Meggyőzés vagy megegyezés?

Gyurcsány Ferencnek az adócsökkentést a középpontba állító Megegyezés című programja erősen megosztja a véleményformálókat. Míg a jobboldali publicisták az írást "üres rizsának”, "adóbarkácsolásnak”, "kommunikációs fogásnak” nevezték, addig a baloldal üdvözölte a kezdeményezést.

Az újságírók egy része szerint a program – bár kevés konkrétumot tartalmaz – de segít elvinni a kormányt a 2010-es választásokig. A szerzők leginkább a

konkrétumokat hiányolták, erre példaként többen a szociális segélyezésről szóló részt emelték ki, melyről a miniszterelnök a következőt írta: "a segélyezési rendszerben kizárólag azok vehetnek részt, akik egészségi állapotuk, esetleg más méltányolható okok miatt nem képesek munkával biztosítani önmaguk és családjuk fenntartását."

Több publicista úgy vélekedett, a program legfontosabb célja az SZDSZ meggyőzése, hiszen korábban a kormányfő még a most meghirdetett koncepció ellen beszélt. A liberális párt szerepére irányítja a figyelmet a miniszterelnök azon kijelentése is, mely szerint lemond, ha a parlament nem szavazza meg az adótörvényeket és a költségvetést.

A miniszterelnök cikke nyomán a vita jellemzően a parlamenti erőviszonyok, a kisebbségi kormány mozgástere, illetve az adócsökkentési kényszerek körül bontakozott ki, amelyhez képest sokkal kisebb visszhangot váltottak ki az adómorál megváltozására irányuló kormányfői felvetések. A most meghirdetett program politikai környezetét jól jellemzi tehát, hogy a rövid távú politikai szempontok a nyilvánosságban sokkal inkább meghatározóak, mint a rendszer egészére vonatkozó szakpolitikai-társadalompolitikai elképzelések, ami nem kedvező a kormány vitapozícióját tekintve. 

(…) Vezetésre termett, elhivatottságában nem rendítik meg a közvélemény-kutatási adatok. Láthatóan ambicionálja, hogy 2010 tavaszán is ő legyen a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje. Azt a választást is meg akarja nyerni, s talán meg is fogja. Most végtelenül terjedelmes és semmitmondó programot hirdetett az általa vezetett kisebbségi kormánya számára, azzal a céllal, hogy volt koalíciós partnerét, a liberálisokat, akiknek külső támogatására továbbra is szüksége van, maga mellé állítsa. Aki erre képes, végtelenül vakmerő, nem riad vissza a kockázattól.

(…) Kevés konkrétum van a programban arról, mit tervez a kormány 2009-ben. De a négy év alatt meghirdetett hat előzőben sem volt több: a Száz lépés, az Új Magyarország, az Új egyensúly vagy az Új Polgárosodás programja is leginkább a tervekről és a szándékokról szólt, de a számozottakból (a negyvennyolc pontosból és a hét pontosból) sem derült ki több annál, hogy sürgősen tenni kell a szebb jövőért, összefogva, egységben, elszántan, s a kormány minden erővel törekszik a munkahelyteremtésre, adóreformra, a közigazgatás racionalizálására. Ami ezután sem lesz másképp, ebben bízhatunk.


Figyelemre méltó, hogy a legközelebbi időpont, amikor a programban meghirdetett célok egy része megvalósulni kezd, jövő év áprilisa. A reformok a jövőbe tolódnak, az adócsökkentés három-négy alatt megy majd végbe. Biztos viszont, hogy a kormány a 2010-es választásokig nem nyúl a nyugdíjakhoz, vagyis a viszonylag elviselhető, a legszegényebbek számára egyenesen kiváltságos helyzetben lévő nyugdíjas korosztály támogatását semmiképp sem akarja elveszíteni.

(…) Bonaparte Napoleon, még mint első konzul mondta a következőt Sieyes abbénak, amikor a Direktórium megbízta őt az éppen aktuális alkotmány kidolgozásával: „Rövid legyen és homályos.” Gyurcsány programja hosszú és homályos, de ettől még elnyerheti a képviselők többségének tetszését. Persze nem tudni még, mit szól majd a Szabad Demokraták Szövetsége ehhez a cselekvési program helyett feltálalt esszéhez. Dolgozatként osztályozzák? Vagy nem törődnek azzal, amit eléjük tártak, mert felmérik, mit veszíthetnek az előrehozott választásokon? Ha ez a legfontosabb szempont, akkor akár hosszú a Gyurcsány programja, akár rövid, akár vannak benne határidőhöz között konkrétumok, akár nincsenek, teljesen mindegy.

Legalább három olyan momentumot találunk, amely nyomán az MSZP számára politikai stratégiai szempontból szinte elkerülhetetlenné vált, hogy valamilyen formában foglalkozzon az adócsökkentés problémájával. (…) Az egyik ilyen jelenség a 2005/2006-os kampányban keresendő: a szocialisták kampányának szlogenje (Mi az adócsökkentés kormánya vagyunk”) örökké ott lebeg az érintett politikusok szeme előtt. Az ötéves adócsökkentési terv fiaskóját és az ezzel járó állandó támadásokat jobbára azzal tudja semlegesíteni a kormány, ha beváltja ígéretté, s valóban az adócsökkentés kormánya lesz.

Nem kevésbé fontos kényszerítő körülmény az sem, hogy az MSZP kisebbségben kormányoz, tehát olyan költségvetési és adótörvény-tervezettel kell előrukkolnia, amelynek országgyűlési megszavazásához jó eséllyel támogatást tud szerezni akár egy egész frakció (praktikusan az SZDSZ), akár csak egy-egy képviselő személyében. És lévén a parlamenti pártok mindegyike valamilyen formában adócsökkentést szorgalmazott, a szocialisták programalkotásának is ebbe az irányba kellett elmozdulnia.

Talán hatását tekintve nem olyan átütő, de mindenképpen befolyással bír a harmadik jelenség, nevezetesen az, hogy a közgazdász szakma utóbbi hónapokban mutatott, gyakorlatilag egységes fellépése annak érdekében, hogy a kabinet vágjon bele az adócsökkentésbe.

(…) A felvázolt program azonban nem csak lehetőségeket, de veszélyeket is rejt magában. A bírálatok egy része a közgazdász szakma felől várható, ezek a program megalapozottságát, elégtelenségét, óvatosságát, stb. vonhatják kétségbe. A másik veszély politikai jellegű: a kormányról kialakult az az általános nézet, hogy csak a programok meghirdetéséig jut el, azok végrehajtására már nem futja. Ezen álláspont erőteljesebb változata, hogy a kormány hazudik, így nem is lesz semmi az elképzelésekből, függetlenül attól, hogy azokról mi a szakmai álláspont. És a hitelességi deficittel küzdő kormánypártnak ezzel a váddal folyamatosan meg kell birkóznia. Összességében azonban az elkerülhető politikai (és gazdasági) kár ennél sokkal nagyobb volna, így stratégialilag indokolt lépés volt az MSZP részéről a program meghirdetése.

(…) „Megegyezés”, hivalkodik a miniszterelnök a „legolvasottabban” megjelentetett fizetett hirdetésben, mintha bárki rábólintott volna zavaros javaslataira. Az iromány csak ezután kerül különböző fórumok és plénumok elé, magyarán: csak egy vitaanyag. Így a Megegyezés cím nemcsak ostobán, hanem fenyegetően is hangzik, bár a szocialista kormányprogramokat (tervezeteket) egy jó ideje nyugodtan lehetne hadüzenetnek vagy ultimátumnak is nevezni.

(…) A vállalkozó kedvű érdeklődők kedvét ne vegye el azon apróság, miszerint a hat oldalból öt és fél teljesen érdektelen politológiai közhely, szoci mellébeszélés, üres rizsa. Az effajta gondolati hordalék sajátja, hogy számos részletével egyetértünk. Egyetlen példát ragadunk ki a sok közül. Azt írja a kormányfő, hogy „A siker második eleme annak elfogadása, hogy a szabadság és a törvénytisztelet kéz a kézben járnak.”

(…) Ez a mű nemhogy cselekvési tervnek, kifogások keresgélésének is csenevész. Egyedüli vigasztaló az egészben, hogy Gyurcsány ígéretet tett, ha a parlament nem szavazza meg a Megegyezésben felvázolt adó- és járulékcsökkentő (növelő) parádét, akkor lemond. Ebben minden további nélkül megegyezhetünk.

Nagy N. Péter: Kiegyezés (Népszabadság, 2008. augusztus 28.)
http://www.nol.hu/cikk/504878/

„Arra ugyanis jónak látszik a program, hogy elvigye a kormányt a következő választásokig úgy, hogy a lehető legtöbbet megőrizze abból, amit eddig - igaz, nem nagy közszeretetet kivívva, de vállalhatóan - elért.”

(…) Gyurcsány Ferenc a tanulmány-programban bizonyos lépések elhalasztásának, illetve az óvatos elmozdulásnak igényes indoklását adta. Tette ezt úgy, hogy gazdasági és politikai mozgástere szerény. Nincs elkölthető pénz, a gazdaság mégis meggyőzően követeli. A munkavállalói szféra hangja nem hallható ilyen jól, de csak elvárhatná, hogy a keresetek elmozduljanak végre a holtpontról. Elvárhatná, de - egyelőre - csak várja.

(…) A kormányfő most is ígér kultúraváltást, polgári mentalitást, az öngondoskodás ethoszát, csakhogy az emberek ezt nemrég népszavazással rázták le magukról. Innen is szűk tehát a mozgástér, s onnan is, hogy ennek az erkölcsnek a fanatikusai, a liberálisok a továbbkormányzás nélkülözhetetlen tényezői.

Ezen a csak oldalazva közlekedhető csapáson próbál a kormányfő széles mozdulatokkal ígérni. Persze hogy botlik sok gesztus. Az adócsökkentés ígéretén kívül bizonytalan például a munka kontra segély vitában adott végszó: "a segélyezési rendszerben kizárólag azok vehetnek részt, akik egészségi állapotuk, esetleg más méltányolható okok miatt nem képesek munkával biztosítani önmaguk és családjuk fenntartását". Az "esetleg más méltányolható ok" maga a bizonytalanság, megterhelve a kínos kérdéssel: ki igazolja és hogyan a jogosultságot.

(…) Az viszont már valószínű, hogy a tetemrehívás 2010-ben lesz. Arra ugyanis jónak látszik a program, hogy elvigye a kormányt a következő választásokig úgy, hogy a lehető legtöbbet megőrizze abból, amit eddig - igaz, nem nagy közszeretetet kivívva, de vállalhatóan - elért. A szöveg, címe szerint legalábbis, Megegyezés, a program tartalma azonban kiegyezés a valósággal, a lehetőségekkel.
Melyek szerények.

(…) Bár az első elemzéseket figyelve komoly bankok még komolyabb szakértőinek egy része is úgy viselkedik, vagy, mintha nem lenne tisztában az ország helyzetével és lehetőségeivel, vagy mintha teljesen természetesnek gondolná, hogy a közös terhek mind nagyobb részét kellene a relatíve gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező, viszonylag kiskeresetűek vállára rakni. Mondhatnánk, ez a művészet a politikában, itt egyensúlyt teremteni. Gyurcsány ügyesen lavíroz, amikor nagyjából azt mondja, amennyivel lehet növelni az állami bevételeket a gazdaság kifehérítésével, annyival lehet csökkenteni a befizetések összegét. Értsd, ha kedves honfitársaink egy nagy része továbbra is a feketegazdaságban kódorog inkább - és ne féljünk, lesz rá majd magyarázata éppen elég, hogy miért nem tehet másként -, akkor sajnos szét lehet majd tárni a kezeket, hogy bocs, akkor ez nem megy tovább. Őszintén szólva, számomra rokonszenves, hogy a polgárokat/a magyar embereket/minket valaki értelmes, kooperációra alkalmas lényeknek tekinti. Még ha az eredmények - akár az ellenőrzések megszigorítása után is - bizony kérdésesek. Mindenesetre e dolgokról vitázni, alakítani a tervet maga a normális politika, egy normális országban. Rövidesen meglátjuk, a miénk milyen. (…)

(…) Az akár Orbán Viktor által is nyugodtan felvállalható program alapja az emberi természet alapvető jóságába vetett hit: ha keveset kell fizetni, többen fizetnek majd. Jelen pillanatban teljes egészében részletkérdés, hogy a kormányfő éveken át beszélt eme koncepció ellen, hiszen ez a program nem a nemzetnek szól, nem is a szocialistáknak, hanem az elhidegült, végleges szakítással fenyegetőző liberális élettársnak.

(…) Valójában az elmúlt négy hónap kormányzati ténykedése alapján a SZDSZ-nek semmi oka nincs arra, hogy bármilyen formában támogassa Gyurcsány Ferenc legfrissebb manifesztumát. Ha ez az időszak szólt valamiről, akkor csakis a liberális kormányzati eredmények és kísérletek lenullázásáról, miközben bónuszként sikerült is rájuk verni a balhét: a szörnyű, érzéketlen Horváth Ágnes helyét egy megértő miniszter vette át, amitől elődje persze csak még rosszabbnak tűnik, a falugyilkos liberális közlekedési miniszterek helyett pedig egy igazi megbízható kádert kapott a nép.

(…) Más kérdés, hogy az SZDSZ nem feltétlenül engedheti meg magának a programhoz ragaszkodás luxusát, főleg úgy, hogy még azt sem tudni, hogy pontosan mi is lenne az. A párt élén lassan negyedéve új elnök van, elvileg új programmal; kisebb szépséghiba, hogy erről az érdeklődő közvélemény nem sokat tudhat. Persze ezt az új elnök dolgot is érdemes némi fenntartással kezelni, jelen pillanatban ugyanis erőteljesen a kettős hatalomra hajaz a dolog.

Ami azt illeti, minden jel arra utal, hogy az MSZP, vagy legalábbis Gyurcsány Ferenc jobban kihasználta a vízválasztó népszavazás óta eltelt fél évet, mint az SZDSZ. A pártnak sikerült megállítania zuhanó népszerűségét (még kétszer ennyi szavazó, és megszorongatják a Fideszt) és még egy többé-kevésbé működő kormányt is összeeszkábáltak. (…)Az 1200 milliárdos blöff így újabb másfél évet is kínálhat, és még arra is van halvány esély, hogy a párt kedvezményezettjei számára kétségkívül a megváltást jelentő haladékot a liberálisok meg is tudják indokolni valamivel, elvégre az úgynevezett értelmiségi pártról beszélünk. Dávid Ibolya mindenesetre meg is előlegezte ezt a kommunikációs huszárvágást.

Akad persze más egérút is: az új "reformprogram" és költségvetés egységes leszavazása, ami amúgy az egyetlen elvszerű megoldás volna, tekintve a két párt között rohamosan szélesedő szakadékot. Ezután persze aztán az özönvíz, vagy legalábbis Orbán Viktor jöhetne, ahogy ezt Gyurcsány Ferenc nem is habozta bedobni. (…)

Gyurcsány Ferenc programot hirdetett. Nem számoljuk már, hányadikat – sokadikat. Az ezt megelőző sokból sem lett soha semmi. Ebből sem lesz. Hiszen Gyurcsány Ferenc nincs abban a helyzetben, hogy bármilyen tervéből, ötletéből, elképzeléséből, túlélési kísérletéből legyen valami.

(…) Gyurcsány Ferenc és pályája, tevékenysége, miniszterelnöksége és léte is csupán virtuális valóság. Ebben a környezetben és minőségben értelmezendő ez az új program is. Vagyis mindjárt az elején le kell szögeznünk, hogy ez az új program éppen úgy nincsen, ahogy az eddigiek sem voltak. Ez az új program is azért van, azt a célt szolgálja, hogy a valóságról ne essék szó, s hogy a virtuális – ám hatalmához rögeszmésen ragaszkodó – miniszterelnök túléljen. Túlélje önmagát, kormányzását, annak következményeit, s túlélje az ország állapotát, amely őmiatta olyan, amilyen.

(…) Mi így, a hazugságokkal, a tolvajlásokkal, a virtuális világunkkal, a nyakunkon élősködő gazemberekkel, a múlttalanságunkkal és gyökértelenségünkkel, az összes frusztrációnkkal és kizsigereltségünkkel vesztésre vagyunk ítélve. Kárhoztatva. Már csak a sorsunkat őrizgetjük. De ha így folytatódik, jön majd még a sorstalanság is…

(…) A program hirdetője programot hirdet. Ehhez ért. Programot hirdetni ugyanis minden hülye tud. Különösképpen akkor, ha minden virtuális, következésképpen a programot soha senki nem fogja számon kérni, betartatni.

Kéthavonta hülyék és diktátorok szoktak programot hirdetni.

Az állandó versenyt pedig korunk igazi hősei, a globalizáció császárai képviselik. Olyan ez a verseny, mint a l’art pour l’art. Semmi értelme. Viszont lassan rámegyünk mindahányan.

Nos, ehhez képest kell majd megítélni a sokadik program összes elemét. A versenyképességtől egészen a tervezett adócsökkentésekig. Mert ennyit ér az egész.

(…) Kell is program, nem kétséges. Csak azt nem volna szabad hinni, hogy bármilyen terv, elképzelés megváltás lehet. Márpedig a magyar társadalom erre van dresszírozva, az őszödi trauma ellenére. Holott Őszödön Gyurcsány éppen azt próbálta elmagyarázni párttársainak - és a kiszivárgás után mindenkinek -, hogy nincsenek csodák. A jobboldal erre érthetően rárontott, hogy csodákat hazudtál nekünk, aztán helyette itt van ez a megszorítás, ám közben folyamatosan a saját csodáit kínálta és kínálja föl a népnek. A hazug Gyurcsány mondjon le, hadd jöjjek már én, az ellenzék vezére, aki még sohasem hazudtam. Én tudom, hogyan kellene csinálni, én fölemelem a magyart, visszaadom a régi nagyságot, összeragasztom a Trianonban széttört tükröt. És a döbbenet az, hogy a magyar választó, ahelyett, hogy az elmúlt két évben kijózanodott volna, hajlandó továbbra is hinni a csodákban.

Nem, nem Orbánban - bár az elkötelezett jobboldali szavazók nyilván erősen hisznek benne -, hanem valamilyen csodában. És ha más nem hajlandó ezt a csodát garantálni, csakis Orbán, akkor ám legyen, jöjjön vissza, mutassa meg még egyszer, mit tud. Valószínűleg ez húzódik meg a közvéleménykutatásokban megmutatkozó döntőnek látszó Fidesz-fölény mögött.

(…)minden az arányokon és az egyensúlyokon múlik. Ahol az egyensúly megbillen - mint például Magyarországon 2006-ban -, ott radikális lépésekkel, például szigorral és reformokkal kell megteremteni az új egyensúlyt, de közben még egyensúlyozgatni kell a társadalommal is, hogy az hajlandó legyen lenyelni a szigorításokat és a reformnak nevezett kellemetlen változtatásokat. A gazdasági egyensúly mára nagyjából megvan, a politikai azonban megbillent, nem utolsósorban attól, hogy Gyurcsány a társadalom jelentős részében elvesztette a hitelét, a Fidesz pedig gátlástalanul hazardírozik, az egyensúly teljes felborítására játszva.

(…) az is lehet, hogy mástól egy hasonló programot több józansággal és belátással fogadtak volna. Gyurcsánynak kétségtelenül megvan az a hendikepje, hogy Gyurcsánynak hívják. Neki, a kormánynak és az MSZP-nek azt kell eldöntenie, hogy ezzel a hendikeppel tud-e előbbre lépni, vagy a magyar társadalom mástól jobban elfogadna akár egy olyan programot is, amely a gyorsítás reményében jelentős rétegeket további terhekkel sújtana. De akárkiről nevezik el a következő programot, a magyar társadalmat senki nem tudja megváltani. A szlovák csoda sem fog örökké tartani, a magyar mizéria sem. Csak a gúzs örök. 

(…) A szóban forgó gazdaságélénkítő csomag tartalma miatt aligha kell magunkat stresszelni, hiszen a kormányfő korábban már világossá tette: az egyensúly megtartása a fő célok egyike, vagyis a kabinet nem enged a konvergenciaprogram vívmányából. Utóbbi mellesleg pont kétéves, s mindössze egy erénye van, hogy csökkent az államháztartási deficit – a rettegett hiány. Volt is honnét.

(…) A Gyurcsány-kormány mozgástere igen csekély. Ha ténylegesen azt vesszük alapul, hogy az egyensúly megtartása a lényeg. Miután a miniszterelnök többször is ezt a témakört helyezte fókuszba, az SZDSZ zsarolási potenciálja megnőtt, mire az MDF előre hozott választásokat kezdett emlegetni. Bekerült a közbeszédbe az az ősrégi szocialista trükk is, mely szerint a "szociális biztonságot megerősítő növekedés" a lehetséges új jelmondat. A friss ezermilliárdos adócsomag szlogen jól jöhet – az SZDSZ-nek. Kíváncsian várjuk, megszavazzák-e a jövő évi költségvetést a szabad demokraták, vagy maradnak "ellenzékben".

A másik jelmondat szerint 2008-ban elkezdődött a trendforduló. "Erre utal a korábbinál magasabb gazdasági növekedés, a csökkenő infláció, a nagyon erős pozitív külkereskedelmi egyenleg, a tartós egyensúlyi pályára való rákapcsolódás" – szól a propaganda. Ezt a derűlátást azonban nem mindenki osztja, számos olyan vélemény hangzott el, miszerint a költségvetés kiélezettsége szűkíti a gazdasági reformok mozgásterét.

(…) Lényegi adóreform tehát nem lesz. Ahhoz ugyanis egy más zsánerű gazdaságpolitikára lenne szükség. Ennek viszont két alapfeltétele van: átgondolt állami szerepvállalás, illetőleg visszafogott kormányzati kiadások. Miután a 2009-re meghirdetett adóemelések tere csekély, a nagyvállalatok után a mikro-, kis- és közepes vállalkozások is a szomszédos országokba mennek. Ami leginkább fájó, hogy az adórendszer jövőre sem lesz jelentősen egyszerűbb, pedig az növelné az adófizetési hajlandóságot. Gondot okoz az is, hogy ma Magyarországon nem érzik az emberek a befizetések és a szolgáltatások közötti kapcsolatot, és aki tud, az menekül a közterhek fizetése alól, így az államkasszába nem folyik be annyi, amennyinek kellene. (…)

Gyorsan telnek a napok, és közeledik a nyár vége, ami annak az ultimátumnak a határidejét jelenti, amelyet az SZDSZ adott a szocialista kormánynak. Fodor Gábor pártelnök még augusztus elején jelentette ki, hogy amennyiben nem készül el a Gyurcsány Ferenc által megígért cselekvési program, vagy ne adj isten! megszületik, de az nem nyeri el a liberálisok tetszését, akkor a továbbiakban egy szakértői kormány felállítását fogják kezdeményezni.

(…) Ha valóban olyan kritikussá vált volna a két egykori szövetséges kapcsolata, akkor Gyurcsány Ferenc biztosan nem utazik el többhetes szabadságra. Az olimpián való népszerűség-hajhászás helyett inkább a Pénzügyminisztérium folyosóin rohangál, nyomában a kétségbeesett Veres Jánossal. Emellett az MSZP parlamenti frakciójának tagjai sem lennének olyan optimisták, abban bízva, hogy úgyis akad majd néhány, a saját frakciójától elkóborolt képviselő, aki megszavazza a jövő évi költségvetési törvényt.

(…) A pártelnöki ultimátum lejárta után viszont mindenképpen reagálni kell arra a vadonatúj Gyurcsány-blöffre, amelyik egy négyéves adócsökkentési program formájában kívánja helyettesíteni a Fodor által óhajtott cselekvési tervet. Lényegében teljesen mindegy, hogy a maximum 2010-ig tartó szavatossággal rendelkező kormány milyen időtartamra képzeli el a közterhek mérséklését. Nem is ez a cél, hanem annak a szabad demokrata frakciónak a meggyőzése, amelynek egzisztenciális okok és karrierszempontok alapján pillanatnyilag nem érdeke egyelőre az előre hozott választások kiprovokálása. Az SZDSZ-nek azonban semmiképpen nem használna, ha a helyenként megmosolyogtató látszatkonfliktusok, majd műmosolyokkal társított kiegyezések nyomán egyedüli parlamenti erőként ők vállalnák fel a szocialista kormány életben tartását. Akárhogy is van, gyorsan közeledik az ítélet napja. A miniszterelnök azon bejelentése, mely szerint egészen biztosan lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket vagy a költségvetési törvényt, hazárdjáték a javából. Gyurcsány tizenkilencre lapot kért. Innentől kezdve az SZDSZ-en múlik, hogy hajlandó-e átadni a kezében lapuló alsót, vagy egyéb lapjait felhasználva könyörtelenül kiejti a játékból szorult helyzetben lévő expartnerét.

Követhetetlen adóbarkácsolás - akárcsak az elmúlt három évben bemutatott adóprogramok, a szerdán nyilvánosságra hozott legújabb Gyurcsány-csomag sem tartalmaz mást. Mögöttes gazdaságstratégia, jövőkép ezúttal sem rajzolódik ki, koncepciótlan ötletelés annál inkább. A legújabb adócsomagtól - az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az egyértelmű időhúzás alapján - a legtöbben nem is vártak mást, mégis a most közzétett, finoman szólva is kidolgozatlan adókavalkád újra tudatosíthatja bennünk: hazánk a következő két évben sem tud elindulni a felzárkózás útján. Gyurcsány Ferenc legújabb, sorrendben hetedik programja ugyanis pusztán lassú és kis volumenű változtatásokat tartalmaz, olyanokat, amelyek sem a lelassult gazdasági növekedést nem tudják beindítani, sem az adófizetési morálon nem tudnak érdemben javítani.

(…) Gyurcsány mostani kommunikációs fogását olvasva tehát újra felmerül a gyanú: ezúttal is feleslegesen dolgoztak a kormányfő által felkért különböző kerekasztalok és gazdaságkutató intézetek, javaslataik most is a fiók legmélyén kötnek ki. Erre enged következtetni az is, hogy az alternatív programok mindegyike az adórendszer érdemi egyszerűsítését szorgalmazta, összekötve ezt a bürokrácia letörésével és az állami kiadások érdemi csökkentésével. E lépésekről azonban nem tesz említést a miniszterelnök programja.

(…) Amennyiben a kormányfő valóban vitairatnak szánta a közpénzen megjelentetett ötlethalmazt, úgy hamar választ kaphatott: a legfontosabb gazdasági szervezetek és érdekképviseletek szinte kivétel nélkül kritizálták a programot, erősen megkérdőjelezve annak gazdaságélénkítő hatását. Más műfajban indulva azonban lényegesen jobb értékelést kaphat a program. Kommunikációs teljesítményként értékelve egyáltalán nem rossz a szaldó. Sikerült elérni, hogy hónapok óta a gazdasági kerekasztalok, fórumok és társadalmi egyeztetések munkájáról szóló beszámolókkal tematizálni lehetett a közbeszédet, miközben a programra fordított összeg a bruttó hazai termék mindössze egyetlen százaléka.