése is. A magyar jegybank óvakodni fog attól, hogy rövid idő leforgása alatt áthelyezze a hangsúlyt a szigorításról a kamatcsökkentésre, attól tartván, hogy csorbát ejtene saját hitelességén, ha magas inflációs adatok és várakozások közepette csökkentené alapkamatát.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke -A kormánynak a gazdaság kifehérítéséből eddig származó 100 milliárd forintot adócsökkentés formájában vissza kell adnia a vállalkozásoknak, például az egészségügyi hozzájárulás eltörlésével.
-A kérdés az, hogy a fehéredésből származó pénz mikor jön vissza a gazdaságba. Ezzel, az állam kiadásainak csökkentésével, valamint az uniós források átcsoportosításával 1000 milliárdos is lehetne a tehermérséklés.
Matolcsy György, volt gazdasági miniszter -Ötkulcsos forgalmi adóra és egykulcsos személyi jövedelemadóra van szükség Magyarországon.
-A magyar adórendszert a térség többi országának rendszereihez kell közelíteni, a jövedelem adóztatása helyett a fogyasztás adóztatása felé kell haladni.
-Az ötkulcsos áfára azért lenne szükség, hogy a fogyasztást társadalmi rétegenként, csoportonként eltérő mértékben lehessen adóztatni. A jövedelmek a mostani 40 százalékos adóterhe helyett 25-30 százalék körüli újraelosztásra van szükség.
Juliet Sampson, az HSBC bankcsoport közgazdásza -Az importált inflációt enyhítő forinterősödés, és a már látszó, jó mezőgazdasági termésnek az élelmiszerárakra gyakorolt hatása miatt megvolt a kockázata az előrejelzésekben szereplőnél sokkal jobb számnak, de a tényleges múlt havi adat még a várakozási sáv alsó szélénél is alacsonyabb. Ennek lehetnek kihatásai a további jegybanki kamatpályára.
-Sok még az ismeretlen, főképp az olajár; a ház a második félévre további olajár-emelkedést valószínűsít. Ha azonban a forint erős marad, sőt tovább erősödik, az jó esélyt teremt az infláció stabilizálódására, majd valamelyes csökkenésére az év végre felé, még akkor is, ha az olajárak tovább emelkednek. Ebben az esetben elképzelhető, hogy nem lesz szükség további kamatemelésre.
Gillian Edgeworth, a Deutsche Bank közgazdásza -Jóllehet a júniusi inflációs adatban a legnagyobb szerepet az élelmiszer-összetevő játszotta, de már volt valamelyes hatása az erősödő forintnak is.
-Közel lehetünk a szigorítási ciklus végéhez, de látok még esélyt arra, hogy a jegybank augusztusban rákényszerül egy emelésre, elsősorban az olajárak másodlagos hatásai, valamint a bérkiáramlás miatt.
Ecostat -Az idén novemberben a fogyasztói árak várhatóan 5,7 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál. Ugyanebben az időszakban a termelői árak szintje 6,2 százalékkal haladhatja meg az előző év azonos időszakit.
-Novemberben a költségvetésben 4,9 százalékos, a versenyszférában pedig 8,6 százalékos keresetemelkedés várható az előző év azonos időszakához képest. Ugyanebben az időszakban a nemzetgazdaság egészében a bruttó átlagkereset 7,5 százalékkal növekedhet.
-A kiskereskedelemben a nyári hónapokban valamelyest gyorsulhat a bővülés üteme, novemberre a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,4 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbi szintet
-Az idén novemberben az ipari belföldi értékesítés 3,0 százalékkal, az exportértékesítés 9,7 százalékkal, míg az ipari termelés 6,2 százalékkal bővülhet az előző év azonos időszakához képest, a szezonálisan és munkanaphatástól tisztított indexek alapján.
Raffaella Tenconi, a Dresdner Kleinwort elemzője -Jóllehet a ház a korábbi, még gyorsulást valószínűsítő, 7,2 százalékos júniusi inflációról szóló előrejelzését a meredeken erősödő forintra tekintettel 7,0 százalékra, vagyis stagnálásra enyhíti, az energiakomponens miatt változatlanul tartja azt a prognózisát, hogy a teljes fogyasztói kosárra számolt infláció valamivel 8 százalék felett fog tetőzni a következő 3-4 hónapban. Ugyanakkor – az erős forint miatt – ez sem fogja kamatemelésre sarkallni az MNB-t.


Gazdasági mutatók



Gazdasági mutatók 


A héten napvilágot látott gazdasági adatok közül talán a legfontosabb, hogy a júniusi infláció az előzetesen vártnál jóval kedvezőbben alakult, ami nagyrészt a mezőgazdasági árak kedvezőbb alakulásának köszönhető. A várakozásoknál gyengébben teljesített viszont az ipar, és a külkereskedelem is némileg visszaesett májusban, azonban a külkereskedelmi mérleg még így is újabb rekordot döntött. 

Mutató fajtája Adatok
Ipari termelés, KSH -Az ipari termelés az idén májusban 2,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, munkanaphatástól megtisztítva a növekedés 4,7 százalék volt
-A termelés volumene az év első öt hónapjában 6,9 százalékkal volt magasabb, mint 2007 azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index májusban 0,7 százalékkal csökkent.
-Az ipari termelés áprilisban a szezonálisan és a munkanap tényezővel kiigazított index szerint 1,4 százalékkal emelkedett márciushoz képest, és – munkanap tényezővel korrigálva – 6,5 százalékkal haladta meg a 2007. áprilisi szintet.
-Az idén az első öt hónapban az ipari export 10 százalékkal, májusban 1,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Mezőgazdasági árak, KSH -Az agrártermékek termelőiár-szintje 2008 májusában 31,5 százalékkal haladta meg a 2007. májusit.
-Az agrártermékek 2008 első öt hónapjában bekövetkezett, az előző év azonos időszakához viszonyított 34,8 százalékos termelőiárszint-növekedése a növényi termékek árszínvonalának 46,4 százalékos, illetve az élő állatok és állati termékek árainak 19,8 százalékos emelkedéséből adódott.
Infláció, KSH -A fogyasztói árak júniusban 0,1 százalékkal emelkedtek májushoz képest, és 6,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.
-A maginfláció 2007 júniusához viszonyítva 5,8 százalékot tett ki, egy hónap alatt pedig 0,4 százalékos emelkedést mutatott. Az év első hat hónapjában 6,8 százalékkal emelkedtek az árak. -Az idén májusban 1,1 százalék volt a havi és 7 százalék a 12 havi infláció.
Külkereskedelem, KSH -Az idén január-májusban a külkereskedelmi mérleg 388 millió euró (98 milliárd forint) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 675 millió eurós (170 milliárd forintos) javulását jelenti a 2007 január-májusi 287 millió euró (72 milliárd forint) passzívumhoz képest.
-Az idén január-májusban az export 30,869 milliárd euró volt, 13,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 30,481 milliárd eurót tett ki, 10,9 százalékkal volt magasabb, mint a bázisidőszakban.
-Az idén májusban – első becslésük szerint – a kivitel értéke 1513 milliárd forintot, a behozatalé 1504 milliárd forintot ért el, ami mind az export, mind az import esetében 7 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest.
-A kivitel euróban számított értéke 7 százalékkal, a behozatalé 6 százalékkal bővült 2007 májusához viszonyítva. Magyarország a májusi kivitel 78 százalékát, és a behozatal 67 százalékát át az Európai Unió tagállamaival bonyolította le.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384