Csapdahelyzetben a Tarka magyar!

Egyelőre kérdés, hogy a Tarka magyar! elnevezésű rendezvény utólag sikeres - azaz az erőszakkal és a kirekesztéssel szemben erőt felmutatni képes esemény - lesz-e, az viszont már biztos, hogy a demonstrációt megelőző hét történései aligha segítették a szervezőket céljuk elérésében. A rendezvény előzményei persze korántsem meglepőek, minden szereplő olyan politikai stratégiát követett ugyanis, amilyet szokott: Gyurcsány Ferenc egyértelműen igyekezett a civilekre telepedni, Orbán Viktor kényelmes hallgatásba burkolózott, a civilek pedig a pártokkal szemben pozicionálták magukat. Eközben éppen arról esett a legkevesebb szó, aminek érdekében a Tarka magyar! létrejött.

Miközben szervezők közlése szerint a Tarka magyar! elnevezésű demonstráció "a kirekesztés és az erőszak minden formájának elutasítását és az elharapódzó erőszakos jelenségek elleni hatékonyabb fellépésre való felszólítást tűzte ki céljául", erről - illetve arról, hogy konkrétan mi is lehetne az a bizonyos hatékonyabb fellépés - eddig alig esett szó a nyilvánosságban. Ehelyett a médiát az elmúlt héten az esemény két aktuálpolitikai vonatkozása tartotta izgalomban: egyrészt a miniszterelnök és a szervezők konfliktusa, másrészt az, hogy készülnek-e valamilyen ellendemonstrációra a 2006 ősze óta Budapest utcáin rendszeresen megjelenő radikális és szélsőjobboldali csoportok. Ebből a két megközelítésből pedig szinte automatikusan adódnak azok az értelmezések, melyek kizárólag a szokásos pártpolitikai kontextusban képesek láttatni a rendezvényt.

Ezek közül talán a legérzékletesebb az a több sajtóorgánumban is megjelent feltételezés, miszerint a Fidesz titokban mozgósít a demonstrációra, hogy ezáltal mérjen látványos vereséget a miniszterelnökhöz kötődő Magyar Charta Mozgalomra. Hogy ebből mi az igazság, vagy elfogadva a feltételezést, hogy miért lenne egy sikeres tömegtüntetés a Fidesz számára kedvező akkor, amikor a jobboldali sajtóban megjelent vélemények egyértelműen a Gyurcsány-kormány érdekében álló eseménynek tartják a Tarka magyar!-t, az teljesen mellékes. A lényeg az, hogy ez a sajtóinformáció jól kifejezi, milyen messzire képes eljutni egyes ügyekben a pártpolitikai logika.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Tarka magyar!-ról kialakult előzetes értelmezések kizárólag a média megközelítéséből adódnának. A média ebben az esetben is elsősorban közvetítő, a megjelenő értelmezések pedig mélyebb okokra vezethetők vissza. Alapvetően arra, hogy az ügy valamennyi meghatározó szereplője a maga bevett stratégiai kényszerpályán mozog.

A politikusok és a pártok saját politikai stratégiájuk által meghatározott szokásos kényszerpályán haladnak. A kormányfő elsősorban nem azzal hozta magát kellemetlen helyzetbe, hogy bejelentkezett a rendezvényre, hanem azzal, hogy mindezt Orbán-fóbiára építő politikai stratégiájának megfelelően megtoldotta Orbán Viktor erőteljes bírálatával, akiről azonban később kiderült, hogy aláírta a Tarka magyar! nyilatkozatát. Ráadásul Gyurcsány Ferenc közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy magánemberként kíván részt venni a felvonuláson, ami azonban eleve felveti azt a kérdést, hogy erről miért kellett közleményt kiadni. A Fidesz elnöke ezzel szemben kényelmes helyzetbe került: aláírta a nyilatkozatot és erről - a szervezők kérésének megfelelően - hallgatott. Mindez pedig remekül illik Orbán Viktor azon stratégiájába, amely egész jobboldal összefogására irányul a radikális szavazóktól egészen a centrumig.

A civilek a politika- és a pártellenesség kényszerpályáján mozognak. "Nem a politikust, hanem a politikát szeretnénk távol tartani a demonstrációtól" - mondja a demonstrációt szervező civilek szóvivője, kifejezve ezzel azt a Magyarországon a rendszerváltás óta meghonosodott téves előfeltevést, miszerint a civil társadalom mentes a politikától. Csakhogy civil társadalom nem létezik politika (sőt eredeti értelmében politikai pártok) nélkül, maradva a konkrét ügynél: az erőszak és a kirekesztés elleni összefogás maga is politikai cél. Ami pedig úgy érhető el, ha szervezők eredendően az erőszakot és a kirekesztést képviselőkkel szemben határozzák meg önmagukat és nem a pártokkal szemben. A civilek azonban az utóbbit választották, éspedig nem a miniszterelnök részvételi szándékával kapcsolatban, hanem már akkor, amikor a nyilatkozatuk aláírására kérték a politikusokat, méghozzá úgy, hogy azok "az aláíráson túl tartózkodjanak minden, a rendezvénnyel kapcsolatos megnyilvánulástól és tartsák tiszteletben a tüntetés civil tisztaságát". Ugyanakkor persze világos, hogy a civil szervezetek a társadalom politika- és pártellenessége miatt igyekeznek elkülöníteni magukat a pártoktól. Mint ahogy az is, hogy a kétosztatú politikai térben minden civil mozgalom igyekszik elkerülni az egyik vagy másik oldalhoz sorolódás hiteltelenítő automatizmusát.

A végeredmény, hogy a Tarka magyar! célja felől nézve a stratégiai kényszerpályák egy feloldhatatlannak tűnő csapdahelyzethez vezetnek. Gyurcsánynak talán sikerül összetartani a baloldali tábort az Orbán-fóbia segítségével, Orbánnak ugyanez sikerülhet a jobboldalon az "egy a tábor egy a zászló" elvének fenntartásával, és még az is lehet, hogy a civilek megőrzik intaktságukat a kétosztatú politikai térben. A csapdahelyzet azonban abban áll, hogy e stratégiák fenntartása mellett aligha nyílik majd lehetőség "az elharapódzó erőszakos jelenségek elleni hatékonyabb fellépésre".