Egyhangú újságírói vélemények a Tarka magyar!-ról

A Tarka magyar! nevű megmozdulás kapcsán eddig elsősorban jobboldali újságírók publicisztikái jelentek meg a sajtóban. Ezen írások túlnyomó része eleve bizalmatlan a rendezvénnyel kapcsolatban, és azt alapvetően a Gyurcsány-kormány érdekének beállítva képtelen elvonatkoztatni a pártpolitikai kontextustól. A baloldali lapok publicistái a témában eddig csak korlátozottan nyilvánítottak véleményt, és inkább negatívnak látták a miniszterelnök ügyben játszott szerepét. Az erőszakmentességgel, azaz a rendezvény fő üzenetével egyetlen publicisztika sem foglalkozott.

A legtöbb, jobboldali lapokban megjelent publicisztika elítélően szól az antirasszista, erőszakellenes tüntetésről. Egyes újságírók a rendezvény elnevezése

miatt balszfémiát emlegettek, mivel Petőfi "Talpra magyar, hí a haza" sorával cseng egybe, mások szerint "szalonértelmiségiek" által szervezett, egyértelműn politikai eseményről van szó, amelynek célja, hogy elvonja a figyelmet az aktuális társadalmi-politikai problémákról. Több szerző is negatív kontextusban hangsúlyozta Geszti Péter szerepét.

A Hírszerző publicistája a miniszterelnök támogató nyilatkozata körül kialakult helyzettel foglalkozott, míg a Népszavában Andrassew Iván elítélően írt a miniszterelnöki nyilatkozatra adott válaszokról.

(…) A Magyar (Demokratikus) Charta hatalmasat bukott - de sebaj, majd jön a Magyar Tarka Geszti Péter hangszerelésében, hogy kiköszörülje a csorbát. Pontos szlogenjük: Tarka, magyar! A Nemzeti dalon, ezen a szabad prédán szórakoznak, hiszen lehet nekik: magyarok. Geszti már a Nemzeti Vágtával is megajándékozta az unatkozó magyarságot: mintha annyi szélsőliberális tévelygés után hirtelen felfedezte volna, hogy a politikai reklámipar számára immár a piros-fehér-zöld felségvizeken van a biznisz. (Apropó: mi lett a nyári százmilliós adótartozással?) Ha nem vigyázunk, Demszky és Geszti hovatovább nemcsak azt mondja meg, hogy ki a demokratikus, hanem azt is, hogy ki a magyar. (…)

(…) Abban az országban, ahol szerintük minden jobboldali szavazó potenciális kisebbségkirekesztőnek számít, miképpen lehetne egy ilyen menet politikafüggetlen? Persze lehetne egyúttal azokért is vonulni, akik valamelyik kisebbség atrocitásai miatt mentek tönkre lelkileg vagy anyagilag, haltak meg, kényszerültek elköltözni szülőfalujukból. De azokért értelmiségi barátaink nem vonulnak, értük vonuljanak mások, hogy legyen kit démonizálni. A nagy csapat célt téveszt akkor is, amikor a felvonuló, provokáló, magamutogató melegek miatt masírozik, ugyanis a magyar homoszexuálisok döntő többsége nem tartja helyénvalónak a melegfelvonulást, és nem szeretné, ha kisebbségét erről ítélné meg a magyar társadalom. Hogy több esetben zavargások zajlottak az elmúlt két évben a pesti utcákon, az javarészt a tömeget provokáló, atrocitáló, a megfelelő védelmet nem biztosító rendőrségnek köszönhető.

Azt már sokkal többen vallják, hogy az az ország egyik igen nagy baja, hogy a szép gesztusok, a szép szavak köszönő viszonyban sincsenek a tettekkel. Mert könnyű a Liszt Ferenc tér valamelyik csillogó kávéházának teraszáról szeretni például a romákat, könnyű vonulgatni egy kicsit az Andrássy úton és közben fotogénen mosolyogni, aztán megpihenni a Gödör Klubban, és mondogatni, hogy most aztán jól megadtuk nekik. De mi lenne akkor, ha igazi tettel, ha igazi áldozattal demonstrálnának a kedves "felelős" értelmiségiek? Fognák magukat, és a legszegényebb magyar vidékeken találnának maguknak egy falut, olyat akár, ahol kizárólag cigányok laknak. Vennének ott egy házacskát, ahová hétvégente el lehet járni családostul, megismerni a helyieket, a tájat, ráébreszteni őket a lehetőségeikre, szervezni nekik fesztiválokat, kulturális programokat, visszatanítani a hagyományaikat, ügyködni pályázati pénzekért, hogy legyen iskolájuk, művelődési házuk, munkájuk, tánccsoportjuk. El lehet menni például Olaszliszkára nyaralni, az egzotikus vakációra szánt százezreket meg odaadni a helybélieknek, hogy nyissanak mondjuk vályogvető üzemet. (…)

Tarka magyar! névvel mozgalmat indítottak neves értelmiségiek és közéleti emberek a kirekesztés, a gyűlölet és az erőszak ellen. Céljaik nyomatékosítására hatalmas demonstrációt szerveznek október 4-re (hátha ismét sikerül egy jó kis összecsapást összehozni a szélsőségesekkel - mondatja velem a kisördög). De félretéve a sejtéseket és feltételezéseket, vajon itt és most Magyarország számára valóban ez a legfontosabb probléma, erre kell toborozni százezres tömegeket, és mögé állítani neves személyiségeket? Akkor, amikor nyakunkon az elmúlt száz esztendő minden bizonnyal legsúlyosabb gazdasági válsága, amikor már évek óta csak stagnál a magyar gazdaság, amikor egymillió foglalkoztatott hiányzik, amikor vészesen fogy a népesség és öregszik a társadalom, amikor a nemzeti vagyon stratégiai fontosságú elemeinek a kótyavetyéje történik, amikor az oktatási és egészségügyi rend szerünk szétverése folyik, hogy csak néhányat említsek a bajok közül.

(…) A jól prosperáló vidék, amely saját termelési bázisára építve szilárd lábakon áll, minden bizonnyal sokkal jobban tudja majd kezelni a szegénység és az etnikai feszültségek problémáit helyi szinten. Ne a belvárosi szalonok unatkozó entellektüeljei akarják megszabni a vidéki emberek együttélésének módját. Nem elvitatva a mozgalom elindítói szándékainak tisztaságát, mégis azt kell mondani, hogy a Tarka magyar! magasztos céljai ellenére is a jelenlegi Gyurcsány-kormány érdekeit szolgálja. A szocialista (és szabad demokrata) kormány ugyanis tudatosan hagyta ki a fejlesztésekből a vidéki Magyarországot, s hagyja, hogy a monopolpozícióban lévő felvásárlók és kereskedelmi szektor ellehetetlenítse a mezőgazdasági kistermelőket.

(…) Ahelyett, hogy a közelgő válságra készítenék fel a társadalmat, a Tarka magyar! szervezői inkább egymásra uszítják a különbözőképpen hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat, azt remélve, hogy a status quo és saját kivételezett helyzetük így fennmaradhat. Vajon tényleg ez a felelős értelmiségi magatartás, kedves Tarkák?

Ki a búbánat állította, hogy a magyarság egyszínű? Ha úgy tetszik, tarka, hogyne. (…) Erre jön egy halom homoszexuálisszervezet, néhány kultúregylet, pár tucat unatkozó antináci nyugdíjas, és a tehetségéből megélni nem tudó, de azért feltűnni vágyó fiatal, s úgy tesznek, mintha ők találták volna ki, hogy a magyarság sokszínű. Nem akarom játszani a bambát, értem, hogy mit akarnak mondani a szombati tüntetésen a felvonulók. Azt, hogy egyrészt totál ki vannak rekesztve, másrészt mélységesen szolidárisak a kirekesztettekkel, a megfélemlítettekkel, a megalázottakkal és megnyomorítottakkal, akik többnyire zsidók, cigányok, homoszexuálisok, antinácik és így tovább. A demonstráció jelszavai így hangzanak: "Elég a kisebbségek elleni atrocitásokból! Elég a lincshangulatból! Elég volt a magyar identitás kisajátításából!" El tudom képzelni, hogy a szervezők közül egyesek őszintén hisznek abban, amit hirdetnek. De tisztán érzékelhető mögöttük a hideg politikai szándék.

A demonstráció valójában az SZDSZ-MSZP szövetség újabb hatalommegtartási akciója, politikai szólamaik kiszervezése a civil szférába. Most majd sokan és tarkán mondják ugyanazt, amit Gyurcsány szokott mondani, abban a reményben, hogy ez a népszerűségét vesztett chartamagyar némiképp visszaerősödik.

(…) A játék arról szól, hogy az ellenzék defenzívába kényszerüljön, s idétlenül magyarázkodnia kelljen a kacagó ballib publikum előtt; ahelyett, hogy elengedné a füle mellett a gyurcsányista népfront vádjait, s két bukott választás után arra koncentrálna, hogyan lehetne kirekeszteni e hatalmat a Parlamentből. A szervezők szerint végveszélyben a demokrácia, mivel az utcai erőszak el van harapózva, vagyis valakik rendszeresen atrocitálják a kisebbségeket. De hogyan áll a helyzet valójában? Minden szélsőséges és provokatív szubkultúra képviselőivel előfordul olykor, hogy bejön a provokáció. Bár magam is sajnálom, ha egy kezében rózsaszín feszületet tartó, csupasz fenekét rázó felebarátomat eltalálja egy irdatlan pofon, de nem csodálom, ha ennek nyomán nem lángol föl a népharag.

(…) Ha úgy látja jónak a kormány, a rendőrség egy országot el tud kordonozni a Parlamenttől, de ha másképp látja jónak, akkor nem képes megakadályozni néhány elcsattanó pofont. Ha akarja, szétválasztja a tüntetőket az ellentüntetőktől; ha nem akarja, összeereszti őket. Végső soron Gyurcsány Ferenc a pofonok ura, bár ő még nem kapott egyet se. Hogy ezt a hét végi tarkaságot konkrétan ki találta ki, nem tudom. De sejtem. Az illető személye is tarka, vagyis "Észak-fok, titok, idegenség"; valami ősliberálist kell keresnünk, aki nagy összefogásokban, gigaprojektekben gondolkodik; aki ért a reklámhoz és a kommunikációhoz; aki tud szervezni, aki szereti a szóvicceket, aki szívesen figurázza ki a nemzeti tradíciókat. És aki ott sürög-forog most is a szervezők közt, akárcsak a határon túliak elleni, szégyenletes kampány idején 2005-ben. S akinek a stílusához éppúgy passzol a "tarka magyar", mint a "nemzeti vágta". Megvan?

(…) Felőlem lehet az utcán tarkállani, maradok itthon. De egy esetben kivonulnék. Ha tényleg a nép mozdulna meg, ha talpra állna a magyar; ha Budapestről, a vidéki nagyvárosokból, a falvakból, mindenünnen, kézen fogva a gyerekeinkkel, karjuknál fogva támogatva az öregeinket, millióan és millióan mennénk ki az utcára. Ha nem lennénk tovább magyar tarkák (mert ilyen csúfondáros jelentése is van a hét végi demonstráció fantázianevének), hanem sokszünűségében is egyszívű nép. Ha mindenki azt mondaná, hogy most elég volt. Talán majd egyszer. Addig a tollammal demonstrálok. 

(...) Emlékszem, 18-án délután egy frankó neonáci külsejű kissrác állt előttem a tömegben. Noha valószínűleg mindent másképp látok, mint ő, és soha nem fogunk egyetérteni az élet nagy dolgaiban, ez akkor nem számított, mert egyetlen dolog miatt volt ott: amiért én is. És attól, hogy ugyanott voltunk ugyanazért a célért, én nem lettem nácibb, ő meg kevésbé náci.  Ugyanígy vagyok most is. Lehet, hogy a Tarka magyar!-on rengeteg olyan figura is lesz, akit hiteltelennek tartok, sok olyan lilagőz tolerálliberál, akivel szinte semmiben sem értek egyet. Ez viszont nem gátolhat meg abban, hogy kinyilvánítsam én is, amiben éppen egyetértünk: nem fogadom el azt a gyakorlatot, amikor maszkos elmebetegek jegyirodát molotov-koktéloznak, felvonulókat dobálnak kővel, vagy színházi előadásokat támadnak meg, mint most vasárnap, mert szerintük nemzetgyalázó az előadás.

(...) Tehát: míg a Gyurcsány-Charta aláírói hiába magyarázkodtak, hogy mindegy, ki kezdeményez, fontos az ügy, kilógott a lóláb. Mégiscsak a főnök szekerét tolták, aki azon igyekezett, hogy lestipistopizza magának az kisebbségvédelem ügyét, s az éppen szalámizott SZDSZ holdudvarát magához kösse. Még tegnapra is maradt a lendületéből, nem bírta befogni lotya száját: közhírré tette, hogy aláírta a Tarka magyar!-t, majd heves orbánviktorozásba kezdett. Szerencsére. Így ugyanis kiderülhetett, hogy a szervezők valóban nem a stábjából kerültek ki.

(…) Miközben a parlamentben a gyülekezési törvényt szeretnék szigorítani, szombatra meghirdették a Tarka magyar! elnevezésű tüntetést, hát persze, már megint az erőszak ellen. A Tarka magyar! egyrészt a "Talpra, magyar" gyalázkodó átírása, másrészt emlékeztet a másság jelképes művészeti megnyilvánulására, a Tehénparádéra. Ez a folyamatos chartázás, a "te is más vagy, te sem vagy más" és hasonló ökörségek (az idegen szép) csak provokálják a nem tarka bennszülötteket, de éppen ez a cél. Közelükbe se menjünk, mert mi is megkergülünk. 

(…) Most van ez a zseniális ötlet, a Tarka magyar!, amit jó szívvel és szeretettel támogathat minden épelméjű magyar. Az embernek talán először lehet olyan érzése - és ez nagyon jó érzés -, hogy olyanokkal vonulhat, akiket amúgy egyáltalán nem szeret, sőt, tán még utál is. Mert egyetlen-egy fontos kérdésben egyetértünk: ez pedig az, hogy ki kell söpörni az elpofátlanodott nácikat ebből az országból. És teljesen mindegy, hogy amúgy Gyurcsányt utáljuk vagy Orbánt - csak az a biztos, hogy a nácikat bármelyiknél jobban.

Azt előre lehetett tudni, hogy valaki, valamilyen ürüggyel fölszólítja majd Gyurcsányt, hogy ne menjen el. Mert megosztó, vagy mi a fene. Ne csak politikusként ne menjen - ami jogos is lehet -, hanem magánemberként se. Most az az ürügy, hogy beszélt arról, hogy aláírt. (…)

Itt jegyzem meg: tanúja voltam: komoly antifasiszták azt mérlegelték, hogy Tomcat esetleg vonulhatna velük, mert tett valami félreérthető nyilatkozatot. Más, szintén komoly antifasiszták a Tarka magyar!-ban az állítólag gyurcsányista Charta legyőzőjét szeretnék látni.

Most úgy néz ki a demokráciánk, hogy prágai értelemben legyen civil óriáskoalíció, nagyméltóságokkal, kivéve a miniszterelnököt. Talán egyetlen esélye, kifütyülés ellen, ha álruhában, Tomcat-nek öltözve lopakodik a belvárosba. A felesége meg csikósgúnyát ölt.

(…) És itt kezdődik a tánc. Hogy a névadók nem vették észre: ami némelyeknek jó vicc, ütős posztmodern poén, az esetleg másoknak már sértő, bántó blaszfémia. Nem vették észre, hogy verbálisan a tarka magyar név egy bazilika elé kiállított műanyag tehén. Amiképp azt se értették, hogy jobboldali aktivisták, terroristák miért is gyújtották fel azt az istállót, ahol a modern szent tehenek elszállásoltattak. A tarka magyar név: spirituális Mohamedkarikatúra. Spirituális nemzetkarikatúra. Én úgy gondolom, a demokráciának tűrnie kell a blaszfémiát. A szentség ne uralkodjon korlátlanul a szabadság fölött. Az alkotmánybírósági döntések is rendre kiállnak a sértő, bántó, kellemetlen nézetek szabadsága mellett.

(…) Nem érzékelik, hogy máris kirekesztették a nagy tarka forgatagból azokat, akik szerint a Nemzeti Dal nem vicc, nem lehet humorizálni vele. Most az következik, hogy aki nem hivatásszerűen tarka, még barka sem lehet. Az nem lehet tagja a posztmodern, posztszovjet tablónak, ahol a népek nagy barátságban jól elférnek egymás mellett. Az kiűzetik a liberális skanzenből. Ez a kiűzetés persze - tegyük hozzá - erőszakmentes. Észrevétlen. Sohase fenyeget, csak épp nem néz oda többé. Nem méltat figyelemre többé. Margóra tesz. Perifériára szorít. Látszólag nem félelmetes. Kevésbé félelmetes, mint a szélsőjobboldali halállisták, internetes fenyegetések. A versenyelőny, amely a kommunizmust a nácizmusnál eladhatóbbá tette, itt is érvényesül. Vajon ki a fenyegetőbb? Aki eltekint tőled, vagy aki a Dunába lövetne? Vegyük észre, miként van kemény és lágy diktatúra, úgy van kemény és puha félelem is. A radikális jobboldal kemény félelmet kelt egyesekben, a balliberális oldal meg puha félelmet másokban.

(…) Elérte célját, mindenki arról beszél-ír, hogy rajta kívül elmegy-e a többi (szabadon választható módon milyen tiszta szándékú/gonosz) pártelnök, akik a jelek szerint megértették a szervezői kérést. Csakhogy ebben a mókuskerékben Gyurcsány ugyanúgy kopik, mint a politikai kártyázásban, ráadásul kizárólag magának kereste a bajt. Az a politikus, aki azt gondolja, hogy elsősorban a saját személye a garancia mindenre, és nem egy rendszer működtetése a cél, hamar megbukhat. Különösen akkor, ha már mondott mindent, és annak az ellenkezőjét is.

(…) Gyurcsány azt hiszi, megteheti, hogy nem érti, erre az asztalra nem kell a csizmája. Értetlenkedhet, erőszakoskodhat, de mániás békekövetsége további ellenérzéseket szül. Ismert okokból ő csak a baloldal egy része számára vállalható, országegyesítő már nem lesz belőle. Buta helyzetet persze a helyszínen is teremthet, bár a szervezők már kifejtették: nem küldik haza, ha az előzmények ellenére tiszteletét teszi a helyszínen. Talán megjelenéséig bíznak abban, hogy kultúrember hívatlanul nem megy vendégségbe.

(...) Nem az a kérdés, hogy a reformnyilasok alakítanak-e kormányt legközelebb vagy a szocialisták, hanem az, hogy léteznek-e ebben az országban civilek, akik képesek szót emelni a radikalizálódó utcagyerekek ellen szocialista politikusok hathatós segítsége nélkül.

(...) Léteznek ilyen erők, ezért tehát nem szerencsés a miniszterelnök jelenléte a rendezvényen, mert neki máshol van dolga. Parlamentben, otthon, kormányülésen stb. Ha megjelenik egy rendezvényen, az a rendezvény politikai rendezvény lesz, konkrétan emeszpés, és akkor értelmetlen az egész, mert rendes ember nem vesz részt olyan bulin, ahol politikusok is megjelennek.